2003 volt az első olyan év, amikor végre elmaradtak a földrengések, és az első naptól az utolsóig azon tudtunk dolgozni, hogy főtermékünk, az Index.hu hírportálként minél jobb legyen, és el is tartsa magát.
Előzmények: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11
2002 végéről több fontos dolog lemaradt a kronológia előző fejezetében: az egyik az Index első és mindeddig egyetlen kalandjáték-próbálkozása, a Larkinor. A szűkebb és tágabb szerkesztőségi csapatban se közel, se távol nem volt specialistánk efféle területen, akadt viszont egy tehetségesnek tűnő jelentkező egy kész szoftverrel, aki bejelentkezett az Uj-Kardos duónál. Nagy kockázat nem volt benne, így belepróbáltunk - és megérte, naponta öt-tízezer hűséges felhasználóval, és az általuk generált milliós nagyságrendű oldalletöltéssel újabb adagot sikerült behozni az Origo nyomasztó számbeli dominanciáján. Ugyanis, míg mi a dotkomcsődben fuldokoltunk, vetélytársunk mindebből semmit sem érzett meg, sőt: a növekvő ADSL-eladások pluszbevételéből csak Origo-marketingre, kampányokra sokszázmillió forintjuk jutott évente. Lehetőségeink között akkor már olyan különbség volt, mint amikor egy magyar focicsapat bekerül valamelyik európai ligába. Mi viszont - mindezek ellenére - nemcsak tartottuk a lépést, hanem, sok tekintetben diktáltuk is.
A másik erős emlék igazi hálózati szenzáció volt, ma már internettörténelem: 2002 november-decemberében terjedt el idehaza ez a videó, e jómunkásember szinte minden mondatát sok-sok év után is fejből idézi a fél ország.
A félresikerült tévériport alkoholproblémákkal küzdő alanya felforgatta a magyar nyelvű netet; a mém szót akkor még nem használtuk, de a Szalacsi Sándoréhoz hasonló erejű mémtámadást azóta sem láttunk. Az Index természetesen nem volt rest, és népes oknyomozó stábbal látogatott el Kocsordra, az események színhelyére. Az ott tapasztaltakból - rendhagyó módon - egyszerre két riportot is megjelentettünk, egyazon napon, Földes András Az atombunker titka, míg Szily Laci Új Szalacsikat ígér Kocsord online ellenzéke címmel tárta fel a tényeket, egy-egy sajátos nézőpontból.
Elindul a Velvet
Máig működikt - igaz, teljesen más profillal - a Velvet, ami (nem sokan emlékeznek már rá) női lapként startolt 2002 őszén.
Akkoriban már egészen erősen figyeltünk a hirdetőkre, szisztematikusan gyűjtöttük a visszajelzéseket, észrevételeket; és egyre többen kifogásolták, hogy a tartalmunk túl fiús, nem kínálunk semmit a női olvasóknak - többek közt ezért jönnek kevesebben közülük az Indexre. Fel kell találnunk az internetes női magazint, nincs mese; a dolog azonban kemény, feltörhetetlen diónak bizonyult nekünk akkor (de ez csak később derült ki). Nyáron mindenesetre felvettük az akkor még név nélküli lap főszerkesztőjének Papp Bojánát (a képen jobbra látható), szerkesztő-újságírónak pedig további három fiatal újságírót, Munk Verát, Mesterházy Lilit és Rácz Johannát - a Velvet név már a Totalcar mellé, a sarokba beköltözött lánycsapat szellemi terméke volt.
A klasszikus butanőilap-vonalon nem gondoltuk volna, hogy keresnivalónk lenne, és az Index profiljához sem passzol - na meg az internetezőké is okosabb népség annál, hogy ilyet bevegyen, így egy picit magasabbra került a léc. A tartalmi koncepció többé-kevésbé hamar összeállt, de kiderült: az anyagok nem igazán vonzzák be azt a női közönséget, amit el szerettünk volna érni. Emellett az Index-stílushoz szokott olvasók elképedve nézték, hogy mi folyik kedvenc portáljuk sarkában - szóval, több olyan problémával szembekerültünk, amelyek akkor jelentkeznek, ha az ember egy rajzasztalon próbál kulturális terméket megtervezni.
Mindehhez jött a feketeleves: a reménybeli hirdetők, akik unszoltak minket és pénzt ígértek, hirtelen köddé váltak, így az első évben a Velveten tulajdonképpen egy megveszekedett fillér bevételt sem sikerült csinálnunk. Viszont, okoztunk magunknak egy csomó bajt, amit majd csak többszörös profilmódosítással sikerül később kiküszöbölni.
Totalcar: totális győzelem
Szintén elhallgattam eddig, hogy a 2000 nyarán nagy lendülettel beindított autós projektünk, a Totalcar mekkora pályát futott be két és fél év alatt.
Az induló szerkesztőség, Winkler Róbert főszerkesztésével, Kulcsár Atilla vezetésével roppant ambíciókkal kezdett: megreformálni a magyar autós újságírást, ez volt a cél, és nem kevesebb. Volt is mit: hazai autós újságjaink nyelve borzasztó volt - egyrészt elöntötte a rossz, lejárt, elhasznált, stílusérték nélküli fordulatok özöne, mint például a száguldó cirkusz, meg a négyhengeres erőforrás duruzsol, a ráncfelvarrás. Másfelől pedig egyetlen hiteles autós lap nem jelent meg idehaza, egy sem; mindegyik csak a gyártók kegyeit kereste, és az ingyen- és kölcsönautókkal lekenyerezett újságírók nyilván csak a jót írták mindenről, ami az utukba került.
Erről a nyomvonalról letérve borítékolt volt gyors olvasói sikerünk, a Totalcar hamar elérte önerőből a napi tíz-húszezer látogatót - ennek a szintnek a közelébe nem ért egyetlen nyomtatott, színes autós magazin sem. Nem volt tehát véletlen, hogy az Origo is hamarosan saját autós melléklettel jelentkezett, amit hatalmas reklámkampánnyal vezetett a piacra - olvasottságuk emiatt időlegesen meg is haladta a Totalcarét (majd hamar visszaesett, mert a mieink egyszerűen jobb stílusban érdekesebb cikkeket írtak).
