2013.06.11. 06:25

Csúcstámadás és visszavonulás

Nem úgy nézett ki 2008 első napjaiban, hogy olyan évünk lesz, ami a fél világot a padlóba döngöli. Idehaza ugyan nem volt rózsás a helyzet - a gazdaság a gyurcsányi adóprést nyögve recesszióba fulladt -, az internetes reklámpiac viszont a rekordok rekordjait is hanyatt döntötte: a 2007-es zárókönyvelés azt jelezte, hogy az addig is elképesztő növekedési rátát is messze felülmúlva, 44%-ot növekedett az előző évhez képest, megütve a 14 milliárd forintos szintet. Mindhárom nagy webcsoport, az Origo, a Sanoma/Startlap és az Index (a csatolt részekkel együtt) is immár milliós közönséget ért el, vagyis megérkeztünk a televíziózás nagyságrendjéhez - csúcsközelbe kerültünk.

Előzmények: 123456789101112131415, 16

Valószínű, hogy az elkúrást után kibontakozó gazdasági miniválság valójában a kezünkre játszott: a hirdetőknek jobban meg kellett nézniük, hogy pénzüket mire költik, így egyre nagyobb arányban vonták el a rádióra, tévére és nyomtatott újságokra költött pénzt, hogy a sokkal hatékonyabbnak bizonyuló, immár hatalmas tömegeket informáló és szórakoztató internetes felületeken legyenek inkább jelen.

Az eszkalálódó politikai válság is nekünk dolgozott, az olvasók figyelme őrülten koncentrálódott a már rég megbukott, de még hivatalban lévő miniszterelnökről szóló hírekre, illetve a márciusban esedékes vizitdíj-népszavazásra.

A kormányfő, egyre csekélyebb létszámú környezetébe bezárkózva szánnivaló kísérleteket tett arra, hogy minden irányú elszigeteltségén enyhítsen, azonban kitörési kísérleteik mindannyiszor újabb és újabb menekülésekké változtak. Első számú és gyakorlatilag egyetlen reformtervük, az egészségügyi ellátás átalakítása közröhejbe fulladt: a vizitdíj bevezetésén túli nagy ötletükre, a huszonkét darab, egymással versengő állami egészségbiztosító kompromisszumos tervére emlékszik még valaki?

Az államreformot és piaci szemléletet ígérő hamiskártyás persze soha nem nyúlt érdemben a költségvetés elfuserált kiadási szerkezetéhez; a durva megszorítást és adóemeléseket hozó 2007-es évben sem csökkent, hanem éppenhogy emelkedett az állami kiadások főösszege, 2008-ra pedig jóval 200 milliárd fölötti nyugdíjemelést büdzséztek be, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy differenciáltan ugyan, de ebben az évben szép csendben kiosztották a 14. havi nyugdíjat, Orbán sokat és joggal bírált kampányígéretét Gyurcsány fű alatt meg is valósította. Mindezeket a folyamatokat egy akkoriban debütáló villámagyú gazdasági újságírónk, Baksa Roland egyszerűen, érthetően, a magyar sajtóban egészen kivételes precizitással leplezte le.

Az irányítatlanul sodródó ország elitjéből nagyon kevesen figyeltek fel viszont azokra a hírekre, amelyek 2007 nyara óta mindennaposak voltak a világ pénzügyi lapjaiban, és komoly aggodalmakat okoztak a nyugati világban: ezekből a cikkekből még idejében megtanulhattuk volna a subprime szó jelentését. A rossz adósok hiteleivel foglalkozó tengerentúli pénzintézetek közül egyre többen váltak fizetésképtelenné a megelőző hónapokban, és a pénzügyi szféra szakértői ekkor már azt latolgatták, hogy a csődhullám elvezethet-e egy világméretű, minden eddigit felülmúló méretű gazdasági válsághoz, vagy nem. Nem ártott volna tehát óvatosnak lenni, a mi vezetőink viszont a költekezést választották, miközben a kincstár már rég üres volt. A Bankszövetség részéről pedig Erdei úr még meg is nyugtatta a népet: a magyar bankoknak semmilyen problémájuk nem lesz az amerikai subprime problémák miatt - a válság nem fog begyűrűzni, ugye,

Művelt Alkoholista és más blogkönyvek

65556_big.jpgAz év elején kihoztam az első blogkönyvet, a Blog.hu bortémájú sztárblogjának, a Művelt Alkoholistának az anyagából. A blog szerzőgárdáját Uj Péter és Gazda Albert trombitálta össze korábban, gyakorlatilag a Blog.hu indítása körüli időben, és pillanatok alatt nagyon ismert lett jól megírt, érdekes anyagainak köszönhetően; amelyek nemcsak borfogyasztóknak voltak emészthetők.

A könyv annak ellenére is tűrhetően fogyott (háromezret nyomtattunk, és nem sok maradt belőle), hogy könyvipari szakértők a kiadás után figyelmeztettek: a zsebkönyv mint formátum már nagyon divatjamúlt, és egyébként sem jó ötlet évszámot nyomni a borítóra, mert a következő évek eladásait leronthatja (hiszen akkor már lejárt szavatosságú árunak fogják tekinteni).

Időben nem sokkal maradt le az Alkoholistától a Szakítósblog könyvváltozata, amit nem mi adtunk ki, egy baráti kiadó látta meg benne a fantáziát. E páratlan sikerű netes projekt szellemi atyja az Indexhez nem sokkal korábban csatlakozott kiválóság, Valuska László és barátnője volt, akik szinte véletlenül hozták létre a médiaterméket, nem sejtve, hogy valóságos levélcunamit indítanak el vele. Olvasóik hamar elárasztották őket a hihetetlen és az elképesztő közötti skálán barangoló szakítótörténeteikkel, így egyáltalán nem okozott semmilyen gondot az anyagutánpótlás. A blog irgalmatlan népszerűségét a nézettségi adatok mellett (ezek a sztorik olvasottabbak voltak, mint komoly írásaink legtöbbje) a kivételesen magas olvasói aktivitás, az esetenként sok száz komment is jelezte.

Az akkori idők talán legnagyobb blogkarrierje azonban egyáltalán nem saját, belsős köreinkből indult. A ma már a netről eltűnt Szlengblog egy-egy új posztja valóságos rajongói hisztériát és linkelések tucatjait váltotta ki, sokáig anonimitásban maradt szerzőjének kiléte (ő magát Nyelvész Józsinak hívta) pedig bizarr találgatásokhoz vezetett rádiókban, újságokban, tévékben. Elképesztően laza, fölényes könnyedséggel, mégis láthatóan komoly nyelvi megmunkálással felkevert szlengpoénjai mögött többen valamelyik nagy, ismert írónkat - néhányan egyenesen Esterházy Pétert - vélték felismerni, az Index környékén meg inkább főleg a saját embereinkre gyanakodtunk, illetve még Inkei Bencére, a Matula Magazin és az Origó (majd  Quart) szerkesztőjére gondoltunk.

A valóság azonban teljesen máshogy nézett ki, és ez hamarosan a nyilvánosság számára is kiderült. Egy óriási tehetségű szerző tulajdonképpen teljes egészében a megszokott körökön kívülről is érkezhet - és ehhez épp a Blog.hu és az Index szisztémájára volt szükség. Az addig rejtőzködő zseni, Nebehaj Viktor ugyanis - szinte hihetetlen - akkor már több éve Magyarországtól meglehetősen távol, Írországban élt, a Google ottani leányvállalatának volt középvezető menedzsere, és bölcsész végzettsége ellenére munkaidejében főleg technológiai problémákkal foglalkozott.

