2012.02.14. 06:11

Ki a f.om az a Gerényi Gábor?

Az előző poszt végén induló indextörténeti sorozatot egy kicsit még hátrábbról indítom, közkívánatra. A kommentelők egy része - helyesen - ugyanis szó szerint a címben megfogalmazott kérdésre kereste a választ, ezt az igényt pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni; lássuk tehát, a sors miféle csapásai tereltek az Index megalapításának az irányába.

Nem kell nagyon messzire visszanyúlnunk, mindössze úgy 1980-ig, egy zuglói általános iskola hatodik osztályában ugyanis ekkor tört ki a nulladik magyar médiaháború - aktív közreműködésemmel. Zseniális szerkesztő-osztálytársammal, Mihók Istvánnal úgy döntöttünk, hogy az osztálynak szüksége van egy saját, nyomtatott periodikára, a nagy tervet pedig azon nyomban meg is valósítottuk (kár, hogy a lap címére nem emlékszem).

Újságunk hetente, négy oldal terjedelemben jelent meg, tartalmának nagy részét az első osztályú focibajnokság fejleményeinek elemzése valamint viccek tették ki. Időnként egész komoly teljesítményeket is villantottunk egyébként, például rátörtünk a közelben lakó válogatott kapusra, Mészáros Bubura, később pedig a legendás ballábas bombázóra, Váradi Bélára, és exkluzív interjúkat készítettünk velük. A lapot technikailag a szintén osztálytárs Valla Attila anyukája állította elő a szükséges, húsz darabos példányszámban, írógép és indigó segítségével, ezer köszönet érte utólag is.

A művelettel akkora sikert arattunk, hogy hamarosan megjelent az osztályon belüli konkurencia (címére szintén nem emlékszem, de arra igen, hogy technikailag és tartalmilag is szemmel láthatóan erősebb kivitelben jöttek ki), tehát beindult a harc az olvasókért, amely nemritkán sárdobálásban, árokásásban és sok hasonló, a szabad, demokratikus piacokon azóta már rég megszokott technikában végződött; de ez a fajta öldöklő, szabadpiaci küzdelem akkor, a pártállami idők közepette az újdonság letaglózó erejével hatott.

Az viszont csak később derült ki, hogy amit műveltünk, az hivatalosan sajtórendészeti vétségnek számított, hiszen efféle termékek sokszorosításához hatósági engedélyre volt szükség, amit természetesen senki nem kapott meg. Szintén köszönet jár tehát az összes tanárunknak, hogy nem dobtak fel bennünket a Belügyminisztériumnál - néhány évvel később, következő iskolámban, az István Gimnáziumban egy hasonló történet durvább eredménnyel zárult. A suli egyik spionja (ki tudja, hány lehetett belőlük) egyenesen a BM-ig szaladt egy ötven példányban szétmásolt dadaista versgyűjteménnyel, melynek szerencsétlen főszerkesztőjét természetesen azonnal kirúgták.

Zene, számítógép

Ugorjunk viszont vissza most 1981-be, ott ért el a következő fordulópont: a Petőfi Rádión keresztül megismerkedtem a Kraftwerk zenekarral, aminek az azonnali és direkt következménye lett élethosszú kapcsolatom az elektronikus zenéléssel. Tizenhárom évesen addig még elsősorban az akkor menő, keménynek mondott rockzene érdekelt, de a négy szigorú német robotember kezei alól olyan eszeveszett hangok jöttek ki, amely mellett férfiatlan nyávogásnak tűntek a korszak legharcosabb rockhimnuszai is.

Nem sokkal később, 1982-ben kerültem be a fentebb említett középiskola matematikai osztályába, ahol gyakorlatilag azonnal kitört a személyiszámítógép-őrület; szinte mindenki Sinclair és Commodore számítógépeket akart programozni. A matekfertőzés következtében nyilván elsősorban bonyolult és elegáns algoritmusok megvalósításában utaztak a legtöbben, engem viszont két friss mániám kiélése érdekelt: az egyik, hogy a géppel ÍRNI LEHETETT A TÉVÉKÉPERNYŐRE, így tulajdonképpen egy saját kis médiaeszközként is szolgált, a másik pedig, hogy elektronikuszenélni lehetett vele, még ha igen kezdetleges módon is.