A TC szerkesztői és újságírói - bár ott ültek közöttünk - az Indexétől lényegesen eltérő kultúrát raktak össze, és különállásukat minden lehető fronton meg is mutatták. Hirdetéseket eladni rájuk azonban roppant nehéz, szinte lehetetlen volt. Sejtettük, hogy így lesz - az autós cégek nehezen tűrik a kritikát, és ha megkapják, akkor a hirdetési pénzek megvonásával büntetnek általában -, ezért saját, Indextől független hirdetésügynököt vettünk fel hozzájuk. Neki pillanatokon belül konfliktusok millióit kellett kezelnie - embereink mindenben találtak valami kifogásolnivalót, így hiába vált hamar nagyon népszerűvé a lap, az autóforgalmazóktól nem várhattunk egy fillért sem. Keresgélhettünk viszont az autótémához kapcsolódó egyéb szolgáltatóknál - nagyon hamar állandó partnerünkké vált például az induló Jet benzinkúthálózat, ők azon túl, hogy elég szép összeget hagytak nálunk, még büszkék is voltak ránk, minden pénztárgépük Totalcar logót nyomott minden egyes blokkjuk és számlájuk hátára.
Rajtuk kívül be sikerült cserkészni az Ambi-Purt, ők autóillatosítókban (is) utaztak, valamint régi partnerünket, az Expresszt, velük sikerült közösben indítani egy olyan nyomtatott, standokon kapható színes használtautó-újságot, amely a használtautó-hirdetések mellett Totalcar-cikkeket közölt, nagy számban.
Az anyagi nehézségek személyi feszültségek egész sorát gerjesztették: Winkler még csak tanulta az autós szakmát, és az első időben a profi boksz világa még sokkal jobban érdekelte, így Kulcsár saját szakállára elkezdett szakmai segítség után nézni. Egy srác az Index közeli PR-osztályáról gyakran bekopogott hozzá: Bazsó Gábornak hívták, és Nínó Karotta néven már jelentek meg írásai a Narancsban. Karottát piszokul érdekelték az autók, így a TC hamar el is fogadott több írást is tőle, majd egyszercsak Kulcsár kinevezte főszerkesztő-helyettesnek, mindenféle hatáskör-megjelölés nélkül, mintegy tartaléknak, arra az esetre, ha Winkler végleg bemondaná az unalmast.
Nem így történt, hanem pont fordítva: Winklert egy idő után mégiscsak beszippantotta az autós szakma, a tulajdonosok viszont Kulcsár üzleti eredményeivel voltak elégedetlenek, így 2001 első felében, a nagy leépítések során őt kellett menesztenünk. A Kőrösi által a helyére ajánlott menedzser azonban ugyanúgy nem ért el kimagasló eredményeket, finoman szólva - valójában anyagilag még sokkal rosszabb helyzetbe navigálta a kis vállalatot. Három hónapnyi próbaideje után tőle is meg kellett válnunk, amit a stáb fellélegzéssel fogadott, utódjául pedig a közben egészen jól felpörgő Bazsót választottuk.
Az Origo ellen vitt számháború meghozta mindannyiuk harci kedvét - a lap szárnyalt, a csapat összeállt. Remek ötlet volt, hogy a Fórum autós topikjait totálkárosítottuk - látványos, önálló fejlécet kapott minden autós topik, a szerkesztők pedig mindennap személyesen is feltűntek bennük, hozzászólásaikkal. A fórumintegráció az olvasói közösség megerősítésének is jót tett, plusz még az üzleti pozíciókat is emelte, hogy az autós fórumozók nézettségi adatai a Totalcart erősítették - az Origo autósrovata végérvényesen leszakadt tőlünk.
Tévéműsor!
Így jött el 2002 ősze, amikor hívást kaptunk a szerkesztőségi vonalas telefonon - a túloldalon Sváby András volt, a TV2 egyik frissen kinevezett nagyfőnöke. Totalcar-rajongó volt ő is, ez hamar kiderült, és műsort ajánlott Winklernek és Bazsónak. Az első tesztprogramok mindenféle szerződés vagy dokumentáció nélkül, értelemszerűen Totalcar címmel jelentkeztek szombat délelőttönként, 25 perc hosszúságban - és mindenki azonnal megőrült tőlük. A teljesen halott műsorsávban egészen valószínűtlen, 6-800 ezres nézettséget generált a két amatőr műsorvezető, az akkor még létező offline tévékritika pedig az ÉS-ben és a Népszabadságban szuperlatívuszokat zengett róluk, egyenesen a televíziózás megújítását vizionálva.
Nem lehetett nem folytatni tehát a sorozatot, így formálisan is megállapodtunk a tévécsatornával, majd beindult a heti verkli - minden hétre előállítani 25 perc eredeti adást, közben pedig folyamatosan írni, szerkeszteni és vezetni az internetes Totalcart elképesztő teherként nehezedett a két fiúra. A tévéműsor lényege volt a speciális, töredezett, de nagyon végiggondolt, koncepciózus vágás, és ez akkoriban elképesztően időrabló tevékenység volt - kicsit még most is az, de akkor még alig voltak használható videóvágó munkaállomások, és azokon is sok más produkcióval kellett osztozni, annyira drágák voltak.
Winkler és Bazsó 48-72 órás szakaszokban nyomott folyamatos ébrenléti állapotot rendszeresen hónapokig, évekig, hogy előálljon a tévéműsor, és aztán jöhetett az újság. Mindebből természetesen újabb konfliktusok generálódtak, a szerkesztőségi kollegáknak egyszerűen szükségük lett volna a vezetőikre - a lap néha napokig állt, mert nem volt jóváhagyott híranyag vagy teszt, ami kikerülhetett volna. Winkler erre a szerkesztés gyorsításával válaszolt, ami azt jelentette gyakran, hogy nem szerkesztett, csak mindent jóváhagyott, vakon; ebből az időből mesélik az esetet, amikor a főszerkesztő beélesített egy olyan cikket, amelyben a vicces TC-szerző minden egyes bekezdést úgy kezdett, hogy hülye Winkler...