Jobbra tolódunk

index_polo_2.jpgKözéleti potenciálunk az olvasók számának folyamatos, időnként agresszív növekedésével jó nagyra nőtt, és bár az előző években nyilvánvalóvá tettük, hogy liberális hangú lapként sem fogunk - finoman fogalmazva - beállni a baloldali kormányt dicsőítő  sajtókánonba, az sokakat még így is meglepett, hogy a 2006-ot követő elképesztően alacsony színvonalú kormányzati produkcióról elmondjuk mindazt, amit egy épeszű embernek el kell mondania. Bodoky cikksorozata a rendőri szervek brutalitásáról és a törvénytelen fellépések sokaságának dokumentálása pedig kisebbfajta sokkot okozott a pesti liberális értelmiség soraiban - a szerző előéletéből szerintük egyáltalán nem következett az, hogy ezeket a gaztetteket éppen ő leplezze le.

Megtanulhatták hát, hogy ilyen is van, de most, annyi év után is durva és elkeserítő végiggondolni, hogy a magukat liberálisnak, toleránsnak és emberijog-pártinak nevező magyarok milyen óriási hányada számára írja felül a pártszimpátia (vagy a fizetési szalag) ezeket az elvileg bivalyerősnek képzelt elvi meggyőződéseket. A Gőbölyös Soma-díj kuratóriumánál természetesen fel sem merült, hogy ebbe a kétes társaságba tartoznak, így januárban éppen Bodokynak ítélték (Bódis Andrással megosztva) a 2008. évi Soma-díjat, a 2006 őszi ügyekről szóló gigantikus cikksorozatáért.

Az Indexszel kapcsolatban a jobbra tolódás a baloldali sajtó egyik visszatérő toposzává vált, amin rengeteget nevettünk, és sok nyilvános tréfát is csináltunk belőle. De persze nemcsak Bodoky miatt könyveltek be minket fasisztának, szépen tettek hozzá a többiek is, különösen Szily, aki például később, az év vége felé jegyzett egy mérföldkőjellegű írást Ágybavizelő Ferenc miniszterelnök lett a nemzet új színésze címmel. Az írás arról az arcpirító performanszról szólt, amelyet a vezető a négy halálos balesetet követelő vasúti karambol után követett el; a tragikus eset ürügyén képes volt műsírást mímelni.

Az Index-ellenes támadások egyik csomópontja kedvenc hetilapom, az Élet és Irodalom volt, ahol szinte minden héten jutott egy oldalvágás nekünk. A 2007-es karácsonyi ünnepi számuk egyik publicisztikai írása is velünk foglalkozott, Széky János kóstolgatott bennünket óvatosan, és néhány adattal meg is próbálta alátámasztani azt az állítását, hogy az Index közép-európai összehasonlításban egy szerencsétlen, sikertelen lap.

Szegény kollega azonban lusta volt hivatalosnak tekinthető olvasottsági adatokat beszerezni, így egy afféle játékweboldalról, a közismerten hajmeresztő és torz eredményeket produkáló, de jó szórakozást ígérő Alexáról próbált tájékozódni. Az akkor még ennél is bénábban kinéző, de a mostanival megegyező hitelességű (illetve inkább hiteltelenségű) szolgáltatásnak gyakran beugranak az outsiderek, és esetünkben is ez történt - Széky leolvasta onnan, hogy Csehország vezető internetes lapjának ötször akkora olvasottsága van, mint az Indexnek. Mit lehetett tenni, gyorsan beszereztem a hiteles adatokat - ebben sokat segített, hogy leányvállalatunk, az Etarget Csehországban és Szlovákiában is jelen volt -, és írtam egy helyreigazítást, amit Kovács főszerkesztő becsülettel le is hozott. Itt kiderülhetett, hogy valójában jóval olvasottabbak vagyunk az Idnesnél, a vezető cseh lapnál, ami azért is nagy teljesítmény, mert Csehországban akkor már egymillióval többen interneteztek, mint nálunk.

Vásárolgatunk

Év elején néhány újabb bevásárlás: a tulajdonosok beszereztek egy szerb internetes fórumrendszert, neve Burek. Elég izgalmas számai voltak, abban a pillanatban 650 ezer regisztrált felhasználó öntött napi több tízezer hozzászólást bele, szóval a mi Fórumunk nagyságrendjében mozgó, jelentős dolog volt; de őszintén szólva én nagyjából ekkor hallottam róla utoljára, így jövedelmezőségről, megtérülésről nem tudok beszámolni. A nyelvi különbözőségek miatt értelemszerűen különösebb szinergiát sem lehetett felkutatni a már meglévő tartalmaink felé - annyi azért összejött, hogy a Totalcar logójával és nevével elindult ott is egy autós magazin.

honfoglalo.jpgMásik akkori akvizíciónk erősebb hullámokat kavart: megvettük a Honfoglalót, az akkor már piacvezető kvízjátékot. Érdekes találgatások nyíltak ezzel, hiszen éppen nem sokkal előtte élesztettük fel az ÁtVágót, Vágó István kvízjátékát - a Honfoglaló viszont akkor már jóval látogatottabb volt, napi hatvanezer körül játszottak vele. A fő különbség kettejük között az volt, hogy míg Vágó ragaszkodott ahhoz, hogy minden, az ÁtVágóba bekerülő kérdést ellenőrizzen, nehogy hülyeség kerüljön közéjük, addig a Honfoglalóba bárki feltölthetett kérdéseket-válaszokat, így a játék sokkal változatosabb lehetett. Igaz, emellett tényleg rettenetes hibákba, általános iskolák alsó tagozatának ismeretszintjén is elrontott megoldásokba futott bele az ember viszonylag gyakran, de ez a játékosokat szemmel láthatóan nem zavarta.

És hogy a történetbe egy további csavar is bekerüljön, Vágó állította, hogy valójában a Honfoglaló játékmenetét is ő találta ki - erről egy bulvárlapnak is kitálalt később, majd minden vonatkozó pert elveszített az ügyben. Sztorija szerint 2000 körül az RTL Klub még egy próbaadást is készített az ő ötletén alapuló Honfoglalóból, adásba végül nem került belőle semmi, mivel a csatorna inkább a Milliomost futtatta tovább.

De hogyan kerülhetett ez a fiókba süllyesztett tévés ötlet a későbbi internetes játék tulajdonosaihoz? Vaszily Miki, akkori vezérigazgatónknak ugrott be, hogy évekkel korábban, éppen 2000 körül együtt amerikaifociztak az RTL Klub akkori programigazgatójával (igen, Árpa Attila volt az), és a webes Honfoglaló alapítójával. Ki kinek mit mondott, mondhatott az öltözőben, ma már fölösleges boncolgatni - a Honfoglaló stábja viszont keményen, hosszú évekig kitartóan dolgozott a játék sikeréért, így kár lenne tőlük elirigyelni a virtuális glóriát.

A Honfoglalóból, annak átvétele után nem sokkal több környező országban is indultak különböző klónverziók, de egyik se ütött be túlságosan, és a magyar verzió néhány jó év után szintén fogyásnak indult.