Társaimmal elképesztő mennyiségű számítástechnikai szakirodalmat faltunk be történelmileg igen rövid idő alatt, és minden elérhető tanfolyamra beiratkoztunk: megtanultuk először természetesen a BASIC nyelvet, aztán a mikroprocesszorok kódnyelveit, szakképesítést szereztünk óriásgépek kezeléséhez, a műszaki egyetem egy laborjában pedig egy kis szakkörben saját tervezésű integrált áramköröket gyártottunk.

A töményen szívott információ gyorsan hatott, 17-18 éves korunkra egy sereg virtuóz informatikusból állt a matematikaosztály, és elképesztő teljesítményekre voltunk képesek. Én akkor már részben a dolog üzleti részére is ráálltam - akkoriban jelent meg ugyanis az első, boltban is kapható magyar személyi számítógép, amire semmifajta szoftver nem létezett még természetesen, így gyorsan bejelentkeztem a gyártó céghez, és összedobtam nekik néhány játékprogramot, melyekért akkori szemmel (ráadásul iskolásként) egészen elképesztő összegeket kasszíroztam.

Bemegyünk Kóborhoz

A fő csapásirány azonban a zene volt - ez volt az az időszak, amikor a zseniális Szalay András találmánya, a Muzix-81 végigsöpört a világ elektronikus zenei hangszerpiacán, így egy barátommal, a később legendás szintetizátorgyűjtővé átvedlő Szilágyi Lászlóval nagy merészen bekopogtunk az utcáról az omegás Kóbor János stúdiójának ajtaján. Kevéssé ismert mostanában, hogy üzletemberként Kóbor vitte el a Muzix-81 projektet a világba, ő szervezte meg a gyártást és a kereskedelmet; és ez tényleg nagy durranás volt akkoriban. Minden számítógépes hangkártya és zeneszerző szoftver története itt, ezzel az eszközzel kezdődött.

Kóbor rettenetesen kedves volt a betoppanó két idegen kölyökkel, aminek eredménye egy máig tartó barátság lett, valamint egy Muzix-81 doboz és a hozzá tartozó szoftver, amit hazavihettem, és alaposan áttanulmányozhattam. A program elég gyenge volt - nagy részét a kevéssé hatékony, kezdőknek szóló BASIC nyelven írták, így működése nagyon lassú volt, ráadásul csak egyetlen zenei szólamot tudott egyszerre lejátszani. Pár hét megfeszített munkával teljesen átterveztem az egészet, és újraírtam az egészet gépi nyelven, tizenhat szólamúra, így végre inkább többé, mint kevésbé alkalmassá tettem a rendszert a komolyabb használatra.

Természetes volt, hogy ilyen előzmények után a műszaki egyetem felé veszem az irányt, így is történt, az pedig külön szerencse volt, hogy éppen az én évfolyamomban indítottak először informatika szakot - képzeljük el, akkoriban ez nem volt egyszerű, az egyetem vezetésén belül komoly harcot kellett vívni érte néhány bigott kommunistával, akik el szerették volna szabotálni az informatikaképzés beindítását azzal az érvvel, hogy a számítógép-programozás nem tudomány, minek annak külön szak.

A legelső egyetemi informatikaórám máris egy nagy találkozással indult. Oktatónk kiosztotta az éves nagyfeladatokat, én pedig természetesen vércseként csaptam le arra a cetlire, amire az volt írva, hogy "Valósítsa meg, hogy a számítógép lejátssza a bemenetként valamilyen formában megadott dallamot!". Háromfős csoportokban kellett dolgozni, és fél percen belül meglett a két társam: Barczi Imre jelentkezett mellém elsőként, aki később annak a rendszernek az atyjaként vált ismertté, amelyben önök ezt a cikket olvassák - igen, ő a blog.hu atyja, kitalálója és kivitelezője. Mellette pedig a padtársam, Rostás Attila lett csapattag, ő jelenleg bankárként éli életét.

A feladatot túl könnyűnek találtuk fél évre, így kicsit magasabbra tettük a lécet - megvalósítottuk a már jól megismert és kiismert teljes Muzix-81 rendszert IBM PC-kompatibilis számítógépekre, amivel nemcsak ötösöket, hanem néhány extra elismerő szót is bezsebeltünk tanárunktól. Állandósult háromfős csapatunk a félév végeztével Fáy Zsolttal egészült ki, akivel pedig az egyetemi focipályán értettük meg először egymást úgy igazán. Ezzel össze is állt az a társaság, amellyel pár év múlva nekivágtunk a kilencvenes évek vadkapitalizmusának.

