Az Internetto őrületesen mozgalmas 1998-as éve végén nem sokat értékelgettünk, csak előrefele láttunk; szinte transzállapotban tervezgettük a jövőt, a fejlesztési lehetőségeket, pillanatnyi hátranézés vagy ünneplés nélkül.
Előzmények:
A 98-as eseménydömping gigantikus hosszúságúra nyúlt leírásánál két fontos dolog ismét kimaradt: az egyik, hogy abban az évben valódi átjáróházzá vált a szerkesztőség, rengeteg személyi mozgás történt, nem is jelentéktelenek. Kezdődött azzal, hogy az év második felében két kulcsember is elhagyott bennünket, Mihancsik Zsófia és Bodoky Tamás, mindketten Nyírő főszerkesztővel konfrontálódtak durván. (Tamás később ugye majd visszacsekkol az indexes időkben, Zsófi viszont többet már nem dolgozik velünk.)
Hosszabb a listája az érkezőknek: felbukkan a környékünkön a már akkor is jónevű újságíró, Andrassew Iván - bár összejöveteleinkre nem nagyon jár el, de távdolgozik, és neve hamarosan az impresszumban landol. Ökrös Csaba is ekkor tűnik fel: nyugodt, megbízható munkatárs, ebből következően eléggé elüt tőlünk (neki az Index első szakaszában fontos szerep jut majd). Rádi Gábort, vagyis Jackyllt a kiadó hirdetésszervezési osztályáról ajánlják, és évekig számomra teljesen észrevehetetlen volt, aztán, már az Index-érában egyszercsak kulcsfigurává válik majd. Gazdag György, nekünk csak Gazdagúr szintén IDG-oldalról érkezett, igazgatói ajánlással, hirdetéseket szervezni. Az ötvenes éveit taposó úriember sajátos, egyszerű, de meglehetősen sikeres üzleti megoldásai élményszámba mentek. Kollegaként ismertük meg Nagy Esztert is, aki később Nyírő következő felesége lett, két közös gyerekük lesz majd.
A másik fontos részlet az újság címlapjának átalakulása. 98-ban vezettük be a háromhasábos megjelenést, ami a magyar interneten évekig egyeduralkodóvá vált - szinte bárki bármilyen weboldallal jelentkezett, valami ehhez hasonlót próbált faragni, akár indokolt volt, akár nem. Az első, kezdetleges verziót sikerült kibányásznom, itt van a bekezdés után, a képen - erre különösebben nem lehet büszkének lenni sajnos. A javított, már Angelday munkája nyomán elkészülő verzióból sajnos internettósat nem tudtam keríteni, viszont itt van az Index tízéves születésnapjára elkészített címlapváltozat - ezzel indult az Index 99 májusában, és körülbelül (99 százalékban legalábbis minimum) ilyen volt a klasszikus, háromhasábos Internetto is.
A 99-es év két drámával indult. Egy: Barczi Imi sem bírta cérnával, neki is össze kellett balhéznia Nyírővel - a távozó Blumi egy hónapon belül a már nagy ellenfélként számon tartott Origónál landolt. Kettő: kinőttük a barterba, hirdetésért kapott Compaq szervert, és a megnövekedett forgalom miatt venni kellett egy nagyobbat. Mivel jobb ajánlat nem érkezett, ezért úgy döntöttünk, egy sima linuxos PC is megfelelő lehet, ha a teljesítményt nézzük. Megrendeltük a gépet tehát Nemes Daninál (CyD), aki be is szerzett egy megbízhatónak tűnő cégtől egy akkori szemmel nézve erőgépnek is mondható valamit, feltelepítette rá az újságot, és csatasorba állította.
A gép azonban jól számíthatóan egynapos időközökkel elszállt, lefagyott, vagy újraindult, ami az akkor már több tízezer ránk szokott olvasót és fórumozót az őrületbe kergette. Természetesen bennünket is, CyD pedig tehetetlennek tűnt hetekig, noha láthatóan küzdött az ügyért. A géppel való birkózás idejére egyszerűsített újságot kínáltunk a régi szerverről, Internetto Light néven.
Aztán egyszercsak fény derült a hiba okára: szétszedtük az akkor csúcsprocesszornak számító, ki tudja, hány megahertzes Pentium processzort, és ott a kor szellemének megfelelő magyar megoldást talált - egy celluxszal rögzített kis áramköri lapot, ami lehetővé tette, hogy a chip elfogadja a gyárilag meghatározottnál magasabb órajelet is. Így elvileg gyorsabb működésre volt képes - viszont nem bírta sokáig, ha bemelegedett, meg is halt rögtön. A megoldást eltettem magamnak, és most őt magát fényképeztem le, nem egyszerű illusztrációról van szó itt oldalt, a képen. A hibát már nem CyD, hanem az őt követő rendszergazda fedezte fel. Nyírő ugyanis a levelezőrendszer körüli problémák miatt szakított CyDdel, és az Inventrát bízta meg a rendszeradminisztrációval, a szerver felügyeletével.
A majdnem egy hónapig húzódó idegfeszültségben utólag az volt egy nagyon kicsit szórakoztató elem, hogy a processzorcelluxozást elkövető szakember ezt az időszakot jó eséllyel ugyanúgy végigdühöngte, mint mi - a számítástechnikai szakma ekkor már többségében rendszeresen olvasott bennünket. Csak azt nem tudta az elvetemült, hogy neki köszönhetjük az egész mizériát.
Dokumentálunk
A lassú, de biztos professzionalizálódást jelezte, hogy februárra komoly, majd százoldalas know-how és szervezeti leírás készült az Internettóról. Nyírő kapcsolata kezdett megromlani a kiadó igazgatójával, Bíró Istvánnal, feltehetően ez volt az oka annak, hogy készítenie kellett egy részletekig hatoló anyagot arról, hogy miből áll az újság, kik csinálják, és mi a feladatuk pontosan.
Ebben az anyagban Uj Péter már felelős szerkesztőként van megnevezve, komoly, napi szintű jelenlétet igénylő operatív feladatokkal. Ennek ellenére természetesen a Népszabadsághoz járt be főállású munkatársként minden nap, a Nettó hátralévő rövid idejében ezeknek a dokumentumban rögzített feladatoknak a javát már nem látta el. Készített viszont egy stratégiai igényű, bár elég rövid, négyoldalas anyagot belső használatra, "Hová tartsunk, s mit tegyünk?" címmel. Ez fájlban már nem, de kinyomtatva még több példányban létezik, és akár legendásnak is nevezhető.
Az írásmű rögzíti lapunk akkori pontos helyzetét: napilap jellegű szolgáltatás, egyeduralkodó a hazai internetes hirdetési piacon, közösségi alapokra helyezve. Célzott irányként pedig a valódi portállá válást jelöli meg, amihez a két legfontosabb lépésnek egy ingyenes levelezőszolgáltatást és egy saját keresőszolgáltatást tart szükségesnek elsősorban. (Telitalálat ez így, együtt, hiszen az Origo később éppen ezzel a két vásárolt szolgáltatással kerül majd jó ideig elénk.)
Blumit elvesztettük, de erősítés érkezett februárban Szegedről: az ottani mellékletet szerkesztő Takács Viktor (Graffiti) úgy döntött, hogy Pestre költözik a kedvünkért, és valódi, főállásszerű szerkesztői munkát vállal nálunk. Eközben a már önállósodott CyD hirtelen nagyot lépett: Telnet nevű kis cégével megvásárolta az akkor egyeduralkodónak számító, ingyenesen szolgáltató honlapfarmot, az Extrát.
