2013.03.04. 07:21

Az utolsó tulajdonosváltás

2004 végének sűrű wallisos tárgyalássorozatából sejteni lehetett, hogy a 2005-ös év is hoz majd fordulatot az Index életében - a történések első felvonása pedig már január elején megérkezett.

Előzmények: 123456789101112, 13

Előtte azonban egy sajtótörténeti bréking, csak itt és csak most: előző fejezetem vezérsztorijának hőse, az MSZP-kampánystábból titkos tudósítást készítő - ezzel Ron Werbert leleplező és megbuktató - titokgazda úgy döntött, hogy kilenc év után leleplezi magát, a titok tehát nem titok többé. Az álszakállas-álbajuszos tényfeltáró nem volt más, mint Tóth-Szenesi Attila, a szerkesztőség ősrégi oszlopos  tagja, jelenleg a politikarovat vezetője, aki egyébként ezen kívül is dobott néhány hatalmas anyagot, inkognitó nélkül.

Beugrik Nobilis

nobilis.jpg2005 januárjának első napjaiban vagyunk tehát, amikor nyilvánosságra kerül, hogy az Index majdnem felét, vagyis 49 százalékot egy üzleti körökben jól ismert befektető, Nobilis Kristóf vásárolja meg. Nobilis a high society-ban egy nagyon elfogadott név hírében állt, ellensége, konfliktusa tudomásunk szerint sosem volt; a változás módja pedig azt sejttette, hogy nem fog megállni félúton. Az azonnali váltás a pénzügyi vezetői poszton - Kristóf Pásztorné Szedeli Zsuzsát, Magyarország toronymagasan legnagyobb munkabírású négygyerekes anyukáját delegálta - további terjeszkedést vetített előre. Zsuzsáról nem mondható, hogy konfliktusmentesen illeszkedett a szervezetbe, de az biztos, hogy az én üzleti ügyeimet - amelyek a legendásan bonyolulttól a követhetetlenig terjedtek - mindig teljes empátiával és maximális korrektséggel tekintette végig, és segített is megoldani őket.

A szerkesztőség részéről volt egy fellélegzés - az idehaza működő multikiadók egyikéhez sem szívesen került volna a csapat -, viszont kezdhettünk találgatni. Nobilisről a sok pozitív vonás mellett még azt is beszélték városszerte, hogy szívesen vesz a nevére olyan vállalatokat, amelyek eredeti befektetője nem akar a nyilvánosság elé kerülni - egy évvel korábban a Wallis bevásárlásakor is felröppent a neve Wallis-részről mint lehetséges technikai megoldás.

Az viszont kimondottan szimpatikus volt, hogy az Indexszel szinte egy időben, párhuzamosan a Portfolio.hu tulajdonosává is vált, ami hosszabb távú médiaépítkezésre utalt, nem valamiféle pénzügyi kalandozgatásra. Nobilis benne volt az Econetben is egy jó nagy adag részvénnyel, így volt egy olyan tippünk is, hogy esetleg az új vásárlásokkal majd azt akarja erősíteni - ezt azonban első személyes találkozásunkkor kategorikusan kizárta.

Az igazi válaszra még jó ideig várnunk kellett, áprilisban viszont megtörtént a teljes átvétel, az Index.hu Rt. száz százaléka Nobilis-tulajdonba ment át, a felek állítása szerint mindösszesen nagyjából majdnem kétmilliárd forintért. Nem sokkal később két jónevű oknyomozó újságíró, a Manager Magazint vezető Vajda Éva és Mong Attila lapjukban hoztak egy spekulációt, aminek akkor - úgy tűnt - nem sok értelme van: szerintük Nobilis mögött a számunkra és a nagyközönség számára teljesen ismeretlen Spéder Zoltán, az OTP Bank második embere, Csányi Sándor szürke eminenciása áll.

Dolgozunk közben

Míg a tulajdonosi kavarásokat figyeltük, azért dolgoztunk is: az én januáromat például teljes egészében a podcast-jelenség, az amatőr, rádiószerű blogok villámszerű elterjedése kötötte le. A dolog lenyűgözően egyszerű volt, ma is létezik, bár kicsit máshogy: az iPod-júzerek automatikusan kapják lejátszójukra a wannabe-műsorvezetők rádiósorozatainak legújabb adását - bár, az is igaz, hogy egy csomó profi is rászokott erre a fajta hiperolcsó műsorkészítésre. A techrovatot fel is kértem, hogy gyorsan dolgozzák fel a témát, az eredménnyel azonban elégedetlen voltam, így végül saját kezűleg írtam teljesen újra az egészet. Lehet, hogy általánosítható, de lehet, hogy csak a hangtechnikus érzékenységem miatt tűnik úgy, hogy az IT-újságírók valahogy jóval kiműveltebbek az elméletileg egyébként sokkal összetettebb és keményebb mozgóképtechnikai világban, mint a hangzás közel sem annyira veszélyes tudományában.

Januárból még egy remek filmkritika az éppen csúcsra ért Tótától: ekkor mutatták be a Bukás című, óriási hatású Hitler-filmet, amit nálunk ő bírált el. Pár hét múlva ugyanő elemezte összehasonlítólag Gyurcsány és Orbán évértékelőit, és óriási meglepetésre az utóbbit hozta ki nyerőnek. (Ez volt egyébként az egyetlen évértékelő, amire e csodás műfaj hosszú történetében személyesen is elmentem.) Az év egyik nagy sajtóbotrányát viszont vita nélkül az áprilisi, Game over, JP2 című írása robbantja ki, amit II. János Pál pápa halálára írt. Természetesen a katolikus hívőket borzasztotta el vele, pedig ateista mércével (és főleg Tóta saját mércéjével) ez egy nagyon megértő, az elhunyt pápa életművét méltányló írás volt.