Időközben - mivel visszautasíthatatlanul jó ajánlatot kaptunk -, nagy nehezen kivásároltuk tulajdonostársunkat, a Fornaxot a Totalcar Kft-ből, és innentől kezdve a felállás jó sokáig, több évig nem változott, a csapat állandósult, és vitathatatlanul toronymagas első számú szereplője lett a magyar autós médiapiacnak, a Totalcar márkanév pedig az Index-szel összehasonlítható mértékű ismertségre tett szert. Lassan megjöttek hirdetőnek az autógyártók is - elsőnek a Fiat, erre mindenki tisztán emlékszik -, és bár hirdetői konfliktusok természetesen később is voltak, a TC-n nem hirdetni, a TC-vel nem együttműködni néhány éven belül az öngyilkossággal ért fel az autópiac bármely résztvevőjének.
Braun pályázik
De térjünk vissza a fősodorba, irány az Index, és 2003. Erősen indult az év: Bogád Zutyu, aki tényfeltárásban akkor már a magasiskolát mutatta be, szokásos tevékenységét végezte január elején: a Közbeszerzési Értesítőt lapozgatta. Hirtelen feltűnt neki egy ismerős cégnév, Braun Robi egyszemélyes kommunikációs vállalkozása. A Gaming Communications jól ismert volt a szerkesztőség előtt, hiszen néhány hónapja még nálunk adott le számlákat - most pedig egy elég furcsán hangzó, a Miniszterelnökség által stratégiai kommunikációs feladatokra kiírt gyorsított pályázat nyerteseként tündökölt, ahol a pályázatra meghívott másik két cég valamiért elfelejtett elindulni. Mire felébredtünk volna, pillanatok alatt kinn is volt a címlapon a bomba: az Index saját résztulajdonosát leplezte le, ami minimum sajtótörténeti eseménynek számít Magyarországon, ilyen előzőleg még sosem történt.
Hamarosan csengett a telefonom, Robi hívott, természetesen felháborodva - de a kocka el volt vetve, hogy a kikerült anyagot visszavonjuk, az fel sem merülhetett, hiszen minden sora igaz volt. Az is igaz volt viszont, ezzel párhuzamosan, hogy a tranzakció maga tartalmilag egyáltalán nem volt etikátlan, hiszen Robi több munkatársának többéves kialkudott fizetését képezte az összeg - viszont maga a lebonyolítás, az, hogy ezt egy tulajdonképpen nem valós pályázatba csomagolták, kirívó ügyetlenség volt (és ráadásul a pályázati rendszer megcsúfolása). A politikai gyakorlathoz képest persze a dolog egyáltalán nem volt különleges, efféle ügyletek akkor mindennaposak voltak - hogy Robi elbukott rajta, az annak volt köszönhető, hogy újságíróink ismerték a cégét. Megjegyzendő emellett, hogy Robi, finoman szólva, nem örvendett túl nagy népszerűségnek a szerkesztőség körében, belső konfliktusai anélkül is széles körben ismertekké váltak, hogy arról mi bármit is beszéltünk, kiszivárogtattunk volna; nehézsúlyú, erőkommunikációs stílusát pedig elutasították.
A történet két slusszpoénja, hogy a kialakult helyzetben a Közbeszerzési Döntőbizottság - noha először arról szállingóztak hírek, hogy elmeszeli a pályázatot - mindent rendben lévőnek talált, majd a Miniszterelnökség egy váratlan húzással helyettes államtitkárként alkalmazta februártól Robit, onnan közvetlenül Medgyessy Péter eltávolítása előtt távozott. Velem pedig legközelebb a 2006-os választási kampány idején állt szóba újra.
Nyerésben a Wallis
De január volt az a hónap is, amikor a Wallis egy nap alatt megkereste rajtunk a belénk fektetett pénz többszörösét. 15-e volt, és a cégcsoport vezetése, új partnereink kétnapos találkozót szerveztek valamennyi Wallis-leányvállalat vezetőinek. Ismerkedésről, belső kapcsolaterősítésről szólt a később elhíresült, balatonkenesei szállodában (tulajdonosa a régi Elender-főtulajdonos, szintén Wallis-partner egykori egyetemi évfolyamtársam, Lepp Gyula) tartott rendezvény, de meghallgattunk néhány gazdasági tárgyú előadást is.
Kora délelőtt Akar László, egykori pénzügyminisztériumi államtitkár tartott egy színtelen-szagtalan prezentációt a semmiről, én pedig a Nokia kommunikátoromon az indexes belső levelezést kezdtem olvasgatni. Egy izgalmas levélsorba ütköztem rögtön, a még nyilvánosságra nem került hírek szerint spekulánsok megtámadták a forintot, és a Nemzeti Bank éppen az ellencsapásokat tervezi - az első hivatalos tudósítás jóval később, a hírek megerősítése után, nem sokkal dél után jelent meg.
Ennek fele se tréfa, gondoltam, és megbökdöstem a két sorral előttem bóbiskoló Bajnai Gordon hátát - van itt valami, ami érdekelni fog benneteket. Ő azonnal riasztotta Veres Tibort, a csoport karizmatikus főtulajdonosát, és mindketten lázas telefonálássorozatba kezdtek. Kiderült, hogy a támadás nem több, mint pancserpuccs, amit a Nemzeti Bank lazán hárított, és még jól is jött ki a dologból - a támadók a jegybank és a kormány közti ellenségeskedésre bazíroztak, mivel Járai, az akkori jegybanki főnök ugyanúgy a magas kamatszinttel revolverezte a kormányt, mint ahogy fordított felállásban Simor András tette mostanában.
Mivel azonban kiderült, hogy vészhelyzetben Járai hajlandó együttműködni a kormánnyal, és kamatot csökkenteni a stabilitás érdekében, a támadás összeomlott - ennek az információnak a birtokában pedig a Wallis-vezetésnek egyértelmű volt, hogy a támadás időszaka alatt, az erős forintárfolyamon érdemes annyi eurót felvásárolni, amennyit csak lehet - így is tettek, és néhány nap alatt - Veres szíves közlése alapján - milliárd forint nagyságrendű hasznot realizáltak az Indextől a megfelelő pillanatban megszerzett információra alapozva. (Az infókból viszont nekünk egy fillér hasznunk sem volt, természetesen.)
Megjelenik Gyurcsány
A nevezetes menedzsmenttalálkozóról még két izgalmas történésre emlékszem, az egyik a hamarosan gigantikus csődbe rohanó Hajdú-BÉT vezetésének szórakoztató produkciója; a baromfifeldolgozó vállalat vezetői az esti kötetlen programra tyúkoknak és kakasoknak öltözve adtak elő jeleneteket a baromfiudvarból, hatalmas tetszést aratva a prominens közönség előtt.