A Nyírő-Bíró viszály
A Nyírő-Bíró front eközben tovább mérgesedett, és egészen váratlan fordulatként az igazgató megkeresett engem, hogy beszélgessünk. Azt megelőzően, alkalomszerűen számtalanszor folytattunk rövidebb-hosszabb társalgást; mivel a kiadónak szinte minden lapjába adtam le inkább több, mint kevesebb gyakorisággal írásokat (a vezető IT-hetilapba, a Számítástechnikába Mester Sándorék kértek meg erre-arra, játékújságukban, a PC-X-ben állandó rovatom volt minden számban, és a PC Worldben is előfordultam alkalomszerűen), így mindig volt miről beszélnünk.
Ez azonban más volt, ilyen invitációban addig nem volt részem, és Bíró úr a beszélgetés során meglehetősen nyíltan tárta elém a Nyírővel kapcsolatos aggodalmait. A szituáció számomra egy kicsit nehezen volt értelmezhető, hiszen a vezér végülis ezzel a gesztussal direktben átnyúlt Nyírő feje fölött - próbáltam tehát kellően semleges, de egyben megértő maradni. Konklúziója a találkozónak nem volt, konkrét lépésekre vonatkozó terv nem hangzott el, így próbáltam elfeledni az egészet.
A NATO megtámadja Jugoszláviát
99 márciusában a NATO megtámadta Jugoszláviát, és a magyar szemmel meglehetősen ijesztő fejlemény a lap talán legnagyobb szakmai sikersorozatát hozta el. A légitámadások ugyanis értelemszerűen magyar idő szerint sötétedés után kezdődtek, amikor már a nagyrészt külsős szerkesztőség minden tagja otthon volt, ráadásul kedvezményes, éjszakai internettarifával csatlakozhatott. Este 7-8 körül aki csak tudott, beloggolt a szerkesztőségi chatcsatornára (aminek a nevét állandóan változtattuk, hogy ne találjanak ránk: volt #allat, #traubi, #vamzer és még sok minden más), és elindult a munka.
Az olasz mellékletünket szerkesztő Pécsvári Tünde az avianói támaszpont mellől figyelte, hogy mikor szállnak fel a gépek, és milyen erőket küldenek aznap a szövetségesek - szegedi barátaink pedig a határon nézték, hogy mikor érkeznek meg a gépek, majd az első becsapódások, és milyen sűrűséggel. A chatben rajtuk kívül ott volt Hares is New Yorkból, aki egy másik ablakban a Pentagonban ülő tudós és informatikus haverjaiból szedett ki érzékeny információkat (a világbotrányt kiváltó uránfejű piszkos bombák ügyében például - ennek a vonalnak köszönhetően - heteket vertünk a világsajtóra).
Egy ilyen közvetítőéjszaka során alkottuk meg a hazai weben ma már standard, mindenki által használt "percről percre" frázist. Késő éjszaka volt, vagy kora hajnal, Graffitivel már csak ketten voltunk a csatornán, és én a címlapot nézegettem: nem tudtam, mivel, de valamivel elégedetlen voltam. A vezető pozícióban ott volt a háborús közvetítés ajánlója, de nem éreztem benne a húzást, az erőt, amiért én szívesen rákattintanék. Figyelj már, szóltam át Graffnak, nem kéne jelezni valahogy, hogy ez az anyag él, mozog, folyamatosan frissül? Írjunk már oda valamit, hogy percről percre, vagy akármit, hogy tudják, érdemes többször is belenézni! Graffiti jobb ötlet híján két perc alatt kiírta az ajánlóba a percrőlpercrét, és attól fogva ez jön mindenhonnan.
Az első hónapok után többé-kevésbé nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy költségvetéssel ránk induló Origo első offenzívája nem sikerült, amit először gyors újratervezéssel, redizájnnal próbáltak orvosolni. Eközben mi töretlenül meneteltünk felfelé, április végére nagyjából 25 ezer olvasónk volt minden nap - a nagy versenytárs a hírek szerint épphogy bele-belenyalt a 13 ezerbe.
Élénkül a pénzügyi szféra
Tavaszra egy újabb érdekes fejlemény: a közelben zajló háború ellenére viszonylag gyorsan regenerálódott az orosz sokkból a tőzsde és a tőkepiac, és ismét beesett egy-két komolyabbnak látszó befektetési megkeresés. Egy eddig még nem ismert részlet: előző cégcsoportunk (számomra) utolsó életszakaszában üzlettársam volt az énekes Kovács Ákos, és az ő révén ismerkedtem meg a Synergon nem sokkal később repülőgép-balesetben elhunyt karizmatikus vezérével, Gyurós Tiborral. A Synergon akkoriban volt a csúcson, tőzsdei árfolyama az egekben, és jelentős mennyiségű készpénz fölött rendelkezett, még a sikeres részvénykibocsátás következményeként.
Gyuróst szemmel láthatóan nagyon érdekelte a portálüzlet, de nem bizonyult elég bátornak, és készpénzbefektetésig nem jutottak el a gondolatai - az általa felkínált lehetőségek viszont távolról sem voltak eléggé meggyőzőek, nem jelentettek volna érdemi előrelépést, fejlődési lehetőséget. Ebből a dologból tehát nem lett semmi, de a később létrejövő Index nehéz pillanataiban gyakran kaptunk értékes segítséget cégétől.
Ákost egyébként a Synergontól függetlenül is szerettem volna becsatolni a társaságba, de ez már ránézésre sem volt könnyű feladat - nem is sikerült. Én személy szerint remekül tudtam vele dolgozni, mind közös cégünkben, mind pedig az Ákos-produkcióban, de hát ő közismerten nem könnyű ember; legalább annyira, vagy még inkább nem az, mint a Nettó vezéregyéniségei, ráadásul teljesen máshogyan. (Ez a békés beszámolósorozat egyáltalán nem adja, nem is akarja visszaadni azt, hogy az Internetto nagy tehetségű, ám kevés kompromisszumképességgel rendelkező primadonnái miképp vívtak miniháborúkat egy-egy koncepcionális kérdés fölött.)
Az Ákos-Nyírő találkozás viszonylag simán, a vártnál sokkal simábban ment, mindkét oldal nagyon pozitívan nyilatkozott a másikról a megismerkedést követően. Uj Péternél bukott meg a dolog: ő előzőleg popzenei újságíróként, Wanted-főszerkesztőként, hát, hogy is mondjuk... foglalkozott már Ákos munkásságával, ebből pedig kialakult egy kölcsönös, hm... tartózkodás. Ennek ellenére sikerült mindkét felet párhuzamosan rávennem arra, hogy próbáljanak meg nyitni egy tiszta lapot. Ákos új lemeze erre jó alkalom volt, és vendégül is látta Pétert; a hírek szerint jót beszélgettek az anyagról. A találkozót természetesen UP-lemezkritika követte, nem is a Wantedban, hanem a Népszabadságban - a recenzens itt elment empátiában addig a pontig, ameddig csak elmehetett, de nem tagadta le, hogy továbbra is fenntartásai vannak. Ezt viszont Ákos fogadta igen-igen rosszul, így a missziót kénytelen voltam reménytelennek ítélni.