Talán 2005 volt egyébként az év, amikor az online tévékritikusok képzeletbeli trónjára Szabó Zoli is megkezdte a felkapaszkodást Tóta mellé, aki ekkor már a médiakonferenciák abszolút sztárja volt. A ma Sixxszel egyed- illetve hát ketteduralkodó Szabózé ezévben írt ppéldául egy friss sorozatról, a Született feleségekről, de volt egy vicces írása a 40 éves szűzről, illetve, kakukktojásként, a mindenkori választások előtt fontos tényezővé váló, de akkor még újdonságként robbanó Tisztelet Társaságának első nagy showjáról.

Belép Tevan Imre

tevan.jpgÉv elején erősítés a szerkesztőségben: felvettük Tevan Imrét, a rutinos gazdasági újságírót, a HVG egyik szerkesztőjét a Magyar Hírlap volt szerkesztőjét, a HVG volt munkatársát, sokunk régi barátját-ismerősét, rögtön főszerkesztő-helyettesi pozícióba. Őt legrégebben én ismertem, még az egyetemi időkből, a Műegyetem villamosmérnöki karáról; ő főszerkesztette ott a nyolcvanas évek végén a kari KISZ lapját, az Impulzust. Lapja még az akkori, viszonylag pörgő és felszabaduló, új, friss hangokkal telített piacon is óriási szenzáció volt nekünk hétről hétre - a kor viszonyaihoz képest iszonyú jól volt szerkesztve, és sokkal szabadabb levegője volt, mint az összműegyetemi lapnak, a Jövő Mérnökének.

Ennek volt egy olyan hátulütője, hogy gyakran fehér oldalak jelezték az egyetem előzetes cenzúrájának a szorgos munkáját (például a híres március 15-i lánchídi csatáról beszámoló két oldal is eltűnt), de a demokratizálódó viszonyokat jelezte, hogy a betiltott oldalakat akárhány példányban szabadon lemásolhattuk az egyetem fénymásolóján, és kockázat nélkül odaadhattuk bárkinek a koleszban vagy az utcán.

A jó emlékek miatt már nagyon hamar, az Index elejétől kezdve szerettem volna, ha Tevan velünk dolgozik, de be kell látni, hogy 2000 körül még nem látszott egyértelműen az a perspektíva, hogy mi egyszer sokkal hatalmasabbak és befolyásosabbak lehetünk, mint az abszolút toppon lévő, derékig pénztengerben járó HVG, így rendre visszautasításban volt részünk. 2005-re azonban fordult a kocka, így végül Imre nálunk kötött ki - mondanám, hogy nagy örömömre, ez azonban nem ábrázolná a teljes képet.

Tevan ugyanis, a vitathatatlan szakmai nívó mellett a konfliktusgerjesztés nagymesterének is bizonyult, és érdekes módon a legélesebb, legdurvább konfrontációkat éppen velem szemben játszotta meg, valamilyen kifürkészhetetlen okból; mert emellett, a csendesebb időkben hosszú és élvezetes, beszélgetős vitáink is voltak - főleg olyankor, amikor nem a belső levelezőlista vagy a szerkesztőségi értekezlet nyilvánosságában kellett vívnunk. De ha közönség volt, imádott provokálni, rajtam kívül a másik kedvenc célpontja egy szintén korábbi kollegája, Szily Laci volt.

Imre egyébként a gyurcsányi reformok legelkötelezettebb híve volt a szerkesztőségben, még Tótánál is jobban, szerkesztői munkáján azonban szerencsére sosem látszott meg ez a hit. A sztoriból lelkileg nagyjából az őszödi beszédet követő pár hónapban szállt ki végleg - mint mondta, leginkább az rázta meg, hogy Gyurcsány mennyit hazudott magáról a beszédről is a botrány kirobbanása utáni hetekben.

Filmszemlét indítunk

Nemcsak a webes rádióműsorok voltak menők, egyre többet videóztak is az emberek a neten. 2005 februárjában egy aprócska cég nagyot újított: hatalmas háttértárolóikra bárki feltölthetett rövid videókat, és azt megoszthatta a nyilvánossággal akár a cég weboldalán, akár a saját blogján, beágyazva. YouTube-nak nevezték el magukat, és a márkanevet hetek alatt megtanulta az egész internetező közösség; egyszercsak mindennap jött valami vicces videólink valami ismerőstől, ami a YouTube-ra mutatott.

Eközben, teljesen párhuzamosan, éppen februárban jutott eszébe Szilynek, hogy mi lenne, ha a nagy hagyományú Filmszemlével párhuzamosan online Filmszemlét csinálnánk, letölthető filmekből. Ahogy az Index sok más alkalommal betalált, úgy működött ez a projekt is: hosszas értekezletek és célcsoportelemzések helyett Laci írt egy indító cikket, és a dolog már működött is. Először persze alkotókat kellett keresnünk, akik ideadják a filmeiket ingyenes letöltésre, de ilyenek - jól kalkuláltunk - akadtak szép számmal, az Index már vonzó méretű közönséget tudott felmutatni. Pár héttel később, még ugyanebben a hónapban már több filmet közzé is tudtunk tenni, vicces ajánlókkal.

