2013.02.11. 07:05

Fordulat és félreform

Másfél évi nyugodt, változásmentes munka után vagyunk, 2004 elején, és történetünk két fronton is új kanyart vesz; tulajdonosváltás történik az Indexnél, és - szinte ezzel párhuzamosan, de ettől bizonyosan függetlenül - belecsapunk a blogüzletbe.

Előzmények: 1234567891011, 12

Az Indexen belül, a cégben 2003-ban folyó koncentrált, nyugodt munka egyáltalán nem tükröződött a tulajdonosi körben, ott egyre több volt a súrlódás. A céget három, nagyjából egyenlő arányú nagy tulajdonos birtokolta túlnyomórészt (és sok kisebb): egyrészt a Wallis, másrészt mi, az eredeti alapítók, illetve, huszonegynéhány százalékban a német befektetőcég, akiktől a hárommillió dollárt kaptuk 2000-ben.

A legkevesebb gond az utóbbiakkal volt: a 2001-től kezdődő, továbbgyűrűzgető dotkomválság miatt rajtunk kívül minden magyarországi vállalatuk csődbe ment, még azok is, amelyeknek közük sem volt az internethez. Magyar irodájukat és cégüket felszámolták, így velünk már csak közvetlenül Németországból tartottak kapcsolatot. A hárommilliós üzletrészük sem ért már hárommilliót, ezzel tisztában voltak, de respektálták azt, hogy az őrült piaci internetszituáció ellenére talpon tudtunk maradni.

Alapítótársaim közül Kőrösi, a legnagyobb részvényes volt az, aki viszont folyamatos konfrontációban állt a Wallissal, elsősorban Kókával. Parttalan vitáikat elsősorban presztízscsataként értékeltem, amelyek néha-néha valóságos dolgokról is szóltak, legtöbbször azonban inkább nem voltak kapcsolatban a cégben zajló valóságos folyamatokkal. Próbáltam magam kivonni ezekből, bár egyértelmű volt, hogy az érdekeink és a barátság Kőrösivel kapcsol össze - arról nem is beszélve, hogy Kóka többször is tett néhány háttérkísérletet a kinyírásomra (értsd: a cégből való eltávolításomra), aminek az okát nem értettem, de rendkívül megtisztelőnek tartottam.

2004 elején azonban eljött a lehetőség, hogy tiszta helyzet teremtődjön, a nullszaldós 2003-as működés ugyanis arra sarkallta a Wallist, hogy kivásárlási ajánlatot tegyen valamennyi részvényes számára. Az ajánlat nem volt túlságosan előnyös, de nem is volt nevezhető borzalmasnak, így mindenki elfogadta, és - az Index történetében először, de nem utoljára - egyetlen tulajdonosi kézbe került a vállalat.

Némi formai kavarás azért volt a Wallis oldalán, aminek okát nem tudtuk, de nem is érdekelt különösebben. A bevásárlást végül közvetett formában végezték, így a nőnapon, március 8-án kiadott közlemény már arról tanúskodik, hogy a céget hivatalosan Mucsi Gyuri, a vezérigazgató és Sándor István, a nyolcvanas évek legendás híradósa, később Wallis-közeli szakember birtokolja többségben. Mucsival ugye minden nap nagyon sok órát töltöttünk együtt, Sándor úrral viszont egyszer sem találkoztunk, sem előtte, sem utána.

Mivel a teljes részvénytársaság egyetlen tényleges tulajdonossal bírt, így az igazgatóság értelme megszűnt, ott a továbbiakban egy jó darabig nem folyt érdemi munka - az én tagságomnak is vége lett ezzel, természetesen, helyeinket a Wallis vattaemberei vették át.

Természetesen tudtuk, hogy ez a helyzet nem a végállomás, hiszen a Wallis közismerten az a cégcsoport, amely nem tart hosszú ideig saját tulajdonában dolgokat - klasszikus pénzügyi befektetőként viselkedve általában megvesznek valamit, és kicsit később drágábban eladják. Politikai aggályaink lehettek volna még, de nem voltak, hiszen az elmúlt másfél év gyakorlata eléggé megnyugtató volt ezen a fronton - a tulajdonosi villongások megszűnése pedig szintén nyugalmat ígért. A felvásárlás egy komoly személyi konzekvenciával járt természetesen: Kőrösi elhagyta az elnöki széket, és elbúcsúzott a cégtől, amelynek alapításában kulcsszerepe volt öt évvel azelőtt. Mi pedig, maradék alapítók és a többiek pedig teljes létszámban ugyanazt csináltuk tovább, nap mint nap, ugyanazokkal a feltételekkel. Semmi sem változott.

A Wallis eközben tényleg hamar kiment a piacra velünk, még az év során tárgyalásokat kezdtek két hazai kiadói óriásmultival, a Ringier-vel és a Sanomával is. Előbbiek azonban ekkor, 2004-ben még jobban hittek a nyomtatott sajtó üzleti lehetőségeiben, így a ránk szánt pénzt végül egy hetente, vasárnap megjelenő papírújságra szánták (amit végül pár év után, többmilliárdos buktával sikerült bezárni), utóbbiak pedig sokallták a még mindig jóval egymilliárd forint alatt tartott vételárat a piacvezető internetes újságért.

