2012.11.05. 07:18

Betemet a dotkomválság

A 2000-es évbe szinte remény nélkül szaladtunk bele, mégis győztünk, 2001-et viszont nagy reményekkel kezdtük, és majdnem belepusztultunk. Miközben végig ugyanazt csináltuk, a világ megváltozott körülöttünk.

Előzmények:

Mit ér a portál, ha magyar?

Hirtelen halál

A dicsőséges tavaszi hadjárat

Irány a tőzsde!

Hírszempontból bivalyerősen kezdtük 2001-et: már az év második napján, hajnalban főbe lövi magát a király, Zámbó Jimmy. Az internetezők döbbenetüket természetesen Index-fogyasztásba fojtják, a legkisebb hírmorzsák is olvasottsági csúcsokat döntenek, a Fórum vonatkozó topikjai pedig valósággal felrobbannak.

A láz néhány nap múlva alább hagy, mi pedig újból megtapasztaljuk az általam később pumpajelenségnek elnevezett hatás áldásos eredményét - egy nagy hír hatására a gyorsan felszökő látogatottsági görbék később sosem a régi szintre esnek vissza, hanem a korábban megszokotthoz képest magasabb szinten stabilizálódnak. Ez Jimmy esetében azt jelentette, hogy stabilan napi százezer olvasó fölé kerültünk - a Nyírő távozása óta eltelt egy év alatt tehát nagyjából ötszörösére sikerült az olvasottságot tornászni.

Senki sem tudta eddig rajtunk kívül, de a Királlyal együtt egyik Sony fényképezőgépünk sapkája is a sírba szállt - a mi fotósunk hajolt a sír fölé a legszemtelenebbül, így a kis fekete kupak Jimmy földi maradványai közvetlen közelében pihen most már az örökkévalóságig.

A Braun Robi körül kialakult konfliktushalmaz nem egyszerűsödött. Előzőleg önálló céget alapítottunk a Well-Press nevű könyvkiadóval, Esterházy György cégével. A kiadónál volt Magyarország legteljesebb turisztikai adatbázisa és talán legjobb elméleti szakembergárdája, ebből az alapanyagból Bánóczy vezetésével Windex munkacímen akartunk turisztikai portált gründolni - igazi, jól értékesíthető internetes szolgáltatás lehet majd belőle, gondoltuk.

A projektet pár hónap után Kőrösi Braun alá rendelte, aminek sajnálatos következménye az volt, hogy néhány brutális ütközés után valamennyi belső és külső résztvevő - Bánóczy és Esterházy vezetésével - egy emberként menekült el az Index környékéről; aztán mindenfajta külső segítség és partnerség nélkül hetek alatt felhúzták azt a Vendégvárót, amely sok-sok évig vezette a turizmusweboldalak magyar piacát.

Akkor kisebb problémának tűnt aukciós partnerünk, a 4sale esete - később viszont kiderült, hogy ezen sokkal többet vesztettünk. Az izraeli társaság aukciós szisztémában kínált különböző eszközöket, számítástechnikai berendezéseket, háztartási gépeket az interneten (egy Ebay-szerű szoftverrel), és miután hazájukban felállították a szolgáltatást, második próbálkozásukkal Magyarországra is szerettek volna betörni. Robi révén Index-közelbe kerültek, így leszerződtünk velük egy laza együttműködésre azzal, hogy később esetleg pénzt is fektetünk magyar leánycégükbe.

4sale_fejlec3.jpg

Erre azonban soha nem került sor, mert a szolgáltatás, amit nyújtottak, eléggé gyalázatos minőségű volt. Az akkori levelezést átnézve, számtalan kisebb-nagyobb botrányt látni körülöttük - a szoftverük elég vacak volt, a személyzetük pedig dilettáns; előfordult, hogy például délután, főműsoridőben álltak neki rendszerszoftvert frissíteni, emiatt órákra elérhetetlenek voltak reménybeli fogyasztóik számára.

Akik egyébként olyan nagyon nem törték magukat a termékekért - egészen pontosan, lehet, hogy sosem vásárolt senki semmit az általunk egyébként erősen promotált 4sale.index.hu oldalon, mivel jutalékot sosem számlázhattunk nekik. Gyorsan fel is számolódott az egész, tőlünk függetlenül - a bosszantó csak az az egészben, hogy az akkoriban induló Vatera.hu alapítója, Valner Szabolcs nagyon kedvező együttműködési ajánlattal keresett meg engem a 2001-es év elején, amit a 4sale-re hivatkozva el kellett utasítanom. Ezzel valószínűleg nagyon sok pénztől estünk el, ami később jól jött volna a nehéz időkben.