Kőrösi aktivizálódik
Ez volt az az időszak, amikor a befektetni szándékozók közé felsorakozott a későbbi befutó, Kőrösi Ákos is. Vele már találkoztunk ebben a sorozatban is: tankörtársam volt az egyetemen, majd sok minden más után egy apró webdizájncéget gründolt Inventra néven (ezt a társaságot hoztam be az Internettóba, megcsinálni az első hazai online webáruházat). Ákos nem elsősorban saját pénzéből gondolkodott - százmilliók nem álltak a rendelkezésére -, de az évek során kitapasztalta a befektetői világot, értette a nyelvüket, és webes oldalról is értelemszerűen kiművelte magát, cége révén.
A Nyírő-Bíró konfliktus eszkalálódása és a fokozódó befektetői érdeklődés afelé irányított bennünket, hogy új, addigi kiadónktól független utat keressünk a fejlesztésre. Az IDG általános profiljától akkor már nagyon idegen volt az Internetto - az amerikai anyacég, és a hazai képviselők is a nyomtatott sajtóban hittek továbbra is, ezen belül pedig az egész gigantikus laphálózat számítástechnikára szakosodott - sem a hordozónk, sem a tematikánk nem volt kompatibilis velük, így komoly, érdemi fejlesztésre semmi esély nem mutatkozott, csak foltozgatásra, kozmetikára.
Hatalmas konfrontációt természetesen nem akartunk, egyikünk sem volt olyan típus, aki effajta háborúkban érezné jól magát. A szerkesztőség vezetése alkotó emberekből állt, én maximum annyira lógtam ki e szabály alól, hogy voltak vállalkozásaim is - de ezek sem a kilencvenes évek rablókapitalista színvonalán működtek, inkább ügyesen, piaci réseket megtalálva, tehetséges és intelligens emberekből álló csapatokkal végeztünk el olyan feladatokat, amelyek érdekeltek bennünket.
A következő menetet találtuk tehát ki: a lapmenedzsment alakít egy céget, amely valamilyen fair, tisztességes módon kialkudott áron megvásárolja a kiadótól az Internetto nevet, a lap kiadási jogát és az internetto.hu domaint. A lapkiadás felelőssége és költségei innentől kezdve bennünket terhelnek, így minél hamarabb természetesen külső, intézményes befektető után kell néznünk, hogy a működést és a fejlődést az elképzelt, sokkal magasabb minőségi és mennyiségi szintre helyezhessük - de ennek kockázatát már mi futjuk.
A tervet el is kezdtük végrehajtani, 1999 májusának elejére össze is raktuk az URL Consulting nevű projektcéget (tagjai: Nyírő, Uj Péter, Keki, a technikai főnök, az akkor még nem Winkler Virág András és én), és beavattuk Bíró igazgatót a tervünkbe. A nagyfőnök teljesen nyugodtan és pozitívan fogadta a hírt, megértőnek bizonyult, és jelezte, hogy a kérdést illetően továbbra sem nála van a döntés, az amerikaiak képviselőjével kell tárgyalnunk, ahogy az szeptemberben is történt. Megígérte, hogy menedzseli az ügyet a központ felé, de ehhez szüksége lesz egy valódi, írásos vételi ajánlatra a cégünktől.
Ezt az ajánlatot el is készítettük - a nagy kérdés persze az összeg volt, mennyit kínáljunk lapunkért. Kiindulópont nem sok volt - az újság gazdaságilag éppenhogy nullszaldós volt, hasznot még soha nem termelt, az internetes hirdetési piac alig létezett. Az amerikai kiadó addigi ráfordításai is nehezen voltak értékelhetők: volt először ugye 200 ezer forint az első félévben, aztán a második, teljes évet az Internet Expo bevételei finanszírozták, akkor gyakorlatilag nem kellett újabb pénzeszközöket bevonni. 1997-ben már látszott, hogy ebből lehet valami, ezért ekkor már havi millió körüli összeggel finanszírozódtunk, 1998 meg nem nagyon vitt el több pénzt, mert megindultak a bevételek, nulla eredmény körül mozogtunk.
Összességében tehát a mi becslésünk alapján nagyjából tízmillió körüli konkrét, befektetett pénzmennyiség fordítódott a lapra a kiadó oldaláról. Ehhez viszont érdemes hozzámérni azt is, hogy a lapkészítők milyen befektetéssel álltak a dolog mögé. Nyírő rendszeres fizetést kapott (nagyon alacsonyat), a később csatlakozott Keki is kapott célfeladatokra díjazást (szintén elég keveset), tehát, ha úgy vesszük ők is invesztáltak a piacon elérhetőhöz képesti jóval alacsonyabb bérezésük elfogadásával. Uj Péter és én pedig egyáltalán, soha, semmilyen formában nem igényeltünk anyagi kompenzációt az Internettóban végzett munkánkért, és az eszközökért sem, amiket a lap szerkesztése során felhasználtunk - vagy éppen, amiket a lap szerkesztéséhez másoknak biztosítottunk - a Nettóba tehát befektettünk négy évnyi munkát tisztán, mindketten. E tételeket összesítve már ránézésre kiderül, hogy a lapkészítők legalább annyi erőforrást tolhattak be a projektbe, mint a kiadó.
Segítségül az is szolgálhatott még, hogy 98 szeptemberében, a sikertelen befektetői találkozón már született egy akkor konszenzusosnak tekintett értékelés: a lap piaci értékét 18 millió forintra tették a felek. Nem tűnt tehát szemtelennek az ötlet, ha 15 millió forintot kínálunk a lapért cserébe - ez ugyan egy picivel alacsonyabb, mint az akkori, a kiadó által is elfogadott ár (ráadásul azóta nőtt is valamelyest az olvasottság, ami az értéket is nyilvánvalóan emeli), viszont a másik serpenyőben pedig az van, hogy ezt az pénzt nem egy idegen, külső fél kínálja, hanem azok, akik ugyanúgy, négy éven keresztül munkát és eszközöket fektettek be a lap fenntartásába, mint a kiadó.
Repülünk az IDG-től
Május első napjaiban tehát átküldtük faxon a 15 millió forintos ajánlatot (melyet két részletben szerettünk volna kifizetni), Bíró úr pedig nyugtázta, hogy minden rendben, és hamarosan időpontot is szerzett: az amerikai tárgyalóküldött érkezését május 13-ra, csütörtökre jelezték előre. Úgy tűnt, ügyünk sínre került.
A nagy esemény előtti utolsó szerkesztőségi értekezletet 11-én, kedden tartottuk - volna. A kiadó igazgatója előzetesen jelezte, hogy szokásától eltérően most be szeretne jönni közénk, néhány szóra. Ezt nagyon barátságos lépésnek értékeltük - arra számítottunk, hogy mivel az amerikaival folyatott tárgyalás csütörtökön várhatóan egy visszavonhatatlan változást fog eredményezni, ő mint az első számú vezető a régi állapot utolsó pillanataiban szeretne elbúcsúzni a résztvevőktől. Hát nem így lett.