Éledezik az internet

Közben a webvilág újból lassú izzásnak indult, új fogalom, egy új buzzword került be a nemzetközi sajtó szókészletébe, a web 2.0; az amatőr felhasználók által létrehozott, minden nap óriási mértékben növekvő tartalomvagyont, szerkezetet, és az ezt létrehozó eszközöket írták le vele. Fórumok, blogok, képmegosztók kezdték uralni az internetes forgalom egyre nagyobb hányadát, a mögöttük serénykedő szoftverek pedig egyre több és egyre értelmesebb funkciókkal tették jobban feldolgozhatóvá a felkerülő anyagokat.

Ilyen értelemben az Index tulajdonképpen mindig webkettes cég volt - fórumrendszerünkre, amely a weboldal forgalmának elég tekintélyes részét adta, eléggé büszkék voltunk, még ha úgy is éreztük, hogy nem tudjuk teljes mértékben kihasználni azt, ami benne van. Vissza-visszatérő kérdés volt mindig, sokszor, sokféleképpen beszélgettünk róla, gondolkodtunk, hogy az akkor toronymagasan leglátogatottabb magyar közösségi webtartalmat miképp lehetne jobban átjárhatóvá, szervezettebbé, rendszerezettebbé tenni - és ahányszor csak belefogtunk ezekbe a beszélgetésekbe, mindannyiszor vissza is pattantunk a problémáról. A Fórum, a maga kaotikus szervezetlenségével megközelíthetetlen és elkülönült tartalmi egység maradt.

Blogügyben kicsit más volt a helyzet: a szerkesztőségben 2004 elejére szinte mindenkinek volt már blogja; egyikről-másikról tudni lehetett, hogy kié, de a dolog természetéből következően sokan nem a valódi nevükön írtak. Eddig azonban nem merült fel, hogy ezt a belső mozgalmat - és magát a blogplatformot - az Index.hu üzletének részévé tegyük. Erre az évre azonban világossá vált, hogy megkerülhetetlen trenddel van dolgunk, ha mi nem lépünk, majd más lépni fog, és épp a blogtartalmak irányából állít nekünk konkurenciát.

A formátum létrehozásával egyszerű dolgunk volt, a meglevő szerkesztőségi rendszerhez Kekiék lazán lefejlesztettek egy olyan modult, amivel a szerkesztőség tagjai az Indexen belül létre tudtak hozni maguknak saját, blogszerűen művelhető tartalmi egységet - így indult el Zsadon Korrektorblogja és Szabó Zoliék Comment:comja, még jóval a blog.hu előtti időkben.

De mi legyen a felhasználói blogokkal? Hogyan lehet majd az Indexen blogot írnia bárkinek? És miért? Hogyan lesz a dolog több, jobb, mint a Fórum? Ezeket a kérdéseket még egy darabig nem tudtuk rendesen megválaszolni.

Először feldobtam, hogy az éppen alakuló, 2004 nyarán üzembe helyezendő új fórumszoftvert tegyük képessé blogkezelésre, generálásra is. Az adatbázisrendszer lehetne ugyanaz, hiszen tartalmilag nincs igazi különbség egy fórumhozzászólás és egy blogposzt között - mindkettő szövegek és beágyazott objektumok (képek, majd később videók) valamilyen egysége. Mindössze a kimeneti, megjelenítő folyamatokat kellene hozzáprogramozni, hogy bizonyos tartalmak ne topikbontásban jelenjenek meg, hanem blogszerűen, egy-egy szerzőhöz kötve.

Ezt a javaslatot végül elvetettük,mert a Webigennél folyó fórumfejlesztés folyamata enélkül is eléggé nehézkesen mozgott - ráadásul nyilvánvalóan egy csomó, horribilisre árazott extraköltséget is ránk vertek volna. Egy nap azonban úgy tűnt, megoldódhat a gond: Uj Péternél bejelentkezett egy fiatal arc, akit akkor és azóta is mindenki csak Mr. A-nak szólít és szólított, hogy nyitott egy nyilvános szolgáltatást, amit (nyilvánvalóan a Freemail alapján) a freeblog.hu címen indított, és itt bárkinek lehet saját blogja. Akarunk-e vele dolgozni?

Óvatos örömmel fogadtuk a jelentkezést - a szolgáltatást kipróbáltuk, alapszinten teljesen megfelelőnek tűnt, néhány blogot már szemmel láthatóan futtattak rajta számunkra teljességgel ismeretlen szerzők (ismerőst egyet se találtunk, pedig úgy tartottuk, hogy elég jó a kapcsolati hálónk a magyar neten). Uj Péter és Kardos végül azt tárgyalta le, hogy az Index címlapjára felkerül a freeblog.hu belépési linkje valamilyen formában, ezzel kinyilvánítjuk, hogy ő a mi blogplatformunk, ismertséget, forgalmat szervezünk ezzel rá, a további, mélyebb együttműködést pedig majd kitaláljuk később. Minden eshetőségre felkészülten a szerződésünkben azért rögzítettük, hogy nélkülünk A úr nem adja el a szerencsés esetben jól felfuttatott kis vállalkozást, az elővásárlási jog mindenképpen bennünket illet.