Szoftvermunkák, egyetem mellett

Szoftveresként igen kelendőek voltunk egyesével is a nyolcvanas évek vége felé, az egyébként iszonyúan kemény informatikatanulás mellett ezért egyikünk sem hagyta ki a kínálkozó számtalan lehetőséget, egész szép mellékes pénzt tudtunk keresni mindannyian. Hamar rájöttünk azonban, hogy csoportosan még jobban tudunk munkaerőt értékesíteni, így elkezdtünk ilyen lehetőségeket keresni. 1988 egyik fejleménye a médiában egy számítógépes tévéjáték, a Torpedó megjelenése volt, a műsort a zseniális Dévényi Tibor vezette, talán még emlékeznek rá páran. A műsor végén felvillantottak egy telefonszámot, egy magáncég számát; programozókat kerestek. Felhívtuk a számot, és hamarosan tárgyalni indultunk főhadiszállásukra.

A megadott címen kis bizonytalanság lett úrrá rajtunk: a Belügyminisztérium épületét találtuk, itt kellett volna a második emeletet keresnünk. Az átalakulóban lévő országban persze voltak ennél komolyabb anomáliák is, de azért furcsállottuk, hogy a Magyar Televíziónak bedolgozó magáncég irodáját a BM épületében kell keresni. A tárgyalás maga roppant egyszerű volt: kiderült, hogy a számítástechnikai Kft-nek csak egyetlen programozója volt, így azon nyomban felvételt nyertünk, és már kezdhettük is a munkát, egy hónap alatt elő kellett állítani egy új játékot a tévé szilveszteri műsorába. Nem egy túl nagy falat, gondoltuk, egy dolog miatt aggódtunk csak: ebben a projektben határidőmódosítást nem lehetett kérni.

Szerencsére nem is kellett, rendben elkészültünk, így hamarosan újabb megrendelések érkeztek, új - és nagyon egyszerű - játékok egész sorozatát készítettük el és üzemeltettük a tévé Szabadság téri stúdióiban, majd újabb szolgáltatásokkal jöttünk: feliratozó szoftvert készítettünk, illetve egyszerű animációkat, időjárásjelentéseket. Majdnem egy évet dolgoztunk így végig, amikor a televíziós gyártásvezetőnk jelezte, hogy baj van a céggel, aminek az égisze alatt működtünk, de mi folytathatnánk mindent, amit eddig végeztünk, csak alapítsunk egy önálló, új céget.

Az, hogy saját cégünk is lehet, egy eléggé mellbevágóan friss élmény volt, én magam erre addig soha nem is gondoltam - a kockázatokkal nem törődve természetesen azonnal belevágtunk, és Pixel Graphics néven (a cégbíróság először nem értette a nevet, és visszadobta) megalakult életünk első szolgáltató vállalata. Negyedévesek voltunk ekkor, és az egyetem fegyelmi bizottsága egy bejelentés nyomán napirendre vette ügyünket - hallgatói cégalapítás a Műegyetem történetében addig nem fordult elő, így az a biztonságos döntés született, hogy szóbeli figyelmeztetésben részesítenek bennünket (amit aztán később elfelejtettek átadni, véletlenül szereztünk tudomást róla).

A cég egész jól hasított, ott voltunk az éledő magyar médiapiac számos fontos pillanatánál, például közreműködtünk a Nap-kelte elődjében, az első magántévénél, Gyárfás Nap TV-jében az első másodpercektől kezdve, és egyre több alakuló vidéki televízióban is. A tévés szolgáltatások mellett kinőttek más üzleti lábak is eközben, hiszen rengeteg terület nyílt meg frissen a vállalkozók előtt részben a rendszerváltás, részben a párhuzamosan zajló számítógépes forradalom következtében. Mienk volt az első szoftverkereskedés Budapesten, nálunk Windowst, Wordöt, Excelt már akkor lehetett venni, amikor a Microsoft még be sem tette a lábát az országba, 3D animációs stúdiót nyitottunk, hanglemezeket, videóklipeket kiviteleztünk, szóval elindítottunk egy csomó egyre nehezebben kontrollálható folyamatot, párhuzamosan. Egyszerre voltunk fejlesztő, kereskedő és tartalomgyártó cég, és ez a tengernyi üzletág - bár egy ideig a fejlődést szolgálta - őszintén szólva kezdett túlnőni menedzsmentképességeinken.

