2013.04.25. 07:23

Az utolsó simítások

2007 elejére tulajdonképpen minden új ötlet, részlet, irány összeállt, ami a mai Indexet meghatározza, már csak annyi maradt, hogy rádobjuk az utolsó néhány kanál maltert az elkészült épületvázra. Amit akkor és ott finalizáltunk, az az onnan következő hat évben verhetetlen receptet jelentett a magyar nyelvű internetes tartalomszolgáltatás piacán - de, tegyük hozzá, hogy a korszak végére, vagyis mostanra szépen ki is fáradt, és néhány eleme már fájóan idejétmúlt.

Előzmények: 1234567891011121314, 15

Mindenki úgy szeretné kezdeni az évet, ahogy az nekünk 2007 fordulóján sikerült. A számok azt mutatták, hogy sikerült megismételtünk az előző évek gyors fejlődését, és a 2006-os üzleti évben 37 százalékkal emeltük meg az előző év bevételi szintjét. Emellett csupa jó hír: elindult, majd novemberre nyilvánosan, mindenki számára hozzáférhetően kinyílt az ország legjobb blogplatformja, szolgáltatáscsomagunk több új eleme tervezési és fejlesztési állapotban volt, és az újság áttervezésében is el tudtunk mozdulni a holtpontról; világosan látszott, hogy záros határidőn belül (ami persze még mindig csúszkált egy kicsit) meg tudjuk ugrani ezt az akadályt.

pannon_logo.jpgKicsi árnyékot vetett a sok jó hírre, hogy legelső és legerősebb állandó partnerünk, a Pannon felmondta azt a stratégiai megállapodást, amit még 1999. május 17-én, az Index indulását bejelentő sajtótájékoztatón kötöttünk meg. A hivatalos ok is akceptálható volt - megállapodásunk hivatalosan szponzoráció volt, az Index pedig szupernyereséges vállalkozásként immár nem szorult támogatásra -, de azt is tudtuk, hogy volt ott más is: az előző év során új marketingmenedzser érkezett a céghez külföldről. Az akkor még magyar gyökereit, eredetét hangsúlyozó vállalathoz egy olyan srácot vettek fel első számú marketingvezetői pozícióba, aki egy szót sem értett magyarul, és egyáltalán nem volt képben az Index kulturális szerepét illetően, így egymást követték a sértődések. Amikor pedig a Pannon arculati színt váltott, és lecserélte a piros-fehér-zöldet, betelt nála a pohár - az Index kritikusa az új színt bugyikéknek nevezte, amitől emberünk agya elborult, helyzetünk pedig tarthatatlanná vált.

Orbánhoz menekülünk

Január közepén a szerkesztőség teljes vezetése kétnapos évindító munkaértekezletet tartott egy kellően nyugalmas helyen, a Budapesttől kétszáz kilométerre fekvő, a távolság biztonságát ígérő Mádon. A falu legendás szállójában, a Fogadóban - ez akkor az inforádiós Módos Marci barátunk érdekeltsége volt részben - tartottuk a programokat, és ott is aludtunk, közel húsz fős létszámban.

A vezetői felállás elég alaposan megváltozott: a főszerkesztő-helyettesek közül kivált Zappe Gábor, aki már régóta lobbizott a Velvet főszerkesztői pozíciójáért, és Kiss Bori első babájának év végi születése megnyitotta előtte a lehetőséget. Zappe komoly terveket adott elő, így erősen támogattam, Uj Péter viszont, akivel régi barátság fűzte össze, elég sokat hezitált, míg végül kötélnek állt, és beleegyezett a pozícióváltásba.

Nehezebb ügy volt Bodokyé, aki a szerkesztőség kérésére kényszerült visszavonulásra a főszerkhelyettesi székből. Tamás, akit szakmailag pedig elég nagy respekt övezett, és megkérdőjelezhetetlen, régi alapemberünk volt (1996 óta, úristen), egyszerűen nem találta meg a vezetői szerephez megfelelő hangot, általában túltolta a biciklit, és szinte minden kis semmiségből óriási konfliktust tudott generálni. Javára kell azonban írni, hogy az elmérgesedett helyzetből önként volt képes visszavonulni, és új, még sokkal sikeresebb karriert építeni, magányos oknyomozóként.

Kettejük helyére Mészáros Zsófi lépett fel, egyelőre egyedül.

A mádi szombat délelőtt meglehetősen kimerítő sorozata után a falatnyi földszinti étterembe vonultunk le ebédelni. A lakótelepi lakás nappalijánál alig nagyobb helyiséget teljesen lefedte a nekünk terített hosszú asztal, kívülünk csak egy kis társaság tudott meghúzódni a sarokban, amelyben rémülten fedeztük fel Orbán Viktor exminiszterelnököt fiával és néhány üzletember-külsejű személlyel. Pillanatok alatt mindkét garnitúra felmérte, hogy ez nem az az ebéd lesz, ahol a legteljesebb nyíltsággal beszélhet bárki is a legféltettebb stratégiai titkairól, így szép csendben és gyorsan végigfogyasztottuk menüinket, majd leléptünk.

Zappe azért nem állta meg, hogy a Velvetben frissen nyitott Feljelentő rovatába felposztoljon ott helyben egy kis anyagot, ez itt olvasható még most is.

Terjeszkedünk

Az év elején folytattuk a szimatolást, hogy milyen irányba lehet még terjeszkedni a meglévő csapásokon belül. Kardos a Vértes János-féle Prímpostát hozta az asztalra: a megszűnőfélben lévő emailszolgáltatás ügyfeleit elvileg jutányos áron átvehetjük, szólt az ajánlat. Forma szerint minden rendben is volt ezzel, de bennem azért volt egy kis aggodalom, hogy olyan felhasználókért fizetünk, akiket nem tudunk megtartani; Indamailre átkeresztelt Vipmail-szolgáltatásunk még mindig nem volt túl vonzó az Index legfanatikusabb hívei előtt sem. Az akkor még mindig nem túl megbízható szolgáltatás grafikonjai stagnálást jeleztek, a használók száma nem növekedett, és egy ilyen állapotban mesterségesen beszuszakolni egy adag extra felhasználót nem éppen bölcs dolog. Ha önmagában nem képes növekedésre a rendszer, akkor mitől lenne vonzó olyanok számára, akiket kész helyzet elé állítunk azzal, hogy ezt kell használnod mostantól?

Aggodalmaim sajnos beigazolódtak, az átvett mintegy hatvanezer felhasználó fele azonnal eltűnt, a másik fele pedig néhány hónap alatt kopott el, arányosan.