Így is lett, a Freeblog az Index címlapjának bal felső sarkában landolt, és gyűlni kezdtek a blogolók. Akár még örülhettünk is volna, nekünk azonban inkább volt még némi hiányérzetünk. Az együttműködés nem szervesült, a Freeblog rezervátum maradt, a remélt robbanás elmaradt - de, azt gondoltuk, a kötelezőt legalább letudtuk. A reform helyett megelégedtünk egy félreformmal.

Csere a Velvetnél és a pályán

Visszatérve az időrendhez, az év eleje két másik drámai cserét is hozott. Az egyik a Velvet élén történt: mivel a lap csak vegetált, és egyáltalán nem hozta a remélt eredményeket, iránymódosításra szántuk el magunkat, az első főszerkesztőt, Papp Bojánát az Index-csapat egyik alaptagja, Moon, vagyis Kiss Bori váltotta. 

A másik csere tragédiába torkollott: a Portugáliában, a Benficánál idegenlégióskodó válogatott labdarúgó, Fehér Miklós január 25-én egy bajnokin a hatvanadik percben léphetett pályára. Az ottaniak által csak Mikiként ismert kiváló focista nemsokára gólpasszal vétette magát észre, ami után következett a néhány másodperces jelenet, amit azóta annyiszor láthattunk a tévékben - Miklós mosolygósan megfogta a térdét, majd összeesett, és vége lett az életének.

Az eset médiaszakmai vonatkozásaiból komoly etikai vita keletkezett; a Blikk címlapja miatt: közelről, teljes oldalon ábrázolták ugyanis a haláltusáját vívó sportoló arcát, amit nagyon sokan felháborítónak tartottak. Többször fellángoló, szenvedélyes harc vált az esetből, még a 2010-es médiatörvény tárgyalásai során is visszaidézte a részleteket a kormányzó párt több képviselője. Péterfalvi Attila, az akkori adatvédelmi ombudsman (ma az adatvédelemért felelős hatóság vezetője) mindenesetre azonnal elítélte az esetet.

Én is sokat gondolkoztam, vajon a közlés vagy a közlés elleni érvek erősebbek-e; az nem volt kérdéses, hogy az eset révén elért újabb olvasottsági rekordjainkat bármikor elcseréltem volna arra, hogy a futballista tovább élhessen. De mind Péterfalvi, mind Pallagi főszerkesztő érveiben volt igazság.

Hosszú etikai tépelődésre azonban nem volt lehetőségünk, mivel az év másik, szintén óriási hatású médiaetikai perpatvarának éppen mi váltunk a főszereplőjévé.

Megbuktatjuk Ron Werbert

Júniusra újabb választás készült Magyarországon: az EU-csatlakozás után első ízben küld majd az ország képviselőket nagy számban az Európa Parlamentbe. Az esemény szimbolikus jellege is erős tehát, és a belpolitikai tét sem kicsi - Medgyessy kormányzása teljesen kifulladt, gyakorlatilag semmi nem haladt előre, az államháztartási hiány az osztogatás következtében pedig rendesen elszállt, és lassan már senki sem gondolta, hogy a gyenge kezű miniszterelnök képes lesz kordában tartani azt valaha.

Eközben a két kormányzó párt népszerűsége is alaposan megcsappant, és a takaréklángon dolgozó Fidesz szinte munka nélkül, néhány ügyesen lebonyolított parlamenti szócsata révén egalizálta a politikai versenyt, ami kiélezett választási kampányt ígért. Visszajön-e a meccsbe Medgyessy, vagy az ellenzék felé billen a mérleg? Nagyon nem volt mindegy egyik félnek sem.

A tét nagyságára való tekintettel az MSZP újból megbízást adott Ron Werbernek, a 2002-es választások adu ászának, aki a mozgósítási módszerek gurujaként ismert, és aki 2002-ben meghonosította idehaza az adatbázis-alapú kampánymunkát.

Werber nagy elánnal vetette be magát a munkába, és saját módszereivel nekilátott, hogy az 580 fős, fiatalokból álló aktivistahálózatot alaposan felkészítse. Az egyik ilyen alkalomra sikerült bejuttatnunk az Index egyik újságíróját is - tulajdonképpen belső segítséggel, de a vezérkar tudta nélkül, ezt most már elárulhatjuk. Az ott készített legendás tudósítás pusztító erejűnek bizonyult.

Az április 9-én, húsvét előtti pénteken megjelent cikknek tulajdonképpen nagyon erős, végtelenül kellemetlen megállapításai nem is voltak. Tóbiás pártigazgató kimondta, hogy a győzelem érdekében nem érdeklik az etikai kódexek. Hát ezt eddig is sejtettük. Werber szcientológusok és hitgyülisek tömegszuggesztiós módszereivel tüzeli hallgatóságot. Gyakran így megy ez a sikeres szervezeteknél. A szocik folyamatosan a Fidesz szemére vetik az utcai politizálást, miközben ők maguk parancsolják az utcára aktivistáikat, hogy rohanják le az embereket. Volt már ilyen inkonzisztencia a magyar politikában, nem is egy. Mindez túlélhető lett volna.