Márciusra a Totalcarhoz került a varázspálca: elindult strukturált közösségitartalom-szolgáltatási kísérletük, a Népítélet, ahol márkákra és típusokra bontva mondhat mindenki véleményt egykori és jelenlegi autóiról. Ebből egy igazi magyar szabvány lett, a forgalmazók előszeretettel idézgetik azóta is reklámjaikban, ha kedvező verdikt születik egy-egy modelljükről.

Valamivel ezelőtt születik megállapodás az addig a Habostorta-csoport alatt vegetáló Használtautó.hu-val, hogy a Totalcar rendszerébe sorolja magát, és ezzel párhuzamosan meg is indultak meredeken felfelé, az egyik legnagyobb magyar kereskedelmi websiker lett az övék. Sajnos a velük kötött szerződésünk igen ügyetlenre sikerült, így az alapítók a csúcson a megkérdezésünk nélkül eladhatták az oldalt a Magyarországról nemrég kivonult sajtómultinak, a Lapcom-csoportnak, állítólag kereken egymilliárd forintért.

Március-áprilisban Tóta W. Dévényi Tibor után György Péterrel szólalkozik össze, aki az Élet és Irodalomban a szólásszabadság korlátozását fontolgatja, elég nehezen védhető érvekkel. Az ÉS hamar lehasadt a témáról - Tóta szerint elfogyott a papírjuk -, úgyhogy a csetepaté nálunk folytatódott - elég érdekesen, még így utólag is azt lehet mondani.

verebes.jpgÁprilisi szupercool cikkünk a frissen megjelent South Park-generátorról szólt, amely egy weboldalt ismertet, ahol bárki néhány kattintással rajzfilmfigurát generálhat a népszerű sorozat stílusában. Ahogy készült az anyag, párhuzamosan úgy kattant rá a teljes szerkesztőség a programra? szolgáltatásra?, gyártósorunkról sorban ugrottak le az akkori celebvilág szereplői: Bácsfi Diána, Pataky Attila, Pető Iván, II. János Pál pápa és a többiek South Park-verziója. Még az Index legendás programozójáról, Pozsiról is készült egy ábra belső használatra, mivel emblematikus, fekete-piros csíkos pulóvere is a program eszköztárának része volt gyárilag. Én az itt látható Verebes István-portréval vettem részt az őrületben, ő ekkor még a javában dübörgő Nap-keltében alkotott, szombat reggelente, és a Heti Hetesben is állandósult.

A közösségi cikkírás amúgy változatlanul virágzott - júniusban a Budapesten váratlanul kitörő ropireneszánszra reflektáltunk egy átfogó összehasonlító teszttel (figyeljük meg, bedolgoztam!), az előtte beérkező jégkrémtesztet viszont kihagytam.

Az első díjunk oknyomozásért

Még januárban vehette át Bogád Zutyu a hazai tényfeltáró újságírók legnagyobb elismerését, az egymillió forinttal felturbózott Gőbölyös Soma-díjat. Az anyag, amiért jutalmazták, még 2004-ben jelent meg, az Antenna Hungária egy gyanús körülmények között privatizált leányvállalatáról szólt, és igazából nem vert fel nagy port sem akkor, sem később - pedig nagyon szép kivitelezésű közpénzügyletet lepleztünk le. Érdekes egybeesés, hogy az Antenna alapvetően halva született, teledatacast nevű technológiáját velünk már nagyon régen, még az Internetto alatt teszteltették - és később is alaposan szembejött velünk néhány maradék darabja, akkor már Plazmamédia Kft. néven - de erről majd egy későbbi részben.

A még érettségivel sem rendelkező, viszont az Október Pártban komoly rendszerváltó tapasztalatot szerzett Zutyu az ünnepélyes díjhirdetésre megvette élete első öltönyét; az eseményre szinte a teljes Index-szerkesztőség eljött, és hajnalig együtt is maradt.

Közben belekeveredtünk egy nagy jelentőségű peres ügybe: a Kodolányi főiskola tulajdonos-főigazgatóját egy fórumozónk kitartóan, hosszú hónapokon keresztül rágalmazgatta több beszélgetőtopikban is. A főigazgató - mint kiderült - komplett jogi osztályt alkalmazott efféle ügyekre, így hozzánk is rutinszerűen küldözgette a levételre felszólító leveleket, esetenként (vagyis gyakran hetente) nyolc-tíz oldalt. Egy darabig eleget is tettünk a kérésének, de a rágalmazó nem lankadt, és folytatta - mi pedig megpróbáltuk rávenni az igazgató urat, hogy ha már éppen egy kommunikációs főiskolát igazgat, akkor annyit igazán beláthatna, hogy egy effajta fórumbeírásnak a relevanciája nagyjából nulla, és sem neki, sem nekünk nem éri meg a fáradságot meg a költségeket, hogy ezzel érdemben ennyit foglalkozzunk.

Mi csak ne törődjünk a költségeivel, hangzott a válasz, és tegyük meg, ami a kötelességünk. Hát nem, mondtuk, ebből aztán legyen elég, és megmakacsoltuk magunkat egy ponton túl - természetesen rögtön be lettünk perelve az igazgató úr által, és a bíróság magától értetődően megszavazott neki 700 ezer forint nem vagyoni kártérítést, mintha csak a tévéhíradó főműsoridejében hangzottak volna el ezek a becsületsértő mondatok, és mintha mi magunk mondtuk volna.