Ezekkel a kiegészítésekkel, és az Inforádió régóta várt, márciusban végül formálissá is vált csatlakozásával nagyjából kialakult a mai, CEMP-nek nevezett csoport. A rövidítésnek van értelmes jelentése (Central European Media & Publishing), az álláspontunk viszont az volt, hogy betűszóként roppant béna, márkázhatatlan, alkalmatlan. Ezt a véleményünket viszont a tulajdonosok nem kérdezték meg, így a CEMP-helyzetet készen kapva, alkalmazkodnunk kellett ehhez a névhez. Az viszont most már látszik, hogy nekünk volt igazunk, a médiapiac még most, öt évvel később sem igazán tud rákapni a kimondhatatlan, asszociálhatatlan szótorzszülöttre, és inkább az Indexszel, a vezető termékkel azonosítja a csoportot. (Azokban a médiacégekben egyébként, ahol tudatos márkázási folyamat zajlik, és van egy ilyen egyértelmű dominanciájú, kiemelkedő termék, általában a csoportot is erről nevezik el.)

Az Index címlapjára viszont szép lassan felszerkesztettük a csoport többi tagjának ajánlóit is, hogy profitálhassank a forgalmunkból. Több esetben, például a Portfoliónál ez kézenfekvő volt - végre újra erős gazdasági anyagokkal és adatszolgáltatással tudtunk nyomulni. A Inforádióval viszont egy kicsit zűrösebb volt a helyzet, hiszen az ő híreik szinte minden esetben átfedésben voltak a mieinkkel, így a címlapunkon az ő dobozuk igazából nagyrészt redundáns volt - egy-két kivételtől, például a nagyon értékes saját interjúiktól eltekintve. 

Lecsúszunk egy nagy bizniszről

zutyu_2.jpg(A képen Bogád Zutyu riporter urat látjuk a 2008-as Operabálon, szmokingban, de ez a szakasz nem róla fog szólni.)

2007 második felében tűnt fel először, hogy a hazai internetes kereskedelem is kitermelte azokat az oldalakat, ahol egy helyen nézhettük meg, hogy különböző népszerű műszaki cikkeket melyik boltban milyen áron lehet megvásárolni. Bánóczy Zoli mint SEO-király nagyon korán megbízást is kapott az akkor legnagyobbnak tűnő ilyen szolgáltatótól, az Árukeresőtől; ők is, mint a hasonló kisvállalkozások akkor még a szó szoros értelmében a keresőből éltek, onnan vették látogatottságuk szinte száz százalékát, így kulcskérdés volt nekik, hogy jól szerepeljenek.

Riválisuk, az Olcsóbbat.hu tulajdonosai valamikor 2007-2008 fordulóján kerestek meg engem, hogy nincs-e kedvünk megvenni őket, és megnyomni ezt az üzletágat is, az Index olvasóinak segítségével. Az általuk prezentált üzleti terv nekem túlzottan ambiciózusnak tűnt - de később kiderült, hogy egyáltalán nem az. Számaik azt ígérték, hogy egy-két éven belül százmilliós nagyságrendű üzlet válhat a dologból, és elég komoly kontroll a hazai elektronikus kereskedelem egy elég nagy szelete fölött, hiszen a trend azt mutatta, hogy az emberek vásárlás előtt egyre inkább effajta oldalakról tájékozódnak.

Vaszily Miki megszerezte tulajdonosaink felhatalmazását, és meg is indítottuk a tárgyalásokat, ám nagyon-nagyon lassan haladtunk. A célfeltételek, amiket a vásárlásnál el kellett érnünk, eléggé agresszívak voltak: nagyon alacsony vételár, és utána valamiféle nyereségrészesedés biztosítása a weboldalt elindító és üzemeltető csapatnak. Egyik forduló a másik után jött, és a menet egészen tavasz végéig kitartott, ekkorra alakult ki konszenzus eladó és vevő között minden feltételben.

Jöhetett volna a formális szakasz, szerződések, papírozás, ám ezek a dolgok akkor már nálunk nagyvállalati tempóban intéződtek nálunk - teltek, múltak a hónapok, és alig történt előrelépés, a legfőbb főnök - aki ekkor már nem volt kétséges, hogy maga Spéder Zoltán -, nem tartotta túl magas prioritáson az ügyet. Így húzódott az adminisztráció egészen októberig, a világválság megérkeztéig, ekkor viszont már fel sem merülhetett, hogy bármit is megvásároljunk. Az Olcsóbbat fél évvel később a Sanomához került; lényegesen többet fizettek érte, mint amennyit nekünk kellett volna, de még így is szupernyereséges termékké nőtt a kis projekt, túlteljesítve az alkotók legoptimistábbnak vélt terveit is.

Bukik a vizitdíj, és miénk a győzelem

A politikai őrültekháza március 9-ére élesedett fel, bár a vizitdíjról és a tandíjról szóló népszavazás eredményét - sportsajtónyelven kell most megszólalnom - borítékolni lehetett. Gazda Albert azonban jól látta meg heti véleménycikkében, hogy Gyurcsány ellen pont azt a fegyvert fordította a Fidesz, amit ő használt először, éppen Orbán ellen, 2004-ben: ha a kettős állampolgárság ellen lettek volna érvei, biztosan azokat használja, és nem hazudja tele az étert nyugdíjfizetési kötelezettségről és egyebekről. Őt azonban a részletek nem érdekelték, egyszerűen csak Orbánt akarta legyőzni valamiben, és ehhez talált egy pályát, ahol ezt könnyen megteheti. Hát most Orbánék találtak egy hasonlót, ahol viszont ő volt könnyen fogható - azon a bizonyos 2006 tavaszi tévévitán tényleg letagadta a vizitdíjterveket.

A népszavazási hajrában vált kilenc év után először bizonyossá, számszerűen kimutathatóvá, hogy alaposan felülmúltuk nézettségben az Origót, legalább ötvenezer olvasót vertünk rájuk a belföldi politikai híroldalakon oldalakon naponta. A címlapunk látogatottsága pedig már jó ideje jelentősen nagyobb volt: konkurensünk 2000 körül kialakult helyzeti előnye az volt, hogy az egyetlen használható magyar keresőt, az Altavizslát ők kínálták, náluk lehetett keresni. Az évek során azonban a Google mindent és mindenkit letarolt, így az Altavizsla eljelentéktelenedett, majd meg is szűnt, így szép lassan föléjük kerekedtünk.

De nem ez volt az egyetlen probléma a szomszédvárban. Az igazi zűrt az jelentette, hogy míg mi évek óta értelmezhető szintű nyereséget termeltünk, addig az Origo tetemes, milliárdos nagyságrendű veszteséggel zárta szinte minden üzleti évét. Ennek egy jó része annak volt köszönhető, hogy nagyon drágán működtek; a Deutsche Telekom leányvállalataként komoly megkötéseik voltak egy csomó fronton. Jóval nagyobb létszámú stáb, sokkal magasabb fizetések, nagyobb méretű és magasabb kategóriájú irodák, számunkra elképzelhetetlenül drága, szinte száz százalékban túlbiztosított szerverek - ez a vállalati kultúra számunkra sci-fi volt, nekünk az első tőkeinjekció óta mindig magunknak kellett megkeresnünk a betevőt, így jóval spórolósabbak voltunk. 

Mindehhez jött az is, hogy reklámértékesítésben is kezdtünk jobban állni - bár a papírjaikba nem láttunk bele, de a bevallott adatok alapján úgy lehetett sejteni, hogy ott is létrejött egy pici előnyünk.