Az MSZP-t az küldte a padlóra, hogy a pártvezetés végtelenül ostoba stratégiát eszelt ki a helyzet kezelésére. A láthatóan nem ebben a világban élő elitgárda teljes erővel letámadta az Indexet - Kovács pártelnök rendkívül éles szavakat használt, egy helyütt azt nyilatkozta, hogy most már érti, hogy az Index tudósításai miért állnak annyira távol a valóságtól, máshol lényegében elismerte cikkünk állításainak igazságát, de az újságírói etikával ellentétesnek nevezte a megtévesztő módszert, amivel az információt megszereztük. Ezzel párhuzamosan mozgósították a magát az ügyben később teljesen kompromittáló régi újságírószervezetet, a MÚOSZ-t, ott is az etikai bizottság vezetőjét, Halák Lászlót, a Magyar Televízió korábbi párttitkárát, hogy teljes szakmai súlyát vesse latba az Index elhiteltelenítése érdekében.

szak4.jpgAz akció azonban közröhejbe fúlt; részben azért, mert túlságosan nyilvánvaló volt, hogy effajta módszereket számos neves nyugati újságíró használt már, ha olyan dolgokat kellett kideríteniük, amelyeket az illetékesek titkolni szerettek volna (a legnevesebb ilyen kollégáról, a német Günter Wallraffról egész estés mozifilm is készült, amit több magyar tévécsatorna is bemutatott korábban). Másrészt, nem maradt el az újabb visszacsapás sem, Uj főszerkesztő bravúros, sokáig emlékezetes írásban söpörte le a vádakat, majd néhány nappal később a kegyelemdöfést Szily Laci vitte be, álszakáll-technológiai ismeretterjesztő írásában.

A túloldal - de különösen szegény Halák, akit csak belekevertek régi komái ebbe az egészbe - egy darabig észre sem vette, hogy gyakorlatilag teljesen hülyére van véve, szorgalmasan eljárt a sajtóba, tévékhez, rádiókhoz azokra a haknikra, amit szerveztünk neki, hogy vitassák meg nyilvánosan Uj Péterrel az ügyet. (Ezeket a szerepléseket UP természetesen mindig meggyőző fölénnyel nyerte.)

A szoci vezetésnek akkor esett le a tantusz, hogy mekkora sallert kaptak, amikor megjöttek a következő havi, drámai lecsúszásról tanúskodó közvélemény-kutatási adatok, és az olló hétről hétre tovább nyílt - az addigi, egálközeli helyzet egyik pillanatról a másikra megváltozott, a Fidesz egyre meggyőzőbb fölénnyel vette át a vezetést. A helyzetet Werber menesztésével próbálták megoldani, de már ez sem segített, a választásokon a Fidesz három mandátummal többet szerzett, mint az MSZP, ami azt jelenti, hogy jóval több mint tíz százalék különbséggel nyert. Az SZDSZ szereplése jól sikerült, jóval a formájuk felett hoztak, ami azt jelentette, hogy a választók a kormányoldalon kimondottan a szocialista párt teljesítményét büntették.

Az eset ultraironikus utóhangját kevesen ismerik. A választás után egy hónappal, a tusnádfürdői rendezvényen belekeveredtem egy szűk körű beszélgetésbe, ahol Orbán Viktor és néhány újságíró vett részt. Az akkori ellenzéki vezér szemmel láthatóan nagyon jó formában volt, úgy tűnt, hogy akkor és ott bárkit meg tud győzni - udvarias, mégis ellenállhatatlanul meggyőző stílusával nagyon jó benyomást tett rám (utoljára még a nyolcvanas évek végén, különböző tüntetéseken láttam-hallottam személyesen).

Mindezzel együtt, utólag kicsit vicces volt átgondolni azt az ottani kijelentését, hogy a 2004-es nagy győzelmet egy új módszernek köszönhetik, amit Habony Árpáddal kísérleteztek ki: egy kétezer fős tesztközönségen (úgynevezett fókuszcsoporton) próbálják ki a kampányszlogeneket, és amit azok a legjobbnak találnak, azt használja a párt, vita nincs.

Túl azon, hogy a győzelem az biztosan nem ennek, hanem a szocialisták buta harakirijének volt köszönhető (amibe pedig az Index kergette bele őket), ez a módszer (ami egyébként máig a Fidesz legfontosabb eszköze) azért nem produkált valami fényes eredményeket. A 2004-es kampányszlogenre már biztos, hogy nem emlékszik senki sem, de a 2006-ost ("Rosszabbul élünk, mint négy éve") nincs az a jobboldali, aki ne szégyellné; és vezető pozícióból csúfos vereségbe kergette bele a pártot. Meg egyébként is: ki ülne fel egy olyan repülőgépre, amit egy ilyen-olyan összeválogatott fókuszcsoport vezet? 