Pár hónappal később már nem volt annyira vicces, hogy a cég csődbe ment beszállítói éppen az én irodám ablaka alatt tüntettek - annyit azonban mindenképpen el kell mondanom, hogy ismereteim szerint a Wallis vezetői mindent megtettek, hogy minél több beszállítót kártalanítsanak, és ennek érdekében például több cégüket eladták, hogy az abból befolyó összegeket a gazdálkodók kifizetésére fordítsák. Így járt például az a Wallis-tulajdonú autólízingcég, amely az én saját autómat is finanszírozta - egyszercsak arra ébredtem, hogy a havi részletet már egy idegen cégnek kell fizetnem.
A másik emlék pedig Gyurcsány Ferenc megjelenése, akit addig csak a Népszabadságba írt, egészen élvezetes és tartalmas cikkeiről ismertem, ezen a kenesei találkozón azonban élőben is megjelent előttünk. Hónapokkal a sportminiszterré kinevezése előtt vagyunk, így Ferenc abszolút hitelesen alakította a független értelmiségit, és túlzás nélkül mondhatom, pazar előadást tartott a mintegy százfős hallgatóságnak az ország előtt tornyosuló társadalmi problémákról, egészen messzire kilépve az akkor már kialakult jobbos-balos, szekértáboros megosztottság kereteiből, elismerve a Fidesz kormányzásának számos sikerét.
A műsort követően röviden elbeszélgettünk, ahol még arról is szó esett, hogy esetleg az Indexnek is adjon közlésre írásokat - hát ez a dolog aztán nagyon nem így alakult. Az ebédnél is egy asztalhoz kerültünk, ahol a társaságban már alábbhagyott csillogása; olyan ember benyomását keltette, aki minden mondata előtt végigfuttatja a fejében a lehetséges válaszokat, kiértékeli, és a neki legelőnyösebbnek ítélt verziót mondja ki. Lehet így működni, gondoltam, de az őszinteségnek látszatának, a hitelességnek nem használ túlságosan.
Olcsóbb lesz az internet
Februárban komoly politikai lépésre szánta el magát Medgyessy miniszterelnök: úgy döntött, lemásolja Orbán Viktor szokását, és évértékelő beszédet tart. A beszéd egyik üzenete a modernizáció, és ennek megfelelően a beszédíró csapat pozitív üzenetet szeretett volna elhelyezni benne internetügyben is. Nem tudományoskodták túl mindenesetre; egy vagy két nappal a beszéd elmondása előtt felhívott egy itt most meg nem nevezhető tanácsadójuk, és megkérdezte, hogy mi a véleményem, mivel lehetne nagyot alakítani. Egyértelműen azt feleltem, hogy az internetelérés ára még mindig elég magas nemzetközi összehasonlításban - a Matáv-monopólium éppencsak hogy végetért -, és ezt valamilyen eszközzel le kellene szorítani.
A tanácsnak azonnali és nem várt hatása lett: Medgyessy az internet árának 25 százalékos csökkenését ígérte a beszédben, majd jött a konkrét megvalósítás, a tárgyalás a szolgáltatókkal, az adókedvezmények, a Sulinet Expressz a családoknak - az internetezők száma pedig azonnal meredek növekedésnek indult. Ennek hátán pedig végre nemzetközileg is sikeres internetcégeink teremtek - a neten akkortájt indult be például a mozgókép-közvetítés, és ezen a területen két topligás világversenyzőnk is termett, a Ustream és a LiveJasmin. Elképzelni is nehéz, hány hasonló világsikerünk lehetett volna, ha a kilencvenes években nem blokkolja az internet terjedését a távközlési cég tulajdonosainak kapzsisága és az uralkodó politikai elit szűklátókörű ostobasága.
Február további eseménye, hogy egyik konkurensünk, a Stop.hu portált alapító Telnet Kft., volt rendszergazdánk, CyD egykori cége tönkrement (ő már akkor majd egy éve nem vett részt az üzemeltetésében). A Telnet előzőleg már hónapok óta anyagi nehézségekkel küszködött, februárban viszont egyszercsak minden szolgáltatásuk hipp-hopp eltűnt a hálózatról - egyedül a Stop portált mentették ki később a hatalmat átvevő befektetők, és egy jelentéktelen összeg fejében átengedték az újságot jelenleg is üzemeltető, MSZP-közeli tulajdonosi csoportnak. CyD pedig új céget gründolt hamarosan, az internetes biztonsági szolgáltatások területén.
Március fő attrakciója, hogy elindul az USA iraki hadművelete, a háborúról szóló anyagaink pedig beállítják a nézettségi rekordokat az év hátralevő részére.
A tavasz további részében kezdtük belakni a Wallis-erőteret - Mucsi vezérigazgatóval nagyon kényelmes viszonyunk alakult ki, módszere az volt, hogy egyszerűen hagyott bennünket dolgozni. Saját ötletekkel nem terhelte a rendszert, viszont nyugodtan, középtempóban, idegeskedés nélkül végezte a dolgát; és a bevételek egész szépen alakultak, tavasz végére már belátható közelségbe került a nullszaldós működés. "Cashre gyúrunk!" - ez volt a Wallis-vállalatcsoport belső, nem hivatalos jelszava, és nekünk különösen fontos volt ez a látásmód, hiszen egyelőre még mindig kevesebb pénz jött befelé a vállalatba, mint amennyi kikerült onnan. (Kőrösié maradt változatlanul a részvénytársaság elnöki széke, ő viszont egyre inkább kivonult a napi működésből.)
A csapat tulajdonképpen változatlan felállásban csinálta végig 2003-at: a lapvezetésben az ősinternettós vonal dominált. Mellettem és Uj Peti mellett Bodoky már főszerkesztőhelyettes volt (Zappe Gáborral váltásban), Moon (Kiss Bori) a techrovatot vezette, Keki pedig mindennemű programozás ura. (Egy érdekes adat, hogy Mészáros Zsófi, a jelenlegi főszerkesztő már a Politika rovatot vezette.)
UP egyre jobban kezdte belakni és megszeretni a főszerkesztői feladatokat, de a vezetés szociális része - informális módon - rám maradt, ezt Mucsi vezér is hamar észrevette, és ki is használta. Lett egy nem túl eredeti hivatalos formátumom is az igazgatótanácsi tagságon kívül: úgynevezett tanácsadó lettem, bármit is jelentsen ez. Az akkor kötött szerződésem maradt állandó és folyamatos a következő nyolc évre.