Az első baljós hír a Datanet gépterméből érkezett - akadozott a kiszolgálás, és az Inventra munkatársa Tr (valódi nevén Csósza László, később évekig Index-rendszergazda is lesz belőle) beszaladt, hogy újraindítsa vagy helyrepofozza a szervert. A gépet azonban kibelezve és rosszul összerakva találta, és az ügyelet elmondta, hogy a már jó ideje nem rendszergazda Nemes Dani Telnetjének egy munkatársa járt benn, lemásolni a merevlemezek tartalmát. Ez elég ijesztően hangzott, de még ránk se tudott törni a frász, már kellett menni a szerkesztőségi értekezletre, amit Bíró úr nyitott meg - és zárt is be, mint néhány perccel később kiderült. Elmondta, hogy intézkedett Nemes Daninál, hogy másolja le részére fizikailag a szerver teljes tartalmát biztonsági okokból, és úgy döntött, hogy a kiadó a továbbiakban nem kíván együtt dolgozni Nyírő főszerkesztővel és kilenc további munkatárssal. Indoklás nem hangzott el.
A kilencekben természetesen én is benne voltam (holott semmiféle jogviszonyban a kiadóval az Internetto kapcsán nem voltam sem én, sem pedig cégeim), érdekes módon viszont Uj Péter lemaradt a halállistáról, ami azt jelentette, hogy nem ellenőrizték le a cégbíróságnál, hogy kik az URL Consulting tulajdonosai (ez eléggé alapfokú mulasztás). Még nagyobb meglepetésre pár nap múlva Bíró úr Pétert kínálta meg az Internetto főszerkesztői székével, amit ő természetesen nem fogadott el.
A röviden zárult szerkesztőségi értekezletről mind a tízen fejbevágva szédelegtünk ki, és első utunk a Délihez közeli Maros étterembe, egyik szokásos törzshelyünkre vezetett. Ott csak annyit tudtunk mondani a döbbent társaságnak: most már csakazértis folytatjuk, együtt!
Felhívtuk Kőrösit, akivel egy órával később néhány méterrel arrébb, a John Bull Pubban folytattuk. Ő Braun Róberttel érkezett, akivel addig talán még nem is találkoztam - ő az Index korai időszakának sokat vitatott, markáns egyéniségévé vált, ugyebár. Kőrösi gimis osztálytársa volt, és akkortájt kezdtek együtt pörögni üzletileg; Nem voltak rossz referenciái, hiszen egy gyors (és felejthető) SZDSZ-es kaland után évekig a Sziget kommunikációját szervezte, rájuk akkor már stratégiai szövetségesként tekintettünk, a kommunikációjuk pedig tényleg remek volt.
A rögtönzött találkozón Kőrösi azonnal igent mondott az új helyzetre, így attól az órától kezdve együtt szaladtunk tovább - bele, egy új internetes újság tervezésébe, amihez többé már nem számíthattunk a jól bejáratott Internetto névre. Elő kellett tehát vennünk az előző évben már elvetett Index elnevezést.
Másnapra a Trafótól kaptunk kölcsön egy termet ahhoz, hogy egy teljes létszámú szerkesztőségi állományértekezletet tartsunk - itt elmondtuk mindenkinek, hogy új lapot készítünk, és mindenkinek számítunk a munkájára, változatlan bérezés mellett. Kőrösi vállalta, hogy megoldja azt, hogy a sebtében felállított új lap még a remélt nagy befektetésig is a Nettóhoz képest változatlan költségvetéssel, havi körülbelül kétmillió forinttal futhasson, és felajánlotta kétszobás Hollán Ernő utcai irodáját (a ház jelenlegi képe itt, alattunk) a szerkesztőségnek. Megköszöntük, de hát elég hülyén néztünk ki egy akkora helyen egyszerre huszonvalahányan.
Először egy sajtóközleményt adtunk ki, melyben tudattuk a lehető legszélesebb értelemben vett közvéleménnyel, hogy a hagyományos Internetto többé nem létezik, ki vagyunk rúgva, és jövő héttől Index néven új lapot indítunk. E közlemény teljes szövege elolvasható Uj Péter egyik blogposztjában, amit az Index tízéves születésnapjára írt; a szerző annyit tévedett csak, hogy ez a műfaját tekintve inkább kiáltványszerű izé nem az Index bemutatójának napján, hanem a kirúgást követően rögtön megszületett (hiszen benne is van a végén: jövő héten lesz Index).
A szerkesztőség valamennyi tagja újra megerősítette, hogy igen, nekiáll az új lap készítésének - egy hibát azonban elkövettünk. Az impresszumban helyet kapó, közös eseményeinken azonban többnyire részt nem vevő Andrassew Ivánt elfelejtettük tájékoztatni a fejleményekről, és meg sem hívtuk erre az elvileg teljes értekezletre. Ez a tévedés később megbosszulta magát (de szerencsére nem nagyon): az IDG által három hét múlva újraindított Internetto élén éppen Andrassewet találhattuk, aki később, egy magánbeszélgetésen elmondta nekem, hogy nagyon rosszul esett neki, hogy kihagytuk. (Őszintén szólva, még utólag sem világos, hogy az akkor fénykorát élő sztárpublicista miképp tud megsértődni egy csapat amatőrre, akiket épp kirúgtak biztos helyükről az utcára.)
Még egy fontos találkozót bonyolítottunk szerdán - délutánra összehívtuk a Fórum meghatározó szereplőit, a moderátorokat (tízen voltak ekkor), és ismertettük a helyzetet. Jeleztük, hogy mi számítunk rájuk, és hálistennek egyöntetű támogatásra találtunk részükről.
Eközben az Internetto ugye megszűnt létezni, egy darabig elérhetetlen volt, majd CyD Bíró intézkedése nyomán helyreállította a működést, de újabb cikkek nem kerültek fel.
Hatos Kriszta hamarosan elkészült az első Index-logóval - nekem nagyon nem tetszett, mivel esetlegességet, bizonytalanságot tükröz össze-vissza dülöngélő betűivel, és abban a bizonytalan helyzetben éppen ez a kép az, amit nem szerencsés sugározni -, de Nyírő meggyőzött, hogy most nincs idő vacakolni, az új lapnak jövő hétfőre működnie kell. Ezzel a logóval gyártattunk egy nagy sorozat pólót is, fehérben illetve feketében.
Az átállás szlogenjét gyorsan megtaláltuk - Gyere velünk! -, de átállási kampányra persze nem volt egy fillérünk sem, így kuncsorognunk kellett itt-ott; meglepetésre a legnagyobb segítség éppen a nagy rivális Origótól érkezett, ahol rokonszenvező cikkek mellett még bannerhelyeket is kaptunk, későbbi, nem definiált szolgáltatásokért cserébe. (A bannereken természetesen Nyírő emblematikus kopasz feje volt, a szlogennel. Egy plakátot is nyomtattunk belőle, amelynek szlogenje viszont más volt: a Nettó szlogenjét - Az információtenger világítótornya - mutáltuk meg, "Az internet irányjelzője" lett belőle.)
Bíró úr taktikáját eközben nem nagyon ismertük ki, de nem is próbálkoztunk vele. Miután Uj Péter visszautasította a felkínált főszerkesztői posztot, mintha visszakozott volna kicsit: levelet írt az Internetto szerkesztőségének, hogy minden külsős és belsős megállapodás tovább él, és csak Nyírővel nem akar tovább együtt dolgozni. De a kocka ekkor már el volt vetve, senki nem akart visszafordulni.