Mindenképpen szerettünk volna saját videómegosztót is, ezt kifejleszteni azonban nem volt kapacitásunk. 2006 őszén már részletes tárgyalásokat folytattunk egy szexvideókat kínáló kis cég, a porkolt.com videómotorjának az átvételéről, az év végére azonban kiderült, hogy lyukra futottunk, mások vitték el előlünk a szoftvert. Januárban azonban új vonal érkezett, a Blogter fejlesztői által kivitelezett Videobomb került eladósorba, és mi lecsaptunk rá. Nem volt rövid tárgyalás, júniusra végeztünk vele, de megérte, és itt Kardos Gábornak már elismerés jár, ő verekedte végig ezt a menetet is.

Én hoztam viszont a közelünkbe a Wierát, ezt a kicsi, de piacvezető vállalkozást, amely korlátlan ura volt az akkor még mákszemnyi hazai wifi-piacnak. A ma is meghatározó wificég 2007 elején jelezte nálam, hogy érdeklődés esetén szívesen csatlakoznának az offenzívában lévő Index-csoporthoz valamilyen tulajdonosi konstrukcióban is. Első ízben lehetett volna rá esélyünk, hogy ne csak a tartalomszolgáltatásban, hanem a tartalom eljuttatásában, a technikai szolgáltatói oldalon is saját pozíciót fogjunk, és ezt a tulajdonosok is mgértették, így felhatalmaztak bennünket Vaszily Mikivel, hogy bizonyos paraméterek tartásával megállapodhatunk a be- vagy felvásárlásról. Ezt viszonylag hamar teljesítettük, mégsem lett az üzletből semmi, aminek az okát én a mai napig nem tudom - hónapokig feküdt a tulajdonosok előtt az általuk megrendelt paraméterekkel a vásárlást hivatalosan is elindító jogi dokumentum, de hosszú halogatás után végül a dolog lekerült a napirendről.

A 2006 végi gigafelvásárlások (Bookline, Plazmamédia) mellett eltörpült egy kisebb tranzakció - külső konstrukcióban üzemelő utazási mellékletünket, a C-Travelt is megvásároltuk részben, és 2007 tavaszára már az új felállás indította el a pornografikus asszociációk keltésére is alkalmas nevű Ongót, az utazással kapcsolatos felhasználói élmények és tapasztalatok megosztására alkalmas, természetesen Inda-kompatibilis szakportált.

A féltudású elit

bence.jpgA tavasz minden volt, csak unalmas nem. A közélet ugyan csitulóban volt, a 2006 őszén szétvert jobboldal március 15-re tekintgetett, de a Máricusban Újra Kezdjük most sem jött be igazán, mert a rendőrség most már viszonylag profin kezelte az enyhe utótüneteket. A szinte egyetlen súlyosabb erőszakos túlkapásnak éppen az Index riportere, Bence, vagyis TBG volt az áldozata (ő látható a képen a földön fekve), munka közben egyszerűen leverte a biciklijéről egy egyenruhás, aki képtelen volt megkülönböztetni a munkáját végző újságírót a zavargó szélsőjobboldaliaktól. Bence mindenesetre egyáltalán nem vette szívére a történteket, szerencsére.

Március után az közéleti események végleg békésebb és egyszersmind unalmasabb színezetet vettek, az ország nekiállt, hogy kinyögje a Gyurcsány-kormány buta gazdaságpolitikájának terheit. Az adóemelések hatására a gazdaság megfagyott, a kormányfő pedig az ellenzéki szorítás, saját áruló párttársai, valamint az óriási népszerűtlenség miatt működésképtelenné vált. A politikai közösség pedig - Gyurcsány kárán - megtanult valamit: hogy a lemondás az nem a gyengeség kifejeződését, valaminek a végét jelenti, hanem épp ellenkezőleg, a folytatás lehetőségének megőrzését. Az egyébként valóban jó képességekkel politizáló miniszterelnök saját szűk látóköre folytán akkor játszotta el a lehetőséget, hogy egyszer még valaha jelentős közéleti szereplő válhasson belőle.

A helyzet ráadásul a kívülről látszóhoz képest belül még borzasztóbb volt, legalábbis azon barátaink, ismerőseink szerint, akik Gyurcsány közvetlen csapatában dolgoztak, és valamilyen okból leszakadtak onnan. Elképesztő rémtörténeteket lehetett hallani dilettáns impotenciáról, szakmai alkalmatlanságról, és az elkeseredett háborúról, amelyet a szocialista párt két, nagyjából egyformán tehetségtelen és káros szárnya vívott egymással az úgynevezett reformok ürügyén. Érdekes, hogy bár az Orbán-Gyurcsány párhuzam sok esetben megáll, e tekintetben nem: az Orbánt elhagyók (az egy szem Debreczenit kivéve, aki ugye rögtön politikailag ellenérdekeltté vált) emlékeim szerint soha nem szórtak vissza ilyen súlyos vádakat exfőnökük felé. 

A beletörődő unalmat azonban sikerült jól megforgatnunk, de nem teljesen a saját erőnkből. Március 26-án elemi erejűnek bizonyuló publicisztikai írást közöltünk Publius Hungaricus álnév alatt, amelynek hatásai a mai közéletben is világosan kimutathatók. A szerző akkor már viszonylag ismert, éppen-negyvenes kortársunk, írása pedig, A féltudású magyar elit teljesen szakít minden addigi felfogással és modellel, és egy komplett generációt, az uralkodó elitet támadta meg elképesztően ötletes vehemenciával. Az Uj Péternél elhelyezett írás álszerzőjéről sokáig csak a főszerkesztővel ketten tudtuk, hogy Orbán Krisztiánt, a CEMI- és az Oriens-projektekből ismert üzletembert takarja - de mivel egy idő után ő maga is felfedte magát üzleti és politikai társaságokban, ezért sokáig mi sem tartottuk a titkot.

A bombaanyag radikális szembenézés a rendszerváltás utáni időszak sikertelenségével - ami ma már evidencia, akkor viszont még a szocialista kormányzat természetesen a "most még egy kicsit rosszabb, de hamarosan megint sokkal jobb lesz", és a "Magyarország törvényszerűen az EU növekedési átlagának kétszeresét tudja hozni" hazugságaival etette az ország népét.