A fejlesztés irányai a kereskedelmi szempontok szerint alakultak - keresgélni kezdtük azokat a területeket, ahol extra bevétellel támogathatjuk az újság működését - vagy, más nézőpontból, forintra válthatjuk az újság nagy, és még mindig folyamatosan növekvő népszerűségét. Ez nagyon sokszor nem sikerült: megpróbáltunk például behatolni a jegyárusítás piacára (ekkor még a netes jegyárus szolgáltatók nem léteztek), de mindenhol falakba ütköztünk. Minimális árrésért relatíve óriási erőforrásokat kellett volna mozgósítanunk nekünk, akik kívülről, ismeretlenként jöttünk a területre. Egy gyenge próbálkozás után ez a vonal leállt.
Hosszabb ideig élt, de szintén nem kerestünk egy fillért sem saját internetes telefonrendszerünkkel, amely a Skype-hoz hasonlóan, de böngészőből működött. Az ötlet tulajdonképpen tőlem származott - így szabványos bannerhirdetéseket tudnánk eladni a telefonhívások idejére -, de én, őszintén szólva rögtön elég nagy hülyeségnek gondoltam az egészet. Az első jelentkező partnercéget sikerült is elijesztenünk vele, de a második sajnos megcsinálta, és bele is bukott.
A Wallis-kapcsolat hozadéka volt az, hogy Kóka János és Ormosy Gábor, a Wallis egyik pénzügyi szakembere is belépett az igazgatóságba. Az igazgatósági ülések többségében barátságosan zajlottak, Kóka remek kommunikátornak bizonyult. Viták azért bőven voltak, és olyan helyzet is volt, amikor Kóka cége, a Webigen és az Index közti konfliktushelyzetben a két Wallis-küldött az Index igazgatóságán belül is az ellenoldal érdekeit képviselte. De a Fórum rémtopikjának várakozásai (Jó az Indexnek, hogy Wallis (MSZP) a tulaj?) gyakorlatilag nulla százalékban teljesültek, az igazgatóságban politikai témák soha nem merültek fel - bár Kókáról már lehetett tudni, hogy az SZDSZ-székház felé is tájékozódik.
A nevezetes konfliktus egyébként a Fórum szoftverének újrafejlesztése körül forgott. 2003-ra világossá vált, hogy a Kekiék által 97 óta toldozott-foldozott, nyílt forráskódú alapokból indított fórummotor elért teljesítőképességének határára, és az állandó javítgatások miatt komoly biztonsági kockázat is.
Újra kell fejleszteni az egészet, elölről, és a feladattal természetesen a Wallis-cég Webigent bíztuk meg. Előzőleg nagyon részletes, többszáz oldalas specifikációban fektettük le az elvárásokat, ez alapján készült árajánlat és megrendelés - a költségek egy kisebb részére pedig pályázati forrást nyertünk el.
A Webigen neki is ugrott a fejlesztésnek - méghozzá Java platformon, anélkül, hogy egyeztetett volna velünk. Ezen a platformon ugyanis az Indexben semmilyen üzemeltetési gyakorlat, tapasztalat nem volt, egyetlen szerverünkön sem használtuk ezt a technológiát, fel sem merült, hogy erre akár csak próbaképpen áttérnénk, jól megvoltunk a saját, egyébként internetszerte jobban elterjedt megoldásainkkal.
A Webigen részéről viszont bejelentették, hogy márpedig két hét fejlesztői munkájuk már benne van a cuccban, és miért nem szóltunk előre mi, hogy nem Java a fejlesztői környezet. Valóban, járhattunk volna el gondosabban, és kiköthettük volna a platformot, de őszintén szólva, ilyen fejlesztési szituáció álmunkban sem fordulhatott elő, hogy a szállító önkényesen, a megrendelővel való előzetes konzultáció nélkül dönt el egy ilyen alapkérdést. Az Indexben használatos platformokat egyébként nagyjából az egész piac ismerte, nyitott könyv volt az egész működésünk, hiszen rengetegen másoltak bennünket.
A speciális helyzet azonban, ahol a szállító volt egyben a cég befektetője és résztulajdonosa is, oda vezetett, hogy sikerrel vertek ránk ötmillió forint extra fejlesztési költséget, ami nagyon nem jött jól akkor az éppen csak lábadozó részvénytársaságunknak.
Az újrafejlesztett, már a mi platformjainkat használó Fórum végül 2004 nyarán került élesbe, és az első teljesítménytesztek meglehetősen elkeserítőek voltak: a működés az újraírt szoftverrel, ugyanazon a hardveren egyáltalán nem lett gyorsabb. Vigaszunk csak abban volt, hogy a kód tisztább lett, jobban továbbfejleszthető, és abban, hogy az új megoldás már skálázható volt, így újabb szervergépek betolásával javíthattunk a sebességen.
Ha húsvét, akkor EU
Áprilisban volt egy emlékezetes, nagy, közös szerkesztőségi cikkírás: a csapatra egyre nagyobb hatással levő Etele grafikus ötlete, a húsvéti csokinyúl-törésteszt, a Gazdaság rovatban. Az anyag a paródia paródiája, a sorozatban érkező vicces terméktesztek ultragroteszk fokozása, hatalmas siker volt, úgy emlékszem.
Ebben a hónapban rendezték az EU-ba való belépésről szóló népszavazást is. A kormány irdatlan kommunikációs büdzsét mozgósított a cél érdekében - a népszavazásnak eredményesnek kell lennie (az igenek győzelme nem volt kétséges). Előzőleg kommunikációs közalapítványt hoztak létre az ismert vállalkozó, Somody Imre és régi partnerünk és barátunk, a Pannon GSM-et éppen elhagyó Suba János vezetésével.
Az eredmény tulajdonképpen megérkezett, Magyarország nem bőgött le az európai közvélemény előtt, a kampánynak azonban voltak vitatott elemei - az egyik legtöbbet kifogásolt plakátra még finoman módosított verziók is létrejöttek az internetes közösség előadásában (itt lent látható egy közülük), ezzel tulajdonképpen szándéktalanul, de Subáék hozták létre az évtized műfaját, a mutációkban továbbterjedő és továbböröklődő mémkampányt.