A Fórum közössége vitathatatlanul hozzánk kötődött, ez később kiderült, de nem volt ilyen egyszerű a helyzet a szolgáltatást bonyolító szoftverrel. Ez az akkor már viszonylag bonyolult rendszer első ránézésre sokaknak úgy tűnt, hogy az IDG tulajdona - valójában azonban Keki, aki egy nyílt forráskódú rendszer pofozgatásával hozta létre, soha, semmilyen formában nem kapott pénzt a dologért, mivel az IDG-n belül nem kaptunk rá büdzsét. Sok ilyen eset volt a kiadón belül - ha nem jutott rá pénz, megcsináltuk ingyen. Mert kellett. Ezért a Fórum szoftverét az első pillanattól kezdve magunkénak tekintettük (és ezt a véleményünket a bíróságok későbbi döntései is megerősítették), az új lap kulcsfontosságú elemének.
Óriási probléma volt viszont az index.hu domain beszerzése. Annyira nem számoltunk a konfliktus lehetőségével, hogy egyáltalán nem készültünk fel előre, és nem szereztük meg tartalékba. Pedig az átfutási idő lehetetlenül hosszú volt: vagy lapengedélyt kellett szerezni hozzá a Művelődési Minisztériumban (ezt automatikusan megadták, de csak sok nap után), vagy bejegyezni egy Index nevű céget (az pedig még hosszabb idő). Ostromoltuk az Internetszolgáltatók Tanácsát, de sokáig hiába: hétfőn index.inventra.hu címmel kellett indulnunk (a Fórum pedig tasztal.inventra.hu-n volt található, utóbbi már kicsit hamarabb, hétvégén feléledt). Keddre aztán megjött az engedély, és az internetszolgáltatók kiadták nekünk az index.hu címet.
Elindul az Index
A bevezetést dupla vagy semmi-alapon az induló sajtótájékoztatóra alapoztuk, amit május 17-re, hétfő déli 12 órára hirdettünk meg, az újságírószövetség Andrássy úti akkori székházába. Egészen elképesztő méretű mozgósítást szerveztünk, de magától is szépen terjedt a hír, Nyírő pedig az újraindított Fórumban is beindított egy topikot, a dolog a mai napig olvasható, bár a dátumok és a nickek már nem a helyes állapotot mutatják, megsérültek. Ebben használja először azt a mondatot, amit kulcsfontosságúnak tartottunk, és rengeteg interjúban elmondtunk: az internetről senkit nem lehet kirúgni.
A sajtótájékoztatóra saját szintünkhöz képest szupershow-t szerveztünk: az új lap ünnepélyes leleplezését DrMáriás Index-egyenruhás trombitaszava kísérte, egy biciklitartozékokat szállító kedves támogatónk pedig rengeteg villogó piros lámpával ajándékozott meg bennünket. Ezek majdnem olyanok voltak, mint egy-egy indexlámpa, és a sajtótájékoztatónak remek vibrálást kölcsönzött a rengeteg villogó fény. Iszonyú sok vendégünk lett, a kétszáz fős terem zsúfolásig megtelt újságírókkal, és ennek megfelelően a hét sajtósztorijává vált az új lap viharos indulása.
Ehhez viszont az is kellett, hogy Bíró úr felvegye a kesztyűt - egészen váratlan módon ugyanis eljött a sajtótájékoztatónkra, és egy adott ponton magához ragadta a szót. Szinte végeláthatatlanul hosszú ideig át sem adta a mikrofont senkinek, kiment a pulpitushoz, beszédet mondott, várta a kérdéseket és megválaszolta őket, egyszóval úgy tett, mintha ő volna otthon.
Az első döbbenet után nyugodtan dőltem hátra: nyertünk. Volt kiadónk vezetője megadta nekünk a legfontosabbat, amit adhatott: egy jókora induló botránnyal rúgta be lapunkat a köztudatba. Szelíd, csendes szavakkal tolvajoknak, bűnözőknek nevezett bennünket, akiket be fog perelni, és ezzel egyidőben bejelentette, hogy az Internetto nem adja fel, és hamarosan új stábbal folytatja, célcsoportja pedig az idősebb generáció lesz - nemcsak a húszéveseké a webvilág, mondta.
(A képek a HVG online kiadásából származnak, és Máriás, Nyírő, valamint a ma már bónuszbrigádos Kaprinay láthatók rajtuk, ők voltak az esemény arcai. Bocsánat a minőségért, a neten már nem léteznek ezek a fotók, egy fekete-fehér nyomtatásból szkenneltem vissza őket.)
Sokak között a Modem Idők című rádióadás tudósított hosszabban a történtekről; más nyomát sajnos már nem találtam a weben a történteknek, pedig igazi, őrületes botrány kerekedett, címlapos megjelenésekkel - teljesen fölösleges lett volna reklámra egy fillért is költeni. Az új lap, az Index már a második napon, kedden húszezret meghaladó számú olvasót regisztrált, és az érdeklődés később sem esett vissza, sőt, egy kismértékű folyamatos növekedés állt be.
A sajtótájékoztató egy egészen kézzelfogható eredményt is hozott: befejezése után odajött hozzánk Suba János, a Pannon GSM akkori kommunikációs vezetője (vele már dolgoztunk korábban, írtam is róla), és elmondta, hogy neki nagyon tetszik ez az egész, és megkaphatja-e a cége azt a címet, hogy az Index alapító támogatója, némi folyamatos szponzorálásért cserébe? A válasz nem is lehetett más, mint igen, így néhány nappal később már meg is volt az első élő, valódi, saját támogatási szerződésünk, havi 400 ezer forintról. A cég ráadásul Suba távoztával sem vált hűtlenné hozzánk, utódai is fenntartották a viszonyt, mindaddig, míg az Index végül nyereségessé nem vált.
Fórumverseny
Eközben az IDG szintén működésbe tudta helyezni a fórumszoftvert, így, bár lapjuk még nem volt alatta, a fórumozás lehetővé tételével hamar konkurenciát kaptunk. Röptében összehívtunk hát még az első hét péntekére egy grandiózus törzsasztalos bulit a budai Fonóba - a hely zsúfolásig megtelt, sokszáz fórumozó jelent meg és biztosított bennünket támogatásáról. Egy ma éppen aktuális, akkor még őrülten újszerű ötletet is felvetett néhány merészebb barátunk a közösségből: ahogy ma a Kickstarteren zajlik, úgy volna érdemes egy crowdfunding akciót lebonyolítanunk, hogy megszerezzük az Index működéséhez szükséges pénzmennyiséget. Annyi lelkes és lojális felhasználónk, olvasónk van, hogy pillanatok alatt összeadnák azt az egy-kétszázmillió forintot, amivel biztonságba helyezhetjük magunkat...
A két fórum vetélkedése gyorsan eldőlt: becslések szerint nagyjából 75:25 arányban használták felhasználóink a kezdetben teljesen egyforma szolgáltatásokat, természetesen a mi javunkra.
