2011.04.24. 16:07

Alkotmány garantálja az e-közigazgatást

"Az állam - a működésének hatékonysága, a közszolgáltatások színvonalának emelése, a közügyek jobb átláthatósága és az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében - törekszik az új műszaki megoldásoknak és a tudomány eredményeinek az alkalmazására."

A médiatörvény körüli viták során a kormánypárti oldal egyik leggyakrabban használt védekezési taktikája az volt, hogy azt állították: a médiatörvényt támadók nem is olvasták el magát a törvényszöveget, így az azt érő vádak sem lehetnek valósak. Biztos volt ebben némi igazság, hiszen én magam is alig találkoztam olyannal, aki az elejétől a végéig végigrágta volna magát a Guinnessrekord-hosszúságú jogszabályon - utóbb viszont, az Európai Bizottság vizsgálata során azért kiderült, hogy az akadékoskodás nem volt teljesen alaptalan.

Ugyanazt a táncrendet jártuk most is, az alkotmányozás körül fellobbant veszekedéssel, de most aztán tényleg alig lehetett olvasni, hallani olyan hozzászólást, amely magával a tényleges alkotmányszöveggel foglalkozna - és még ezek egy részéből is önmagától rajzolódik ki a hülyeség. A leglátványosabb támadás szerint például az új alkotmány állítólag védi a keresztény értékeket (amiből pedig majd levezethető lesz a többi vallás törvényen kívül helyezése, szólt a még szélsőségesebb következtetés). Pedig hát a keresztény szó a harmincnyolc oldalas dokumentumban csak egyszer fordul elő, egy olyan mondatban, amely a magyar nyelv szabályai szerint egyértelműen a múltra vonatkozik. (Egyes bírálók szerint maga a hitvallás szó használata is klerikális aknamunka, nekik ismét csak a magyar köznyelv tanulmányozását lehet javasolni: még egy birkózószövetségi elnök szakmai felfogását is lehet hitvallásnak nevezni.)

Most tehát, hogy aláíródott az új alaptörvény, vegyük a fáradságot, és nyugodtan olvassuk végig magunk - hiszen jóval rövidebb, mint a médiatörvény. Egy-két fejezeten még akár meg is lehet lepődni - a liberálisoknak például bizonyos részek akár érdek nélkül is megtetszhetnek: az egyéni felelősségre sokkal inkább épít az új szöveg. Az előző alkotmányba bekódolt szociális jogok kiterjedt, és ma már finanszírozhatatlan rendszerével szemben ez bizony előrelépés.

Itt és most viszont fel szeretném hívni a figyelmet a cikkem bevezetőjében olvasható mondatra, amely az alkotmány 13. oldalán, a XXVI. cikkben olvasható - ez bizony nem jelent mást, mint hogy a mostantól következő kormányok alkotmányos feladata lesz a közszolgáltatások további elektronizálása. A mondat ugyanúgy óvatos, mint ahogy azt az új alkotmányban számos egyéb ponton tapasztalhatjuk - törekszik rá, a megfogalmazás szerint, de semmiképp sem köteles -, így a feladat végrehajtását számon kérni az állampolgároknak csak módjával lesz lehetőségük. Azt viszont remélhetjük, hogy mostantól egy kormány teljesítménye azon is mérhető lesz, hogy milyen mértékben tudta szolgáltatásait egyszerűsíteni - tehát elektronizálni, internetesíteni, mobilosítani.

Az elmúlt tíz évre e-közigazgatás szempontjából egyébként nehezen lehet azt mondani, hogy eseménytelenül telt, hiszen az ügyet az évtized összes kormánya (volt belőlük jó sok) zászlóra tűzte; sajnos nagyon gyenge gyakorlati eredménnyel. Az adóbevallások internetes leadása és az autópályamatrica (feláras) internetes és mobiltelefonos értékesítése rémlik fel mint két olyan megoldás, amelyeket tömegesen használnak; de keressünk csak rá arra, hogy "összeomlott Ügyfélkapu", több ezer találatot kapunk pillanatok alatt.

A magánvállalkozások rajongói még hozzátehetik, hogy az évtized e-közigazgatási sikerét egy kis privát cég jegyzi; a korábban Draskovics exminiszter nevéhez fűződő (ma már nem az övé a cég) elintezzuk.hu valódi, magyarosch elektronikus kormányzási modellt valósít meg. A tetszetős és könnyen kezelhető weblap mögött ugyanis emberi erőforrások rohangálnak a különböző hivatalokba (APEH-ba, cégbíróságra, földhivatalokba), és intézik az internetezők által igényelt feladatokat, teljes egészében offline módon. Amit az állam nem volt képes megszervezni, azt majd a piac megszervezi - pedig ennek a fordítottját tanultuk eddig.

Az ártalmatlannak tűnő XXVI. cikkben tehát a hivatalban lévő kormány valójában nagyon is magasra teszi a lécet saját maga számára. Egy újabb területet nyit meg ugyanis ezzel, ahol eredményeket, teljesítményt kell felmutatnia legkésőbb a ciklus végéig, a következő választásig. Egy olyan területet ráadásul, ahol a hivatali ellenérdekeltségnek, Matolcsy hidrájának több feje van, mint ahány lakást a HM-ben ajándékba szétszórt a szocialista vezetés. Hiszen a szolgáltatások elektronizálása hivatali munkahelyek tömegét fogja megszüntetni. Tudjuk, és tudják az érintettek is.

Hogy sikerre lehessen vinni bármilyen e-közigazgatási projektet, ahhoz viszont meg kell fordítani a tárgyban eddig tanúsított hozzáállást. Az eddig vitt logika ugyanis a hivatalnok észjárása: átláthatatlan, kiismerhetetlen adattengerben, elképesztő színvonalon kivitelezett felhasználói felületeken kellett fuldokolnia annak, aki elszánta magát arra, hogy valamit interneten, a magyar állam által számára biztosított oldalakon próbál elintézni. Megtörtént a csoda, sikerült hivataljaink legendás szolgáltatási színvonalát átmenteni az internetes korba; vessünk csak egy pillantást mondjuk a magyarorszag.hu jelenlegi nyitólapjára, nem is kell tovább magyarázni semmit. Ízléstelen, használhatatlan, elfogadhatatlan. Egyszerre.

Hogy erről a szintről el lehessen végre mozdulni, az nem könnyű feladat egyébként; de az első lépés semmiképp sem bonyolult, ezt most ide is írom. Az elképesztő trükk, a speciális know-how ugyanis ez: a feladatok megoldásának megvalósítását az ügyfelek, az állampolgárok szemszögéből kell végiggondolni, és nem a helyettes államtitkárokéból. (Egyébként minden tiszteletem a helyettes államtitkároké, szevasztok!) Erre a triviálisnak és közhelyesnek tűnő pontra ezidáig még nem sikerült eljutni, ezt (is) bizonyítja az előbb linkelt weblapon található "célcsoport szűrése" menüpont, például.

Az EU-elnökség továbbadása után tehát haladéktalanul neki kellene állni a jelenleg üzemelő szoftverek és felületek nagyrevíziójának - lehet, hogy a rettenetes felszín alatt használható funkciók, technológiák és megoldások is rejtőznek, melyekkel máris gyors és látványos eredményt lehetne elérni. Az alkotmány már nem akadály.

17 komment · 4 trackback

süti beállítások módosítása