Az Origo menedzsmentjének korábban lehetett egy rövid távú érve amellett, hogy portáljukat érdemes finanszírozni: náluk volt ugyanis az ADSL-előfizetések értékesítése is, és a korai időszakban jól védhető álláspont volt az, hogy nagyon kevés a magyar nyelvű tartalom az interneten, áldozni kell tehát rá, hogy legyen mivel reklámozni a drótot. 2008-ban ez az érv azonban tarthatatlanná vált, hiszen a magyar nyelvű neten már óriási tartalombőség volt az Origo nélkül is, mindenféle közönségszegmens számára.

Az alakuló krízishelyzetet az origósok a lehető legrosszabbul kezelték: megkezdték az előkészületeket két saját, hagyományos tévécsatorna elindítására, soha nem látott pénzösszegeket csoportosítva a halva született üzletágba. A létrejött időjárás- és az életmódcsatornára természetesen nem sokan voltak kíváncsiak, így két év után a minimumra kellett vágni a működésüket.

Márciustól tilos káromkodni

A hagyomány szerint eléggé szabadon (és, figyelem, konzervatívok: sokszor szabadosan!) szerkesztett Index-címlapot egyre több vád érte, merthogy egyre vulgárisabb lett, köszönhetően a kattintásokat mérő ravasz szerkezetünknek, na meg a kedves olvasók azonnali kedvező reakciójának. A címlapszerkesztő ügyeletesek fejébe gyorsan belekódolódott, hogy bizonyos szavak használatával - élvezkedjünk még egy utolsót: pina, fasz, szar, buzi és hasonlók - szépen maximalizálni lehetett a napi kattintásmennyiséget.

Ezt az önmagában egyáltalán nem elítélendő tevékenységet - közhely, de tessenek modern magyar irodalmat olvasni, bárkitól - viszont nem olyan könnyű elfogadható színvonalon művelni, így az esetek egyre nagyobb részében kellett igazat adnunk a kritikáknak: sokszor tényleg indokolhatatlan prosztóságba csapott át a kattintásvadászat.

Március 15-én este azonban betelt a pohár Uj főszerkesztőnél (a napi ügyeletes éppen Petőfi Sándort hozta forgalomba egy nagyívű kifejezéssel, vezető anyagként), és az alábbi körlevélben jelentett be súlyos megszorításokat:

"draga enberek

minthogy az elmult honapok figyelmeztetesei semmilyen eredmenyt nem
hoztak, es egyaltalan nem ugy tunik, mintha a szerkesztoseg
munkatarsai kepesek lennenek onkorlatozasra ezen teren, sot, hetrol
hetre tesznek tanubizonysagot arrol, hogy egyszeruen nincsenek
birtokaban annak a joizlesnek, amely alkalmassa tenne oket a tragar es
mas, kenyes szavak megfelelo cimbeli alkalmazasara, ezert sajnos
brutalisan egyszeru adminisztrativ intezkedest kell hoznom.

matol hatarozottan MEGTILTOM

a nemi szervek, a kozosules, a kulonbozo urulekfajtak es a tobbi
hasonlo aktus es objektum megnevezeset az indexes cimekben es cimlapos
ajanlokban.

ilyen szavakat kizarolag foszerkesztoi engedellyel szabad cimlapra
tenni. a foszerkesztoivel azonos hatalyu Zsadon Bela olvasoszerkeszto
engedelye. nem vicc - illetve vicc, de ez van.

a fenti rendelkezest megserto kollegakat 10 000 forint azonnal
buntetessel fogom sujtani.

kelt, alairas, sk.

faszomba, tenyleg."

Elköszön Szabó Ákos

Április drámai változással indult: elhagyott bennünket Szabó Ákos, kereskedelmi és marketingigazgatónk, aki szinte az Index kezdeteitől, 2000 eleje óta velünk volt. Ákos, vagy sokkal többet használt belsős nevén Ász tette talán a legtöbbet a magyar piacon az internetes hirdetési piac kialakításáért; mikor elkezdte, nem sokkal voltunk a nullpont fölött, amikor pedig kiszállt tőlünk, már tízmilliárdos nagyságrendű volt az iparág, komoly szabványokkal, prémium jellegű, tehát kimondottan magasra pozicionált, mégis jól működő árazással, elképesztő növekedési dinamikával.

A válás oka egy koncepcionális különbség volt: a tulajdonos - egyébként érthetően - egységesíteni szerette volna a csoport különböző médiatermékeinek (jó sok volt már belőlük: Portfolio, Inforádió, Napi Gazdaság, Honfoglaló, Bookline, Etarget és egyebek) hirdetési értékesítését, és ebben nem tudtak közös megegyezésre jutni Ásszal. Helyét az addig második helyen dolgozó Ziegler Gábor vette át, ma is ő vezeti a teljes Index-csoport értékesítését. Ász tulajdonképpen piacvezető pozíciót adott át neki, de az is tény, hogy Ziegler munkája nyomán ma a részleg piaci dominanciája, vezető szerepe erősebb, mint bármikor.

Az Index főtulajdonosáról, Spéder Zoltánról szintén áprilisban érkezett a hír, hogy az OTP után (melyet egy évvel korábban hagyott el) folytatja a banki építkezést: az FHB egyik részvényese volt már korábban is, 29-én pedig a bank elnökévé választották.

Furcsa mozgások a balon

A népszavazási kiütéstől tántorgó kormány egyre-másra jött elő hülyébbnél hülyébb ötletekkel. Hogy a vereség utáni héten azonnali, rendkívüli nyugdíjemeléssel próbálták stabilizálni hagyományos szavazóikat, szinte már szót sem érdemel; áprilisban azonban konkrétan megőrültek, mivel bejelentették, hogy hamarosan 0,8 százalékos kulccsal meg kívánják adóztatni az internetezést! Az Index első reakcióját én írtam meg, nagyon gyorsan.

A tartalomszolgáltatók egyesülete, amelynek folyamatosan elnökségi tagja voltam azóta is, úgyis jó ideje munka nélkül volt - ez persze túlzás, de a komoly politikai fenyegetések korán évekkel túl voltunk. Aktivizálódtunk tehát, és gyorsan sikerült kideríteni, hogy az egész mögött a szoci kultúrlobbi állt, szívesen láttak volna néhány extra milliárdot, ki tudja, mi lesz még itt. A fejleményeket egy újabb írásban foglaltam össze, és országos tiltakozó akciót szerveztünk - aki velünk volt, kirakta a címlapjára az interNEtadó logóját. Az akciót természetesen blog.hu-s bloggal támogattuk, valamint brutális, nehézsúlyú háttérlobbizással, aminek köszönhetően sikerült eltéríteni az illetékeseket ettől a baromságtól.

DSC03280_2.jpgDe nem az internettől: ugyanebben a hónapban jelentkezett be trónkövetelőnek a Zoom.hu, egy hírportál, amit szemmel láthatóan baloldalról finanszíroztak, egy baloldalközeli kavarásairól ismert üzletember? kommandós? szakértő?, Tarjányi Péter tulajdonlásával.

A lap ambiciózusan azt a célt fogalmazta meg nyilvánosan több helyütt is, hogy le szeretné nyomni az Indexet és az Origót, ezt a törekvést még óriásplakát formájában is megfogalmazták - ennek a tervnek azonban körülbelül annyi volt a realitása, mint hogy én most hipp-hopp elutazom a Marsra. Huszonegynéhány fős stábjukban tulajdonképpen egyetlen ismert szakembert vettünk csak észre - ő sem internetes -, rengeteget videóztak, ami a hatékonyságot szintén rontotta, az elkészült tartalom pedig íztelen-szagtalan, indok és értelem nélkül szerkesztett keverék volt. A projekt alig több mint egy évet élt meg - szerintem helyesebb, ha mögötte valamilyen pénzügyi-politikai csavart, mint tényleges sajtópiaci próbálkozást sejtünk.