Etyek-tervek
Május legerősebb emléke Rókusfalvy Pál Etyeki Pincefesztiváljának első jelentkezése. A borászkodásba akkortájt belecsapó médiasztárral előző évben ismerkedtünk meg - a kormányváltás után felállított új köztévé-vezérkar az elszámoltatás jegyében, ámde törvénytelenül nem volt hajlandó kifizetni Rókusfalvy cégének azt a negyvenmillió forintot, amelyért még az előző évben megdolgoztak. Pali kétségbeesésében az Indexet kereste meg - baloldali lapok nemigen voltak hajlandók foglalkozni az üggyel, mi viszont lecsaptunk rá, és a kirobbant botrány közepette a tévé végül nagy nehezen átutalta a cégnek a hiányzó összeget.
Mivel így egyfajta véletlen stratégiai szövetségbe kerültünk, kézenfekvő volt, hogy együttműködjünk következő témájában, a borfesztivál ügyében is. Kilátogattam hozzá az akkor még teljesen ismeretlen Etyekre (én akkor hallottam a faluról először), és hamarosan lenyűgözött az a kompakt, jól végiggondolt vízió, amit Rókusfalvy elővezetett, és aminek központi eleme az volt, hogy a falut és szűkebb régióját akarja felemelni, és országosan ismertté tenni a rendezvénysorozattal. Ma már nem is kell mondani, hogy terve fényesen sikerült, és Etyek ma az ország egyik legismertebb borfaluja, a rendezvényt pedig tíz év alatt összesen jó sok százezren látogatták meg.
Egy új ismeretség
Szintén május volt, amikor bejelentkezett hozzám egy addig csak névről ismert fideszes parlamenti képviselő, Révész Máriusz. Orbán Viktor szóvivőjeként mutatkozott be - vajon mit jelenthet ez, gondoltam akkor, de szerencsére az ellenzéki pártvezér hamarosan megoldotta a dilemmámat, és az egész Fidesz szóvivőjévé tette a velem nagyjából egykorú politikust.
Máriusz szokatlan ajánlatot tett: látogassam meg vele a csíksomlyói búcsút, mert olyat biztos nem láttam még. Megrögzött antiklerikálisként természetesen rögtön igent mondtam; van az őrületnek az a foka, aminek nem tudok ellenállni, így Bogád és Körmendy újságírókkal (utóbbi később bulvárkarrierjéről lesz ismert), valamint Máriusszal nekivágtunk Erdélynek. Akkor már jó ideje nem voltam arrafelé - a Transindex ügyeitől eltávolodtunk, a lapot felvásárolta Kelemen Hunor, az RMDSZ jelenlegi elnöke, akkor még csak képviselője. Máriusz az ötnapos túrán alaposan megdolgoztatott bennünket, de elképesztően érdekes dolgokat mutatott - kiderült, hogy az Apáczai Közalapítvány egyik vezetőjeként komoly terepismeretet szerzett arrafelé.
Hamarosan kiderült, hogy Révész képviselő ezt a ravasz módját eszelte ki a sajtómunkának - a jobboldali médiumoknál nem nagyon mozgolódott (hiszen ők úgyis megvannak), de becserkészte a rajtuk kívül eső összes lap különböző szintű munkatársait; az emberarcú fideszes, mondták róla a kollégák hamarosan, a 168 óra pedig emiatt nem sokkal később veszélyforrásként azonosítja a baloldal számára. Mi lesz a világgal, gondolta több baloldali ekkor, ha a jobboldalt nem emberevők, fasiszták személyesítik meg, hanem effajta kedves emberek, akik barátságosan viselkednek, és nem akarják mindenáron ránk erőltetni a saját világképüket!
Böjte Csaba szupersztár
Máriusz révén, azokban a napokban ismertük meg Böjte Csaba atyát, a határon túli magyar gyerekek karizmatikus megmentőjét. Ő még akkor nem hálózta be Erdélyt - egyszem intézménye Déván működött, ennek működéséről készített helyszíni riportot Bogád Zutyu, a magyar sajtóban először. Alaposan belekerültünk ezzel a dolgok közepébe, hiszen Csaba testvért ekkor már az RMDSZ és - mint később kiderült - a román titkosszolgálat is komoly fenyegetésként tartotta számon.
Hogy pontosan milyen fenyegetést is jelenthetett ez a fantasztikus ember, arra nem sikerült rájönni, de tény az, hogy az események durva kanyart vettek néhány héten belül. Déván Böjte előtt semmilyen magyar nyelvű gyerekintézmény nem működött - tudunk még jónéhány hasonló erdélyi várost mondani. Az RMDSZ azonban szemet vetett a Böjtének beígért magyar állami segítségre, így - minden jel szerint a magyar kormány közelébe beépült, később dekonspirálódott Mucuska segítségével - kijárták, hogy Hiller miniszter visszavonja a Böjtének tett ígéretét, és a tekintélyes pénzt (mintegy egymilliárd forintot) az RMDSZ-nek adja, úgymond világi iskolaépítésre. (Minden Erdélybe kerülő magyar adófillér fölött ez a derék hírszerző hölgy diszponált, az a hír járta.)
Eközben - nyilván véletlenül - drasztikusan megszaporodtak a román hatósági ellenőrzések Böjte dévai épületeiben, és rendkívül komoly hiányosságokra bukkantak, például néhány helyen a kilincsek fordítva működtek. A román sajtónak pedig több se kellett, magyarellenes uszításra használta az esetet: Böjtéék elmagyarosítják a román gyerekeket!
Ar RMDSZ-vonal az óriási pénznek természetesen csak a töredékét fordította az új magyar iskolára - fillérekért megvásárolták Déva félbemaradt, csődbe ment plázaépítkezését a domboldalon, és a meztelen betonon, több emelet magasságban, korlátok nélkül, életveszélyes környezetben kezdtek hozzá a kisgyermekek oktatásának. A plázaépületnek egyáltalán nem volt kertje, udvara - az épület a teljes telket elfoglalta, minden szempontból oktatásra alkalmatlannak bizonyult tehát, hiszen nem arra készült. Magánfillérekből helyrehozott, meleg, családias környezet Böjténél - állami milliárdokból pedig életveszélyes és alkalmatlan viszonyok az RMDSZ-nél; aki a saját szemével látta a kontrasztot, annak már nem is kell tovább magyarázni az erdélyi politikát.