Már februárban látszott, hogy tőzsdei ambícióink nehézségekbe ütközhetnek, ezért - reméltük, hogy ideiglenesen - létszámstopot és szigorú költséggazdálkodást rendeltünk el. A pénzünk ugyanis nagyon gyorsan fogyott - bár a szerkesztőség és csatolt részei bőven elvoltak havi tizenegynéhánymillió forintból (a befektetett nyolcszázmillióból évekig ellettünk volna), sok egyéb vonal szívta az erőforrásokat. Volt egy jó vásárlásunk, a Tár.hu, és egy nagyon rossz, a DPG levelező, drága szervereket vettünk, a tőzsdére vitelhez már fizetni kellett a tanácsadókat, és emellett vagy negyvenfős fejlesztői bázist tartottunk el a reménybeli külső, fizetős munkákra - amelyek csak nem akartak jönni.

Braun Robi vezetői ambícióinak új utat talált, és ez az adott helyzetben éppen kapóra jött mindannyiunknak - Omnis néven leválaszttatta magának egy százszázalékosan Index-tulajdonú részvénytársaságba a fejlesztői bázist, amely így elvileg készen állt arra, hogy önállóan eltartsa magát. Az új cég elnöke Robi lett, az operatív vezető pedig Johancsik Tibor, egy IT-menedzser Kőrösi ismeretségéből. Az alaptőkét a cég beindításához természetesen az Index állta, amelyből néhány hónapig gond nélkül elvolt a még mindig több mint harmincfős fejlesztőcsapat.

Eközben szépen duzzadt az Index vidéki hálózata, az internettós laza konstrukció akkorra vált különösen sikeressé - szinte minden héten bejelentkezett egy újabb városból valaki, hogy helyi Index-mellékletet szeretne nekünk szerkeszteni. A lazaság azonban nemcsak előnyökkel jár, és ezt a saját bőrünkön tapasztaltuk meg hamarosan: az egyik vidéki csapatunk elvállalta, hogy az Origo akkoriban induló Szoftverbázisához hasonló letöltőközpontot állít fel és üzemeltet az Index alatt.

dl.jpg

Természetesen örömmel elfogadtuk az ajánlatot, de sajnos óriási befürdés lett belőle, mivel kiderült, hogy újdonsült partnereink óriási darabokat emeltek át közvetlenül éppen abból az origós Szoftverbázisból, amit le akartunk győzni! A méretes balhé következményeként nyilvánosan is bocsánatot kértünk az Origótól, és azonnali hatállyal, örökre bezártuk saját letöltőközpontunkat.

Megalakul az MTE

2001 elejének jelentős eredménye volt az internetes tartalompiac saját érdekvédelmi szervezetének, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének tényleges elindulása is. Az origós-indexes együttműködéshez több más cég, például a frissen tőzsdére lépett Econet és a Népszabadság is csatlakozott, így, gondoltuk, megfelelő erőt tudtunk felmutatni a politika minden irányából ránk leselkedő fenyegetésekkel szemben.

Az MTE első elnöke a nálam csak minimálisan idősebb, de máris médiaveteránnak számító Econet-vezető Both Vilmos lett, aki a politikában sem volt járatlan - ő a Fidesz egyik ősalapítója ugyanis. Engem is beválasztottak már az első elnökségbe, ki se jöttem onnan mindmáig. A szervezet indulásával egyidőben kész, saját internetes tartalomszolgáltatási etikai kódexet mutattunk be, és minden tagunk természetesen vállalta, hogy betartja ennek ajánlásait; meg azt is, hogy minden weboldalán, a lap alján nyilvánosan elérhetővé teszi magát a szöveget is.

Sokan szoktak reflexből legyinteni a hasonló civilszervezetekre, mondván: gittegylet mind, jelentőség nélküli időpocsékolás zajlik csak az effélékben. Biztos vagyok abban viszont, hogy az MTE esetében ez a vélekedés nem igaz. Először is, a mi szervezetünk működtetését sosem bíztuk úgynevezett főállású civilekre, akik megélhetési célzattal, magas fizetéssel vállalják a jól hangzó pozíciókat. Az operatív vezetést nálunk minden esetben a tagok menedzsmentjéből válogatott elnökség vitte, extra fizetség nélkül - eleve szó sem lehetett tehát fizetett mozgalmárkodásról.

Ezen kívül, a politika fenyegetése akkor is, és még sok más későbbi esetben is elég erősen érezhető, nyilvánvaló volt; és az, hogy ezek a fenyegetések nem tudtak konkrét formát ölteni, igen sok esetben az MTE-nek (is) volt köszönhető. Harmadrészt pedig, a 2000-es évek online hirdetéspiacának páratlanul gyors növekedésében is szerepet játszhatott az, hogy már az elején sikerült egy konszolidált, biztonságos területként feltüntetni az internetes portálok médiafelületeit, így a hirdetők maximális nyugalommal tehették meg egyre nagyobb tétjeiket nálunk.

Az MTE megszervezésében viszont éppen Braun Robi szerzett nem múló érdemeket, nélküle aligha jött volna létre az egész. Az élet egy váratlan bónusszal is megajándékozta ezért a munkájáért: itt ismerkedett meg ugyanis az Origo akkori jogászával, Rozgonyi Krisztinával, akit hamarosan feleségül vett (és aki később a hírközlési hatóság elnöke lett egy időre).

