2012.01.08. 12:38

Búcsúm az Indextől

 "Felek a fenti Megállapodást elolvasták és mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag írják alá." - ez a mondat zár le egy 13+4 éves szakaszt az életemben, vagyis: utolsó alapítóként a továbbiakban engem sem fűz semmilyen kapcsolat az Indexhez. Lehetne ehhez egy kismagyaronline, házi Guinness-kategóriát definiálni, a leghosszabb jogviszony rekordjaként emlegetni (de nem ragaszkodom hozzá).

Szerződésünk felbontásának természetesen közös megegyezés az előzménye; az aktust viszont nem érdemes beilleszteni az utolsó fél év internetes személyi mozgolódásai (Uj Péter, Kardos Gábor illetve Weyer/Nádori, majd Novák Péter origós távozása) közé. Formailag is máshogyan néz ki, hiszen ők mindannyian munkavállalói voltak az Indexnek és az Origónak - én viszont szinte minden más megoldást kipróbáltam, ezt az egyet kivéve (többnyire tulajdonos voltam, vagy vállalkozási szerződéses); és tartalmilag is, hiszen az én tevékenységemnek csak kisebb része zajlott a nyilvánosság előtt, míg ők a frontvonalban meneteltek.

Uj Péterrel sorrendben az Index szerkesztőségének harmadik operatív vezetője távozott néhány hónapja, és sokan azt gondolták, hogy ez a változás le fogja rombolni az Index piaci pozícióit, elég csak végignézni az akkori hír- és kommentárcímeken: Mi folyik az Indexnél?, Az Index.hu elesett, Betörték az Indexet?

Hogy ezek teljesen alaptalan kitalációk voltak, az ma már napnál világosabb. A cégvezetés a szerkesztőséggel konzultálva választotta egyik legrégebbi munkatársunkat, Mészáros Zsófit főszerkesztővé, és Zsófi (valamint az egész stáb) őszi-téli produkciójáról az egész szakma szuperlatívuszokban beszél. Az újság tartalma, a szerkesztőség működése továbbra is pontosan azt a minőséget hozza, amely annak idején, az alapításkor csak a legszebb álmainkban fordulhatott elő. Az ésszerűség világában pedig ez az alapítók legkomolyabb eredményének számít: sikerült olyan rendszert felállítani, amely mindenféle személyes karizmától függetlenül jól és eredményesen tud működni. Egy esetleges összeomlás az alapítók kudarca is, a sikerből pedig ez a pici dicsőség jár nekik.

Mindez persze nem lenne lehetséges, ha nem állna a tartalomelőállítás mögött az ország legjobb online kereskedelmi részlege, amely anyagilag is lehetővé teszi, hogy ez a nagyszerű dolog hónapról hónapra megvalósuljon. Most látszik az, hogy mekkora szerencse volt a szerencsétlenségben az a tény, hogy az Indexnek tizenhárom éves története során egy sor olyan piaci konkurenciapróbálkozással kellett megküzdenie, amelyeknek a túlsó végén hozzánk képest szinte végtelen büdzsét megmozgatni képes óriásvállalatok voltak. A gigászokkal folytatott sikeres küzdelem során a vállalat üzleti részlege elképesztően kigyúrta magát, és ma egyértelműen vezeti a piacot.

Végül pedig, szintén elismerés illeti a vállalatcsoport vezetését, hogy egy nem könnyű gazdasági és politikai konstelláció kellős közepén, nem jelentéktelen sajtóellenszél közepette is irányban maradt a hajó.

Az Index létrehozása óta eltelt tizenhárom év felfoghatatlanul hosszúnak tűnik, pláne ha hozzáteszem az előjáték, az Internetto további négy évét. A fiam nagyjából éppen a Nettó megjelenésével egyidőben született, ma pedig már felnőtt focicsapattal edz, ez talán egy megfelelően elborzasztó személyes mérce az idő előrehaladásához. No meg az, hogy a nullaforintos, amatőr online médiapiac, amelyet fejleszteni óhajtottunk, mára évi 20-30 milliárd, de lehet, hogy ennél is több készpénzt mozgat meg, a válsággal is képes szembeszállni, és a világ legnagyobb vállalatai is itt, idebent versenyeznek már velünk, a mi tortánk szeleteiért.

A sajtóközleményekben ilyenkor megszokott új kihívásokat keres formula esetemre nem érvényes, hiszen az Indexszel párhuzamban már több éve veszek részt más, viszonylag érdekes online vállalkozásokban, ők most több időt fognak tőlem kapni. A két legizgalmasabbat idejegyzem: a Mandiner havi hatszázezer fölötti egyedi látogatójával ma már több, mint ígéret, a hazai középmezőny egyik legerősebb szereplőjévé vált kétéves fennállása alatt, míg az AudioPorn Central az elektronikus popzenei szcéna meghatározó blogja - de nem itthon, hanem a három nagy angolszász piacon, az amerikain, a kanadain és a briteknél.

Akik közelebbről ismernek, többé-kevésbé megegyeznek abban, hogy a média világában szinte elengedhetetlenül szükséges exhibicionizmus belőlem szinte teljesen hiányzik, és ez is része volt annak, hogy még a szükséges üzletititok-megtartáson túl sem árultam el nagyon sokat sem az Internettóban, sem az Indexben végzett aktivitásomból, sokszor még a szűkebb környezetem felé sem. Ennek most vége szakad, ugyanis ezzel az írással elindítok egy szubjektív Indextörténet-sorozatot, amiből sok-sok olyan apró, de fontos részletre is fény derül, amelyek segítenek összerakni az Index-képet, és talán arra is inspirálhatnak néhányakat, hogy indítsák el saját hasonló történetüket, vállalkozásukat. Megpróbálom rekonstruálni a tényeket archivált levelezésekből, iratokból, anyagokból, de sokszor majd az emlékezetemre kell hagyatkoznom, és az pedig nem biztos, hogy sziklaszilárd; reméljük, előkerül ilyenkor valamelyik exkolléga, és egy kommenttel kisegít.

Kezdjük is tehát: számomra az Index.hu kalandja 1993-ban kezdődött. Előző cégcsoportom, a még egyetem alatt, tankörtársaimmal alapított Pixel irodájában ültem, és a reggel vásárolt Magyar Hírlapot olvasgattam. A lapból két vizionárius tekintetű srác nézett ki rám, Nyírő András és Szakadát István, akik az általuk készített, első magyar nyelvű CD-ROM-ot, a Politikát promótálták.

Mivel a boltunk rengeteg CD-ROM olvasót adott el, angol nyelvű lemezekkel, rögtön elhatároztam, hogy megkeresem őket. Nagyon sokat nem kellett fáradoznom ezért, mert körülbelül egy óra múlva kopogtak az ajtómon: Nyírő András volt az. Jót beszélgettünk, amiből kiderült, hogy ennek a fickónak nemcsak a tekintete látnoki. Innen folytatjuk tehát, néhány napon belül.

180 komment · 2 trackback

süti beállítások módosítása