A védhetetlen módszert a Népszabadság erdélyi tudósítója, Tibori Szabó Zoltán mosdatta hosszú írásban, profi csúsztatásokkal, két fél jó szándékú vitájának beállítva a helyzetet.
Böjte mindenesetre megállíthatatlannak bizonyult, és hamarosan az MSZP-kormány segítsége nélkül, az RMDSZ gáncsai ellenére is nagyon népszerű lett idehaza és a nyugati magyarság körében. Tevékenysége vitán felül áll, vagy ötven városban van jelen gyermekmentő intézményeivel - akkori ellenfelei vajon mit tudnak felmutatni azóta, a roppant magánvagyonukon kívül?
Animgif, Darth Vader és az Anális Cápa
A júniusi Voltfólió-gáláról gyakorlatilag minden vonatkozó díjat hazahoztunk, mint mindig (négy üvegmonstumot cipeltem haza, plusz Tóta is vitt valamit). Az internetes díjak egy részét az infóminiszter, Kovács Kálmán adta át, emlékezetes teljesítményéről Magyar nemzeti animgif címmel épp Tóta W. írt nagy hatású, évekig idézgetett írást. Szerzőnk pályafutásának egyik csúcsát érintette meg az alkotással.
Ugyanekkor ejtjük el talán első komolyabb skalpunkat: Bogád Zutyu és Spirk kolléga lekapja Sári Lajost, a helyettes oktatási államtitkárt, akiről bebizonyosodott, hogy éppen azzal a vállalkozónak ejtettek meg egy baráti manchesteri meccsnézést akkoriban, aki nem sokkal később egy félmilliárdos megbízást nyert el tőle, érdemi referencia nélkül, egyedüliként indulva a testreszabott pályázaton. A cikk megjelenésének napján együtt utaztunk Zutyuval vidékre, és indulás előtt élesítette a leleplepző anyagot - Füzesabony körül jártunk, amikor az illető benyújtotta lemondását.
Júliusban egy hatalmas nemzetközi találat: nálunk járt és online interjút adott David Prowse, aki a Csillagok háborúja klasszikus trilógiájában Darth Vadert személyesítette meg - bár sem hangja, sem arca nem tűnik fel a filmekben soha. A két méter fölötti, hatvanas éveiben járó egykori súlyemelő megjelenése az irodámban hatalmas szenzáció volt, a valójában egyébként teljesen ismeretlen sztár rengeteget tudott mesélni a világ legismertebb filmjeinek forgatásán uralkodó utánozhatatlan hangulatról.
Az év nagy berobbanását viszont Szily Laci produkálta, nem feltétlenül a kultúrrovat vezetőjeként (a gazdaságból oda ejtőernyőzött át), írásművészete viszont ekkor mutatkozott meg nálunk teljes fegyverzetében. Bolgár úr váratlan pornókönyvének még emlékezetesebb recenziója ma is odabasz; az MSZP akkor legkedvesebb éttermében, a söjtöri udvari szállító kétes címét kivívó rózsadombi Mágnáskertben készített félfiktív riporttal pedig a Fidesz évekkel későbbi limuzinszocialista kampányát előlegezte meg. A legmesszebbre azonban Bodolai doktor találatával, egy kellemes nyári téma feldolgozásával jutott. A zánkai strandon évtized óta díszelgő 18+ kategóriájú festmény - amely egy bőrszerkóban feszítő cápát ábrázol, amint análisan üzekedik végez el egy szerecsen férfival - komoly háttértörténetet feltételezett, amit Laci nem volt rest felderíteni.
Éves olvasottsági toplistánkon ezek az anyagok mind-mind előkelő helyet szereztek, a győztes azonban végül a korrektorrá átvedlett Zsadon Béla lett, a súlyos paksi atomerőmű-üzemzavarról írt jegyzetével, ami az Eheti kódnév alatt futó heti publisorozatban jelent meg. Uj főszerkesztő is jól szerepelt több írásával is, például a Konkrét töketlenség címet viselővel, melyben felvonultatta Kismocsok kisasszonyt, Csehák Judit köldökpiercingjét és Magyar Bálint hamis parfümjeit. Bizony, a nemzeti tüzép kormánya akkortájt fogott bele a politika brutális elbutításába.
Lúzerkormányt választunk
A kétszer száznapos eufória után az MSZP-SZDSZ kormány renoméja 2003 nyarára tényleg megingott, és az év elején még szárnyaló népszerűségi mutatók trendje ellenkező irányt vett. Egyre többen vették észre, hogy kormányzás nem nagyon zajlik, a kormánytagok és a központi kommunikáció az egyébként takaréklángon égő ellenzék ellenzékének szerepét alakítják, kiömlött egy csomó pénz, ugrott egy nagyot a költségvetés hiánya és az államadósság, érdemben viszont egyetlen problémával sem sikerült még csak foglalkozni sem. (Leszámítva persze azt, hogy hadjárat indult a villanykapcsolók lejjebb szereléséért.)
Ez a helyzet alapozta meg az Index történetének talán máig legnagyobb hatású és legtöbbet emlegetett akcióját, a Lúzerkormány-választást. Az alapgondolat és maga a név is UP egy meg nem nevezett bróker haverjától ered, aki kvázimerevrészeg állapotban, egy szigetes éjszakán jött elő azzal, hogy ez a kormány egészen úgy néz ki, mintha lúzerségi kritériumok szerint választották volna a tagjait.
Ez az! - mondtam, miután a főszerkesztő a következő értekezleten röhögve előadta a sztorit. Indítsunk sorozatot, és az olvasók majd egyenként megválasztják Magyarország lúzerkormányának minisztereit, az egykori és jelenlegi kormánytagok közül! Végiggondolva a jelenlegi és az előző kormánynévsort, nem volt kétséges előttem, hogy nagyrészt tényleg az aktuális kormány tagjai nyerik el a megtisztelő jogot a bársonyszékekhez. Szily rögtön továbbvitte a vonalat, és megszervezte, hogy ajánlások készüljenek az egyes jelöltekhez, Etele a mellékelt dizájnnal szállt be a projektbe, a sorozat pedig végigkísérte az őszt, legjobb darabjai (a meghirdetés és az eredményhirdetés) pedig szintén rekordközelbe értek olvasottságilag.