Pedig lett volna értelme koordinált baloldali internetes sajtófejlesztésnek, azonban a fejetlenség közepette már senki nem mert két napnál messzebbre tervezni. Miközben a kormányzás napról napra élte fel egész politikai közösségének esélyeit, a jobboldalon kettős építkezés zajlott. A jól ismert Magyar Nemzet - Hír TV tengelyen, és az akkor még ettől a körtől független Heti Válaszon túl szerveződött a blog.hu-n egy alternatív konzervatív valóság, elsősorban a Mandiner elődje, a Reakció blogjának sikerén felbuzdulva.

Szinte minden héten felfedezhettünk egy-egy újabb darabot közülük - zömmel ugyanebből a szellemi körből, a fiatal konzervatívok közül kerültek ki a szerzők, akik többnyire ismerték is egymást, de sokszor nem. A Konzervatórium, a Paranoid Android, a Vastagbőr és a többiek hamar a blogketrec szerkesztőinek kedvencei lettek, hiszen rengeteget írtak, nagyon jó minőségben. Egy-egy alkalommal még a blog.hu-n kívül létező Jobbklikk is felbukkant a ketrecünkben, ami egyértelmű szabálytalanság volt Index-szemmel - viszont remek írásokhoz jutottunk ezen az ágon is.

A 2010-es katasztrofális vereséget követően az MSZP hivatalos értékelése szerint a blog.hu-n burjánzó jobbos blog-ökoszisztéma nagyban hozzájárult a kétharmadosbukásukhoz, mivel olyanok előtt tette elfogadhatóvá a konzervatív világnézetet, akik a Kerényi-Fekete György típusú hiteltelen szélkakas-konzervativizmustól egyébként rosszul lesznek.

Eközben a Reakciónál Balogh Ákosék nem tétlenkedtek, és mivel blogjuk nagyon ment, teljes erővel nekiálltak egy nagyszabású internetes fordulat megkomponálásának. A korszak egyik címlapterve itt látható; figyeljük meg, hogy a nagy címbetű - nagy kép trendjét - ami az angolszász világban akkor kezdett befutni - ők már akkor behozták volna. (A magyar piacon még most, 2013-ban is hatalmas sikoltozást váltott ki, hogy az Origo és a 444 átváltott a valójában már több mint ötéves divatra.)

reakc_1.jpg

Perpatvar a videórovatban

Az utolsó hónapokban - szinte észrevétlenül - végzetes konfliktus nőtt az egyik legfiatalabb szervezetünkben, a videórovatban. A probléma hiperérzékeny pontunkat találta el, hiszen stratégiailag éppen az internetes videótartalmak nagyívű felfuttatását terveztük az egyik legfontosabb kiugrási pontnak a következő évekre. Értelmes tervek esetén számíthattunk a tulajdonos pénzügyi képességeire, így nem tartottuk féken a terveinket - külön cégként képzeltük a működést, rengeteg saját tartalommal, sok vásárolt konzervanyaggal - melyeket igény és tetszés szerinti időpontban, vagyis on demand nézegethetnek a nézők -, és a már többé-kevésbé működőképesen átvett, de még rengeteg fejlesztést igénylő videómegosztóval.

A videórovat addigra már megtalálta a saját hangját, és megtörtént a szinte lehetetlen, le tudták képezni mozgóképre az Index sajátos hangját. Vezetőjük Somlai János, Jáni volt, akiről tudtuk, hogy nem konfliktustalan személyiség (már két eléggé különböző pozícióban is dolgozott előtte nálunk), de a videórészleget teljes egészében a saját embereiből, az alapoktól építhette fel - az Index előtt ugyanis többek között az ő stábja csinálta a legendás Sziget-híradókat, melynek vetítéseire éjfelenként sokezer ember gyűlt össze a Sziget óriásvásznánál.

De még ez a kockázatkerülő megoldás sem vezetett eredményre, és Jánival májusra pont a saját stábja fordult szembe, ki-ki alapon; vagy ők mennek, vagy a főnök. A rettenetes konfliktust a főszerkesztő csak Jáni menesztésével tudta megoldani, sok-sok keserű vita után, majd a döntést még több szomorú jelenet követte. Jáni konfliktusai ellenére is kiváló közösségi ember volt, az indexes lélek egyik hordozója, a kirobbant vitában viszont nagyon rosszul szerepelt, így eléggé elfordult tőle a közösség. Annyira azért nem, hogy a viszony a mai napig folyamatos vele, és az Index-focicsapat el sem volt képzelhető nélküle.

karotta_2.jpgNo de ki legyen gigantikus videóvállalatunk vezetője? Csak rosszabbnál rosszabb válaszaink voltak - a kézenfekvő választás pedig ott volt előttünk, de ő a Totalcart vezette. Bazsó Karotta Gábor a totalcaros tévéműsorok miatt megkérdőjelezhetetlen mozgóképes gurunak számított a cégen belül, és vezetési képességei is szépen kinőttek az évek során, így személye minden tekintetben megfelelőnek tűnt, csak a Totalcar ügyét kellett rendbetenni, vagyis új vezetőt találni a helyére. A blokkolt helyzet feloldására végül Kardos Gábornak volt épeszű javaslata, amit meg is játszottunk: a Totalcarba egyik korábbi alvállalkozónkat, Bende Tibort húzta be, így Karotta mehetett videót vezetni.

Ez a róla készült portré az egyik első közös videós stábértekezleten került papírra, alkotója nem más, mint Tamás Bence TBG.

Bende érkezésével rövidesen a Totalcar is teljesen átalakult, az új vezető Winklerrel egyetértésben gyakorlatilag a teljes klasszikus Totalcar-csapatot lecserélte mellékhatásként, ami nem kis meghökkenést keltett.

Tavasszal én közben ráindítottam a magyar nyelvű szintiblogomra, a midi.blogra ugyanennek az angol nyelvű verzióját is. Átütő sikert nem értem el vele - elsősorban azért, mert a kommenteléshez a magyar nyelvű blog.hu-s felületen kellett regisztrálniuk szegény nemzetközi júzereknek. Néhányan viszont megtették ezt, így hoztam pár igazi világsztár kommentelőt a blog.hu adatbázisába, például Peter Vogelt, az első digitális sampler feltalálóját és megalkotóját (az az esemény még 1979-ben történt, tehát nem fiatal emberről van szó), David Noelt, az akkor még aprócska, de ma már világverő SoundCloud egyik első emberét, illetve Peter Siedlaczeket, aki az egyik legnagyobb név a hangmintakönyvtárak piacán.

Néhány apróság még tavasz végéről és a nyár elejéről: Tomcat, a közismert blogger rövid életű politikai pályafutást indított a Jobbik környezetében, melynek egyik elemeként perrel fenyegette az Indexet a Fórumban olvasható, őt illető gyalázkodó hozzászólások miatt. Igaza volt, törölnünk kellett a legbetegebb topikokat. 

Aztán egy újabb bal-faszság: Gyurcsányék bejelentietté, hogy 200 millió forintért portált fejlesztettek a kormányszóvivőnek, hogy az zavartalanul tudja informálni a hozzá forduló újságírókat. Az őrült pénzszórást azonnal megtámadja szinte a teljes sajtó és az ellenzék is - ennyi pénzből komplett nagy online birodalmat lehetett ekkor már gründolni, nem egy párszáz vagy ezer embert kiszolgáló hírblogot. 