A Publius-írás egyébként egyáltalán nem pártokról, bal- vagy jobboldalról szól, hanem a fölöttük-mellettük-mögöttük álló, siralmas színvonalú, a nyolcvanas évek sokkal zártabb körülményei között szocializálódott gazdasági, szellemi és tudományos elitről, amely éppen jó helyen várta a kilencvenes év fordulatát ahhoz, hogy megszerezze az ellenőrzést (és/vagy a tulajdonjogot is) az ország szinte összes erőforrása fölött. Mivel ebben a szerzésben pedig rendkívül sikeres volt, ezért azt gondolta, hogy ezáltal a képességei is megvannak ahhoz, hogy az ország fejlesztésének irányát megszabja; ez azonban nagyon nem így volt, ez a későszocialista körülmények között előállt garnitúra ugyanis többségében egyáltalán nem kvalitások, inkább szerencse és pártkapcsolatok mentén választódott ki. A tudás, amit megszerezhettek, több és érvényesebb volt, mint amit a hatvanas-hetvenes évek betonfejű hazai irányítói megszerezhettek, viszont fényévekkel volt csökevényesebb és szűkebb még a nyolcvanas évek nemzetközi színvonalához viszonyítva is - hát még a kilencvenes, kétezres évekhez képest.

Az írás szinte minden mondata heuréka volt nekünk magunknak is - az Indexben olyan emberek zsúfolódtak össze, akik úgy képzelték el az életüket, hogy piaci alapon próbálnak érvényesülni, és a kétezres évek közepére eléggé egyértelművé vált számunkra is, hogy viszonylag kevesen vagyunk; a magazinokból visszamosolygó sikeres hazai vállalkozózsenik szinte mindegyikéről lehetett tudni a háttérből, hogy milyen kétes ügyleteken szerezte meg az államtól az első milliárdját. Az írás átütő sikere viszont bennünket is meglepett, de reménnyel is töltött el - a rengeteg válaszcikk, továbbfűzés és sértődés, majd a későbbi második Publius-írás nyomán pedig lehetett remélni, hogy valami tényleg elindul.

Részben így is lett, az elitcsere témája egyre meghatározóbbá vált a közbeszédben - később pártok is alakultak rá -, de nagy vonalaiban a helyzet mit sem változott. A 2008-ban, vagyis hamarosan beütő válság viszont megmutatta, hogy Publiusnak mennyire igaza volt, azóta már csak a bolondok kérdőjelezik meg a rendszerváltás totális gazdasági kudarcát.

Bolgár úr strikes back

Bodoky közben egymás után robbantotta az atombombákat a 2006-os rendőri túlkapások ügyeiben, ami nem is elsősorban a jobboldal köreiben okozott felfordulást, hanem a pesti liberálisok köreiben, ahol a legtöbben először csont nélkül beszopták a hivatalos mesét a szakszerű Gergényi kapitány hőstetteiről; vipera az nem volt, az azonosítók pedig leestek, ugye. Tamást viszont nehéz lett volna jobboldali elhajlással vádolni, a sztorikat pedig rendre úgy vezette elő, hogy azokba belekötni nem lehetett, és természetesen messze elkerült mindenfajta pártvonatkozást. A kormányoldal saját maga leplezte végül le magát az ügyben, a szörnyű bűncselekmények nyilvánvaló eltusolásával, és a súlyosan vétkező vezetők kitüntetésével.

Az egyre feszültebbé váló helyzetet és a liberálisok kognitív disszonanciáját a végletekig feszítették a baloldalhoz köthető médiatermékek. A legemlékezetesebb eset Bolgár Györgyé, akinek legendás klubrádiós rádióműsorába egyszercsak egy borízű férfihang jelentkezett be, hogy ő bizony látta a Bodoky által is sztárolt Kruchina Karcsikát (az ő indokolatlan lecsukásával indult Bodoky történetsorozata), az ismert vagányt zavarogni március 15-én is. Bolgár úr azonnal hitelt adott a nevét nem adó balszimpatizánsnak, és versenyt szörnyülködtek, hogy ez a jobboldal mennyire nem európai.

Bodoky persze rögtön utánament a fejleményeknek, és utolérte a betelefonálót, aki rendesen bemártotta telefonban a két Kruchinát, akik szerinte - egyáltalán nem mellesleg - egy gróf és egy konyhalány nászának termékei. Ezután jöttek a Kruchina-testvérek, akik viszont elég egyszerű alibit igazoltak maguknak arra a tizenötödikére: valójában Budapesttől kicsit több, mint ezer kilométerre voltak, ott pedig nem volt érdemes zavarogni. A népszerű műsorvezetőt tehát a betelefonáló átejtette, mivel azonban az átejtés éppen az érzelmileg kedvező irányból érkezett, ő egyetlen kételkedő szó nélkül hitelt adott a senkiházi szavainak.

Tamás gyors kutatásának az eredménye ez a cikk volt, illetve egy per, amit a Kruchina-fiúk indítottak a Klubrádió és Bolgár ellen; csont nélkül meg is nyerték első- és másodfokon is, majd az ORTT és az adatvédelmi biztos is elítélte a rádiós eljárását, aki nem adhatott volna igazat az ellenőrizetlen tényeket állító betelefonálónak, meg kellett volna kérdőjeleznie a hiteltelen, légből kapott állításokat.

Képmesék

Nem mindenki volt viszont kritikus a szocialista reformszárnnyal szemben - Tóta W. Árpi legalábbis egyáltalán nem, hiszen szerencséjére vagy szerencsétlenségére részévé vált a folyamatnak. Nem csinált belőle titkot sosem, hogy hitt Gyurcsányban és missziójában, annak lehetséges sikerében, ráadásul az akkori idők talán legnépszerűbb publicistájaként komoly feladatot is kapott: ő írhatta a szándék szerint a reformot népszerűsítő rajzfilmsorozat szövegkönyvét.

Az elképesztően alacsony szintű hazai politikai kommunikációs gondolkodás refrénje volt sokáig a rajzfilm műfaja: világosítsuk fel a buta népet valamiről, és ennek a legjobb eszköze a rajzfilm, hiszen a hatvanas években is volt már egy sikeres rajzfilmünk, a Doktor Agy. Ráadásul az is valamiféle reformot népszerűsített. Ezt a sztorit már az MDF-kormány is eljátszotta, a szocialistáknak pedig, ha csodafegyverre volt szükségük, mindig a rajzfilm jutott az eszükbe, és nem a ballisztikus rakéta.

kepmesek.jpg2007-ben viszont meg is csinálták: összeraktak egy elég erős csapatot, és legyártották a sorozatot, hetvenkilenc darab két-három perces részt, nem túl sokszázmillió forintért. Árpád szövege borzasztó volt, didaktikus, idegesítő, szájbarágó, egykori sziporkázó szellemességére nyomokban sem emlékeztető; a hivatalosságok ugyanis szépen kiheréltek minden eredeti fordulatot műveiből. (A schengeni övezettel foglalkozó rész címe például eredetileg Vesszen Trianon! lett volna, az MTV paranoidjai azonban ezt is kihúzatták. De volt, hogy egy egész epizódot visszahívtak: a kormányzati negyedről szóló rész a Miniszterelnöki Hivatal ukázának esett martalékául.)