Keresőmotort vásárlunk

keresopic.jpgHamarosan sikerült leküzdenünk legnagyobb hátrányunkat az Origóval szemben: saját webkeresője is lett az Indexnek! Mindaddig rettenetes károkat szenvedtünk el ugyanis amiatt, hogy lojális olvasóink az Origóra kényszerültek, ha keresni akartak valamit a magyar weben (a probléma ugye később a szomszéd tehenének megdöglésével oldódott meg, a Google mindannyiunkat letarolt).

De 2000/2001-ben adódott még egy lehetőség - a cseh piacon ugyanis egyszerre két jó minőségű, ottani fejlesztésű keresőmotor vetélkedett egymással, és közülük szerződtünk le az egyikkel.

Az Index Kereső, amit a "Megtalálod, amit kereső" szlogennel vezettünk be (kopirájt a Frankót szerkesztő viccteamnél) szinte meg se mozdította a piacot. A valóságban ugyanis sajnos lényegesen gyengébb eredményeket szolgáltatott, mint az Origó Altavizslája, ráadásul a cseh szakemberek egyáltalán nem kényeztettek el bennünket a támogatással, így töméntelen mennyiségű technikai probléma szakadt a nyakunkba vele hirtelen.

Lőttek a tőzsdének

A télből kifutva, tavasz elejére nagyjából nyilvánvalóvá vált, hogy az Index tőzsdei bevezetése lehetetlen küldetés. Azok a külföldi intézményi befektetők, akikre a részvényjegyzésnél számítottunk volna, már egyáltalán nem pozitívan, sőt, nem is semlegesen néztek az internetes cégek papírjaira: a sorozatos és folyamatosan elszenvedett veszteségek hatására kimondottan meggyűlölték őket. Szinte minden nap bebukott egy-két újabb szélhámos amerikai internetcég, ami a tisztességesen működő és szupersikeres akkori óriáscégeket (Amazon, Yahoo stb.) is megviselte - az tehát el sem volt képzelhető, hogy egy távoli kis ország portálcégébe bárki egy fillért is befektessen.

Mi viszont mindent erre a lapra tettünk fel, így nagyon drasztikus lépéssorozat elé kerültünk, a túlélés érdekében. Először gyorsan kiválasztottuk azt a néhány oldalprojektet, amelyek viszonylag nagy mennyiségű pénzt égettek folyamatosan, de eredményességük csak hosszú távra volt várható, és leállítottuk őket; a többiek költségvetését pedig alaposan meghúztuk.

A lap központi részéhez, a szerkesztőséghez egyelőre nem nyúltunk - viszont Braun Robi, Uj Peti és én magam is áprilisban lemondtunk operatív vezetői tisztségeinkről, és kizárólag a mentéssel foglalkoztunk innentől. Ebben a fázisban nagyon reméltük, hogy végre beindul és pénzt termel fejlesztőcégünk, az Omnis, emellett pedig Kőrösi és Braun a hazai befektetők között kezdett el keresgélni, végülis azért a szemük előtt zajlott eddig az egész addigi menetelésünk, és ők adományozták négy hónapja nekünk az Év vállalata-díjat is.

Hát nem, két reményünk egyike se jött be, az Omnis tartósan veszteséges maradt, a megkeresett befektetők pedig többet hallani sem akartak internetről. Némi extra pénzhez csak a szerverparkunk visszlízingjével sikerült hozzájutnunk, így további drámai lépésekre volt szükség.

Míg a vezetésben a problémák alatt fuldokoltunk, szinte észrevétlenül összekovácsolódott körülöttünk a cég. Hosszú távú barátságok, kapcsolatok, házasságok létesültek a százötven fős társaságon belül, focicsapat alakult, és létrejött az a rendkívül frappánsan indexesnek hívott hangulat és közeg (Brian Eno szavával: szcéna), amely megkülönböztetett bennünket szinte minden más hazai vállalattól, és amely tulajdonképpen a mai napig mozgatja az Index szervezetét, minden más motivációnál erősebben. Aki dolgozott nálunk valamennyit, ismeri a dolgot - aki meg nem, de hallott róla, az magának is ilyen közösséget szeretne.

Az Indexben dolgozni akkor, de talán még most is sokkal többet jelentett, mint egyszerűen bejárni egy munkahelyre. Míg a világnak ezen a részén egy szervezetben dolgozni annyit jelent, hogy "elvégzed, fiam, amire utasítottak", mi egészen másképp gondoltuk ezt az egészet; a mi modellünk a sikeres amerikai IT-cégekre jobban hasonlított (bár ezt akkor még csak sejtettük). Mi azokat kerestük, azokkal akartunk dolgozni, akik valami valóságosan nagyszerűt akarnak csinálni, nemcsak egy újabb bejegyzést az önéletrajzukba - és ezért cserébe lehetővé tettük azt, hogy ezt megvalósítsák. Tulajdonképpen elég egyszerűen hangzik.