Később kiderül, hogy ebben a költségvetésben a kiszolgáló szerver is benne foglaltatik, de ettől egyáltalán nem kerültek jobb helyzetbe a döntéshozók, hiszen ilyen kevés embert filléres számítógépekkel ki lehet szolgálni. Néhány pillanatig mi is kényelmetlen helyzetbe kerültünk, mert egy régi internettós kollegánkat, Kelemen Gábort találta meg a baloldali média és szegény Daróczi szóvivő, hogy szakszerű interjúalanyként szakmailag mentse a projektet. Ő akkor már jó ideje nem dolgozott a szakmában, mégis az Index felállítójaként nyilatkozott - néhány helyen sajnos helyre kellett igazítanunk, hiszen az Indexnek ő még a környékén sem járt soha.

Sportnyár

A 2008-as nyár volt a hazai internetes sportközvetítések talán első igazi erőpróbája, Pekingben minden idők leg-olimpiáját ígérték, és az osztrák-svájci foci EB-re is rendesen felhúzták a hangulatot. Minden portál hatalmas erőkkel készült rá - mi például a sportrovat teljes megújításával, és jó erős bebrandingelésével. Uj Péter régi álma volt, hogy olyan sportrovatunk legyen, mint az amerikai nagyoknak, ahol ő napi szinten szokta csekkolni a legújabb kosáreredményeket. Az ideális, a tökéletes, a mindent verő rovatot szerette volna létrehozni, ahol nemcsak cikkek jelennek meg, hanem eredmények, statisztikák, adatok logikus rendbe szervezve, okos szoftverek által keresztül-kasul linkelve. Egy ilyen nagy rendszer működtetésével az addig mindössze három fővel üzemelő sportrovatunk biztosan nem bírt volna, így mindenképpen terveztünk némi létszámbővítést is.

Egy ilyen rovat tulajdonképpen lap a lapban, hiszen jóval magasabb színvonalú tudás és prezentáció koncentrálódik benne, mint az újság többi részében, ezért a terv az volt, hogy önálló márkanevet húzunk fel rá. A sok buta corporate-jellegű ötlet között a főszerk saját ötlete, a Sport Géza nagyjából egyikünket sem ragadott el, de UP makacsul kitartott mellette, jobb változat meg nem volt. És nagyon jó, hogy így maradt, a név élesben egészen jól működött az első perctől kezdve, és egy egészen új iskola alapjait tette le. (Lett is pár követője hamar.)

geza.jpgAz új sportrovatot már az új szerkesztőségi szoftverre (belső kódneve Manis volt) fejlesztettük fel, ami akkor már több mint egy éve készülgetett, és a Sport Géza alatt debütált, szinte kifogástalanul. Sajnos azonban a nagy sporttervekből szinte semmi nem tudott megvalósulni: a statisztikák és adatok körül soha semmi nem volt rendben, a specifikált igényeknek csak a töredéke készült el, ami pedig elkészült, azt rosszul vagy egyáltalán nem tudta feltölteni a sportrovat. A hazai piacon tehát ezt a fajta forradalmat egyáltalán nem tudtuk még csak beindítani sem, maradtunk a jó közvetítéseknél és sportcikkeknél. A bukta okairól minden résztvevő mást állított - utólag, úgy tűnik, az alulmenedzseltség és az erőforráshiány tehetett mindenről. Vagyis végső soron mi magunk.

Egy új szereplő is betoppant a felvirágzás előtt álló netes sportpiacra: a MyVIP-et is üzemeltető, a Laborc-Portik beszélgetésekben sűrűn felbukkanó General Media. Ez a cég már a kétezres évek első fele óta vásárolgatta össze a magyar internet nagy kapacitású, de kevéssé értékesíthető projektjeit, mint például a Mellesleg pornóportál vagy a Chat.hu, nagyot viszont akkor dobott igazán, amikor az Iwiw sikere nyomán szinte hetek alatt lemásolták, pontosabban újrafejlesztették a szoftvert, és útnak indították a MyVIP-et, aminek az elején az Iwiwével összemérhető számú regisztrált tagja volt.

A céget már akkortájt sűrűn emlegették együtt Portik Tamással - egyes kollegák esküdtek, hogy a korábban körözött olajszakember többször is bejárt a szerkesztőségbe, és sajátjaként mutogatta a terepet vendégeinek -, nekünk viszont különösebb dolgunk nem volt velük, sok vizet nem zavartak. Az persze érdekes volt, hogy éves mérlegeikben rendre hasonló bevételi számokat szerepeltettek, mint mi, miközben nem nagyon láttunk náluk nagy ügyfeleket - de ez legyen az ő gondjuk.

Annál különösebb volt, hogy 2008 nyarán ők is sportoldalt indítottak, nagy stábbal, valódi újságírókkal és komoly ambíciókkal. Rögtön az első napokban komoly látogatói számokkal bombázták meg a médiaügynökségeket - úgy tűnt, mintha jóval nagyobb lett volna a sikerük az Origo és az Index sportrovatánál, sőt, a megerősített Nemzeti Sportnál is. A számok mögé nézve azonban hamar kiderült a turpisság - a MyVIP óriási közönségét használták fel, és mindenki, aki kilépett a rendszerből, megkapta a sportoldal nyitólapját is, kéretlenül. Csak rá kellett pillantani az adatokra, hogy ez nyilvánvalóvá váljon - olvasóik több mint kilencven százaléka nem jutott túl ezen az oldalon, míg nálunk átlagban 7-8 oldalt is elolvastak, mielőtt elhagyták Gézát.

sg.jpgA foci EB-re egy remek, szintén iskolateremtő újítást vezettünk be: minden csapatnak indítottunk részben belsős szervezőkkel, részben külsős segítséggel szurkolói blogokat, így minden csapatról a legpontosabb insider infókat tudtuk szolgáltatni a legautentikusabb forrásból: a rajongóktól.

A pekingi helyszíni közvetítést viszont kicsit megszívtuk: már jóelőre, februárban lefoglaltuk a tudósítók számára a szállodát, egészen elképesztően őrült összegért - nyilván egy darab hely nem lesz a városban, mire a játékok megkezdődnek, gondoltuk. Hát nem így volt, gyakorlatilag a fél város üresen állt, korántsem jött annyi látogató, amennyit a kínai elvtársak beterveztek, így a város központi részén is ötöd-hatodáron juthattunk volna szobákhoz sokkal jobb minőségben. Ezzel szemben szegény csapatunk napi három órát utazott a kollégiumszintű kényelmet biztosító bérelt helyünkre, ahol majdnem minden emeleten volt mosdó.

Júliusban a náci propagandafilm, a Jud Süss pesti vetítése borzolt kedélyeket, ebből az esetből is kivettük a részünket. Miután a tervezett helyszíni vetítést a rendőrség meghiúsította, a szervezők felpakolták az egész műalkotást egy bloghus blogra, amit a blogketrec szerkesztőgárdája azonnal az Index-címlapra varázsolt. A nácivadászok természetesen bennünket is azonnal célba vettek, és hosszas jogértelmezési vita indult az eset körülményeiről, amiből sok mindent megtudtunk - például azt, hogy a filmet szerzői jogi okokból tilos vetíteni, és nem azért, mert uszító.