Ami végül megmaradt és adásba ment, az furcsa keveréke volt világnézeti propagandának, helyes meglátásoknak és totális tévedéseknek. Mindehhez pedig találtak egy olyan narrátort, akinek a műsorhoz kikísérletezett beszédstílusa mintha éppen parodizálta, ellentétévé csavarta volna át az elhangzott tartalmat. Szerencsére azonban a dologból legalább nagy baj az egészből nem lett, az adássorozat érdemi visszhang és nézettség nélkül futott hónapokig. De a marketingkeretből legalább meg lehetett segíteni néhány baloldal-közeli médiaterméket (melyek olvasóit persze nem a rajzfilm győzte meg a reformok szükségességéről, rég meg voltak már dolgozva addigra).

A filmsorozat nagyon nem tett jót Árpád karrierjének, hiszen függetlenségét egy darabig formálisan aláásta, így egy darabig nem dolgozhatott a semleges sarokból, ami pedig neki a legjobban állt.

Ugyanebben az időben a baloldali kormány beszopott egy újabb internetes minibotrányt: a miniszterelnök márciusban Demcsák Zsuzsát nevezte meg legújabb kormányszóvivőnek, és szegénynek, mint az akkor a Központban már szinte kötelező volt, modern, korszerű blogot kellett hirtelen vezetnie életéről, munkájáról. A fagyi ezúttal visszanyalt, az igen jómódú baloldali családból származó Zsuzsa ugyanis ártatlan természetességgel írta le, hogy gyerekeit Újlipótváros legelőkelőbb terére viszi játszani, mert ott megfelelő társaságba kerülnek a páréves csemeték.

Az iskolai szegregáció ellen hatalmas erőkkel küzdő szocialista pártban egy ilyen kijelentés elképzelhetjük, hogy  milyen problémákat okoz, így a szóvivőség pünkösdi jelleget öltött, Demcsáknak mennie kellett. Az esethez az Index részéről Anarki (másik szerzői nevén Mikes) szólt hozzá. Egy lényeges megállapítása: a C típusú átvilágítás a blogoláshoz képest bölcsődei játékröntgen.

Címlapozás

Miközben teljes erővel készült az Index áttervezésének legmunkaigényesebb fázisa - amikor a kész terveket egyenként meg kell valósítani minden aloldaltípusra -, Tevan főszerkhelyettes megbízást kapott, hogy állítsa össze egy dokumentumban az Index-címlap napi szerkesztésének formális know-how-ját, hogy a hosszú évek alatt összegyűlt tapasztalat egy mozdulattal átadható legyen az új belépőknek.

Imre, aki ugyebár mérnök, félelmetes precizitással rakta össze az anyagot, ennél jobban tulajdonképpen egyikünk sem tudta volna elvégezni ezt a munkát. Az anyag élő cáfolata minden olyan vádnak, amelyeket akkor már konkurenseink vagy a nyomtatott sajtó felől kapott szerkesztési gyakorlatunk. Biztos, hogy nem minden esetben sikerült megvalósítani azokat a kitűnő elveket, amelyeket Imre összegzett a többieknek - de az biztos, hogy hivatalos álláspontunk ebben a dokumentumban található, és ezt kértük számon dolgozóinktól.

Imre dolgozata például - a közvélekedéssel szemben - leszögezi, hogy "Nem az a cél tehát, hogy egy adott negyedórában a legnagyobb átkattintásszámot érjük el.... nem verjük át az olvasót, mert az átverés azonnal lelepleződik, és rossz érzést kelt", "fő feladatunk a komoly hírek közlése", "ha egy érdekes sztori nem Magyarországon történik, azt jelezni kell", "a hírt preferáljuk a magazinos anyaggal szemben, a komoly témát a bulvárral szemben, a fontost a fontatlannal szemben, saját projektünket az átvettel szemben, az új cikket a régivel szemben."

A hat évvel ezelőtti címlapozási útmutatót mostantól közkinccsé tesszük, legyen jobb tőle a magyar internet.

Vád jobbról

Áprilisban nekiláttunk a Fórum Indapassosításának. Ez nem ígérkezett egyszerű feladatnak, hiszen tulajdonképpen, akár tetszik, akár nem, több százezer fórumozót szívattunk meg egy kicsit: mivel az Inda-belépés felhasználóneve egy emailcím, mindenképp többet kell gépelni egy sima fórumos beléptetéshez, mint amit addig megszoktak. Az Inda-csapat magja ráadásul egy durva, radikális megoldást akart keresztülvinni: egyik napról a másikra nincs más belépés a Fórumba, csak az Inda. Ezt természetesen nem engedtem meg, hiszen a Fórum közönsége rögtön szétszaladt volna. Egy jó hosszú, évnyire elnyújtott átmeneti időszakon keresztül a régi és az új belépés is működött egyaránt, míg végül az újnak már rengeteg előnye volt; a régit pedig olyan kevesen használták, hogy viszonylag kevés fájdalommal tudtunk búcsúzni tőle.

ss.jpgMájusban viszont egy újabb, egészen váratlan támadás érkezett, ezúttal jobbról.

Egy jobboldali tüntetésről kiváló fotósunk, Barakonyi Szabolcs készített galériát, az itt látható, botrányt kavart kép is ennek volt része. A képen jobbról a Hír TV operatőre látható - bár ez nem derül ki semmiből, lehetne akár egy anarchoszindikalista csatorna munkatársa is.

