Az Index irodáiba 2009 elején beköltözött a frász. Minden előrejelzés pusztító világválságot jósolt, az államcsődtől IMF-segítséggel megmenekült Magyarország pedig máris az események első és legbiztosabb lúzere volt. Akár a GDP 20-30 százaléka is eltűnhet ebben az évben, károgtak a legpesszimistábbak - ez pedig akár azonnali megszűnésünkhöz is vezethetett volna. Nem így alakult, egészen fordulatos évünk lett.
Előzmények: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17
De mielőtt ráfordulunk a kronológiai rendre, vissza kell néznünk 2008 végére, ugyanis a válságon túl egy komoly személyi veszteség is beugrott: önként, szabad akaratából távozott a szerkesztőségből Bogád Zutyu, a sokszorosan díjazott, rettegett tényfeltáró. Zutyu addigra már konfliktusra konfliktust halmozott főnökeivel, őt ugyanis semmilyen külső motivációs vagy büntetőeszközzel nem lehetett az úgynevezett klasszikusan rendszeres munkára bírni. Márpedig sok olyan feladatot vállalt, amelybe viszonylag pontosan kellene beleérkezni - ilyenek például a hírszerkesztői ügyeletek, ugyebár. Kardos úr német precizitással vezette és kalkulálta a késéseiből származó büntetőtételeket, és ezek összességében gyakran a havi fizetésével estek közeli nagyságrendbe, aminek senki sem örült - Zutyu munkavállaló a legkevésbé. Az esetek mégis újra és újra megismétlődtek.
A távozás szociálisan is megviselte a szerkesztőség szinte minden tagját, Zutyu a közösségi élet első számú motorja volt ekkor már nálunk, egészen lenyűgöző magabiztossággal alakított ki nagyon közeli barátságokat bárkivel, aki feltűnt a közelében, nagyobb körökben pedig úgy tudta vinni a szót akár huzamosabb ideig, mint kevesen.
A húzás váratlanul ért valamennyiünket, az érintettnek pedig nehéz időszak következett az életében utánunk: némi politikai kavarás után a Stop.hu pécsi leányvállalatánál kötött ki a kultúrfővárosi időszakra. Jáksóval komoly nézeteltérésbe keveredtek közösen gründolt videóbulvárlapjuk, a Juj.hu miatt; az éppen a Fidesz felé tájékozódó médiasztár pedig gyalázatos lejárató cikket közölt saját nevén Zutyuról (illetve Feféről, ezt a művésznevet találta ki neki ugyanis a szerző, de mindenki tudta a szakmában, kiről van szó) és édesapjáról. Az írás érdekes módon a szociközeli Vasárnapi Hírekben jelent meg; penetráns, még a magyar sajtóban is ritka mélységet megütő anyagról van szó, melyben a szerző szinte szó szerint leelmebetegezte vitapartnerét, szánalmas hulladéknak nevezte - a cikk nyomán indult pert első fokon meglepetésre Jáksó, nemrég azonban másodfokon Zutyu nyerte meg.
(Jáksónak később sikerült a jobboldali felsőbb körök közelébe férkőzni - a konzervatív politikai közösség nagy megrökönyödése és tiltakozása ellenére is -, és Marslakók című tévésorozatának leforgatásához jelentős mennyiségű állami pénzt elnyernie. A tévéműsor sztoriját kimondva-kimondatlanul a Velvet szerkesztőségének feltételezett belső életére alapozta, a tévés főszereplőt, Mazányi Esztert is tőlünk szerződtette. A dolog azonban, mint sokan emlékeznek rá, közbotrányba fulladt, az unalmas produkciót még a köztévé más műsoraihoz képest is szokatlanul kevesen nézték.)
Teljesen azért nem szakadt el Zutyu az indexes közösségtől, sőt, néha még dolgoztunk is együtt. Rögtön a távozás után, ősz végén például közös exkluzív interjút készítettünk a világ egyik legbefolyásosabb politikusával, az akkor még amerikai külügyminiszternek készülő, de nem sokkal később súlyos betegségben elhunyt Richard Holbrooke-kal, a délszláv béke megteremtőjével egy zágrábi konferencián.