A rágalmazó természetesen még jó ideig nem lankadt, és rajtunk kívül egyre több fórumot, blogot felhasznált ismeretei népszerűsítésére, tehát az akció nagyjából értelmetlen volt - a törvényhozók és a bíróságok viszont a mai napig nem tudták leszűrni azt a tanulságot, hogy a névtelen internetes beírásokra közpénzt, energiát, munkaidőt pazarolni, értelmetlen, káros és kontraproduktív is.

Májusban beszéltem talán utoljára Bence Györggyel, a filozófussal, a nyolcvanas évek demokratikus ellenzékének egyik alapemberével, az ország valószínűleg legokosabb emberével a Media Hungary konferencián, Tihanyban - egy évre rá távozott a világból. Fájóan kevés ilyen alkalom volt, csak konferenciákon, kutyafuttában váltottunk szót mindig; de az kiderült, hogy az Index feltétlen híve volt, és tulajdonképpen sokkal jobban értette azt, hogy mit csinálunk, mint mi magunk. Ott, Tihanyban akkor Gyurcsány volt a téma, mint annyi más körben országszerte. A lendületes miniszterelnök leuralta a teljes teret, úgy tűnt, de Bence a rendszerváltás utáni szakasz legveszélyesebb szélhámosának nevezte, erre tisztán emlékszem - további részleteket viszont talán már nem érdemes kibogarászni a fejemből.

IMG_9199.JPGUgyanebben a hónapban ismét születésnapot ünnepeltünk - már hatéves volt a cég, a cégünk, amit ugyan már nem tulajdonolt senki se közülünk, mégis magunkénak éreztünk, az ezzel járó - kicsit hülyén hangzik kimondani - felelősséggel együtt. Az évfordulót ismét Balatonszemesen töltöttük, egy kétnapos hétvégén, partnerünk, a Confhotelesek egy családi szállodájában (a képen a Totalcar csocsózik ott épp), és ide már velünk tartott az immár tulajdonosként tisztelt Nobilis Kristóf is.

A társaságot rögtön meggyőzte szándékai tisztaságáról az a tíz üveg csúcsminőségű pálinka, ami vele érkezett - bár ekkor még nem voltak Nobilis-márkájú pálinkák, ezek egyszerű, címkézetlen termékek voltak. Az éjszakába nyúló beszélgetésen kiderült, hogy egyrészt egy valódi konzervatív úriemberrel van dolgunk, aki az élet minden területén az érték, a know-how megőrzésének módját keresi, másrészt keresi a kommunisták alatt megszakadt történelmi folyamatosság ésszerű visszaállításának módjait. Húha, ez elég bonyolultra-hivatalosra sikerült - de a lényeget jól leírja.

Kristóf, úgy tűnt, jól érzi magát köztünk, szívesen és hosszan beszélt szinte mindenkivel, az italt pedig bármelyikünknél jobban bírta - mégse láttuk többet egyetlen hasonló eseményünkön sem.

Forró nyár

A nyáron - csakúgy, mint tavaly - kicsit sem unatkoztunk. Júniusban például, a magyar sajtóban elsőként, felmondtam az egyszerűsített vállalkozói adó körüli nagy, megegyezéses csendet. Az EVA eredeti formájában - és ezt mindenki tudta, aki kettőig tudott számolni - negatív adó volt, minden kibocsátott számla után a bruttó összeg 15 százalékát kellett adózni, míg a számlát befogadó cégek ennél nagyobb mértékű áfavisszatérítésre voltak jogosultak. Magyarul, a szakértők kormánya létrehozott egy olyan adófajtát, ahol nem az adózó fizet a bevétele után a költségvetésnek, hanem az állam az adózónak.

Jellemző a magyarok mértéktartására, és - viccesen hangzik, de a számokból ez olvasható ki - becsületességére, hogy a kínálkozó óriási kiskapus lehetőséget nagyon mérsékelten használták ki, és a lehetséges évi 25 milliós legális mutyilehetőségből egy átlagos EVA-cég ötmillió körül merített csak.

Mivel azonban az ország szinte összes sajtómunkása erre az adózási formára állt át - teljesen becsületesen egyébként, a kiskaput ők sem turbózták túl -, a lapokban soha, sehol, senki nem mondta ki, hogy meztelen a király - egészen 2005 júniusig, amikor meguntam az egészet, és A nagy evasvindli címmel megborítottam kicsit a bilit.

Kóka miniszter még aznap este SMS-ben köszönte meg a fantasztikus bátorságot (ennyi év távolságból csak azt üzenem vissza: nem ezért tettem, János!), és a nyitott kapun a következő héttől kezdve sorban jöttek át a többiek - először a gazdasági újságok, majd mindenki más, így megnyílt az út az evahelyzet rendezésére, Gyurcsányék végül úgy igazították a számokat, hogy az evázók is fizessenek valami minimális adót.

Egy másik dolog is kivágott bennem egy-két biztosítékot: a lemezipar és a szerzői jogi lobbi, amely akkor éppen a másolásvédelemben, meg a felhasználók bebörtönzésében látta az utat a zeneipar megvédése felé, országonként létrehozott egy-egy erős lobbiszervezetet, ez lett nálunk a nyáron megalapított ProArt. A hivatalosságok hivatalos lelkendezése mellett fontosnak tartottam megjegyezni, hogy világszerte az efféle szervezetek tettek a legtöbbet keresztbe a zeneipar valódi érdekeivel szemben az elmúlt húsz-harminc évben (már az internetkor előtt is!).