A Hír TV és a Magyar Nemzet már másnap hamisításról beszélt: az operatőr kolléga dzsekijére mi fotosoppoltuk rá az SS jelvényt, így fasisztázva le őt. Hirtelen nem is tudtuk, hogy megdöbbenjünk vagy röhögjünk ekkora hülyeség hallatán - bár a tévécsatorna még egy idézőjeles számítógépes grafikai szakértőt is megszólaltatott, aki a webre lekicsinyített, kisfelbontású képből rögtön megállapította, hogy hamisítottuk (remélem, már messze van a szakmától az illető), a közélet akkor azért még nem volt ennyire őrült, hogy egy ilyen baromságnak felüljön.

allszarsz.jpgAz igazság persze az volt, hogy a kollega PRESS feliratú kabátja gyűrődött olyanformán, hogy az adott pillanatban csak a két S betű látszott, álláspontunkat pedig végül Uj főszerkesztő írta meg kicsit keserű jegyzetben, amihez mellékeltük az eredeti, fényképezőgépből kimásolt nagyfelbontású fotót, amit most már bármilyen szakértő megvizsgálhatott akármilyen nagyításban. Nagy csend is lett hirtelen. Akik pedig Barakonyit, a későbbi Túlkapások-albumok kiváló képszerkesztőjét, a dévai Böjte Csaba-árvák fotósát hamisítással gyanúsították, jobb, ha még most is, utólag elsüllyednek a föld színe alá egy kis időre.

A végső csapást egyébként az izmosodó mémkultúra mérte a hamisan vádolókra, a digitális népművészek telerajzolták a netet az alaptémát variáló különböző hamisítványokkal.

Végre dizájnt váltunk

Júniusban először találkozott egymással a sok Index-körüli cég vezetése Veszprémben, egy kétnapos munkaértekezleten, ahol a tulajdonos(ok) viszont nem jelentek meg. Ott volt azonban már a Napi Gazdaság menedzsmentje - velük éppen megállapodás-közeli helyzetben voltunk -, és az Inforádiót is képviselte Módos Marci, ahol szintén finisben jártunk.

laszloatya_felszenteli_azindex_ujcimlapjat02.jpgÉs végéhez közeledett az Index teljes megújítása, a váltás dátumát július 22-re lőttük be. Soha nem látott őrültségekkel készültünk: az új címlapot László atyával szenteltettük fel, és a modern kor kihívásainak megfelelően immár egy sor mozgóképes anyagot készítettünk a magyar tartalomszolgáltatás jövőjét alapvetően meghatározó esemény promotálására. A főműsorban, amely egy körkapcsolásos közvetítést szimulált (a Tűz van, babám című film strukturális és hangulati elemeinek felhasználásával), volt néptánccsoport, mazsorettek, meztelen nő, Klapka György, zászlófelvonás; a lap történetének legnagyobb volumenű közösségi tartalomgyártó akciója volt ez, amiben egyszerűen mindenki részt vett. A kivitelezés szándékoltan amatőr volt, de az igazság az, hogy profit nem is tudtunk volna gyártani - a videórovat, akkori állapotában például egyáltalán nem volt tisztában a hangfelvétel alapszabályaival sem, a jelszintet sosem találták el, így a hangminőség néha az érthetőség határán volt több korábbi produkciójukban is. De annyi baj legyen: legalább hitelesen tudtuk visszaadni azt a kisvárosias, amatőr fílinget, és nem kellett művi trükkökhöz folyamodnunk.

A videó elképesztő karriert futott be, mindenhol kisírt szemek jelezték útját, amerre járt, az Index új címlapja pedig beszédtéma lett, és első helyen mindig a szenzációsan őrült videót említették. Volt pedig még két kísérőanyag is hozzá: az egyikben Orbán, Medgyessy és celebek mondták el az Index nevét, a másik pedig egy tökéletes paródia: TBG interjúja Uj Péterrel, amelyben bugyuta minikonferenciák és sajtóközlemények stílusában magyarázzák el a semmit az új címlapról, felhasználva a nagyipari bullshit minden lényeges fordulatát.

De még mielőtt élesedett volna az új címlap, bedobtunk egy átverést - egyáltalán nem számítottunk arra, hogy bárki is bekajálja, de mégis így történt. A nagy nap reggelén nem az igazi címlap élesedett először, hanem egy-két ideig ez - a web klasszikus animgifjeiből tákolt Etele hihetetlen alkotást. És igen: megindult a levél- és telefonözön, hogy vissza a régit, a régi sokkal jobb volt, ez olvashatatlan, és nagyon zavaró a sok ugráló grafika. Miutánkiröhögtük magunkat, jöhetett az igazi.

Az új dizájn legfontosabb újítása - utólag már látszik - a blogketrec bevezetése, mellette azonnal szembeötlik a navigáció átalakulása, letisztulása, és az 1024 pixeles szélesség. Nyugdíjba küldtük Angelday egykor bombasztikus füles menürendszerét, és a rovatcímek legördülő almenüben kínálták cikkeiket; ez egy megoldás, amit azóta sem szerettem meg, és a kattintási statisztikák sem igazolták.

De nemcsak a címlap változott, hanem minden belső oldal is - mindenhonnan elkerültek a balhasábból a létramenük és az egyéb navigációs elemek, ettől a naptól fogva balról az értékes tartalommal kezdtük a megjelenítést, minden más az ablak jobb szélére került.

ujdizajn.jpg

A lap történetében akkor már a nagyon sokadik dizájnváltáson voltunk túl: az Internettót is beleszámolva tíz körül járhattunk. Ezeknek közös pontja az volt, hogy rengeteg gyalázkodó levelet kaptunk: túl fehér, túl sötét, túl egyszerű, túl bonyolult, ma néztem meg utoljára az ótvaros lapotokat, megyek az Origóra, többet nem láttok. A 2007-es dizájnváltás ezen a ponton minden előzőtől különbözött, szinte csak gratuláló, dicsérő levelek érkeztek.

Egy darabig ezért komolyan azt hittük, hogy valamit nagyon elrontottunk. A gyalázkodó olvasói levél ugyanis kedvenc olvasnivalónk volt, szinte minden hétre érkezett valamelyikünk címére irodalmi érték - a népi kreativitást pedig értékeltük, gyakran közöltünk olvasóilevél-válogatásokat, hogy ne csak nekünk legyen jó. Bónuszként most ide is átmásolok egyet, hogy itt se maradjon senki hoppon, ez a levél nem sok nappal a dizájncsere előtt érkezett:

"SAJNÁLOM, Péter, én kedveltelek.

Ez a TEVAN-TÓTA büdösparaszt prostimédia gyalázatos aljassága azonban azt mutatja: KISSTÍLŰ, MOCSKOSAN HAZUDOZÓ, HITELTELEN genny portál vagytok.

Pech, hogy a buzi TÓTA rokonságát ismerem és őt egy TEHETSÉGTELEN TAHÓNAK tartom.