A szép elvek ellenére májusra egészen súlyossá vált a helyzetünk, így azonnali lépésként Kőrösi is átadta a vezérigazgatói széket, először ideiglenesen, az Omnis-alkalmazott Johancsiknak - ő kezdte el levezényelni a belső stábok megcsonkítását. Május közepén, a Római-parton tartott kétéves szülinapi bulinkon vált először nyilvánossá mindenki számára Kőrösi köszöntőjéből (ami inkább volt siratóbeszéd), hogy hiába teljesít szenzációsan a társaság, sajnos az Index abban a százötven fős méretben tovább nem finanszírozható - sem bevétel, sem befektető nincsen hozzá.

Az elkövetkező két hónapban szinte megfeleződött a cég, kevesebb mint nyolcvanan maradtunk a horrorszerű elbocsátássorozat végén. Illetve, dehogy a végén, de erről majd később. Utólag is köszönet jár mindenkinek, hogy egyetlen konfliktus nélkül, rendezetten tudtuk lejátszani a borzalmas műveletet, és mindenki megértette, hogy nem a munkájával voltunk elégedetlenek (ebben a körben kellett, hogy elhagyjon bennünket például Verhás Péter fejlesztési vezető és Berényi Konrád is, aki innentől építette fel sikeres onlinemarketing-tárgyú tanácsadói pályáját).

A Zsadon Yahoo-szerű linkkatalógusát építő csapatot is szélnek kellett eresztenünk, és mivel a projektet bezártuk, Béla - kényszerűségből, de hamarosan már óriási kedvvel - elindította korrektorkarrierjét. Papp Laci, az egyik salesvezető pedig átugrott a Korridorhoz, majd annak megszűnte után az Econethez, majd annak kvázibukása után alapított egy saját online kereskedőcéget, a Gmediát.

Mindeközben egy komoly szakmai vita: májusi látogatói csúcsainkat Csisztu Zsuzsának köszönhettük, akinek állítólagos házi pornóvideója ekkor szivárgott ki. A magyar férfiinternetező társadalmom eksztázisban osztogatta egymás közt a fájlokat, az Index ügyelete pedig természetesen azonnal, elsőként hozta a hírt, majd később a feldolgozott, bővebb anyagot. Ebben a sportolónő cáfolt természetesen; az eset pedig komolyan megosztotta akkor a szerkesztőség konzervatívabb és rámenősebb tagjait. Nagyjából fele-fele arányban oszlott meg a vélemény aszerint, hogy meg kellett-e írnunk ezt a hírt, vagy nem lett volna szabad foglalkozni vele.

(Ma már egy ilyen ügy nem is vet fel kérdést. Viszont nem is nagyon érdekel már senkit sem a nyolcszázadik celebpornó.)

Új vezér jön

Júniusban Kőrösivel vezérigazgató után kezdtünk nézni; a kialakult súlyos helyzet tapasztalt, öreg rókát igényelt, érvelt ő, és igaza volt. A Telkes-cég vezére, Nagy Barbara, akivel akkor már jó ideje együtt dolgoztunk, két középkorú jelöltet szállított: egy kereskedelmi televízió egyik topmenedzserét és Csepi Lajost, a Fotex vezérigazgatóját, az Állami Vagyonügynökség korábbi vezérigazgatóját. Az utóbbi döntött végül Csepi javára - Kőrösi és a nagyobb befektetők az Index-tulajdonrész minél gyorsabb értékesítése mellett döntöttek, így Csepi privatizációs tapasztalata - gondolták - megoldást hozhat.

csepi2.jpgCsepi egy jó benyomást keltő, kellemes, de természetesen maximálisan oldschool menedzserként debütált. Semmiben nem kapkodott, stratégiai vitákba nem szállt be, de óriási rutinnal vette kézbe egyetlen bevételforrást működtető egységünk, a hirdetésszervezési osztály irányítását. Napi beszámolót tartatott a vezetőkkel, és ezt tőlük is megkövetelte lefelé - a bevételek így őszre szép komótosan ugyan, de nekiindultak a majdnem évtizedhosszan szakadatlanul emelkedő görbén felfelé.

Csepi különc szokásai közé tartozott, hogy minden beérkező emailt kinyomtatott - az Indexben töltött hét hónapja után óriási papírhalom maradt utána leveleinkből. A szervezeten azonnali hatállyal már csak minimális mértékben kellett áramvonalasítania - ennek a nehéz munkának a nagy részét elvégeztük már.