A lehetőség hirtelen jött, és alig egy óránk volt bemelegíteni, így Király Andristól, az Index Amerika-gurujától kértem kényszerű telefonos gyorsfelkészítést előtte. Bár néha elviselhetően beszélek angolul, azért a biztonság kedvéért kértem tolmácsolást, ilyen kemény helyzetekben simán le tudok blokkolni, gondoltam - de nem így történt, a beszélgetés remekül alakult. Holbrooke szenzációsan kedves, megnyerő partner volt, a tökéletes politikus mintapéldánya, és sikerült annyira lelazulnom a beszélgetésben, hogy egy adott ponton reflexszerűen, tudattalanul én is átváltottam angolra.
Zutyu napjainkban újra a politika élvonalában szorgos, Bajnai Gordon Együtt-PM pártjának az egyik társalapítóját tisztelhetjük benne.
Szocialista médiatörvény-tervezet
Ma már kevesen emlékeznek rá, de a Gyurcsány-kormány a végnapjaiban, 2008-2009 fordulója körül, a válság leple alatt megpróbált egy új médiatörvény-tervezetet elfogadtatni az országgyűléssel. Óriási botrány tört ki, ahogy a szöveg napvilágot látott: a közmédiák totális kormánykontroll alá vonása, médiarendőrség felállítása, az újságírói szabadság jelentős korlátozása - gyakorlatilag minden olyan restrikciót beleépítettek a szocialista szakértők, amelyekkel másfél évvel később, 2010-ben a Fidesz nemzetközi botrányt kiváltó tervezete operált.
Egy lényeges különbséggel: míg a Fidesz törvénye taktikusan komoly gazdasági engedményeket tett a kereskedelmi televíziók felé, az MSZP az ő helyzetükön is szorított volna. A majd fél évig húzódó saga érdekes fordulatokat hozott, például az MSZP megvádolta a Fideszt, hogy valójában ők írták meg az MSZP-SZDSZ kormány által jegyzett tervezetet. Az Index részletesen, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt számolt be a fejleményekről.
A tervezethez - felkérésre - a Tartalomszolgáltatók Egyesülete nevében is készítettünk hivatalos, szelíd hangú észrevételt, amit az egyesület frissen indult blogján tettem közzé. Végül az egész törvénykezésből semmi sem lett.
Írtam egy szakkönyvet
Február elején megjelent egy hosszabb írásom az ismét aktivizálódó Publius Hungaricus, azaz Orbán Krisztián anyagára reagálva - formailag ugyan ellentmondtam újabb alaptézisének, mely szerint az ország mélyrepülése annak köszönhető, hogy politikai és gazdasági elitünk világviszonylatban mérve kiemelkedően ostoba, valójában azonban nagyon sok igazságát ismertem be.
A cikket követően napokon belül újra könyvem jelent meg, tizenhét év után, Internetes tartalomszolgáltatás címmel. Első könyvem még 1992-ben került az akkor éppen széteső hazai könyvesbolthálózatba, és szakkönyv létére egész jól ment, nyolcezernél is többet értékesítettek belőle. Az elektronikus hangszerek és a számítógépek kapcsolatáról szólt, és az évtized hátralevő részében - sajnos - nem is nagyon volt versenytársa a témában a zenészek és zenei producerek könyvespolcain. 2000 után kezdtek el megjelenni hasonló könyvek magyar nyelven.
Új kötetem nem a semmiből érkezett: akkor már több éve kaptam felkéréseket különböző egyetemektől és főiskoláktól internetestartalom-kurzusok tartására - közülük a Budapesti Kommunikációs Főiskolával és a Színművészeti Főiskolával egészen szorosra fűződtek a szálak, és ezekből a műsorokból szépen kialakult egyfajta tanmenet, amit célszerűnek tűnt könyvben is megjelentetni. Örök érvényűt itt nem fogok produkálni, erre vonatkozó túlságos illúzióim nem voltak - az előző könyvem is szép lassan, évtizedének végére érvényét vesztette, az Internetes tartalomszolgáltatás viszont még ennél is gyorsabban avult. Most már, négy és fél év után úgy ötven százaléknyi mértékben kellene újraírni-beletoldani.