Feléled az Internetto
Az Internetto teljes újraindulásáig azonban három hétnek kellett eltelnie: Bíró megállapodott Andrassew Ivánnal, így ő lett a régi lap új gazdája, továbbá felvette a laphoz állásba Porkoláb Pétert, aki azzal vált hirtelen közepesen híressé, hogy nem túl vicces paródiasite-ot készített az indexes átállásról, amiből nem mi jöttünk ki jól, szerinte. Az Andrassew-féle Internettóba, - a mienkkel ellentétben - innentől kezdve egészen komoly pénzt ölt az IDG, hiszen presztízskérdéssé vált, hogy lenyomjanak bennünket. Brutális tévékampányokkal, saját, ingyenesen terjesztett pestiestszerű programmagazinnal és számtalan más eszközzel próbáltak olvasottságot szerezni - de az erőfeszítések teljesen hiábavalóak maradtak.
Az átalakult Internettóba gyakorlatilag semmilyen érdekes dolog nem került, lapos tudósítások, érdektelen cikkek tömegét hozták nap mint nap harmadosztályú, motiválatlan újságíróktól (vajon hányan vannak a pályán még közülük?). Elvileg kellett volna figyelnünk rájuk, hiszen versenytársaink volt, a gyakorlatban azonban elég nehezünkre esett oda-odapillantani, annyira unalmas volt az egész. Olvasottságukról pedig fogalmunk sem lehetett, mert nem működtek együtt a Medián mérőrendszerével, valószínűleg a kedvezőtlen adatok miatt.
A Fórummal sem jártak jobban. Hamar kiderült, hogy törököt fogtak még azzal a kevés maradék fórumozóval is, akik őket választották, mert az üzemeltetéssel megbízott cég ügyetlenkedéseivel hamar felbosszantotta a jobb kiszolgáláshoz szokott publikumot. Amikor pedig Andrassew új elvek alapján magához vonta a moderálást, elszabadult a pokol, és csakhamar szinte teljesen leürült a színtér.
Az IDG az Internetto egy évnyi vesszőfutása után feladta, és eladta a lapot az Eurowebnek, ahol először szélnek eresztették a társaság nagy részét, és új menedzsmenttel próbálkoztak - végül pedig 2002-ben készpénztranszfer nélkül átadták az egészet oda, ahová való volt: hozzánk. Múzeumot szerettünk volna csinálni belőle, de aztán nem nagyon volt rá idő, ez lett belőle.
De vissza 1999-be: a sajtóbalhé hosszú hetekre elhúzódott, ami folyamatos médiajelenlétet biztosított a fiatal Indexnek - ami egyébként, a logótól eltekintve semmilyen grafikai megoldásban nem tért el az Internettótól. Az IDG lépett hamarabb, ők az újraindításnál már új dizájnnal kezdtek - ellenünk pedig egyszerre három pert is indítottak, az amerikai óriáscéget egy drága belvárosi ügyvédi iroda képviselte. A kereseteket meglehetősen ügyetlenül fogalmazták meg a méregdrága ügyvédek, így nagyon nem kellett aggódnunk egy percig sem - az ügyek mindenesetre évekig elhúzódtak, mire jogerősen mindhármat megnyertük.
Az Internetto soha nem válhatott volna naggyá, ha nincs körülötte az a laza hálózat, amely vidéki szerkesztésű Internetto-lapokból és speciális, külső szolgáltatásokból állt. Ezek átállítása nem volt egyszerű feladat, de többségében gyorsan ment: a legtöbben azonnal, magától kijelentették, hogy velünk jönnek, és nem az IDG-féle Internettóval. Az egyik legelső vidéki aloldalunk, Szeged volt csak az, ahol a lapot működtető Tiszanet nevű cég vezetőjét személyesen meg kellett látogatnom, és biztosítanom arról, hogy jól választ, ha velünk jön. Nem sikerült meggyőznünk viszont gazdasági mellékletünket, az eco.internetto-t alkotó csapatot, akik az IDG-t látták megbízhatóbb partnernek. Döntésük nem jött be, ez ma már látszik.
Küzdünk az elemekkel
Anyagi helyzetünk mindenesetre tényleg nem volt túl biztató - akkor kellett megtanulnunk, hogy más az ígéret, és más a számlára átutalt pénz. Kőrösi erején felül helyt állt mindenért, de az nyilvánvaló volt, hogy a lakásirodából, a Hollánból nem lehet újságot, napilapot szerkeszteni. Nyírő közgázos kapcsolatain keresztül elintézte, hogy a nyárra kapjunk egy géptermet az egyetem Veres Pálné utcai épületében, így júniustól már itt ült mindennap 4-6 hírszerkesztőnk (a többiek pedig a Hollánban). A körülmények ideális voltak: nem volt a Közgázon se tévé, se kábeltévé, rádió se, vezetékes telefon se (így fax se), és az akkor működő két mobilszolgáltató közül egyiknek sem volt térereje a helyen, egyáltalán. Volt viszont a gépeknek egy közös, 64 kilobites bérelt vonala, ez jelentette az egyetlen kapcsolatot a külvilág felé.
Nyilvánvaló volt tehát, hogy ezt a mizériát gyorsan meg kell oldani, Kőrösivel ezért szinte minden nap irodákat nézegettünk. Akkor még nem volt olyan színvonalú és mennyiségű kínálat Pesten, mint manapság, az internetkapcsolat pedig nyilvánvalóan a szinte elérhetetlen luxus körébe tartozott. Alapkiépítésben szinte senki nem kínált ilyen felszereltséget, megoldani pedig elég drága volt, egy sima 64K vonal, amin ma már röhögünk, havi 100 ezer forint fölött indult.
Az egyetlen normális megoldás az volt, amire azonnal le is csaptunk, amint megláttuk - a régi SZTAKI Victor Hugo utcai épületében volt a magyar internetezés központja, ide futott be minden szolgáltató vonala, és még volt is bőven szabad négyzetméter, mivel az épület felét privatizálták. 1999 augusztusában gyorsan be is költöztünk a harmadik emeletre, a létszámhoz képest körülbelül normális méretű területre, és ezzel egy új időszakasz vette kezdetét.
A kívülről roppant csúnya épületben a szerkesztőség tagjai szinte hihetetlenül tágas, közös légtérben dolgozhattak együtt, körülöttük vezetői szobák, központi légkondicionálás mindenhol, büfé, étterem legfelül, száz megabites, hipergyors internet minden gépen - ez maga volt a nemistudomhányadik mennyország.
Augusztus végére azonban fel kellett adnunk monopolista vezető helyünket: a Matáv ugyanis egyesítette az Origót népszerű magyar keresőjükkel, az Altavizslával, és megvette hozzájuk a legnagyobb magyar ingyenes levélszolgáltatót, a Freemailt, 80 millió forintért. Valóra vált Uj Péter víziója, csak sajnos nem nálunk: egy hír+kereső+levelező szolgáltatáscsomag vette át a vezető szerepet nézettség tekintetében a magyar interneten.
Bánóczy, a hirdetésszerver és a Google
Részben tehát új szerepet kellett tanulnunk, részben pedig megpróbáltuk felvenni a versenyt: mivel CyDre már nem számíthattunk emailfronton, ezért egy másik társaságtól rendeltünk levelezőrendszert, a készülő cuccot belső kódnevén i-mailnek kezdtük hívni. Eközben egy fiatal kollegát, akit Bánóczy Zoltánnak hívnak (ma ő Magyarország első számú keresőoptimalizálója és webanalistája), megbíztunk azzal, hogy nézzen utána egy bizonyos Google nevű keresőnek, annyit olvasni róluk mostanában a külföldi lapokban.