Tolmácsold KRISTÓFNAK (Nobilisnak): NE JÖJJÖN évfolyamtalálkozóra, mert szarrá verjük. Vagyunk rá egy páran, Kicsim, MERT TUDOD, AZ FIDESZ-évfolyam!

Rudi Zoli is örülhet, ha nem köpik le, és egy-két maflással megússza.

A kurva anyátokat."

Megujjazhat az úr?

Alig telt el egy hét, és újabb Index-közeli szenzáció: Körmendi Gábor bulvárújságíró pofátlanul, gyalázatosan brutális sikert arat interjúvideójával a vadonatúj juj.hu bulvárvideószájton. Alanya az azon a héten éppen híres Bobák Renáta, aki telehíresztelte a sajtót azzal, hogy Győzikétől vár gyereket; Körmendiről akkor még senki nem tudta, hogy a magyar bulvármédia legrámenősebb alakja, de a hölggyel készített kézikamerás beszélgetése jó alkalom volt arra, hogy megtanulják. A csúcsponton feltett kérdés a fent olvasható alcím volt, amit hónapokig emlegetett gyűlölettel vegyes undorral, de egyszersmind tisztelettel a teljes hazai újságírószakma. Az Index részéről Szily Laci emelte meg kalapját a példátlan szakmai teljesítmény előtt.

A juj.hu Bogád Zutyu révén kapcsolódott hozzánk: a háromfős stábbal induló minivállalkozásban Körmendin és rajta kívül Jáksó László vállalt aktív szerepet, és egy ismert üzletember biztosított nekik némi tőkét, ami úgy egy évre volt elegendő. Jáksó arccal sosem vállalta fel jelenlétét, és nem is azt csinálta a cégben, amit általában szokott: a juj.hu-ban programozott, videót vágott, szakértett. Elég jól, a juj.hu - nem kis részben a Velvet folyamatos támogatásának, idézésének köszönhetően - hamar ismertté és látogatottá vált, üzletileg azonban nem sikerült önjáróvá tenni, és miután a pénz elfogyott, felvásárolták. Még most is valami bulvártartalom van rajta, de nem játszik jelentős szerepet, hiszen az agytröszt már elhagyta.

A mozgalmas nyár egy mozgalmas Szigettel, és ott egy jókora botránnyal zárult. A velvetesek rá tudták venni Schobert Norbit és Rékát, hogy - életükben először - kilátogassanak a Szigetre, és készüljön az egészből egy rövidfilm. Norbi és az Index viszonya mindig hektikus volt; ő többször megkereste már valamelyikünket - köztük engem is - különféle ötletekkel, amelyek megvalósítására aztán a fennálló kulturális különbségek miatt többnyire nem volt esély; ezért volt meglepetés, hogy ezúttal összejött a buli, és Norbiék egyszem kameránk kereszttüzében bejárták a fesztivált.

Az eredménnyel azonban nagyon nem voltak elégedettek: a film egy konformista, prűd párt ábrázol, akik nem szeretnék a gyerekeiket a Szigeten tudni, egyáltalán. A fitnesszházaspár szerint tendenciózusan ilyen irányba vágta a csapat az anyagot, és ők nem is ilyenek - az viszont igaz, hogy minden mondatot ők maguk mondtak, nem mi adtuk a szájukba. A dologból hosszas vita és üzengetés lett végül, itt látható a teljes anyag, ebből mindenki megítélheti, igazuk van-e.

reakc.jpgSzeptemberben, hosszas tárgyalgatás és vacakolás után végre megjelent a nyomtatott Reakció első száma. A csapat akkor már majdnem egy éve a cégcsoportunkhoz tartozott, de akkora volt a rendszerünk, hogy minden folyamat amúgy nagycégesen, csigalassan kezdett csordogálni.

Az újság csodálatos lett, gyönyörű, egyedi, szinte művészi tördeléssel, cikkeik pedig kiválóak voltak. Az induló főtéma a szerkesztőség által félig viccből, félig komolyan összedobott kormányprogram volt, ami generációs kiáltványnak is tekinthető, nagyon kemény dokumentum; polgári, piac- és vállalkozáspárti deklaráció egy korosztálytól, amely szinte teljesen érintetlen a szocializmus szellemi pusztításától, hiszen a kilencvenes években ébredt felnőtt öntudatra.

Közben egy másik fontos fejlemény: Uj Péter rábeszélte Molnár B. Tamást és Bittera Dórát, akik a  Magyar Nemzet gasztoanyagait készítették már évek óta, hogy indítsanak blog.hu-s blogot nálunk. A gyorsan beindított Bűvös Szakács hamar étkezésügyi sztenderddé vált, és az utóbbi évek hazai gasztroforradalmának legfontosabb alapillére lett.

Egy körrel arrébb

Én közben, szinte észrevétlenül, elkezdtem kijjebb vonulásomat a gépezetből. A szerkesztőség vidám, jókedvű munkahelyként működött, a közösség, melynek összekovácsolásában és fenntartásában már több mint egy évtizedig kulcsszerepem volt, szinte szétrobbanthatatlannak tűnt. Addig a pontig számtalan veszélyen kellett keresztülnavigálni a csapatot, amelyek sokszor a létét fenyegették; az anyagiakon túlmutató motiváció, amit ilyenkor bele tudtam pumpálni a társakba, sokszor mentette meg az ügyünket.

2007-re viszont a cég beérkezett, biztos pozícióban volt piacvezető; a magyar médiában például egyedüliként tudtuk megtenni, hogy a frissen bevezetett új adónem, az ekhó senkinek sem jelentett fizetéscsökkenést (bár ez éves szinten több százmilliós kiadást jelentett a cégnek). Mindenki egész jól meg volt fizetve, a bérek többnyire időben a bankszámlákra érkeztek, a dolgozók pompásan érezték magukat a cégben, így az a szociális vezető-ragasztószerep, ami a legnulladikabb pillanattól rám hárult a történetben, a továbbiakra egyáltalán nem tűnt elengedhetetlenül szükségesnek. Korábban például elképzelhetetlen lett volna, hogy egy olyan nagyságrendű közösségi akcióban, mint a dizájnváltás videójának összerakása, ne vettem volna részt az elejétől a végéig - most pedig, egyéb elfoglaltságaim miatt ez is megtörténhetett, pár percre ugrottam csak be a zászlófelvonás felvételére, csak hogy azért én is benne legyek a tévében pár másodperc erejéig.