Kis változás a címlapon

index_2005.jpgEltelt jópár év, és a lap külseje szinte semmit sem változott, a dizájn a 2001-es alapoktól, Angelday füles menürendszerétől szinte semmit nem lépett tovább, miközben az interneten négy nagyon mozgalmas éven voltunk túl. Uj Péter és Etele ugyan folyamatosan kísérletezgettek Nautilus fedőnév alatt teljesen új látványtervekkel, struktúrákkal, és a felszín alatti folyamatokból időnként mutattak is ezt-azt (nem is volt rossz egyik-másik irány, meg kell mondani), de igazából sosem volt erő egy teljes struktúrafrissítéshez. 2005 tavaszán Kardos még megpróbálkozott egy hivatalos projektindítással, amely ezt a munkát megpróbálta hivatalos mederbe terelni, részfeladatokkal, határidőkkel - a teljes,megújult Indexet 2005 őszének végén kellett volna átadni a közönségnek -, de ez a kezdeményezés is nagyon gyorsan megfulladt.

Amit meg tudtunk lépni, az egy nagyon kicsi, a lap hangulatát alig érintő változás, amit a trend már nagyon követelt. A bal hasábban lévő menük világszerte elkezdtek összemenni vagy el is tűnni, és a tartalommal kezdődött balról jobbra nézve minden egyes címlap, alcímlap és aloldal - úgy, mint ahogy ma, 2013-ban az Index kinéz. Ehhez nekünk két lépés kellett, és az elsőt épp 2005 júliusában húztuk meg: sokkal karcsúbbra, létramenü-szerűre vettük a balhasábos állandó menüt - de minden más maradt a régiben.

Blogválság

Júniusban blogfronton ránk szakadt az ég: egy éve beszerzett partnerünk, a freeblog.hu bejelentette, hogy továbblép, mégpedig az Econet portfóliójába. Jogszerűen ezt nem tehette meg, mivel a szerződésünk kimondta (a Használtautó példájából már tanultunk), hogy a beleegyezésünkkel adhatja csak el a szolgáltatást, és nem viheti át hipp-hopp egy konkurens céghez a nálunk megszerzett, egészen szép felhasználótömeget. Mr. A, a freeblog.hu rejtélyes guruja azonban úgy gondolta, hogy kicselez bennünket: az Econettel csereszerződést kötött, amiben a Freeblogot átruházza rájuk, cserébe pedig nem pénzt kap, hanem valami akármit.

Jogilag természetesen úgy sánta az egész, ahogy van, a csere is az adásvétel egy formája, és elkezdhettünk volna izmozni, bíróság satöbbi, de nem ezt az utat választottuk - és nagyon jól tettük. Ha meg is nyerjük, a motiválatlan kényszerpartnerség akkor is tönkretette volna az egészet, ráadásul igazából az egy év elteltével kiderült, hogy a Freebloggal sem, és az alapító guruval sem tudunk semmit kezdeni, egyszerűen nem kompatibilis velünk az egész, úgy, ahogy van. Nyeltünk egyet, és hagytuk elmenni.

A hazai blogélet időközben halvány izzásnak indult, a Freeblogon is indultak érdekes kezdemények, tavasszal pedig már több olyan blogsztár is kinőtt a földből, akik az Indextől teljesen függetlenek voltak. Az első ismertebb blogok-bloggerek magáról a webkettes forradalomról szóltak: Dobó Matyi Doranskyja, Szabó Gergő Hírbehozója, Eszpee és társai a Kispadon, vagy a nálunk valamivel idősebb, de a mozgalomhoz hozzáfiatalodó Pécsi Feri Médiablogja hirtelen mind-mind tényező lett, a HVG meg már szinte élharcos tudott lenni az általa gyorsan megalapított GoldenBlog díjjal.

Mi sem álltunk azért teljesen tehetetlenül: a szerkesztőségi rendszer kis módosításával immár belsős blogokat is tudtunk készíteni, ha akartunk. Felmerült még korábban, hogy a Freeblog legyen a hivatalos indexes blogplatform, de ettől elálltunk, mert azt akartuk, hogy a belsős blogtartalmak az archívumban (a 24 óra lapon) is kereshetők maradjanak - ez pedig a Freebloggal szinte megoldhatatlannak tűnt. Meg aztán, jól meg is szívtuk volna, ha Mr. A egy nagy adag indexes bloggal a belső zsebében távozik a konkurenciához.

Szabó Gergőt mindenesetre később leigazoltuk újságírónak, és a Dobó Matyi által a nyáron formázgatott új blogcég, a Blogter részéről is megkeresett bennünket Miskolczy Csaba, a nagyfőnök, hogy működjünk együtt - de ilyen konstrukciót többet nem akartunk. Magunknak kell lépni valami önállót, gondoltuk.

tbg.jpgAz első két belsős blog hamar elkészült a szerkesztőségi rendszeren - az egyik a Comment.com volt, ami tulajdonképpen a médiakritikai rovat blogba való kiszervezését jelentette, a másik pedig a Tékozló Homár. Ez eredetileg nem egészen annak indult, ami mostanára lett: afféle online panaszkönyv, fogyasztóvédelmi izé, válságkommunikátor cégek rémálma, hanem egészen más elv alapján.

Ez a kép például az egyik projektindító értekezletszerűségen készült, a fiatal Tamás Bence látható rajta, a Riszpekt Házból. Egy indexes focimeccs után voltunk, késő este, és Szily nagy lendülettel vezette elő az ötletet: legyen egy blog a fogyasztásról, hogy milyen jó és rossz termékek vannak a piacon - innen az azóta is túlélt szlogen: fogyassz, herdálj, szenvedj.