Órákat adni nemcsak a felsőoktatásba jártam. A sok felkérés közül a legkomolyabb benyomást Nyírő wififalu-programjának köszönhetem: oda éppen 2009 tavaszán jutottam el. A programról korábban is többször, kiemelt anyagokban foglalkoztunk az Indexen, mert egészen egyedülálló, példaértékű és szenzációs volt - különösen, hogy magyar környezetben meg tudott valósulni (nem sokáig tartott, az ellenérdekelteknek sikerült szétverniük).
Nyírő egy indiai licenszszerűséget honosított meg az ország legmélyszegényebb, túlnyomórészt romák lakta településein: a programba jelentkezők nagyon alacsony áron és részletfizetésre vehettek levetett, használt, de felújított, és internetezésre még tökéletesen alkalmas számítógépeket. Az internetes kapcsolatot Nyírőék szervezete ingyen, a faluban számukra telepített wifihálózatról biztosította.
Az akcióra dőltek a jelentkezők, mire be kellett fejezni a műveletet, tízezernél is több otthonba juttattak ilymódon internetet a rászorulóknak. A megoldás nagyszerűsége abban rejlett, hogy nem volt ingyenes, és a betett fillérek minden jelentkezőt arra motiváltak, hogy használják is a lehetőséget, ne csak felmarkolják az ajándékot; egyszer több falu szegénysorát végiglátogattuk, megnézni, mire és hogyan használják az internetet, és hihetetlen, felejthetetlen élmény volt látni például a bútorokban a tévé helyén (arra nem futotta) magasodó számítógépet, amin esténként bekapcsolja a család a Youtube-ot, és azt nézik közösen. A legtöbb helyen persze a gyerekeknek és a fiataloknak vették szüleik a PC-ket, írásban nem is lehet visszaadni, milyen megható helyzetekkel találkoztunk.
Cigányügyben azonban azt az időszakot egészen más esemény uralta a nyilvánosságban: február elején egy veszprémi diszkóban leszúrták a román kézilabdazseni Marian Cozmát, a sokk borzasztó árnyat vetett az úgynevezett együttélés kérdéseire (és eközben nagyon jót tett a magyar-román viszonyoknak, tegyük hozzá). A sok-sok tudósítást véleményfronton Bodi ügyvéd és Bede kísérte le nálunk, egészen meglepő írásaikkal, érdemes őket újra elolvasni, használjuk a linkeket.
Miniszterelnök lesz az exfőnök
Márciusban lemondani kényszerült a magát alaposan eltaktikázó, külföldön és belföldön is leégett Gyurcsány miniszterelnök. Megindult a sokáig emlékezetes szocialista miniszterelnök-casting, multatságosabbnál mulatságosabb fordulatokkal, a jelölteket mintha egyfajta freak-showból húzták volna elő: Amway-ügynöktől őskommunistáig. Aztán egyszer csak váratlanul megjött a párt esze, és Bajnai Gordont jelölték, majd áprilisban el is fogadtatták az országgyűlésben - váratlan fordulat ez nekünk, hiszen pár éve még közvetlen főnökünk volt az illető, és nem is álltunk rossz munkakapcsolatban.
Természetesen a politikarovat munkamódszere egyáltalán nem változott ettől a ténytől, és az új miniszterelnök és újdonsült pénzügyminisztere, Oszkó Péter nem kimondottan gördítettek akadályt elénk azokban az esetekben, amikor az MSZP-s korrupciós háttériparral kezdtünk foglalkozni. Sőt.