A válság előtti pillanatok

tulkap_1.JPGA szeptemberem nagyon sűrű volt: egyrészt rám került a sor, és én lettem a tartalomszolgáltató egyesület elnöke - ennek folytán rögtön számtalan látogatáson és meghíváson kellett részt vennem -, de még durvább elfoglaltságsorozatot jelentett a Bodoky Tamás díjnyertes 2006-os cikksorozatán alapuló riportkönyv és fényképalbum, a Túlkapások megjelentetése.

Tamás még a díj átvétele után nem sokkal elkezdett kérdezgetni, hogy nem adjuk-e ki a sorozatot egy kötetben, amire mindig pozitív választ adtam, de konkrét előrelépésre valahogy nem került sor - most már tudjuk, hogy csak egy szikra hiányzott. Ez pedig nyár elején pattant ki, méghozzá Barakonyi Szabolcs, csodafotósunk fejéből, aki valahogy meghallotta, miben gondolkozunk, és feldobta, hogy készítsünk afféle kombinált könyvet, ne csak egy sima riportsorozatot: működjön úgy is, mint egy fényképalbum. A kirívó brutalitásokat számtalan fotós megörökítette, az Indexben, házon belül is van rengeteg ilyen kép, de a fotóskollegák sajtószerte biztos, hogy szívesen beszállnak közénk egy-egy képpel.

Szabolcs elképesztően erős fotóanyagot hozott össze, melynek körülbelül a fele került a könyvbe, de még így is sokkoló. A kiszemelt képeket megvásároltuk, minden fotós és szerkesztőség nagyon segítőkész volt, egyedül a Magyar Nemzetnél utasítottak csak vissza, az ő képeik így nem szerepelnek a könyvben. Arra hivatkoztak, hogy nekik is lesz egy hasonló kiadványuk - ez azonban csak jó egy évvel később került piacra, Kormos Valéria cikkeiből, fekete-fehér, kisméretű fotókkal. Úgy gondolom, kár volt elzárkózniuk.

A könyvet óriási marketinggel, nagy bemutatóval és sok-sok hirdetéssel, ismertető cikkel indítottuk útjára. A nyilvános premiert a ma már nem működő Pesti Lámpás nevű étteremben tartottuk, a Károlyi Mihály utca elején; úgy százan férnek be normális esetben erre a helyre, de akkor voltunk vagy százötvenen - rengeteg politikai szereplő (nem baloldaliak, azt sejthetjük), híradók, újságíró kollégák. Uj főszerkesztő, Schiffer András, természetesen maga Bodoky és még többen mások produkálták a hivatalos programot, mialatt a háttérben a képanyagot vetítettük.

A kötet hónapokig komoly viták középpontjában állt; a baloldal természetszerűleg támadta és koncepciózusnak próbálta beállítani, míg jobbról néhányan már a címet is tűz alá vették. A Túlkapások szerintük azt sugallja, hogy itt egyedi, kirívó esetek történtek, afféle kisrendőri szinten, míg szerintük az akció, a törvénytelenségek sorozata központilag és politikailag volt megszervezve - természetesen a kormányfő által. Egyrészt azonban utóbbira még ma sincs bizonyíték, másrészt, ha így is lett volna, a túlkapások attól még túlkapások maradnak.

Szinte pillanatokkal a válság előtt jelent meg egy újabb, később legendásnak bizonyuló és sokat másolt formátumunk, Bede Marci Menő-nem menője. Első darabja itt olvasható, Oroszország volt benne nem menő, de csak pár újabb rész kellett ahhoz, hogy lássuk, ez megint egy nagy dobás: Bede ítéleteit a kritizáltak (és esetleges rajongóik) nemmenő-esetben rettenetesen a szívükre vették, ami levéláradatban, fórumanyázásokban materializálódott, sokan pedig tényleg megpróbálták másolni, utánozni Bede találmányát, megjelent egy csomó menőnemmenő-klón - de ezek, lehet mondani, szinte semennyi sikerrel sem jártak.

Sajnálatos események

Innentől pedig a történelem: a Lehman Brothers szeptember közepi csődje, majd a szeptember végi-októberi eleji fejlemények hatására Magyarország októberre technikailag fizetésképtelenné vált, és az IMF azonnali segítsége nélkül azonnal csődbe ment volna - gyakorlatilag a világon az első között (Izland és Ukrajna játszott még ebben a ligában). A Valutaalap nyilatkozatai, majd a gyors szerződéskötés a hónap végén azonban megmentették az országot, de a forint azonnali jelentős árfolyamzuhanást szenvedett el, és az itthoni banki részvényárfolyamok is összeomlottak.

Ennek az eseménysornak egyetlen olyan esetben sem kellene közvetlen hatással bírnia egy médiacégre, amikor annak tulajdonosa nem bankár. A mi esetünkben azonban épp ez volt a helyzet, így a tulajdonos portfóliójának megrendülése miatt Vaszily Miki azonnali stratégiaváltásról hozott híreket: mostantól jó darabig semmit nem vásárolunk, semmibe nem fektetünk be, a napi működés nyereségessé tétele a legfőbb feladat.

Ez az Indexnél tulajdonképpen nem volt gond, hiszen nyereségesek voltunk, de azért a költségelemeket nagyon szigorúan átnézték - és rögtön meg is álltak egy tételnél, az én tiszteletdíjamnál, amelynek csökkentésére érkezett egy kevéssé konkrét javaslat. Az én ellenajánlatom ennél konkrétabb volt: csökkentés helyett emeljük a kétszeresére, de a vállalat megkímélése érdekében mostantól ezt nem készpénzben, hanem hirdetési felületekben kérem. Ebben meg is állapodtunk, mindenki jól járt - a cég megspórolt egy szép összeget, én pedig az üzleti kapcsolatrendszeremen keresztül könnyedén értékesítettem a megemelt hirdetési kvótámat.

Az év hátralevő része egyébként üzletileg egyáltalán nem sikerült borzalmasan - a beállt válságból annyit ugyan megéreztünk, hogy a szédületes növekedési fázisnak vége szakadt, de nagyjából szinten sikerült tartanunk magunkat; nem úgy, mint papírra nyomtatott testvéreink, akik azonnali súlyos veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni.

Az óvatóssági, takarékossági intézkedéseinknek áldozatul esett a nagyszabású videóterv, erősen csökkentett üzemmódú működést vehetett kézbe Karotta, el kellett felejteni az Olcsóbbat megvételét, és, legnagyobb fájdalmamra a tulajdonos megszüntette a Reakció finanszírozását is, a lap így megszűnt, nem jelent meg többet. Blogjuk életben maradt, és hosszú hónapokig működött még, mire 2009 közepén elindult következő kísérletük, a Mandiner.

Szinte semmilyen vigaszt nem jelentett az elszenvedett veszteségekkel szemben, hogy októberben átvehettem egy díjat, melynek neve (vagy címe?) Az év informatikai újságírója. Aki erről értesült, mindenki felkapta a fejét - hogyhogy én mint informatikai újságíró? A díjat azonban az úgynevezett tartalomszolgáltatási kategóriában adományozták, ráadásul, a zsűri magyarázata szerint életműjelleggel - tehát lehet, hogy akkor rám innentől nincs is szükség, bekerültem a panoptikumba; így értékeltem gyorsan fejben a kialakult helyzetet.

Novemberben mérges levélváltást bonyolítottunk Weyer Balázzsal, az Origo akkori főszerkesztőjével. Konkurensünk ugyanis egyre rosszabbul teljesített matematikailag, és ezt egy kutatási trükkel próbálták ellensúlyozni, amihez igénybe vették a Szonda-Ipsos szolgálatait. Az eredményeket szakmai körlevélben ismertették: öt kérdés eredményei voltak benne, hogy az olvasók melyik márkát tekintik hitelesnek, melyiket ilyennek, melyiket olyannak, és sok médiamárka (TV2, RTL stb.) közé elrejtették az Origót és az Indexet is. Csodák csodája, minden pontban az Origó jött ki frankóbbnak.