Határon túli plázateszt

gp_001.jpgAz MSZP támadása ellen vívott nagy ütközet előtt és alatt azért történt még egy és más. Például átmentünk a határon, és megnéztünk egy plázát. Nem tűnik nagy dolognak, de akkor roppantul aktuális volt; kiderült ugyanis, hogy a baloldali kormány 2002-ben, hatalomra jutása után szinte azonnal - miközben ellenfelére valóságos hadjáratban próbálta a korrupciós ügyek sorozatát ráragasztani - kedvezményes, kétmilliárdos hitelt juttatott közpénzből Medgyessy Péter egyik régebbi üzlettársának, Mudura Sándornak, valamint a brókerbotrányos Kulcsár Attilának, hogy plázát építsenek a határon túl, Nagyváradon.

Az arcpirító akció részleteit szépen feltárta a magyar sajtó, de a helyszínre valahogy senki nem jutott el, ez nekünk jutott eszünkbe egyedül. Közösségi tényfeltárást határoztunk el, így Bogád Zutyu, valamint Bodi zugügyvéd társaságában elautóztam Nagyváradra, megtekinteni az objektumot, és felderíteni a terepet. Körbejártunk, megismerkedtünk az áruház román bombanő, mindössze harmincéves vezérigazgatójával, aztán, mivel vásárlóval alig találkoztunk, levontuk a tanulságot: ez nagy valószínűséggel egy kamuprojekt.

Együttműködünk

Említsünk meg még két hosszabb távú megállapodást, mindkettő tavasszal köttetett. Az egyik a Multimedia koncertszervezővel, a szakma legnagyobb cégével jött össze, ekkortól váltak folyamatos hirdetőnkké; igaz, ez készpénzes bevételt nem jelentett - a koncertszervezők a legritkább esetben hirdetnek pénzért, jegyeket és megjelenést adnak helyette -, de az erőnket bizonyította, hogy immár az ország legjelentősebb médiatermékei között tartanak számon.

A másikat a már korábban említett remek amatőr lap, az Ufi szerkesztőivel hoztuk össze. Ablonczy Bálintot és Balogh Ákos Gergelyt, a fanzinszerű lapocska két meghatározó személyiségét Révész Máriusz, akkori Fidesz-szóvivő mutatta be nekem, miután jól feldicsértem neki a fiatalokat. Ők éppen akkortájt váltottak eggyel profibb megjelenésre - már nyomda nyomtatta őket, színesben! -, és rögtön kötöttünk is egy hirdetéscserés megállapodást. Minden hónapban meghatározott számú megjelenésen hirdettük ezentúl az Ufi megjelenését, ők pedig betettek egy oldalnyi Index-hirdetést minden számukba. Ekkor még nem sejtettük, hogy ennél szorosabb kapcsolatba is fogunk kerülni egyszer.

Nyáron nincs szünet

A hagyományos újságos munkatempóban nyáron visszavesznek a szerkesztőségek - kevesebb a hír (uborkaszezon), kevesebb az olvasó, kevesebb a bevétel, minek hajtani. Az Index is sokáig ezt az eljárást követte, de most gondoltunk egyet: mi lenne, ha nyomnánk egy nyarat teljes erőből, hátha nem esik vissza az olvasottság, és akkor jobb helyzetben indulunk az őszi versenyben. Tennivaló amúgy is volt bőven: választás, foci EB, olimpia, az új fórumszoftver indítása, címlapigazítás, és néhány nem várt, extra akció is beesett. És valóban, kiderült, hogy az internetes közönség képes nyáron is változatlan létszámban médiát fogyasztani - a látogatottságunk nem mutatta azt a nagyjából tízszázalékos esést, ami az addigi nyarakon megszokott volt.

index2004.pngElsőként a címlapról. Nem, semmi komoly áttervezés nem volt, de megújult a Fórum, lett Freeblog, és a levelezőszolgáltatásunk is kicserélődött, a ma is aktív VIPmail-társasággal állapodtunk meg a tavasszal, ők vitték tovább Indexmail nevű szolgáltatásunkat. Több rossz próbálkozás után még ez volt talán a legjobb kísérletünk - bár a tökéletestől messze volt, azt is el kell ismerni. Kicsit drága volt (amihez hozzájött, hogy két évvel később gigantikus pénzért kellett megvennünk tőlük azt a felhasználói adatbázist, amit nálunk gyűjtöttek), kicsit hibás is néha (hónapokig nem sikerült rájönni, hogy ha a levél tárgymezőjébe bekerül egy nem túl speciális karakter - százalékjel, csillag vagy hasonló, nem emlékszem pontosan), akkor a rendszer nyomtalanul eltünteti a levelet, mintha ott se lett volna; de a felhasználói felülete messze a legígéretesebb volt, minden magyar szolgáltatás közül.

Kulcsfontosságúnak ítéltük ezt a három közösségi szolgáltatást, így megerősített jelenlétet kaptak együtt, a címlap felső sarkában, alatta pedig megjelent az időjárás-jelentés, ami régi adósságunk volt.

A választási bukta után tántorgó kormány eközben újabb ütést kapott, és a négyéves ciklus talán legerősebb bélyegét szenvedte el: kitört a kakaóbiztos-botrány.