Ha valaki visszalapoz az akkori cikkekre, láthatja, hogy a ma keményen Bajnaizó Fidesz-kommunikáció akkoriban viszont szinte egyáltalán nem foglalkozott az új miniszterelnök személyével; inkább örültek, hogy valaki a válság vélhetően legdurvább időszakában elviszi a balhét, eltörli a képtelenül bőkezű juttatásokat, bevállalja a népszerűtlen intézkedéseket (például megszünteti a tizenharmadik havi nyugdíjat). A magyar politika szempontjából így egy szokatlanul nyugodt év következett, egy nem igazán vehemens miniszterelnökkel, aki végre nem azzal volt elfoglalva, hogy naponta provokálja az ország népét - viszont dolgozott. Az ellenzék pedig nyugodtan készülhetett a kormányzásra, hiszen a baloldal katasztrofális veresége a következő választáson már megmásíthatatlan tény volt.
Tízéves az újság
Májusban óriási jubileumunk volt: éppen tíz éve alakítottuk meg a céget és az újságot. Még az ötéves születésnapi tervünknél is nagyobbat markoltunk, de most teljesíteni is bírtunk: megvalósult Uj Péter álma, született egy sokkoló vállalati metálhimnusz Tartalomszolgáltatás vagy halál címmel, profi videóklippel, melyben a szerkesztőség tagjai alakították a fő- és mellékszerepeket. A Szily-műhelyben létrejött egy évfordulós blog, továbbá hatalmas partit rendeztünk az A38 hajón, ahova mindenkit meghívtunk, akihez valaha közünk volt. Lépni sem tudtunk persze, annyian voltunk, a főváros büszkesége kis híján elsüllyedt.
Természetesen igyekeztünk tényleg mindenkit meghívni, de egy ponton nézeteltérésbe keveredtem a tulajdonossal: szocipárti szerepvállalása miatt nem javasolta Braun Robi meghívását, én viszont nem voltam híve a történelem effajta átértelmezésének. A legkomolyabb személyes konfliktusokat Braunnal szemben az egész cégen belül mindig én vállaltam; alapvetően más vállalatot szerettem volna az Indexből formálni, mint ő, és a mi koncepciónk, amely végül érvényre jutott, kiállta az időpróbát, és minden számítást felülmúlóan sikeres lett. Ez azonban nem másítja meg azt a tényt, hogy ő is része, és nem is éppen mellékszereplője volt a történetnek, amelynek voltak olyan mozzanatai, ahol személye nem volt felcserélhető senki mással.
Végül az élet kompromisszumot kötött mindannyiunkkal: én saját szakállamra meghívtam Robit, aki viszont külföldi tartózkodása miatt nem tudott megjelenni.
Túlkapások, angolul is
Az erősödő nemzetközi érdeklődés miatt májusban kiadtam Bodoky főművét, a Túlkapások-könyvet angolul is (címe természetesen Trespasses) - a kötet bemutatóját pedig nem máshol, mint az Európa Parlament épületében, Strasbourgban tartottuk, Szájer József és Gál Kinga közbenjárásával. Az időpont éppen ideális volt, mivel így útközben megnézhettük az éppen a legjobbak között, az A csoportban először (és mindeddig utoljára) játszó magyar jégkorong-válogatott néhány mérkőzését Zürichben.
A könyvbemutató igazán izgalmas volt, rengetegen eljöttek, és személyesen megjelent egy csomó, csak a tévéből ismert európai politikus; bár a parlament elnöke, Jerzy Buzek az utolsó pillanatban kimentette magát - az ő kezébe Szájer utólag juttatta el munkánkat.
A premier része volt a Barakonyi Szabolcs szerkesztette fotókiállítás a könyv legjobban sikerült képeiből. Az anyag összeállítása nem volt egyszerű, mert a brüsszeli adminisztráció gyakorlatilag egy belső cenzúraosztályt működtetett, nekik joguk volt engedélyezni-tiltani a parlament épületében kiállítandó tartalmakat; és a Túlkapások négy fotóját a bürokraták olyan durván erőszakosnak ítélték, hogy nem adtak engedélyt a megjelenítésükre. A kiállítást később, ősszel idehaza is felállítottuk több helyen, itt már a teljes, cenzúrázatlan verziót láthatták a látogatók.