A dizájncsoportot a leépítéssorozat nem zavarta meg: Angelday és Uj Péter eredetileg csak tökéletesíteni akarta a 2000-ben forradalmasított címlapot - aztán újabb nagyszabású dizájnváltás lett a dolog vége. A forradalmi pirosról ebben a pillanatban, 2001 július elején váltottunk vállalati arculati színt a divatosabb narancssárgára, az új terv erre épülve már a máig érvényes Index-hangulatot teremtette meg. (Kis szépséghiba volt akkor, hogy nem sikerült kiiparikémkednünk, hogy a versenytárs Origó anyacége, a Matávnet-Axelero is narancssárgára vált egy hónapon belül...)

index2001_bl.jpg

A júliusi dizájnterv karakterét az új színen kívül a még sokkal markánsabb fülekkel operáló menürendszer adta, a szupererős vezetőanyag, illetve a jobb oldali függőleges hasábra helyezett hirdetési sáv. A fejlécbe a hagyományos 468x60 méretű hirdetés helyett a sokkal nagyobb és erősebb szuperbanner került, de jelentős felárért (ezen az ábrán nincs is ilyen).

ind_fr.jpgA Frankó-csapat saját hatáskörben még egy bevezető gerillakampányt is lefuttatott, amely ma is látható az ujcimlap.index.hu címen. A háromrészes képsorozat szerintem a rendszerváltás óta készült egyik legtökéletesebb reklámkampány, bár a magával sokat foglalkozó reklámszakma tulajdonképpen észre sem vette, nem írtak róla, nem értékelték, nem díjazták. Az ötvenes évek scifi-Magyarországán játszódó mini kerettörténet-fikció a kor Index-címlapján vezet végig (amely természetesen fekete-fehér).

Az új címlapelrendezésen szinte minden van: állami emailszolgáltatás, fórumajánlók, nagy műgonddal megírt, apró részletekig kidolgozott kishírek, korhű hirdetések és egy minisztori, a Budapestre támadó óriásgyíkról.

Válság a szerkesztőségben

Csepi tevékenysége amúgy rögtön gigantikus belső botránnyal kezdődött - bár ő tehetett róla talán a legkevésbé. A lap akkori operatív vezetője, Takács Viktor és Bodoky Tamás (techrovatvezető) között többhónapos feszültségmennyiség gyűlt fel, a kitörést előzőleg több alkalommal én magam semlegesítettem. Egy augusztusi délután azonban megengedhetetlen dolog történt: Kőrösi és Uj Péter is szabadságon volt, én pedig viszonylag hamar hazamentem, amit Viktor arra használt fel, hogy odament a szolgálatban lévő rangidős vezetőhöz, aki éppen Csepi Lajos volt, hogy azonnali hatállyal bocsássa el Bodoky Tamást.

Tudni kell mindehhez, hogy a szerkesztőség személyi állományával kapcsolatos valamennyi kérdést Uj Péterrel magunknál tartottuk - éppen az ilyen vészhelyzetekre való tekintettel. Ezt Csepi munkaszerződésébe is bele szerettem volna írattatni - ő volt az első, valóban külsős, szerződtetett vezető az úgynevezett bizalmi körön kívülről -, munkajogilag viszont egy ilyen passzus igencsak aggályos lett volna, így az ügyvédek kihagyták.

Az újdonsült vezér tehát nem akart apró személyi kérdésekbe avatkozni: ránézett a szervezeti ábrára, látta, hogy Viktor feljebb van, mint Bodoky, így ráhagyta a döntést, aláírta az elbocsátást. A szerkesztőségben azonnal lázadás tört ki Viktor nyilvánvaló manipulációja ellen, egymás után kaptam a telefonokat, hogy csináljak valamit. Formálisan viszont, az igazgatóság egyedüli tagjaként nem adhattam utasítást Csepinek, csak többi társammal együtt, akik viszont szabadságon voltak. Jeleztem tehát Csepinek, hogy ez így úgysem fog maradni, és megvártuk a pár napot, amíg mindenki visszaért.

ujokros.jpgUj Péter rettenetesen felháborodott; nyilvánvaló, tudatos és megtervezett árulás volt mindez Takács Viktor részéről szerinte - bár ezeket a szavakat kicsit erősnek tartottam, abban vita nélkül egyetértettünk, hogy Bodokyt visszavesszük, Takács Viktorral pedig a továbbiakban nem akarunk együtt dolgozni. Viktor felmondását követően egyenesen az újonnan létesített - először ekormanyzat.hu, később magyarorszag.hu címen megtalálható - kormányportálhoz igazolt főszerkesztőnek, Ökrös Csaba, másik felelős szerkesztőnk pedig hamarosan önként követte őt (ő látható a képen Uj Péter társaságában).

Utólag nézve, a dolgok félig-meddig az előre elrendelt mederben futottak végig. Viktort is, Csabát is Nyírőtől örököltük - nekem különösebb kifogásom nem volt a munkájuk ellen, Uj Péter viszont, aki egy jó nagy lépéssel közelebb kellett, hogy dolgozzon velük, mindvégig elégedetlen és bizalmatlan is volt velük szemben. A túloldalon viszont kettejüknek sem sikerült megérteniük Pétert, és számtalan kifogással éltek nálam, vele szemben - jópárszor jogosan egyébként, hiszen Péter ekkor még vezetőként nem volt túlságosan tapasztalt (hogy is lehetett volna, éppen akkor kezdte).

Egyébként Viktor és Csaba között is mindennaposak voltak a súrlódások, végül mégis egymást választották Péter helyett, és még jópár évig együtt dolgoztak az Index után az állami szférában.