Kakaóbiztos közbeszerzés

Az előzmény tulajdonképpen roppant sematikus: a Magyar Nemzet még júniusban megírta, hogy az Informatikai Minisztérium darabonként bruttó egymillió forintért szerzett be közönséges PC számítógépeket óvodák részére, és hogy ez mekkora baromság. Pedagógiailag valószínűleg tényleg igazuk volt, de nekem az ár tűnt fel - még egy márkás PC sem került akkor két-háromszázezer forintnál többe. Utánakérdeztem egy-két minisztériumi kontaktszemélynél, és megerősítették a gyanúmat: igen, itt bizony egy úgynevezett mutyi zajlott, 60-70 százalékos haszonkulccsal. (Azért csak annyi, mert nettóban az összeg gépenként 800 ezer csak, és adtak hozzá még ezt-azt néhány fillérért, a valóban márkás gépekhez.)

A következő szerkesztőségi értekezletre bevittem az ötletet, de nem találtam a feldolgozáshoz önként jelentkezőt - a nyár miatt kicsit kevesebben voltunk, aki pedig jelen volt, nem érezte magát annyira kompetensnek. "Hátha tényleg annyiba került" - hangzott el valakitől, amin csak jót nevettem, de nem erőltettem a kérdést.

kakao.jpgEközben maga a minisztérium követte el a legnagyobb hibát: közleményben reagált az egyébként már-már elsüllyedő témára, melyben elmondták, hogy azért került ilyen sokba egy-egy gép, mert speciálisan kisgyerekeknek készült bútorban szállítják (bár ennyi pénzért egy koloniál bútorszett is belefért volna, teszem hozzá jelen időben), és egyébként is, a billentyűzet pedig speciális, kakaóbiztos.

Na ez a pofátlanság vágta ki nálam a biztosítékot - a vízhatlan, lemosható billentyűzetet nagyon jól ismertem, nekem is volt egy pár, egy forgalmazó barátomtól vettem úgy három-négyezer forintért darabját, nagyon praktikus dolog; de hogy ezzel indokoljanak milliós közbeszerzéseket? Szinte ugyanekkor hívott telefonon Révész Máriusz, de teljesen más okból - egy erdélyi utat szervezgetett ismét, Böjte Csaba gyarapodó hálózatához. A beszélgetést valahogy az ovis számítógépekre tereltem, ezzel volt tele a fejem, és azt mondtam egyszercsak hirtelen: a helyetekben csinálnék egy giga sajtótájékoztatót, meghívnám az összes híradót, és élőben öntenék egy kancsó kakaót egy ilyen filléres kakaóbiztos billentyűzetre.

Ennyiben maradtunk, jót nevettünk; két nappal később pedig az esti híradóban (amit akkor már nem néztem olyan nagyon sűrűn) Rogán Antalt látom egy kancsó kakaóval a kezében, amint billentyűzetet öntöz. Hát így lettem akaratomon kívül politikai marketingtanácsadó.

A vizuális geg valósággal berobbantotta a témát a médiába, minden és mindenki első helyen számolt be a dologról, még saját lapunk is, ahol kollegáim egy hete még egyáltalán nem akartak foglalkozni az üggyel. Sőt, Zutyu és Spirk Józsi még tovább is vitték az ügyet és kiderítették, hogy a beszerzési pályázat elbírálása is számos ponton szabálytalan volt.

Közben ötévesek lettünk

Az események, ahogy eszembe jutnak, szinte logikai láncot alkottak mindeddig - a teljesen eredménytelen születésnapi projektünk azonban semmilyen módon nem kapcsolódott semmihez, így csak most tudok rátérni. 2004 májusában ugyanis ötévessé vált az újság, és hogy ez így lesz, azt már előre láttuk, az év eleje óta bizonyosan, de már az előző év vége felé is. Egészen extra tervet eszeltünk ki hármasban, ami Uj főszerkesztőt és Erdélyi Supermant, jelen esetben külsős szimpatizánst és gondolkodót jelenti.

A furcsa ötlet munkaneve Dobozos Termék volt, és természetesen egy fizikailag megfogható Index-tárgyat jelentett, ami nem is tárgy volt, hanem inkább csomag. Tartalma legeslegelsősorban egy könyv lett volna, amit szerzőink írnak és szerkesztenek (erről bővebben a tízéves jubileumra készült, 2009-ben megjelent blogposztban tudunk olvasni), azon kívül pedig mindennapi őrült és hasznos/haszontalan tárgyak, amelyeket Index-témájúvá alakítunk valamiképpen - vetkőzős golyóstoll és egyebek.

gg_etele.jpgA dolognak a terjesztése is egészen szokatlan lett volna az alapterv szerint, valamelyik olyan divathálózatot szerettük volna megnyerni a kiskereskedelmi forgalmazáshoz, amely erősen jelen van minél több plázában, és a boltjai közepén jól nézne ki a toronymagasra halmozott Dobozos Termék.

A munkálatok jó ideig rendben haladtak valamennyire, például elkészült a könyvből egy fejezet, és nagyjából látszott, hogy merre megy majd tovább, illetve, sikerült egy őrült, több napos fotózást szervezni, hatalmas stábbal, stylistokkal, sminkesekkel, látványtervezőkkel, ötletemberekkel. Alapkoncepció egyáltalán nem volt, úgy dolgoztunk, mint a sokat kárhoztatott magyar filmrendezők: kitelepültünk, aztán majd lesz valami. Hát lett.