A céges fejlemények mellett szinte alig vettük észre, hogy sikerült megszereznünk a villamosmérnök-informatikusi diplomát is (részemről néhány hónap halasztással, mert nagyon el voltam havazva valamelyik céges projektemmel.)

Cégből cégcsoport

A cégek csoportjává bővülő Pixel ebben az időben tehát a média egy csomó területén nem nagyon volt megkerülhető, ráadásul bevonzott egy nagy rakás olyan embert - többnyire a saját, majd az utánunk következő korosztályból -, akik valamit csinálni akartak. Ilyen volt a ma már gigavállalkozó Leisztinger Tamás, aki már elképesztő agy volt akkor is, és mindig, minden percét ki akarta valamivel tölteni, elképesztő agilitással vetette bele magát bármibe, amiből üzlet lehet; ebben lényegesen különbözött tőlünk, az alapítóktól, mi gyakran elvesztünk a szakmai szépségekben. Tamást hamarosan üzlettársunkká fogadtuk, és a mi központunkban volt élete első igazi irodája.

Teljesen más alkat volt az akkor már gigasztár Kovács Ákos, aki a Bonanza Banzai szétrobbanása után keresett meg. Saját stúdiót szeretett volna, ahol megvalósíthatja a saját zenei ötleteit - ezt eléggé gyorsan meg tudtuk oldani, de itt nem álltunk meg, hosszú közös munka követte a felvezetést, és egy remek barátság. A színpadon akkor még kőkemény Ákosról ezidőtájt kevesen tudták, hogy a magánéletben elképesztően sajátos humorú, vicces alkat, akivel remekül lehet együtt dolgozni. (Ezen túl pedig egyik cégünkben később partnerként is üdvözölhettük őt is.)

Ugyanazzal az epizóddal zárul tehát ez a rész is, mint az előző - de a következőt most már tényleg innen folytatom, ígérem. Tehát, 1993-ban kinyílt pixeles irodám ajtaja, és belépett rajta Nyírő András; innen pedig már az Internetto és Index sztorija következik...

15 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://gg.blog.hu/api/trackback/id/tr684099237

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki a f.om az a Gerényi Gábor? 2012.02.14. 12:31:02

Lássuk, a sors miféle csapásai tereltek az Index megalapításának az irányába.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Babolcsai Néni 2012.02.14. 14:13:55

ööö... nekem van egy MIDI könyvem sokévvel ezelőttről, "kétirányból" olvasható, és az egyik iránynak Gerényi Gábor a szerzője. pár dolgot segített megérteni az a könyv, ami a kezdő zenéléshez elég volt :-)

*rockstar* 2012.02.14. 14:52:53

Szerintem a Gerényi Gábor az nem a f.om, hanem egy jó srác! Alig várom, hogy újra focimeccset nézzünk együtt! Most mi megyünk hozzátok, intézd a jegyet... :)

Fandor 2012.02.14. 16:09:29

Álmos Vezér Tér.... 1404-es sz. József Attila úttörőcsapat.. :-)

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2012.02.14. 17:25:19

hozd vissza a mikrofonom, buzi

átlátó 2012.02.14. 18:31:05

Ez az a Valla Attila, aki nem kevés kávézás közben dalszöveget is ír?

szekerkaa · https://twitter.com/szekerka 2012.02.15. 05:10:52

Gábor klasszikus middle man. Iszonyú jó mérnök, és/de művész is, marha jól ír is például. Sok mai "szerzőnek" ajánlom figyelmébe a stílust.
Nagyon tisztelem és irigylem az intellektusát, és az ilyen emberekkel szemközt vagyok csak félénkebb, pont úgy, mint a túl jó nőkkel.
Na, elég a faszszopásból, még ha igaz is.

Vittore. 2012.03.04. 23:25:03

Érdekes visszaolvasni, mi lehetett 20 évvel ezelőtt. Talán 20 év múlva meg mi írunk könyvet arról, hogy a 2000-es évek végén hogyan lehetett szarból aranyvárat építeni...

SanMarco 2012.03.06. 18:38:25

Nem jöttél az osztálytalálkozónkra pedig vártunk! Amúgy egész jó volt! (Berényi András)

gg 2012.03.11. 23:38:27

@SanMarco: pedig bejelentkeztem... aztán jött egy objektív ok sajnos.

asdf2014 2012.05.25. 12:23:39

Kedves Gábor, nem működnek a régi emilcímei (gg@mail.index.hu, gerenyig@index.inda.hu), hová lehet írni Önnek?

Üdv,
VZs