A probléma tehát elég véresen oldódott meg, lapunk viszont ott állt operatív vezetés nélkül, a kés pedig közben a torkunkon - valamit lépni kellett. Az egyetlen értelmes megoldás, hogy Uj Péter vegye át az operatív főszerkesztést, szinte kivihetetlennek tűnt, az érintett fél ellenállása miatt. Péter saját szerepét mindig a napi vesződéseken felül, a stratégiai gondolkodás szintjén képzelte el, és tudta magáról, hogy sokszor nagyon nehezen veszi magát rá a legegyszerűbb operatív lépések meghúzására is.

Jó sok napi győzködés, rábeszélés kellett ahhoz, hogy végül augusztus végén elvállalja a kézenfekvőt - de meglett. Nyírő után másfél évvel ismét főszerkesztőnek hívtuk az Index szerkesztőségének vezetőjét (ezt a címet Nyírő távozásakor visszavonultattuk). Péter egyetlen és legfőbb feltétele az volt, hogy az éppen elbocsátás alatt projektmenedzser-osztályról legrátermettebbnek bizonyult fiatal fiút, bizonyos Kardos Gábort maga mellé vehesse, az elkerülhetetlen napi adminisztratív nehézségek leküzdésére.

Frissítés: amint azt Bodoky kollega a kommentekben jelezte, a Takács Viktor-féle botránynak egy további következménye is volt - a csapat elkészíttette és elfogadtatta az Index úgynevezett szerkesztőségi chartáját; a dokumentumot, ami a szerkesztőség és a vállalat viszonyának alapjait szabályozta. A szöveg, melyet az alkotó szerkesztőségi bizottság tagjain kívül Kőrösi elnökként, Csepi vezérigazgatóként és Uj Péter főszerkesztőként írt alá, ma is korszerű és időszerű.

Repülők a toronyban

A páros további teljesítménye a szerkesztőség élén viszonylag közismert, majdnem tíz évet nyomtak le így együtt - de alig telt el két-három hét, máris egy irgalmatlan kihívással kerültek szembe. Szeptember 11-én kora délután az ügyeletes a szokásos rutinszerű tévékapcsolgatás közben a CNN-re tévedt...

11.jpgMég csak egy torony égett, de már úgy éreztük, ez itt a világvége. Az ügyelet még kirakott egy kétsoros hírt, és egy képet, amit a tévéadásból loptunk ki, de aztán csak arra emlékszem, hogy körülültük a legnagyobb tárgyalóasztalt egy csomóan, és semmi értelmes nem jutott az eszünkbe. Ahogy jöttek a hírek az újabb repülőkről, abból egy sokkal nagyobb méretű támadásra is következtetni lehetett, így nagyjából a "most becsukhatjuk a boltot így is, úgy is" érzés uralkodott el.

Vagy félóra telt el így, amikor Uj Péterben végül felülkerekedett az újságíró, és rávette a többieket, hogy amíg elérjük a szervert, addig próbáljunk meg szerkeszteni valamit a bejövő infómorzsákból. Amíg elérjük, ugye, mert mondani sem kell, hogy a katasztrófa hatására megrohanták az olvasók az Indexet, így a méregdrága százmilliós szerverparkunkat a hajunkra kenhettük, ekkora igény kielégítésére már a brutálgéppark sem volt elég.

A következő néhány napra egy technikailag erősen lebutított Indexszel álltunk színpadra, hogy minél több olvasót kiszolgálhassunk - a szolgáltatások zömét lekapcsoltuk, a kevésbé fontos rovatok szüneteltek, és az újságírók többsége a terrortámadások feldolgozásával foglalkozott. Mindezek ellenére még ezt az erősen visszafogott lapot is nagyon nehezen lehetett elérni főműsoridőben; viszont gyönyörű nézettségi csúcsokat döntöttünk napról napra, negyedóráról negyedórára.

Braun Robit ekkoriban már kevesebbet láttuk - kiderült, hogy beállt a közelgő kampányra készülő MSZP csapatába, Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt közvetlen kommunikációs munkatársa lett, saját irodával a Köztársaság téri pártszékházban. Épp ezért ért mindenkit meglepetésként, hogy az események lecsengése után támadást indított a tulajdonosi körben az éppen csak felállt új szerkesztőségvezetés ellen. "Miért vesztettük el a hírversenyt?" címmel írásos pamfletet készített, melyben adatokkal alátámasztva amellett érvelt, hogy az Origo sokkal nagyobb közönségsikert ért el a terrortámadások tálalásával, mint mi.

A szerkesztőség a vádakat könnyedén hárította - hiszen mindenki számára a napnál világosabb volt, hogy az Origo lényegesen erősebb számítógépeken, nagyobb szerverparkon futott, mint az Index, így a nehéz pillanatokban is minden olvasói igényt ki tudott szolgálni, ellentétben velünk. Távközlési cég leányvállalataként az Origo mindigis sokkal keményebb rendelkezésre állási paramétereknek felelt meg - ez többnyire hátrányos számukra, hiszen a még drágább gépek miatt nagyon magas a költségvonzata, kritikus pillanatokban viszont nagyon jól jön. A kritikus pillanat azonban évtizedenként egyszer jön csak el.