Az elkészült, zseniális elmebeteg fotósorozat előzmény és következmény nélküli a művészi zsurnalizmus, de úgy általában az egyetemes, globális vizuális kultúra tengerében. Mivel a Dobozos Termékből semmi sem lett - félre is menedzseltük, plusz egy csomó sokkal fontosabb esemény félresodort bennünket -, a képadatbázisból különböző egyéb projektekhez csepegtettünk ki néhány képet, majd 2009-ben végül a képen mellettem látható Etele szerkesztett egy komolyabb válogatást. (Ezt a képet ne keressük benne, ez saját mentésem.)

Megjegyzendő, hogy a fotókon immár vendégként szerepel itt-ott Kőrösi Ákos, Nyírő András, bónuszban pedig Dévényi Tibi bácsi, aki éppen akkoriban veszett össze Tótával látványosan.

Irány Kárpátalja

Júliusban újabb közös határon túli riportra indultunk Bogád Zutyuval: a cél ezúttal Beregszász volt. Az ottani tanárképző főiskoláról kaptunk vészjelzést: az ukrán vezetésű város erővel visszavette épületüket, amit néhány éve tulajdonba kaptak a várostól. Egy nagy halom rom a város közepén, ami valaha egy szép palota volt - a kommunisták által a Vörös Hadsereg laktanyájaként üzemeltetett épületet azóta többé-kevésbé rendbehozták, és talán ez volt az a hiba, ami miatt az ukránok újra szemet vetettek rá. 

Az ügyben Mádl elnök is bevetette előzőleg minden tekintélyét, azonban hiába, az Indexben megjelent riportunkat követően azonban a sajtó - elsősorban az ilyesmire érzékenyebb jobboldali média - felkapta a témát, és végül, a közfigyelem hatására a főiskola számára kedvezően rendeződött a helyzet.

Augusztusban emlékezetes olimpia következett, Athénban, és sportközvetítéseink itt váltottak először kereskedelmi jellegűre - komoly szponzori megállapodásunk mellett megjött az első kimondott ágazati támogatási megállapodás is, a norvég kézbe került Pannon GSM vezetése ugyanis azt a két sportágat részesítette bőséges forrásban, amelyek Norvégiában és Magyarországon is sikeresek: a kézilabdát és a jégkorongot. E sportok médiamegjelenéséhez is vásárolt a mobilszolgáltató felületet, így a nyári olimpián a kézilabda-válogatott már szponzorált felületen jelent meg nálunk, majd jött a hoki, amelyhez külön mellékletet hegesztettünk össze. Ez még nem a Jégkorong.blog volt, de már majdnem - Gazda Albert, a később kvázihivatalossá váló hokiblog atyja kábé egy-két évvel később lép majd be hozzánk.

Elstartol a Gyurcsány-éra

Augusztus második fele pedig már a Gyurcsány-puccs ideje. Medgyessy félreállításának kérdése már év eleje óta szinte minden nap terítéken volt, a súlyos választási vereség pedig gyakorlatilag megpecsételte a XXI. század Deák Ferencének sorsát. Nyáron aztán már arról indultak pletykák a városban, hogy Gyurcsány valamire készül, és kis csapattal tervezgetnek valamit - az eseménylánc megindításához végül a tervezett kormányátalakítás szolgáltatott ürügyet. A kormányfő politikai dilettantizmusa nem ismert határokat - éppen annak az SZDSZ-nek a Csillag miniszterével rúgta össze a port mondvacsinált okok miatt, amely egyébként a választáson meg sem gyengült, továbbá, amelyről tudni lehetett, hogy nem áll túlságosan távol a Gyurcsány-körtől.

A többi már történelem, a miniszterelnök-váltás pedig jót tett az MSZP-nek is (népszerűségi eredményei azonnal öt-tíz százalékot ugrottak felfele), és nekünk is, mivel az olvasottság az augusztus végi csúcsidőszakban (ami ugye, ne felejtsük, egyébként uborkaszezon lett volna) az egeket ostromolta.

A változásnak több Index-közeli vonatkozása is volt: az egyik Braun Róbert személye, akivel ekkoriban ugye semmilyen kapcsolatot nem tartottunk a 2003-as leleplezés miatt. Ő a Gyurcsány-team tagja volt, így néhány hónapra ismét kormányközelbe került, majd egy összeveszés után otthagyta a szerinte morálisan teljességgel vállalhatatlan új miniszterelnököt. Egy másik vonal is realizálódott: Gyurcsány már ekkor, 2004-ben gazdasági miniszternek kéri fel Bajnai Gordont, tulajdonképpeni főnökünket, aki ekkor még nem áll kötélnek, Wallis-tárgyú elfoglaltságai miatt - a második felkért, Kóka János viszont beül a bársonyszékbe, rögtön az Index-igazgatósági tagságot követően.