Júliusban egy újabb könyv: az Indexben időnként publikáló Vajda Éva és Mong Attila szedte össze három nagyméretű gazdasági visszaéléssorozat (a Globex-ügy, a Postabank-csőd és a Kulcsár-féle brókerbotrány) mindennemű dokumentációját, tényleg nagyívű munkájukat azonban Magyarország egyetlen könyvkiadója sem vállalta magára - tehát az isten is nekem teremtette.
Meg kell jegyezni, hogy Spéder tulajdonos - mint a két szerző nagy rajongója - külön anyagi támogatással segítette a könyv megjelenését végül, amely komolyságához képest egészen szépen, kétezer példány körül fogyott.
Vicces mellékkörülmény, hogy a borítón sokan Bajnai Gordont, az aktuális miniszterelnököt vélték felfedezni - holott az illusztráció egy amerikai fényképügynökségtől jött, és még év elején, Gordon miniszterelnökké válása előtt kiválasztottuk!
Átrendeződnek az erőviszonyok
Az üzleti év első fele nem várt sikert hozott, a válságot szinte meg sem éreztük. A bevételek összességében még mindig emelkedőben maradtak, de megfigyelhető volt, hogy kisebb darabokra kezdtek szétesni: minden hirdetőnk egy kicsit kisebb kampányt tervezett. Cserébe viszont jó sokan voltak olyanok, akik újonnan jelentek meg nálunk, ezek a cégek eddig a hagyományos felületeken, tévében vagy rádióban nyomultak, a válság okozta hatékonysági kényszer viszont az internet felé nyomta őket. A tőlük befolyó pénz szépen pótolta a többiek spórolásából fakadó visszaesést.
Spéder tulajdonos azonban hevesen aggódott - nem alap nélkül, hiszen egyrészt nyomta őt a 2008 végén elszenvedett gigantikus veszteségek terhe, másrészt pedig a jövőt nagyon-nagyon borúsan látta, a duplawé alakú válság elméletében hitt. (Igaza is lett, a feketeleves még hátravolt.)
Aggodalma akkor még, egyelőre főleg olyan konfliktusokban fejeződött ki, melyeknek elszenvedője Vaszily Miki volt. A cégcsoportot addig gyakorlatilag teljesen szabadon irányító vezérigazgató nagyon nehezen viselte, hogy lépten-nyomon beszámolót és indoklást kell fűznie a legkisebb költségelemek mellé is, legyen az tíz-húszezer forintos prémium, taxicsekk vagy papírbeszerzés, és megbeszéléseik egyre többször csaptak át kíméletlen összecsapásokba. Mi szerencsére mindebből nem sokat láttunk, csak a pattanásig feszült állapotban megérkező vezérigazgató elejtett szavaiból értesültünk.
A helyzetet bonyolította, hogy Miki maradék üzletrészét a Portfólióban éppen ebben az időben kellett, hogy átvegye Spéder - ennek elszámolásából szintén vita kerekedett. Nyár közepére már teljesen világos volt, hogy Miklós már csak ez utóbbi probléma megoldását várja meg, és távozni fog tőlünk.
A konkurens Origónál azonban jóval nagyobb volt a baj. Ők az első félévet egyáltalán nem abszolválták olyan sikeresen, mint mi, sőt. Bevételeik jó része gyakorlatilag eltűnt, mélyen a tervezett szint alatt teljesített a vállalat, így a tavasz végére komoly válságba kerültek. Címlapjuk, a portálműfaj fő bevételgeneráló eleme kétség nélkül elvesztette a versenyt velünk szemben, a hangzatos háromképernyős üzletág másik két képernyője pedig mindigis csak a pénzt vitte, de nagyon: az őrült tévés gigabefektetésnek soha nem volt semmi értelme, a mobilpiac pedig még nem igazán indult be.