Tourist_guy.jpgA terrortámadás nem várt következménye volt, hogy Budapest, és részben mi is nemzetkózi reflektorfénybe kerültünk, a mellékelt fotó következtében. A Last Tourist on WTC címet viselő alkotás pengeként hatolt be az éppencsak hogy éledező mémvilágpiacra, és nagyjából minden számítógéphasználó gépére befészkelte magát valamilyen formában - többnyire emailcsatolmányként.

Sokat találgatták szerte a földgolyón, ki lehet a fotón látható, Waldónak vagy néha Tourist Guynak becézett arc, és mi lehet a kép eredete - miközben mi már rég tudtuk, hogy a Westendben működő magyar Vodafone-főhadiszállás egyik programozója az alany és a tárgy egy személyben, főnöke éppen egy gimnáziumi osztálytársam, Sziveri János volt.

Természetesen azonnal határozott üzeneteket közvetítettem a remek humorú fiatalember irányába, hogy álljon mikrofon- és kameravégre, lehetőleg nálunk; ő azonban ezt mindannyiszor elutasította, őszintén és belülről idegenkedett mindenféle közvetlen nyilvánosságtól ugyanis.

Hetek teltek el, és egyszercsak felháborító dolog történt: egy brazil férfi több sajtótermék hasábjain is azt állította, hogy ő Waldo és a képet is ő fotósoppolta. Erre szerencsére már az igazi Waldo sem bírta tovább, és félig kötélnek állt: Razzia készíthetett vele végül egy anonim interjút, ami túlzás nélkül állítható, hogy megrázta a világsajtót, és szétrombolta a brazil fickó hazugságát.

Csendes ősz

Az év hátralevő része csendben, szívós munkával zajlott. Uj Péter és Kardos elkezdték kialakítani saját munkarendjüket: felelős szerkesztőket választottak ki, átformálták az értekezletek rendjét, anyagi ösztönző (és büntető!) megoldásokat találtak ki, szoros kordába fogták a büdzsét, a szerkesztőség pedig hamar felvette az új tempót, ami a lecsökkent létszámnak köszönhetően jóval húzósabb volt. Az olvasottsági eredményeken ennek köszönhetően csökkenés nem jelentkezett - félstábbal is megtartottunk egy szolid, de jól látható növekedést, és egyáltalán nem szakadtunk le a biztosan vezető Origótól.

bodi.jpgAkkor még nem tudtuk, hogy a lapra mekkora hatással lesz a cég jogászcseréje - ekkor váltotta elődjét és lépett be Bodolai László, Bodi, későbbi Zugügyvéd, sajtó-sztárügyvéd, világutazó, horgász, és nem utolsósorban parádés tollú történetíró (Tiltott halfarok Kankurtalan Gecidinél című írása a Nemzeti Alaptanterv része lesz egyszer biztosan).

Csepi vezérigazgató feladatai közé tartozott egy középtávon is biztonságos operáció méreteinek a megtalálása. Egyeztetés nélkül a Bodoky-eset után a szervezethez nem nyúlt, de eljött az az őszi nap, amikor igazgatósági ülést tartottunk, és ő írásban és szóban elénk tárta, hogy miként lehetne az Indexet szerinte biztonságosan működtetni.

A terv roppant egyszerű volt: minden marad a régiben, a szerkesztőség létszámát viszont a maradék harmincvalahányról le kell vinni hatra, mert ezek az emberek csak a pénzt viszik. Csepi nem tudta, hogy akaratán kívül forradalmi dolgot talált fel, több évvel a piac előtt: a Huffington Post- vagy Mandiner-modellt, a nem írt, csak szerkesztett újságot - akkor viszont, 2001-ben meglehetősen utópisztikus lett volna maga a szakmai gondolat is - hiszen nem volt mit szemlézni, mi írtuk a magyar internet eléggé nagy részét.

Akkor tehát csak olyan triviális érvekkel tudtuk lesöpörni az anakronisztikus tervet, hogy minek százmilliós szerverpark egy hatemberes újság alá, vagy hogy tíz értékesítő egy kicsit túlméretezett egy hatszemélyes újság alá. Minden maradt tehát a régiben, de a pénz persze vészesen fogyott, minden egyes hónappal, és év végére, kiszámoltuk, nullaközelbe ér a bankszámlánk.

Minimális segítség volt, hogy az akkortájt alapított Informatikai Kormánybiztosság kiterjedt informatikai pályázati rendszert hirdetett meg - a majd negyvenmilliárd forintos keretösszegből el is nyertünk tízmilliót egy lakásingatlanokkal foglalkozó mellékletre. Csepinek rögtön jelöltje is akadt a projekt vezetésére, a teljesen Index-idegen, korban is Csepihez közel álló, de a maga módján jópofa Dr. Varga Sándor. Rajta kezdetben sokat mulattak a többiek, de évek szívós munkájával végül teljesen elfogadtatta magát.