Bánóczy még győri gimnazista korában vetődött körém, az előző cégem boltjaira és eseményeire járt nagy szorgalommal, mint egy demószcéna-szoftvercsapat vezetője. (Ide tartozik, hogy abban a cégemben, a Pixelben bár teljesen más profillal, de ugyanaz a fajta laza, kreatív-tehetségistálló-menedzsment zajlott, mint később az Indexben, ebből a szempontból tehát tekinthető az is az új vállalkozás elődjének. A televíziók és a pop-rockipar sztárjai mellett például olyan állandó vendégeink és ügyfeleink is voltak, mint a később szoftverével technikai Oscar-díjat elnyert Jászberényi Márk, vagy épp a Matula magazin egyes szerkesztői, akik boldogan és büszkén hozták be hozzám kilencvenvalahányban első, még nem neten, csak fénymásolás útján terjesztett lapjukat. Majdnem mind az Indexben landoltak később.)
Ilyen beszaladgálós kölyök volt Bánóczy is, és már 16-17 évesen kiderült róla, hogy meg tud oldani egy-két dolgot - az Index alapítása körül pedig azzal keresett meg, hogy van-e nekünk már hirdetéskiszolgáló szoftverünk. Hát nem, nem volt, minden hirdetést kézzel tettünk fel és vettünk le az Internetto HTML kódjából, szabványos méretek egyáltalán nem voltak, jelentések még úgy sem - csoda, hogy hirdetett nálunk valaki.
Bánóczy pedig (immár főiskolásként) alaposan kiművelte magát hirdetésszerverekből, és annyit mesélt róluk, hogy előbb-utóbb bekattant nálam: egy ilyenre bizony szükségünk lesz. Így került ő tehát az induló Indexhez, és hozta magával rögtön szoftveres társait is, akikkel nekiláthattak első hirdetéskiszolgálónk megírásának - kész, megvásárolható termékként ugyanis ez a kategória akkor még nem létezett. Emellett kezdte el magát Google-ból is kiművelni az ifjú tehetség, és elég hamar, szinte pillanatok alatt átlátta, hogy itt nem egyszerűen egy új keresőről van szó, hanem a tartalomszolgáltatást forradalmasító eszközről.
Mivel Google-ék üzleti modellje akkor éppen azon alapult, hogy külső feleknek pénzért keresőszolgáltatást nyújtottak, mi is gyorsan elkezdtünk velük tárgyalni. feltételeik azonban egyszerűen teljesíthetetlenek voltak. Nagyjából évi hatvanmilliós tarifával kellett számolnunk, ha tisztességes, Origo-szintű szolgáltatást szerettünk volna nyújtani, így erről a lehetőségről le kellett mondanunk. De nem is jött be a dolog a Google-nak sem, hamarosan leálltak ezekkel az ajánlatokkal, és átálltak a fizetett hirdetésekre, amiből aztán egész jól meg is élnek a mai napig.
Angyalbefektetés ősszel
Ősz elejére az első befektetői tárgyalásaink is finisbe értek: ötvenmillió forintnyi tőkével alapított részvénytársaságunkhoz, az Index.hu Rt-hez angyalbefektetőként Edward Sanborn és Kövér József érkezett, valamint a magyar Microsoft előzőleg leköszönt vezérigazgatója, Reisz Attila. Őt az eredeti ötletem szerint vezérigazgatói megbízással kerestük meg (ebben meg is állapodtunk), de hamar kiderült, hogy nemcsak munkával, hanem anyagi eszközökkel is szívesen beszáll a buliba. Fontos részvényessé vált ugyanekkor még a már említett Braun Róbert is.
A rendelkezésünkre álló pénzmennyiség az addigi viszonyokhoz képest szokatlanul magas volt, a mi célunk azonban ennél még mindig jóval feljebb volt. Miközben elkezdtük a cég megépítését, további befektetőpartnereket kerestünk, és még 1999-ben elkészítettünk egy hevenyészett üzleti tervet, amelyben 130 millió forintnyi befektetést kértünk 25% üzletrészért (hopp, itt már félmilliárd fölé értékeltük magunkat), miközben 730 milliós bevételről álmodtunk, a harmadik évre. Hajtott mindannyiunkat belülről a dotkomlufi ereje, nem tudtunk tétovázni - abban az évben azonban már nem sikerült megállapodni egyetlen további befektetővel sem.
Nemcsak nálunk voltak földrengésszerű események, hanem Erdélyben is - mellékletünk csapata kibővült, önálló céggé vált, és Transindex néven kezdett meg egy szép nagy sikerszériát, aminek köszönhetően ma ők a legolvasottabb határontúli magyar nyelvű médiatermék. Kelemen Attila, a főszerkesztést akkor átvevő fiatal srác nagyon izgalmas figurának tűnt, és kezei alatt egészen egyedi kiadvánnyá változott az addig csak vegetáló újság; egyik-másik merészebb akciójuk az Index is megirigyelhette.
Indulásukat nagyszabású kolozsvári bulival ünnepeltük közösen októberben: egy népszerű és nagy kocsmában rendeztük az eseményt, a Tudósok és az Anima Sound System, a két Index-közeli zenekar szereplésével, tomboló tömeg előtt. Egyikőjük sem lépett fel előtte Erdélyben, és mindkét csapat ingyen vállalta a fellépést, örök hála nekik.
De nemcsak nálunk indultak dolgok, egykori rendszergazdánk, CyD Telnetje is hasított - az Extra után újabb tartalomszolgáltatási kalandba fogtak - saját portált alapítottak Stop.hu néven! A ma már csak baloldali újságként ismert újság egyáltalán nem ilyen profillal indult el, az első időkben még szerkesztőség sem volt, automata szemlézőszoftver szedte össze bele az anyagokat. Nemes Dani egyértelműen beszállt a meccsbe, egykori kollegáival és barátaival szemben.
Nálunk Keki eközben társat kapott a szoftverfejlesztéshez: a fórumos beszélgetőcsapat legbelső köreiben feltűnt egy programozó szupertehetség, Nehéz-Posony Ferenc, aki csak Pozsinak hívatja magát a mai napig. Szeptembertől főállásban beállt hozzánk, így egyszerre közel kerültek a felhasználói szempontok is a technikai megvalósításhoz, ami előnyére válik minden efféle projektnek. Pozsi sokkal, sokkal többet fórumozott, mint Keki, így olyan hiányosságokat is észrevett, olyan egyszerűsítések is eszébe jutottak, amikre Keki nem is gondolhatott. Pozsi jóval később, sok év múlva, az Indexet elhagyva is újdonsült mesterét és barátját, Kekit követte (a Gawkerbe).
Csak az Index
Őszre az egyre melegebb helyzetre való tekintettel egyik napról a másikra szakítottam minden más tevékenységemmel, és időmnek gyakorlatilag száz százalékát onnantól nagyon sokáig az Indexre fordítottam. DrMáriás aktuális Tudósok-lemezének hangmesteri munkálataival fejeztem be minden mást, erre viszont jól emlékszem. Újabb cégépítés következett, minden addiginál nagyobb és jelentősebb.