Rohamtempóban kialakított mentőcsomagjuk jelentős személyi leépítésekre épült, és az Origo-címlap is azonnal átalakult - elkezdett nagyon hasonlítani a miénkre. A művelet azonban sikertelen maradt, és ez már az első pár hónapban kiderült: a cég még a leszállított elvárásokat sem tudta teljesíteni, így szeptemberben a Telekom-vezérkar megvált Fischer András vezérigazgatótól.
Fischer előtte komoly médiagurunak számított masszív televíziós múltjával - az online világban viszont totál idegenül mozgott, stratégiailag hibát hibára halmozott. És ő volt az Origo egyetlen olyan vezérigazgatója és vezetője, akivel soha, egyetlenegy percet sem beszéltem.
A mi üzletünk viszont - egyelőre - hasított, de Spéder belépése az életünkbe, a konfliktusok természetesen nem maradtak titokban a világ előtt. Az üzleti világ még mindig, a válság rossz kilátásai ellenére is elég jónak ítélte a médiaüzlet perspektíváját (embereset tévedtek, ma már látjuk), így egymás után szaladtak be hozzám a különböző érdeklődők: ha van kedvünk, hagyjuk az egészet, és csináljunk egy új online lapot. Még élt 1999 emléke, amikor egy hét alatt megfordítottuk a piaci viszonyokat azzal, hogy elhagytuk kiadónkat, és új sztorit kezdtünk; az Index mindent elsöprő, évtizedes sikere bármilyen új üzleti elképzelésünket validálta volna. Többször, több menetben, több körben is beszélgettünk ezekről a lehetőségekről - egyik-másik befektetőjelölt közben egyre lelkesebben hívogatott -, de végül Uj Péter mondta ki a döntő vétót: adjuk meg Spédernek is a lehetőséget, és ne ítéljünk közvetett jelekből, hisz még alig ismerjük.
Elindult a Mandiner
Spéderrel közben a reakciós fiúk, Balogh Ákos és Ablonczy Bálint is nézeteltérésbe keveredtek, álláspontjuk szerint a tulajdonos nem teljesítette megállapodott finanszírozási kötelezettségét. (Ezáltal persze rövid úton a lap is megszűnt, hiszen nem volt miből kinyomtatni, a mögötte lévő cég pedig kiüresedett.) Bálintnak komoly ajánlata volt a Heti Választól, amit nem tudott visszautasítani, Ákosnak viszont egyszer felvetettem, hogy mi lenne, ha indítanának egy afféle Huffington Post-szerű hírszemléző és véleménylapot. A Post akkor már vagy harmadik-negyedik éve zúzott Amerikában, elképesztő siker, hatalmas bevételek, én pedig már jó ideje azon mulattam, hogy a magyar piac hogyan lehet ennyire impotens, hogy egy ilyen kézenfekvő és egyszerű modellt nem bír lemásolni.
Ákos operatív ember, rákattant az ötletre, és pillanatok alatt összedobta a dolgot - júniusban már el is indult a Mandiner tesztüzeme. A név jól telibe találta azt, amivel a lap foglalkozik (Kínai Kálmán álnevű szerzőjük agyalta ki), és pillanatokon belül kiderült, hogy - különösen véleményfronton - a lap tényleg hiánypótló. Akkor már nemcsak az Indexen voltak erős, jó publicisztikák a magyar interneten, de valahogy minden szétesett az olvasók számára, nyilván senki nem tudott harminc-negyven lapott végignyitogatni naponta, valamiről mindig lemaradtunk.
A Mandiner véleménydoboza ezzel szemben gyakorlatilag megalapította és kézzel foghatóvá tette a magyar internetes publicisztikai szcénát. Minden fontos írás megjelent benne, így mindenki igyekezett is bekerülni, fontossá válni - a közéleti viták elkezdtek szép lassan átköltözni erre a felületre, nem volt ideológiai vagy pártszűrő, mindenki kapott esélyt, aki a törvényes keretek között bírt maradni írásával, és megfelelően érdekeset alkotott.