A menedzsment oldalán is tisztítani volt érdemes a viszonyokat: természetesen tudomásom volt róla, hogy ősalapítóként, meghatározó erőként, aki a cég kulcsembereinek sokaságát személyesen vette fel néhány évvel azelőtt, elég komoly hatalmi kockázati tényező vagyok az Indexet professzionálisan, főállásban irányító vezetés (Vaszily, Uj Péter, Kardos, és a kereskedőknél akkor még Szabó Ákos), de a tulajdonosok számára is. A cégcsoport közben hízott, hízott, és amikor már éppen túlnőttük a duplaépületes újpesti irodaházat, és minden négyzetméter számított, felajánlottam a legfelső szinten található irodaszobámat közösségi hasznosításra. Ekkor már többnyire úgyis saját irodámban, a város belsejében tartózkodtam többnyire, így nem is lett volna fair, hogy fenntartsak pár fölösleges négyzetmétert magamnak, miközben a többiek egyre szűkösebb helyen dolgoznak. Az iroda feladásának persze nyiván az lett a következménye, hogy még az addiginál is kevesebbet tartózkodtam a cégben.

A munkámban innentől kezdve igyekeztem jól lekeríthető, elkülöníthető területeket építeni, ahol a cég számára hasznos, neadjisten esetleg jövőbe is mutató dolgok készülhetnek. Az egyik ilyen téma volt az Átvágó, Vágó István kvízjátékának újraélesztése. Kiváló anyagi helyzetünknek köszönhetően mód nyílt arra, hogy elővegyük az évekig parkoló, egykor népszerű szolgáltatást, és újra életet leheljünk bele. Vágó természetesen boldog volt, imádta ezt a játékot, a körülötte kialakult közösséget, és ősszel elkezdtük teljesen újraprogramozni az egészet: új külső, új, biztonságosabb belső, új kérdések, Inda-kompatibilitás, saját blog, fórum stb. 

Index-könyvek

etetes.jpgA másik saját téma egy régi adósság: évek óta szerettük volna könyv formájában is kiadni az Index írásait, sorozatait. Saját szerzőink közben más kiadóknál próbálkoztak: Winklerék Best of Totalcarja egészen a toplisták második helyéig emelkedett az előző évben, és a 2006-os választások előtt jelentette meg Erdélyi Superman Tóta zseniális fikcióját a választások előtt hazánkba látogató ufóról. A könyv promóciójának egy zseniális médiahack volt az oszlopa: Tóta álnéven gyalázkodó olvasói levelet küldött a Magyar Nemzetnek, amelyben fellebbentette a fátylat arról, hogy az SZDSZ kampányfőnöke pénzeli az Index publicistájának a könyvét. A terv bejött, a nyomtatott Nemzet ellenőrzés és változtatás nélkül a publicisztikai rovat főhelyén hozta le az írást a teljesen ismeretlen nevű, nem létező szerzőtől, a könyv pedig elfogyott az utolsó szálig.

2007 őszén én is nekivágtam a kiadásnak: első két szerzőm Szily Laci és Ághassi Attila volt, utóbbi a sportrovatból. Szilynek volt egy jópár évvel azelőtt megjelent, velőtrázóan vicces könyve valós és kitalált horgászkalandjairól, az Etetés, ami elsőként annak idején mindössze ezer példányban jelent meg. Az eltelt idő alatt Szilyből egy kis internetes sztár lett az Index révén, én pedig nem tartottam elviselhetőnek, hogy ez a zseniális mű eltűnt a polcokról - a könyvet igazából mindenkinek el kell olvasni, azt gondoltam. Megvásároltam ezért a jogokat az előző kiadótól, és újra piacra dobtam az Etetést; hogy mennyire helyesen tettem ezt, azt az a tény is jelzi hogy Xantus Jánus halála előtt utoljára még megfilmesítette az erre egyébként teljesen alkalmatlan anyagot.

aranyak.jpgA másik kiválasztott Ághassi Attila nagyon népszerű sorozata lett, amelyben határon túli magyar olimpiai bajnokokat szólaltatott meg; egy-egy interjújához én készítettem annak idején a fotókat. Elképesztő élettörténetek, elképesztő harcok rajzolódtak ki az egyes darabokban, és az Indexen mindig vezetőként anyagokat falták az olvasók. A könyvesboltokban azonban nem voltunk túl sikeresek, mert újoncként nem tudtam egy könyvpiaci evidenciát: bár sokféle termék kapható, sporttárgyú könyveket már nem nagyon vesznek az olvasók. Az Elfelejtett aranyak azonban még így is grandiózus mű, példátlan vállalkozás egy területen, amire Ághassi előtt senki nem figyelt.

Lecsukják Zutyut

A gyülekezési jog gyakorlásának törvénytelen korlátozásában a rendőrség szocialista vezetés alatt páratlan gyakorlatra tett szert a 2006-os eseményektől függetlenül is - számtalan elmarasztaló hazai bírósági ítélet, valamint egy strasbourgi határozat a bizonyíték erre. Novemberben azonban minden addiginál többet engedtem meg maguknak: a Batthyány-örökmécsesnél tartott kislétszámú, be nem jelentett megemlékezésen őrizetbe vették lapunk munkatársát, Bogád Zutyut, valamint az éppen a HVG-nek tudósító underground punk-rock legendát, Barcs Miklóst. 

A nyilvánvalóan ostoba, sunyi akciót - a két újságíró egyértelműen a munkáját végezte a helyszínen, tévedésnek még csak esélye sem volt - az illetékes politikusok kezdetben mundérbecsület-alapon védelmükbe vették, az ügyben indított pereink nyomán, melyeket szép sorban elvesztettek, kicsit visszavettek az arcukból. Az esetnek köszönhetően többet hasonló veszély nem fenyeget újságírót Magyarországon. Uj főszerkesztő felháborodott jegyzetében egyáltalán nem fogta vissza magát, olvassuk csak el.

Tévéelnökjelöltünk van

Félig komolyan gondolt médiahack volt a Hammer Ferenc médiaszociológus barátunknak adott médiatámogatás: Feri megpróbálta komolyan venni a Magyar Televízió elnöki pozíciójára kiírt pályázatot, és az Index segítségével belülről is nyilvánossá tenni a folyamatot, amennyire lehet. Tévéelnöki kampányvideói itt, itt és itt láthatók, és számos cikkben kísértük végig a próbálkozást.