Az Index.hu részvénytársaságba bevittük az Inventra webfejlesztői tevékenységeit is, így 1999 őszére felállt az a cégmodell, amit 98 tavaszán, a német kiállításra menet útközben találtunk ki Kőrösivel: volt egy nagy újságunk, és volt hozzá webfejlesztési üzletágunk. Az Inventrának akkor már több kuncsaftja volt, például egy gigamegbízás az Expressz újságtól egy apróhirdetéses oldal előállítására, illetve benne volt a cégben egy internetes tőzsdesite-koncepció is, amihez lefoglalták az ebroker.hu domaint. Komoly fejlesztési kapacitásra volt szükség ahhoz, hogy a megbízásokat teljesíteni tudjuk, ehhez pedig potens fejlesztési vezető kellett. Verhás Péterre esett a választás, aki bár akkor a Compaqnál kereskedőként dolgozott, az Internetto különböző időszakaszaiban már mutogatott nekünk különféle webes, saját fejlesztésű mütyüröket - és, nem elhanyagolható, hogy gimnáziumi éveinket is egy helyen töltöttük, ahol ő egyfajta mindent megoldó szoftveres példakép volt.
Az újság fejlesztése azonban nem úgy alakult, ahogy terveztük. Az őszbe az új helyen nagy lendülettel kellett volna belemennünk - Takács Viktor az állandósított Ökrös Csabával tandemban vitte a lap napi ügyeit, míg mi próbáltuk kitalálni, hogy mi legyen, merre tovább. Valami azonban megtört, Nyírőről azt vettük észre, hogy egyre kevésbé konzultál velünk, és számunkra egyre vadabb irányokra céloz. Hiába beszéltük meg a fejlesztéseket először csak néhány hétre előre, már másnap más történt, mint amit rögzítettünk. Ez nekünk csak simán frusztráló volt, a cégstratégia szempontjából viszont veszély (ne feledjük, ekkor már nem mi voltunk az elsők, és ezt elég nehezen viseltük), de például a programozók is gyakorlatilag megőrültek, a végén már azt sem tudták, most épp melyik kódot faragják.
A hajléktalan.index.hu mellékleten, András egyik magánakcióján még csak-csak túllendültünk; hirtelen ráfordult, és néhány napig csak ezzel foglalkoztatta a terheket vállon elhordó kollegáinkat; képzelhetjük, hány hajléktalan olvasgathatott napközben Indexet, miközben egy éve még azzal kampányoltunk, hogy Európában nálunk a legdrágább az internet... Amikor viszont az egyik reggel minden mást leállított, mert egy elég komplex családfa-alkalmazás koncepcióját kapták meg Kekiék lefejlesztésre, akkor már meg kellett kicsit állnunk.
Nem arról van szó, hogy ez rossz ötlet lett volna - később Amerikában létrejött egy ilyen témájú,nagyon sikeres szolgáltatás -, hanemhogy ez a munka rendesen akkora emberi erőforrásba és időbe került volna, hogy egy komplett kezdő vállalkozást kellett volna felhúzni rá. Miközben a sajátunkkal sem voltunk kész.
Különösen nagy balhé megint csak az ingyenes levelezőrendszerünkből (i-mail) kerekedett; a projekt teljes menedzselését Nyírő vállalta (külső fejlesztőcég készítette el, de nála volt a tesztelés és az integráció felelőssége), a rendszer azonban a hivatalos bemutató napján borzasztóan teljesített, és később sem javult a helyzet. A dolog óriásit bukott, gyakorlatilag senki nem használta - talán CyD átka üldözött bennünket... :)
Szó szót követett, és egy végigdolgozott vasárnap után késő éjszaka, amikor a csapat nagyobb része még a székházban tolta az igát, spontán gyűlés kerekedett, ahol hatan vagy heten közvetlenül nekem szegezték: vagy megígérem, hogy csinálok ebben az ügyben valamit, vagy holnaptól felmondanak.
Sok mindenre fel voltam készülve, de erre nem. Nekem az egész lap elképzelhetetlen volt Nyírő nélkül, de az elhangzottak egy valószínűleg kezelhetetlen és megoldhatatlan konfliktus képét vetítették elém. Másnap reggel rögtön Uj Pétert kerestem, hogy mit tegyünk. Ő láthatóan sokkal hidegebben és racionálisabban dolgozta fel a tőlem rázúduló, tragédiát sejtető helyzetleírást, és azt mondta: lépnünk kell, azonnal, beszéljünk Kőrösivel és Braunnal.
Ez megtörtént, és abban maradtunk, hogy beszélünk Andrással, találjuk meg a közös munkamódszert. Ez néhány órán belül meg is történt - életem legborzasztóbb és legkellemetlenebb beszélgetése formájában. Paradox - a találkozóra úgy mentem be, hogy mindenáron megmentem a közösségünket Nyírővel, és a találkozó ezt az eredményt is hozta. Ámde mikor kijöttünk, már biztos voltam benne, hogy elbuktunk.
Nyírő visszavonul
A következő egy hónapban gyakorlatilag semmi sem történt - András semmibe nem avatkozott bele, észre sem lehetett venni, a lapot vezető két szerkesztő, Csaba és Graffiti nagyjából mindent levezényelt, új fejlesztésbe nem kezdtünk, a restanciáinkat próbáltuk meg ledolgozni. Eközben a lap az Internettóhoz képest ránézésre nem sokat fejlődött - bár sokkal professzionálisabb rendben készült, sokkal több erőforrással, sokkal több cikkel, jellegében, minőségében semmit nem fejlődött. És nem fejlődött igazán a látogatottság sem - a még májusban elért napi huszonegykétezres nézettséggel futottunk bele a decemberbe is. Miközben az egyesített Matáv-erők - milliárdos ráfordítással, persze - jóval előttünk lehettek (közös mérőrendszer akkor még nem volt, így csak tippelhettünk).
Szerkesztőségi rendszert is kellett volna fejlesztenünk, mivel ilyenünk egyáltalán nem volt, a cikkek kézzel, HTML-formátumban készültek el továbbra is, egytől egyig, ami iszonyú munkaerőpazarlást jelentett; és mindenképpen meg szerettünk volna például újulni vizuálisan - odahagyni a háromhasábos, alig több mint egy év alatt az unásig másolt dizájnunkat. Angelday teljes erővel dolgozott az újabb és újabb verziókon Uj Péterrel, de ennek sem lett sokáig kézzel fogható eredménye, minden felmerülő verziót elvetettünk valamiért. Íme az egyik, soha nem használt layoutterv abból az időből:
Ebben már ott a hír: Nyírő lemondott. Igen, mire ez a változat idáig jutott, a főszerkesztő maga jelentette be, hogy útjaink elválnak, és ő a Westel 900-nál helyezkedik el, mobiltelefonos hírszolgáltatásba kezdenek. A hír az egyhónapos patthelyzet után már egyáltalán nem volt olyan sokkoló, mint arra számítottam, inkább megnyugvást hozott. Egy rövid, békés hangulatú szerkesztőségi értekezleten búcsúzott el András csapatától, és elmondta: biztos benne, hogy jó kezekbe kerül a lap, hiszen Péter és én ott voltunk eddig mindig, mindenhol.
Mi pedig úgy döntöttünk, hogy az Indexnek főszerkesztője (később kiderült: egyelőre) nem lesz, Péter hírigazgatóként a mindennapi hírszolgáltatást viszi tovább, én pedig tartalomfejlesztési vezetőként minden mást, ami újat még kínálni fogunk az olvasóknak. Hát így futottunk neki a 2000-es évnek, amihez már több éve számolgattuk visszafele a címoldal fejlécében a hátralevő napokat.