Ez önmagában még nem vagdosta volna ki a biztosítékot, ám az egyik kérdés így szólt: melyik márkát gondolja egyedibbnek a tisztelt válaszadó, és én úgy gondoltam - szerintem igazam volt -, hogy nincs az a magyarul tudó ember a földgolyón, aki az Origó tartalmát, márkáját egyedibbnek gondolná az Indexénél. Ha feladatba kapom, biztos, hogy legalább egy fél napot el tudok tölteni azzal, hogy az Origó előnyeit ecsetelem,és szinte bármiben kihozom nálunk jobbnak; de az biztos, hogy az egyediség fogalmát ebben az esetben úgy elkerülöm, mintha nem is létezne. Mert ez az a terep, ahol kétség sem fér hozzá, hogy milyen relációban vagyunk.

A mérgelődés végül tényleg csak egy-egy darab levélre vonatkozott aztán, és gyorsan visszabékültünk; a kutatás közzétételének pedig nagyjából semmilyen negatív eredménye nem volt (de ezt sejteni lehetett előre).

Decemberben újabb saját blogot indítottam, ami egy darabig egész jól ment. Inzertnek neveztem el, mert televíziós inzertgrafikák, vagyis feliratok, bejátszások sorakoztak rajta, a hetvenes-nyolcvanas évekből. A páratlan kultúrkincset a szó szoros értelmében a Szabadság tér egyik kukájából, a tévé épülete mögött bányásztuk ki, és igyekeztem lehetőleg minden nap beszkennelni egyet, közepesen kínos magyarázó mondatok kíséretében, kábé Peterdy Pál stílusában, már amennyire emlékeztem arra. 

spedernobilis.jpgÉv végére pedig kiderült, hogy tulajdonosunk (vagy tulajdonosaink) nem rejtőzködnek többé: évzáró partinkon mindketten megjelentek, és fotózkodtak is a Kreatívnak. Spéder és Nobilis közül az előbbi maradt aktív, és Vaszily vezérigazgató egyre többször és egyre több ügyben jelezte, hogy a döntés legfelül fog megszületni. Egy korszak végérvényesen lezárult - az Index és a hozzá tartozó márkák belső életéről mindaddig mi hoztunk döntéseket (és mi viseltük azok közvetlen következményeit is), 2008 végétől azonban immár biztossá vált, hogy tulajdonosunk aktívabb lesz, és nemcsak az Index nagy stratégiai kérdéseiben, hanem a kisebb horderejű döntések meghozatalánál is számolni kell vele.

11 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://gg.blog.hu/api/trackback/id/tr295349420

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.17. 14:39:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Az Index jobbra tolódik 2013.06.11. 08:39:02

Az Indexszel kapcsolatban a jobbra tolódás a baloldali sajtó egyik visszatérő toposzává vált, amin rengeteget nevettünk, és sok nyilvános tréfát is csináltunk belőle.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kukorica-jancsi 2013.06.11. 12:13:45

Tulajdonképpen elég szomorú olvasmány...

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2013.06.11. 12:41:02

Hát, Új Péter úr levele ma is aktuális lenne...

Zb74 2013.06.12. 19:41:56

"az Origo és a 444 átváltott a valójában már több mint ötéves divatra"

Azért kíváncsi lennék, milyen (ötéves vagy újabb) külföldi példát tudnál mondani, ami azon a szinten mozog dizájn és tipográfia dolgában, mint a 444.hu vagy az új Origo.

ZOH 2013.06.14. 10:07:51

Huuu, most olvastam vegig az egesz eddigi sagat, nagyon komoly es oriasi respect gg-nek!

syck · http://nfc.hu/ 2013.06.14. 16:45:38

@Zb74:

nem tolem kerdezted, de hatha tudok segiteni.

www.theverge.com/
www.thedailybeast.com/newsweek.html
gorevolver.com/

igy hirtelen ami eszembe jutott. ha kell szivesen keresek meg, tippre akar tobb tucatot is.

Zb74 2013.06.15. 00:29:33

@syck: Köszi a választ! Megnéztem őket. A három közül csak a Newsweek hasonlítható az új Origóhoz. A gorevolver.com teljesen más; a betűk pl. ott kifejezetten kicsik (már-már túlságosan is); a theverge.com nyitólapja meg teljesen egyedi dizájn, a cikkoldalakon pedig sokkal jobban eltalálták a kenyérszöveg betűméretét és szélességét, meg úgy általában véve is sokkal inkább "egyben" van az egész. Az Origóra nagyon ráfért a dizájnváltás, de szerintem alaposan elbaltázták. Mintha olyasvalaki csinálta volna, akinek egyáltalán nincs arány- és szépérzéke.

Libatolvaj takarodj 2013.06.17. 07:52:30

A Fidesz balliberális irányba tolódik, színházat akarnak adni Alföldinek...

fesztival.mandiner.hu/cikk/20130612_szinhazat_adna_alfoldinek_a_kormany

Ez már kőkemény bizonyíték a balratolódásra, vagy liberális tolódás?

Szóval ennyi értelme van annak a sok baromságnak is, amit a fenti tartalmaz.

A szélsőségről ahol az index mindig is volt és ma is van, legfeljebb csak a közép felé lehet tolódni. Sajnos szégyentelen és aljas politikai propagandát fejtettek ki a ballib oldal mellett mindig is, gyakorlatilag folyamatosan kampányolva, segget, talpat nyalva.

ezért nem érdemes nagyon kampányfinanszírozásról beszélgetni, mert az index.hu egyedül több milliárd (igen milliárd) forint értékű pártpropagandát fejtett ki a balliberális oldal mellett.

Mármint hogy ennyi értékű kampányfinanszírozást végzett az index.hu ha ezt a szabadpiacon kellett volna megvásárolni, és nem ingyen nyújtották volna. No ennyit a kampányfinanszírozásról, meg az egyenlő versenyfeltételekről jobb és baloldal között.

mkmax 2013.06.23. 16:59:37

Kedves GG!

Idebiggyeszteném akkor a saját Weyer-, illeteve [origo]-sztorimat. A Focivilág és a portál útjai most tavasszal elváltak, úgyhogy már lehet.

2009. április 9-én írtam ezt: celeste.blog.hu/2009/04/09/hogyan_kapcsolodik_tisztazzuk_ezt_vegre

"Megkérdeztem a Global Soccer PR- és marketingszakértőjét [ő amúgy Fábi (Cserpes Fábián)], hogy nem káros-e a mi brandünkre nézve, ha az [origo]-nak (aki ügyet sem vet a kommentek moderálására) szolgáltatunk tartalmat?"

Mire másnap ez jelent meg az [origo]-n: "Tisztelt Felhasználónk! 2009. április 10-étől az [origo] portál cikkeihez nem fűzhetők hozzászólások az eddigi felületen."

Kieg.: az [origo]-s cikkek számát tekintve megmaradtam annál a bizonyos 93-nál - mkmax.web.elte.hu/lista/

agent_x 2013.08.06. 20:38:35

A csúcson kell abbahagyni vagy lesz még folytatás?

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2013.08.11. 18:48:08

@gg: várjuk! könyv alakban, archív fotókkal nem lesz esetleg kiadva?