Ezek a vörös tusfürdők akkor kerültek épp a piacra, és nálam épp akkor volt először ilyen, úgyhogy vissza is kérdeztem: például a jópofa vörös tusfürdőmről is szólhat majd poszt? Persze, mondta Szily, és rögtön összevissza kentük vele Bencét, aki az induló blog egyik első modellje lett így.

A Homár minden idők egyik legnagyobb Index-sikerévé, az egyik legismertebb márkánkká vált. Földrengésszerű hatását az jelzi legjobban, hogy Laci amerikai barátja, New York blogpápája, a botrányhős Nick Denton is indított később egy teljesen ugyanilyen blogot Consumerist néven, bevallottan a Tékozló Homár mintájára. A Consumerist pont olyan zajos közönségsikert aratott odakint, mint a Tékozló Homár idehaza - viszont egyikünk sem keresett egy fillért se a bolton, hiszen ki hirdetne egy olyan médiafelületen, amely épp a nagyvállalatok bakijaiból él. Nick ezért végül átadta blogját egy fogyasztóvédelmi szervezetnek.

Elég nagy frászban vártuk a Doransky-Miskolczy kettős Blogterének indulását, de a start után egy kicsit megnyugodtunk: nem ez a dolog fog ránk verni három kört blogfronton. De nyugodtak azért nem lehettünk, a saját megoldásunkkal még adósak voltunk.

Augusztusban egy mini felhasználóitartalom-botrány: egy sanghaji magyar programozó felfedezte egy közeli élményparkban a Hősök tere kicsinyített mását, és feltett róla weboldalára egy képgalériát. Az ide mutató link a szanalmas.hu-n landolt, a netezők pedig elkezdték összevissza küldözgetni egymásnak, mit találtak. Két nappal később már az online HVG szólaltatta meg az érintetteket, a TV2 reggeli adásában viszont Hadas Krisztina saját szenzációként tálalta: ő személyesen találta meg Kínában a Hősök terét. Az interjút a magyar programozó jól ismert fotóival illusztrálta, ráadásul vagy ezer kilométert tévedett a helyszínt illetően. A teljes sztori itt olvasható, Szily feltárásában.

A szezon még kevésbé volt uborka, mint bármikor: London metróját terrortámadások érik (egy héttel előtte még ott voltam az egyik érintett állomáson), majd még szintén a holtszezonban jelenti be a Matáv-utód internetszolgáltatója, hogy a korlátlan internet valójában nem korlátlan, és több felhasználónak - akik szerinte túl sokat használták internetjüket - felmondják a szerződését. Az indoklásban arra hivatkoznak, hogy 25 komplett filmnyi anyagot töltöttek le ezek a renitens emberek egy hónapban, ami semmiképpen sem nevezhető normális internethasználatnak. Hatalmas balhé tör ki, a pórul járt júzerek pedig az Externetnél vigasztalódhatnak: Pórffy vezérigazgató remek érzékkel jelenti be, hogy náluk ez a fajta használat egyáltalán nem abnormális, és kedvezményes szerződést kínál nekik.

Ugyancsak ez a hónap az, amikor Gyurcsányék újabb pofont adnak az evának: kiszivárogtatják, hogy a sajtó- és művészeti jogviszonyokat, amelyek valójában foglalkoztatást takarnak, nem fogják elismerni az evás vállalkozói tevékenység alapjának, viszont más típusú, egy kicsit kevésbé kedvezményes adózási formáról kezdenek tárgyalásokat a szakmákkal. Az ekhónak elnevezett új adónemet végül novemberben fogadják el törvényben, és jövő nyárig kell áttérni rá.

Őszre az MSZP kampányüzemmódra áll át, a szeptember elsejével kitett plakátsorozatuk újszerű képi- és szövegvilágával eléggé meghökkentett mindenkit. A kisebbfajta vizuális rendszerváltást jelentő képeket ismét csak Szily elemezte - túlzás nélkül állítható - kivételes lényeglátással. De az igazi szenzációt maga Gyurcsány szállította: blogot indított! Miközben a digitális forradalmárok még épphogy keresgetik helyüket a blogpiacon, addig az avítt baloldali párt vezetője már saját blogot ír!

Bár kiderült, hogy Gyurcsány blogja valójában éppen podcast lehetett volna - a posztokat diktafonba mondta, és onnan gépelte be őket Keszthelyi tanácsadó -, maga a műfaj szenzációsan jól állt a fékezhetetlen exhibicionizmussal rendelkező kormányfőnek. Elképesztően jó arányérzékkel adagolta és vegyítette a személyes elemeket a politikaiakkal, valóságos baloldali hős és elkötelezett reformer vált így például Totó kutyából, de bepillanthattunk a vezető szakácsművészetébe is, miközben persze pillanatról pillanatra biztosított bennünket arról, hogy elképesztő mennyiségű munkát végez az ország, mindannyiunk boldogulása érdekében. (Aztán egy év se telt el, és bevallotta, hogy semmit sem csinált.)

A blogírás kormánypárti körökben szinte kötelezővé vált, egyik miniszteri blog után nyílt a másik államtitkári felület, de a többieknél egytől egyig kiderült, hogy a dolognak vannak veszélyei: az üresfejű, hozzá nem értő hatalomtechnikusnak a blogírás inkább önleleplező, mintsem propagandaértékű fegyver. A legnagyobb buktát épp Csepeli György, az SZDSZ-es informatikai minisztérium államtitkára nyelte be: az egyébként kitűnő szociológus először úgy indította el blogját, hogy egyetlen posztot bővítgetett napról napra, a végtelenségig - nem tudta ugyanis, hogy a blogmotor képes egymás után több posztot is kirakni.