Az új lapra decemberben még lett egy egész kis befektető is, így a rákövetkező évben már magasabb szinten, nagyobb stábbal tudták folytatni a munkát. Utánuk pár hónappal - nahát, milyen csodálatos mégis a hazai piac! - újabb és újabb Huffington-klónok indultak, helyenként gigantikus, sokszázmilliós büdzsékkel - legismertebb közülük mégis a Mandiner maradt, és a többségük el is hullott. (Az alapításkor opciós, közvetett formában én is tulajdonosává váltam a lapnak, de még nem éltem a lehívás lehetőségével.)
Költözés!
Időközben csoda történt: a kinőtt újpesti irodaház helyett új, nagyobb, és még nívósabb helyet is talált a cég. A költözés augusztusban zajlott, ezt a folyamatot is külön blog örökítette meg. Az új hely - mit hely: irodaház-komplexum - Óbuda központjában, a Flórián tér 1. alatt terül el, szép tágas, karbantartott belső udvarral és óriási parkolóházzal.
Bár belsőépítészeti gyerekbetegségek itt is felmerültek, és a kivitelezés is - kényszerűen, anyagi okokból - igen messze állt azoktól a startup-standardoktól, amelyekről mostanában áradozni szoktak, azt mindenképpen el kell mondani, hogy az Index azelőtt még soha nem dolgozhatott ilyen színvonalú helyen. A tavaszi konfliktusoktól kicsit beijedt, talaját veszteni kezdő szerkesztőség a költözéssel még kapott egy impulzust, egy reményt, hogy pozitív változások elé nézhetünk esetleg. Voltak optimistábbak, akik már-már új aranykor eljövetelét látták a változásban, én azonban kicsit sem voltam derűlátó: a költözés időszakára biztossá vált, hogy Vaszily távozik, és a nyár hónapjaiban egyáltalán nem folytatódott a tavaszi üzleti menetelés, a számok elkezdtek lefelé konyulni - hogy aztán ősszel sokkoljanak majd igazán.
Óbudára költözésünket nem hagyta szó nélkül a kerület karizmatikus polgármestere, Bús Balázs sem, akitől a mellékelt levelet kaptuk az első napokban. (A Bodi ügyvéd benyomásaira való utalás azt takarja, hogy Zugügyvédünk egyszer komoly lakásszövetkezeti perpatvarba keveredett a Miklós utcában, ahonnan csak segítséggel sikerült kimenekülnie a fizikai erőszak elől.)
Vaszily távozása végül novemberben következett be, a helyzet pedig azzal vált különösen érdekessé, hogy a tulajdonos nem jelölt utódot, a sokmilliárdos összbevételű médiacsoportot pedig napi operatív vezetés nélkül nem nagyon tudtuk elképzelni; azt meg még kevésbé, hogy Spéder maga kezdje el elvégezni azt a mindennapi kulimunkát, amit a roppant munkabírású Vaszily Miki végzett.
A megoldásra Miklós búcsúbuliján derült fény, ott sem teljesen hivatalosan - később persze, a napi folyamatokban úgyis kiderült minden. A csendes, visszafogott összejövetelen odalépett hozzám egy magas, karcsú lány, Balogh Gabriella, és elnyúló beszélgetésünkből kiderült: Spéder őt kérte meg, hogy felügyelje az Indexet. Kérdésemre, hogy vezérigazgató lesz-e, nemleges volt a válasz - Gabi főállást nem akart, egyszerre több tevékenységet is vitt, több lábon állt.