Meglepetés természetesen nem született, a lúzerminiszterelnök Medgyessy lett, és szörnyűséges kormányának tagjai előkelő helyeket csíptek el az összes kategóriában; de persze nem maradhattak ki a győztesek közül olyan emlékezetes figurák sem, mint például a kisgazda környezetvédő Pepó Pál. Ez volt talán az első olyan akciónk, amely tényleg fenekestül felforgatta a közéletet, és ismertté tette az Index nevét azok előtt is, akik még soha nem interneteztek. Tőlünk teljesen függetlenül, rászervezés nélkül követte rádió- és tévéműsorok, újságok egész hosszú sora hétről hétre a szavazás állását, idézgették a szerkesztőség ajánlásait - egyetlen reklámkampányunk ereje sem ért fel ezzel a kommunikációs hatékonysággal.
Sajnos, úgy tűnik, a szerkesztőségi rendszer későbbi cseréjével a teljes sorozat nyomtalanul eltűnt a webről, mivel rendhagyó címeken, külön programozott oldalakon futott az egész. Ha valaki mégis tud segíteni abban, hogy honnan állítható esetleg helyre, szóljon.
Másodállásban
Ősszel ismét elkezdtem dolgozni az Indextől projektestül eltávozott Bánóczy Zoltánnal. Emlékezetes kivonulásuk után Esterházy Györggyel összerakták végül azt a turisztikai portált, amit annak idején együtt terveztünk indítani, és Vendégvárónak nevezték el. Én mindvégig tartottam velük a kapcsolatot, mivel a konfliktusban ártatlannak éreztem őket, távozásuk okait megértettem. Októberben Esterházy formálisan is megkért, hogy segítsek az indulásnál, a márka megerősítésében, és mivel az Indexnek akkor még nem volt hasonló tartalomegysége (A C-Travel kapcsolat később jött létre), igent mondtam.
A dolog tulajdonképpen remekül sikerült, a mutatvány pillanatok alatt piacot teremtett, az internetes turisztika magyar piacát, és annak rögtön az élére is állt - majd hamar lett egy csomó kihívója. A siker elsősorban annak volt köszönhető, hogy Bánóczy - korát évekkel megelőzve - rájött arra, hogy az internetes turizmuspiac SEO-vezérelt. Aki jól látszik a keresőkben, az jól játszik; annak lesz látogatói forgalma. És a Vendégváró nagyon jól látszott, hiszen akkoriban szervezett keresőoptimalizáló tevékenységet Bánóczyn kívül senki sem végzett magyar nyelvterületen.
Probléma abból kerekedett, hogy Esterházy szerkesztősége - kipróbált, rutinos újságírók a miskolci régióból, ahol cége tevékenykedett - mindezt egyáltalán nem értette, és nem is hitt benne; úgy gondolták, a napi több tízezer, egyre szaporodó mennyiségű látogató a valóban kitűnő cikkeikre érkezik, olvasgatni. Bánóczy nem könnyű eset, és különösen jó célpontot ad a klasszikus vállalati furkálásokhoz, aminek a vége az lett, hogy a főszerkesztőnek sikerült őt a tulajdonosokkal eltávolíttatni.
Vele nagyjából egy időben, egy év után én is távoztam a projektből, ami ezután gyászos fordulatot vett. Az új korszakot pár hónap elteltével dizájnváltással ünnepelték, ahol a keresőoptimalizálás mint szempont kimaradt a megrendelőlapról. Egy szép napon üzembe helyezték a megújult, profi cég által dizájnolt gyönyörű Vendégvárót - a látogatók pedig még aznap eltűntek, mivel azok meg a keresőből érkeztek - volna. A konkurencia azonnal kihasználta a megingást, és a Vendégváró soha többet nem tudott visszatérni a versenybe.
Lángoló állatok
Az év vége előtt még Etele megalapozta az Index jövőjét, legalábbis marketingszempontból: kitalálta ugyanis a lángolóállat-motívumot. Évekig hurcoltuk végig őket kisebb-nagyobb kampányokon, és a legjobb pólókat is ebből a rajzból gyártottuk. Mindehhez a salesosztály gyártott még egy kicsit visszafogott, szürkécske, de teljesen igaz mondatot (Index - a legolvasottabb portál), ezzel a készlettel és a variációkkal szinte az egész hátralévő évtizedet kihúztuk.
Az ötlet forrása kézenfekvő volt, az efféle híranyagok inspirálták: Ufónak nézték az égő macskát, Lángoló mókusok miatt égett le az erdő. A csapat imádta ezeket, és egy idő után szervezetten keresték a hasonló híreket (lásd még: Hatalmas bagoly fenyegeti Londont); Etele tulajdonképpen csak képbe öntötte, vizualizálta a többiek érzéseit.
Az év zárása végül üzletileg is jól sikerült, az óvatos építkezés és a nyugodt munka jutalma az év végi összeszámolásnál mintegy 450 millió forintra rúgott - ennyi volt a cég kereskedelmi bevétele, óvatos optimizmusra viszont az adott igazán okot, hogy ősszel elértük a nullszaldós működést - a bevételek szintje éppenhogy, de elérte a szerkesztőség üzemeltetési költségeit. Érdekes, hogy az eredeti, 2000-es üzleti tervünk épp hasonlóval számolt - úgy gondoltuk előre is, hogy 2003-ra lehet elérni az önfenntartó szintet. De mennyire másképp képzeltük el azt az ugyanazt!
Egy új szokással ünnepeltünk év végét: decemberre beüzemeltük első karácsonyi mellékletünket, a Kiskarácsonyt. Innen csak egy lépés, hogy szilveszteri internetes műsort gyártsunk - de erre még várni kellett néhány évet.
2003 az Index alapszakaszának kétségtelen csúcséve volt, bár ez akkor és ott nem esett le egyikünknek sem. A nyugodtabb körülmények lehetővé tették, hogy kialakuljon és bejáratódjon a szerkesztőség klasszikus felállása, az olvasottság továbbra is szakadatlanul emelkedőben volt, jól ismertté váltunk szinte az egész ország előtt, és anyagilag is túllendültünk a holtponton. Ezek mellett két újabb erős márkánk, a Totalcar és a Velvet is bekerült a köztudatba, és saját sztárjaink lettek több műfajban is. Az új évre jóval kevesebb aggodalommal tudtunk ráfordulni - az pedig jóval mozgalmasabb lett, mint vártuk.