Miután ez kiderült, mindenkit jól megdorgált, majd elkezdte a szolgáltatás rendeltetésszerű használatát. Szövegei ettől egyáltalán nem lettek kevésbé szórakoztatók: amikor például egy időközi választáson indulva alig ért el néhány százalékot saját körzetében, gyakorlatilag lehülyézte a választókat, majd saját kommentelőit nevezte patkányoknak. A kor baloldali blogoszféráját - ami aztán persze a választás után szinte teljesen felszámolta önmagát, az egyszem Gyurcsány kivételével nagyjából mindenki felhagyott ezzel a kommunikációval - szinte teljes körűen bemutatja az alábbi írásunk.

Blumi jelentkezik

Ki tudja még, mennyit szenvedünk a blogtémán, ha nem jelentkezik egy nap Barczi Imi, a legrégebbi harcostársam, ősinternettós, ősindexes, őrült és zseniális barátunk. Miután majdnem padlót fogtunk 2001-ben, elhagyta az Indexet, és Kőrösi segítségével webes fejlesztőcéget gründolt. Volt is egy-két komoly projektje, de nem tudott megkapaszkodni igazán, a jól fizető fejlesztéseket, mint annyi minden más zsíros falatot az országban, továbbra is haveri alapon osztogatták. Ne feledjük, ekkor már túl voltunk a kábé huszonötödik kormányportálon, sokszázmilliók, milliárdok tűntek el csak az állami szférában webfejlesztés révén, és ott ült előttem az ország nagyjából legjobb szakembere, hogy nincs nagyon mit csinálnia, de van egy ötlete. De ez az ötlet a nyerő ötlet volt, a ma leglátogatottabb magyar webszolgáltatás ötlete.

Akkor ezt még nem tudtuk, de azért meglehetős izgalomba jöttem az elmondottaktól: Blumi behozta volna nekünk az általa évekkel korábban bejegyzett blog.hu domaint, valamint Kozma Jocót, a programozót, aki szintén dolgozott már nálunk pár évet, és az egyik legmegbízhatóbb, leglojálisabb, igazi Index-lelkű barátunkká vált ekkor. Ők ketten találtak egy ingyenes használható, nyílt forráskódú blogmotort, egy német társaság készítette, azt szépen a saját képünkre alakítjuk, és máris van egy saját blogszolgáltatásunk, mondta Blumi, és ez tényleg nem tűnt nagyon bonyolultnak - ráadásul emberi problémákkal sem kellett számolnunk, Jocó és Blumi az Index-közösség része maradt a kívül töltött évek alatt mindvégig.

Hosszú beszélgetéssorozatba kezdtünk. Ennek helyszíne többnyire a Victor Hugo utcai irodám melletti, közepesen drága étterem kerthelyisége volt - ekkor már fenntartottam egy saját, az Indextől független irodát, mivel szaporodni kezdtek az Indextől független megbízásaim. Az étteremben többnyire ketten tartózkodtunk - ezen a helyen már több vendéglátó is tönkrement, jelenleg évek óta nem üzemel, valamiért ide egyszerűen nem mennek be a környék amúgy jól szituált lakói.

A beszélgetések nem voltak túlságosan célirányosak, csapongtunk összevissza, de néha szükség van erre is, hogy az ember ráébredjen a legvilágosabb, legnyilvánvalóbb dolgokra, amelyek ott vannak a szeme előtt. Esetünkben ez az volt, hogy a leendő blogszolgáltatás blogjait hasonlóképpen kell majd ajánlanunk a címlapon, mint az Index saját cikkeit - így lehet majd jól bevezetni a dolgot, és rászoktatni az embereket, hogy ők is lehetnek sztárok - csak nálunk kell blogolniuk.

Egy másik ilyen, ma már teljesen kézenfekvő dolog volt, hogy a belsős, indexes bloggereket is át kell vezetnünk erre a felületre - sőt, az indexes csapat tagjait külön ösztönöznünk kell arra, hogy további saját blogokat is létrehozzanak az induláshoz. Az egy komoly versenyelőny a piacon - gondoltuk -, ha valaki egy platformon blogolhat Szilyvel, Tóta W-vel, Uj Péterrel, és posztjai ezek mellett egyenrangúként szerepelnek.

A beszélgetésekbe egy idő után bevontuk Kardos Gábort is, akinek szerepe elsődlegesen a ténykedések operatív cselekvésbe fordítása volt, de emellett tartalmilag, stratégiailag is érdemben hozzá tudott tenni ezt-azt, majdnem az elejétől kezdve.

Az ősz folyamán elkezdődött a konkrét fejlesztés - pontosabban a kész szoftver ránk szabása -, és azt reméltük, hogy még 2005 végéig el tudjuk indítani a közönség előtt a blogmotort. Úgy hallottuk, az Origónál is valami hasonlóra készülnek, így a lovak közé csaptunk - de hiába. Egy csomó nem várt nehézség miatt az indítást az új évre kellett halasztanunk.

Vezérváltás

vaszily.jpgSzámítható volt, hogy az új tulajdonossal előbb-utóbb új vezérigazgató is érkezik a céghez; ez általában így szokott történni, ráadásul Mucsi Gyuri régi Wallis-ember volt, számtalan kötődéssel a gigavállalathoz. A váltás őszig - meglepetésre - nem következett be, ekkor viszont az volt a meglepetés, hogy mégis.