A furcsa helyzetet az tette még különösebbé, hogy Gabi nem csinált titkot abból, hogy Spéder mellett az OTP-s Csányi Sándornak is közeli munkatársa; ő volt előzőleg a bank marketingigazgatója, és később őt kérte fel a vezér az agrárcégek kommunikációs tevékenységeinek koordinálására; hamarosan, 2010 után pedig az MLSZ egyik elnökségi tagjává is vált. Nyilvánvaló kérdésemre, hogy két ennyire feszült viszonyban lévő milliárdosnak hogyan lehet ennyire bizalmi munkát végezni, racionális válasz nem érkezett - aki viszont megismeri közelebbről Gabit, az körülbelül képet tud alkotni a mikéntről. Kiváló személyes kommunikációs képességekkel rendelkező hölgy, remek beszélgetőpartner széles látókörrel, teljesen semleges nézetekkel.
Év végén tehát nem túl szívderítő látványt nyújtottunk, főleg az előző évekkel összehasonlítva. Összbevételünk szinte egy fillért sem változott, ami - tekintve az inflációt - csökkenést jelentett. A piacunk romokban, a teljes magyar reklámtorta majd harmada eltűnt egy év alatt, és ezen az sem segített, hogy az internetes hirdetések volumene legalább stagnáló tudott maradni; megjelentek ugyanis a külföldiek, és meg kellett barátkoznunk a gondolattal, hogy az eddig nekünk szánt pénz egy része az általunk is nagyon kedvelt globális szolgáltatók (például a Google és Facebook) pénztárcáját vastagítja. Elvesztettük vezérigazgatónkat is, és csak részmunkaidős megoldást kaptunk helyette, a bomba pedig még hátravolt: az új év első napjaiban pillanatokon belül száguld majd körbe a hír, hogy Vaszily az Origóhoz igazol.
Egy tartalékunk még maradt: az olvasók nem pártoltak el tőlünk, bár igazán nagy teljesítmények, újítások az év második felében már nem jöttek a szerkesztőség vadonatúj, frissen berendezett szobáiból sem. Az ősz kevés figyelemre méltó munkája közül kimagaslik Szily és Bede közös írása, Hány áldozatuk lesz a Fidesz-lágereknek? címmel. Az emlékezetes anyag egy riport. amit Vásárhelyi Mária előadásán készített a jeles szerzőpáros, és amelyben a sajtószabadság nagyasszonyát, az Indexet rafinált jobboldali portálnak nevező médiaszemélyiséget egy dominához hasonlították.
Vásárhelyi később - a sajtószabadságban hívők legnagyobb örömére - egymillió forintra perelte a szerzőket, a bíróság pedig gyalázatos módon meg is ítélte neki az összeget, ám a másodfok végül a számunkra jóval kedvezőbb négyszázezer forintra mérsékelte a büntetést. (Méltányosnak azért még ezt a döntést sem lehet nevezni.)
Bodoky tényfeltárásban egyszerre két fronton is nagyot alakított: először Kocsis István MVM-es offshore ügyeiről rántotta le a leplet, melyre válaszul az egykori nagykutya (most már nyomoznak ellene egyébként) kénytelen volt a saját feleségét sajtóközleményben letagadni, ezután pedig a pátyi kaszinó- és lakópark-beruházás visszásságait annyira jól felderítette, hogy az őt segítő szomszédpolgármester, Danóczy Balázs (igen, ő már szerepelt sorozatomban mint tervezett Index-vezérigazgató majd Portfólió-alapító) 2010 elején bizonyos fenyegetések hatására lemondott tisztségéről.
Egy érdekes kísérletet is elindítottunk, aminek nem várt siker lett az eredménye: magyar filmműhelyekkel együttműködésben elindult az Indavideó Film, ahol teljes terjedelemben lehet (többnyire közpénzből készülő) magyar filmeket nézni, képernyőn. A néhány százas vagy ezres nézettségű filmeket - nem utolsósorban remek ajánlóinknak köszönhetően - egyenként több tízezren is megnézték, komoly bizonyítékát adva ezzel annak, hogy érdemes még filmeket, akár művészfilmeket is gyártani; de terjesztési módszernek a mozi immár elavult, interneten kell közzétenni azokat, így nagyságrendekkel nagyobb nézettségeket lehet elérni velük.