A kormányválság megoldásával egy időben egy másik indexes személyi változás: Erdős Ákos, vagyis Forest, a technikai- és dizájncsoportunk (belsős zsargonban: tmk) vezetője felmondott, de nem ment messzire: szállodafoglalásokkal foglalkozó turisztikai partnerünk, a Confhotel első embere lett belőle, ahol néhány nagyon sikeres év várt rá, szépen emelkedő bevételekkel és nyereséggel. A szolgáltatást kicsivel később átkeresztelték, C-Travel lett a neve, és még egy kicsivel később, 2007-ben pedig fel fogja vásárolni az Index, Forest ezzel majd hazatér. De ez még odébb van.

Közvetítjük a narancsos forradalmat

TBG, azaz Tamás Bence Gáspár - jelenleg a videórovat sztárja a Riszpekt Házzal - akkor már évek óta nálunk volt, és szorgalmasan tolta a tartalmat az újságba. Ő is abban a Matula Magazinban kezdte a médiamunkát, amit először fénymásoltan hoztak be amatőr szerkesztői előző cégem, a Pixel boltjába; Bence később elmondta, hogy ő is a Matula-küldöttség tagja volt többször is, de én őszintén szólva egyáltalán nem emlékeztem rá.

Első igazán komoly dobása az Indexben 2004 novemberéhez köthető, az ukrán, kijevi úgynevezett narancsos forradalmat ugyanis a helyszínről tudósította le ügyvédünk, zugügyvédünk, Bodi társaságában, szinte élőben. Ilyen mélységű feldolgozása szinte senkinek nem volt a magyar sajtóban, így hamar elsődleges hírforrássá váltunk például ezzel, ezzel és ezzel a cikkel.

Irritáló magyarok

2003 őszének akciója a Lúzerkormány megválasztásával szinte megismételhetetlen sikerűnek tűnt. 2004 őszén azonban még ezt is sikerült überelnünk: Szily ötletével és vezetésével - ne feledjük, ekkor éppen kultúrrovat-vezető volt - megszerveztük és lebonyolítottuk az Ötven legirritálóbb magyar című szavazást, amely az év csúcspontjának bizonyult minden számszerűsíthető adat szerint.

A felhívás rém egyszerű, itt olvasható: mi majd kitesszük az ajánlásokat, az olvasók is javasolhatnak közszereplőket a listára, aztán egy monstre szavazás dönt az ötven szerencsés/szerencsétlen győztes celebritás kilétéről. Elképesztő cikközönt szabadítottunk a közönségre, és mindent faltak: az eredményhirdetést természetesen, de a negatív eredményhirdetést, a legkevésbé unszimpatikusak listáját is. Zabálták az olvasói levelek gyűjteményét, a nyertesekkel készített miniinterjúkat, és még Földes András áltudományos elemzését is.

Személyes vonatkozás, hogy a nyilvános ajánlólistához én is hozzájárultam jó sok szócikkel - lehet találgatni, melyek voltak azok. Geszti Péterről viszont teljesen elfeledkeztünk, amit rossz néven vett, így végül kapott egy nagyon technikás, csak róla szóló különkiadást.

Népszavazás decemberben

Gyurcsány első erőpróbája a határon túli magyarok állampolgárságának lehetőségéről tartott népszavazás volt. Maga a kérdés voltaképpen teljesen ártalmatlan, egy liberális számára tiszta lelkiismerettel gyakorlatilag egyetlenegyféleképpen megválaszolható, hiszen egyfajta jogkiterjesztés, amiről szól, ráadásul annak pontos tartalmát a baloldali többségű Ház határozhatja meg.

Egy normálisan gondolkodó ember számára a válasz tehát nem lehetett kérdéses - Gyurcsány azonban, mint annyiszor, itt is feláldozott mindent a rövid távon realizálható előnyökért, nevezetesen azért, hogy bebizonyítsa: hiába vezet a Fidesz a közvélemény-kutatásokban, ő képes szétverni ezt a jobboldali gyökerű akciót. Ennek érdekében elképesztő intenzitású és mélységű hazugságkampányt indított, rengeteg, azonnal ellenőrizhető valótlanságot mondott, mondatott bele egyenesen a kamerába személyesen és párttársaival nyugdíjról, segélyekről, román és szerb ellenállásról, az Unió rosszallásáról.

Még a magyar politikában edzett tudósiítóinkat is meglepte ez a szemérmetlen hadjárat, végül Tóth-Szenesi Attila írt remek, érthető felvilágosító cikket Tények és hazugságok címmel - a címadás fricska a baloldalnak, amely ezzel a címmel már futtatott politikai kampányt.

Gyurcsánynak végül sikerült félrevezetnie a választók egy részét, így a népszavazás eredménytelen lett, és az idő rövid távon valóban őt igazolta - a következő egy-két hónapra a baloldal ünnepelt hősévé vált, aki vereséget mért Orbán Viktorra egy fontos kérdésben. A népszerűségi adatok is csodásan alakultak számukra, az MSZP egyre közelebb jött a Fideszhez. Hosszú távon ez az akció azonban hozzájárult ahhoz - ez ma már látható -, hogy ez az ember a politikai szcéna páriájává lett, akit még saját egykori párttársai is csak bottal piszkálnak meg, ha feltétlenül szükségesnek tűnik.

10 komment · 2 trackback

süti beállítások módosítása