A korábban brókerként, majd a Portfolio.hu vezetőjeként dolgozó Vaszily Miklóst kaptuk - első napjaiban csendes, szerény, tisztességes benyomást keltő, nem éppen karizmatikus vezetőként viselkedő fiúnak ismertük meg. Ezt a vonalat vitte sokáig, és ezzel meg is nyerte a meccset, a szerkesztőség egészen hamar elfogadta vezetőnek is, havernak is - ami nálunk ugyebár eléggé sokat számított. Miki gyorsan beépült az indexes focicsapatba is, korábbi amerikai focis múltja következtében elsősorban erőjátékosként. Bár abban a másik sportban, állítja, hogy egy csenevész mitugrász kisgyereknek számított mindig.

Néhány további meglepő fordulat az őszről: hirdetési felületet vásárol tőlünk a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége, mert rájöttek, hogy az internetezők is elég fontos célcsoportot alkotnak, és szinte ugyanekkor alakul meg az antikopirájt szövetség hírében álló Creative Commons-világkezdeményezés magyar lába. Mivel a szervezet már korábban is szimpatikus volt nekem - az alapító, amerikai Lessig professzortól mindent elolvastam, amit csak lehetett -, ezért az akció hazai motorjával, Bodó Balázzsal végig kapcsolatot tartottam, és a CC védjegyet számos indexes felületen - először a Fórumon, majd a blog.hu-n és az Indafotón is - bevezettük.

Gyurcsány címlapot kap

gyurcs1.jpg2005 őszén is megvolt az az egy nagy akciónk, amiről az egész ország napokig beszélt: Gyurcsány Ferenc címlapot kapott.

A miniszterelnök exhibicionista túlmozgása mindennapi beszédtéma volt, nemcsak politikai körökben. A kommunikáción kívül érdemben semmi mással nem foglalkozó, kizárólag a soron következő választás megnyerésére koncentráló politikus az ország teljes médiafelületét lefedte, róla szólt minden szeriőz- és bulvárlap, női rovat, sportesemény - és bár úgy tűnt, víziókkal rendelkező, komoly államférfival van dolgunk, könnyű volt a felszín alatt meglátni a nagy semmit. Kommunikációjának szókészlete és paneljei remekül lettek összeválogatva, baloldali párt Magyarországon ilyen meggyőző még sose volt - a hogyan kérdésére azonban sose jött válasz, mert nem is volt. Annyit kell beszélni, hogy a hallgatónak ne legyen ereje visszakérdezni, ez volt a taktika.

A mindenhol jelen lévő, de semmi érdemit nem mondó miniszterelnök számára 2005. november 14-én délben néhány órára egy csak róla szóló, de semmi érdemi információt nem közlő Index-címlapot kapott, huszonvalahány csak róla szóló vicces írással: Gyurcsány Ferenc majdnem megölte az Index ügyvédjét, Gyurcsány adót csökkent, Gyurcsány Ferenc indul a 2020-as budapesti olimpián - így sorakoztak a címek egymás alatt - az oldal és az írások ma is élvezhetők itt.

Az akciót teljes megdöbbenés követte - mindannyiunk telefonja szakadatlanul, megállás nélkül csengett, rengetegen hitték, hogy az Indexet egyszerűen meghekkelte valaki. Abban már megoszlottak a vélemények, hogy  ki volt a hekkelő fél - a fideszesek a szocikra, azok pedig a narancsosokra gyanakodtak. Miután mindenkit megnyugtattunk, hogy nincs hekk, élvezzék nyugodtan az új Indexet, még nagyobb zavarodottság lett úrrá a politikai szereplőkön. Egyes saját paranoiájukba belehibbant politikusok természetesen rögtön azt kezdték találgatni, hogy kinek a megrendelésére, kinek az érdekében hoztuk létre az akciót.

Az meg sem fordult a fejükben akkor még - bár azóta megtanulták -, hogy az Index önállóan is tud lépni, és nekünk is eszünkbe juthat egy poén. Apropó, poén: sokan még magát a viccet sem értették meg, és komoly Gyurcsány-párti demonstrációnak gondolták a címlapot - innen is, onnan is!

Késő délutánra aztán letakarítottuk az egészet, és minden ment tovább a normális kerékvágásban. Az esetnek egy epilógusa is volt: két nappal később az ügyeletesünk ismét Gyurcsány Ferencet tolta fel képes címlapvezető anyagnak, valami elképesztő kamuakcióval: a kormányfő egy életnagyságú bankkártyával? utazási csekkel? vagy hasonlóval fotóztatta magát.

Évvégére Suba barátunk, a Pannon GSM volt pr-guruja létrehozta a Mikulásgyárt, a látványos jótékonysági rendezvénynek kiemelt figyelmet szentelünk természetesen, Bogád Zutyu és Spirk kolléga pedig interjúra beszéli rá Wermer Andrást, a Fidesz egykori legendás stratégiai kommunikátorát, aki 2002 óta kegyvesztett lett a pártvezetés előtt. Wermer - aki addig nem kevés ellenérzéssel viszonyult felénk, 2002-ben sorozatban érkező leleplező anyagaink miatt - meglepő kijelentéssel vétette magát észre a közönség előtt: az ő fideszes munkájából tanulta a baloldal a modern politikai kommunikációt.

12 komment · 1 trackback

süti beállítások módosítása