Év vége előtt a tulajdonosok újabb gigaüzlete: milliárdos nagyságrendű vételárért cserébe a csoportunkhoz került az Etarget, a szlovák székhelyű, internetes hirdetési megoldást működtető vállalat. A több régiós országban is jelen lévő cég rendkívül nyereséges volt, így ez a befektetés üzletileg nagyon jónak bizonyult, bár nem volt kockázat nélküli: tevékenységük direkt konkurenciáját, az AdSense-t maga a Google üzemelteti, és egy ekkora óriáscéggel nem olyan egyszerű versenyezni. Az akkor körbekérdezett webmesterek, tartalomszolgáltatók szerint az AdSense révén valamivel olcsóbban lehetett valamivel jobb minőségű átkattintó látogatókat szerezni, az Index értékes közönségével viszont, azt reméltük, ezen az arányon lehet javítani érdemben.

Decemberre egy friss adat: 250 ezren nézik már egy átlagos napon az Index címlapját - de az év utolsó napjaiban elkészült egy videónk, amit ennél egy nagyságrenddel többen néztek meg összesen, így az első tömegelérésű hazai internetes videóanyagnak lehet nevezni.

Karácsony előtt ételosztást szerveztünk a Blaha Lujza térre a hajléktalanoknak. Rendesen, tisztességesen kivonultunk egy sátorral, és többnyire saját készítésű élelmet szolgáltunk fel a gyorsan összesereglő, nagyszámú sorbanállónak, zenével, mókával, sok nevetéssel. Én is kiugrottam pár percre, aztán a hangulat ott tartott, a pár percből pár óra lett, így személyesen is megismerkedhettem az elkészülő videóanyag sztárjával, a pesti utcákon felügyelet nélkül, Maugliként nevelkedő nyolcéves cigány kisfiúval. A róla készült, Százhúsz centi tömény erőszak című kisfilm elemi erővel robbant a magyar közéletben: a rasszisták a cigányok elvetemültségét bizonygatva küldözgették egymásnak, míg a jogvédők azon döbbentek meg, hogy milyen társadalom az, ahol ilyesmi megtörténhet. A filmet valakik átdobták a YouTube-ra is, ott az összesített nézőszám pedig majdnem kétmillióig szaladt, amikor pár héttel később leellenőriztük. A bomba azonban hamarosan még nagyobbat robbant: a kissrác pár nappal később az aluljáróban késelt meg egy szintén fiatalkorú áldozatot egy mp3-lejátszóért, és a rendőrség őrizetbe vette. Ott kiderült, hogy román állampolgár, és hosszú, rosszízű vita indult arról, hogy vissza kell-e toloncolni idézőjeles hazájába, vagy nekünk kell gondoskodnunk róla, és megpróbálni jó útra téríteni.

14 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://gg.blog.hu/api/trackback/id/tr235242640

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az utolsó simítások 2013.04.25. 09:39:02

Elemi erejűnek bizonyuló publicisztikai írást közöltünk Publius Hungaricus álnév alatt, amelynek hatásai a mai közéletben is világosan kimutathatók.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

gzp 2013.04.25. 07:38:42

csak egy apro, am alapvetoen lenyegtelen pontositas ehhez: "A videórovat rá tudta venni Schobert Norbit és Rékát, hogy - életükben először - kilátogassanak a Szigetre, és készüljön az egészből egy rövidfilm." Norbiekat mi vettuk ra Velevetileg a latogatasra.

magg 2013.04.25. 13:24:18

A bombasztikus szó kétszeri helytelen használata ad egy kellemes, vajszínű árnyalatot a visszaemlékezésnek. :D

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2013.04.25. 16:37:59

Kimaradt, és így talán a spontán up-tbg videó sem teljesen érthető, hogy az új címlapot úgy vezettük be, hogy egy rövid ideig (talán egy napig?) egy ál-újcímlap (hogy kell ezt írni, Béla?) volt látható a 90-es évek amatőr weboldalainak agyonszínezett, agyonanimgiffezett, villogó stílusában. Én beszéltem olyan cégvezetővel aznap egy sajtótájékoztatón, aki elhitte, hogy ez az új címlap, és halálkomolyan kezdte nekem kritizálni.

jan 2013.04.25. 18:11:31

Erdekes, hogy GG mintegy premisszakent kezeli, hogy az Index csapata persze nem volt resze az (amugy joggal) ostorzott feltudasu elitnek.

Nekem ez korantsem evidens. Az Index megmondoembere, elso szamu arca evekig az a Tota W. volt, akirol a feltudas szobrat lehetne megmintazni: nagyon egyenetlen muveltseg es vilagismeret, hatalmas ontudattal es goggel parosulva. Es ez az ember osztotta evekig az eszt az Index neveben...

gg 2013.04.25. 19:44:58

@magg: a legfigyelmesebb olvasó díját már ki is osztottuk! :)

@erminavet: thx tényleg! totál elfelejtettem

@jan: W szerintem kurva sok mindenhez ért egész magas szinten, főleg ahhoz képest, hogy publicista, bölcsész - meglepődnél, mi mindennel foglalkozik még, amit az írás felől meg sem mutat magából. És elég jó agya van, nagyon gyorsan képbe tud kerülni szinte bármiből. De persze, jópárszor mellélőtt már; amit ő csinál szövegben, az veszélyes üzem, csak nem az ujjadat vágja le.

prettyinpink 2013.04.25. 20:12:40

"Az egyetlen súlyosabb erőszakos túlkapásnak éppen az Index riportere, Bence [...]"

ÖÖÖ....lehet nem olvastatok akkoriban index.hu-t?

jan 2013.04.25. 22:51:39

@gg: Persze, sok mindenhez nagyon ert, sok mindenhez meg egyaltalan nem (pl. vallas, egyhazak), de mindentudonak veli magat. Na, pont ez a feltudas. De nem akarom tulragozni.

gg 2013.04.26. 06:31:42

@jan: a hitről, vallásról tudás nekem eleve oximorongyanús, ott is inkább az eléggé sarkos véleménye az, ami biztosítékokat vagdos, nem?

Zb74 2013.04.30. 14:35:25

"A gyorsan beindított Bűvös Szakács hamar étkezésügyi sztenderddé vált, és az utóbbi évek hazai gasztroforradalmának legfontosabb alapillére lett."

És épp a minap költözött el egy gawkeresnek látszó felületre, a gaultmillau.hu-ra (ami a dizájn terén sajnálatos visszalépéssel járt együtt).

rozsdamentes arcél 2013.05.22. 22:00:55

A video alapján UP büszke volt a címlapos animgifekre, pedig olvasói szemmel kevés idegesítőbb dolgot tudok elképzelni. És még ma, 2013-ban is használják néha...

gg 2013.05.23. 06:13:14

@rozsdamentes arcél: ma használják csak igazán!