(A kormánybiztosságot egy korábbi könyvem szerzőtársa, Sík Zoltán vezette, de a pályázatok elbírálásáért nem ő, hanem Stumpf István, a miniszter felelt. Mivel az Indexnél erős ellenzéki hang alakult ki addigra - például a híres Happy End-Országimázs tárgyú ügyekben a tényfeltárás legjavát nálunk végezték - kicsit aggódtunk. De úgy látszik, a szakmai alkalmasság felül tudott kerekedni a politikai szempontokon.)

Októberre célba ért viszont egy Fórumból indult kezdeményezés: utcát neveztek el Rejtő Jenőről! Rejtő-rajongó olvasóink jó egy évvel azelőtt kezdték észrevételezni, hogy a nagy író emlékét semmi nem őrzi a városban, ahol élt és alkotott, így Utcát, szobrot Rejtő Jenőnek! címmel fórumtopikot nyitottak. A társalgásba beszálltunk, és kezdeményezésükre százezer forint alaptőkével alapítványt hoztunk létre, amelybe még további több százezer forint érkezett, a topikcímben megjelölt célok anyagi igényeinek fedezésére. A kezdeményezés mellé állt az MSZP-s Szabó Zoltán, akkori hetedik kerületi polgármester is, aki szintén óriási Rejtő-rajongónak bizonyult, és segített eligazodni a bürokrácia útvesztőjében: 2001. október 19-én egy kis utcai ünnepség keretében felavathattuk kerületében, a régi Nemzeti Színház oldalában az igazi Rejtő Jenő utcát. A szoborra sajnos már nem futotta, a nagyságrenddel nagyobb költséget nem sikerült előteremteni. Hírek, érdekességek a korabeli sajtóból: itt és itt.

Díjazzuk magunkat

Uj Péter egyik újítása volt, hogy belsős díjat alapított: a szerkesztőség év végén megszavazhatta, kinek a munkája volt a legjobb a tárgyévben. 2001-ben, első alkalommal az Év Tartalomipari Dolgozója címet Barta Balázs újságírónknak szavazták meg a kollegák - őt sajnos néhány hónappal később elvitték tőlünk egy ma már nem létező internetes laphoz főszerkesztőnek.

Az év végét egy erősen összement - de összecsiszolódott és megújult - csapattal, gyakorlatilag nulla pénzzel, és konkrét befektetői vagy felvásárlói remények nélkül értük meg a teljesen lepusztult hazai internetes tartalompiacon, picit felfelé moccanó reklámbevételekkel. A rettenetes sokk hatására szinte minden kisebb konkurensünk eltűnt, bezárt vagy bezárásközeli állapotba került. A következő hónapok semmi jót nem ígértek.

7 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://gg.blog.hu/api/trackback/id/tr354885737

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Betemet a dotkomválság 2012.11.05. 08:15:02

A 2000-es évbe szinte remény nélkül szaladtunk bele, mégis győztünk, 2001-et viszont nagy reményekkel kezdtük, és majdnem belepusztultunk. Miközben végig ugyanazt csináltuk, a világ megváltozott körülöttünk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2012.11.05. 10:42:25

A kereső megmarketingolására belső bannerpályázat volt kiírva, ahol egy "PaintBrush" (fiatalabbaknak: MS Paint) szellemiségű és kivitelezésű animgiffel ("Anya, hol van a cipőm? - Keresd meg, kisfiam! - Index kereső / Megtalálod, amit kereső") indultam és nyertem, második Ske "Hová tűnt Daemon Hill?!" témájú, hasonló hangulatú műve lett. (Angelday aztán megrajzolta az enyém alapján a hivatalos bannert, ugyanazzal a szöveggel, nem lett jobb.)

Egyedül feleségem vonogatta a száját: nem volt nagy kunszt kitalálnod ezt a szlogent, otthon is így beszéltek.

TH 2012.11.05. 11:55:55

@ern0: :D

A poszt meg - szokás szerint - nagyon érdekes. :)

mizrolist 2012.11.05. 18:46:19

@ern0: remélem, nem emiatt terjedtek el a büntető hatású szóviccek a magyar hirdetésekben :D

@poszt: remek olvasmány volt.

Addict · http://www.noisefreaks.com 2012.11.05. 19:30:31

Jó, hogy mindig cliffhangerrel zárul a vége - lehet izgulni a folytatásig :D

Bodoky Tamás · http://atlatszo.hu/ 2012.11.05. 21:29:51

Remek összefoglaló GG, de kihagytad hogy a Csepi-affér miatt a szerkesztőség létrehozott egy szakszervezetet.

atlatszo.hu/wp-content/uploads/2011/09/szerkcharta2001.pdf

atlatszo.hu/2011/09/06/senki-nem-tartotta-be-az-index-alkotmanyt/

monster18 2012.11.15. 16:08:58

@Addict: spoiler! nem mennek csődbe 2002-ben!

Addict · http://www.noisefreaks.com 2012.11.15. 16:12:40

@monster18: :DD Jó tudom, azért volt ott a smiley a mondat végén. :)