Hamis bizonyítékokat szakmányban konstruáló álezoteristák és ál-parapszichológusok sem tudták volna jobban megrendezni azt az egybeesést, ami a Balassi utca 9-11. alatt, 1993-ban az orrom előtt lezajlott: a számomra addig ismeretlen Nyírő András alig egy órája még a Magyar Hírlap felületéről nézett ki rám szúrós szemmel, kezében az első magyar nyelvű multimédiás, azaz képes-hangos-videós CD-ROM-mal, most pedig itt áll, az irodámban, ugyanazzal a lemezzel.
Ezzel a mozzanattal, tehát majdnem húsz évvel ezelőtt indult el részemről az Index.hu története, amiről tudni kell - ha még ez valakinek nem esett le -, hogy a kimagasló egyéni teljesítmények egész sorozata mellett az első perctől kezdve műhely- és közösségi sztori. Valahogyan, igen hamar, szinte az elejétől kezdve létrejött körülöttünk egy személyekből álló organizmus, amely együttesen többet tudott, mint az egyedek külön-külön, de összegezve; amely egész jó döntéseket tudott hozni egy csomó esetben, és amely saját utánpótlást volt képes létrehozni, most már lehet mondani, hogy több generáción keresztül.
A műsor, a tartalom, amit Nyírő és Szakadát első multimédia CD-ROM-jukon prezentáltak, egyszerre volt csodálatos és dögunalmas: egy helyütt például kedvencem, Marosán elvtárs agitált rajta egy windowsos, bélyegméretű videóablakban (ez eddig fantasztikus), mellette pedig adatok, adatok, tudományos rendbe szervezve - melyik kommunista vezetőnk mikor született, melyik bizottságba pontosan melyik évben lépett be - satöbbi (ez meg inkább ajjaj). A Politika című CD-ROM semmi olyasmiről nem szólt, ami 1993-ban politika volt, hiszen egy éppen eltűnt világ szisztémáját mutatta be: Nyírő András és Szakadát István ezirányú kutatómunkája még a rendszerváltás előtt indult, a történelem azonban tett egy kísérletet arra, hogy megszívassa őket. Majdnem sikerült neki, de a végén alulmaradt - a múltelemző Politikával a két kutató a jövőbe lőtte ki magát.
Az irodámban kiderült, hogy a CD még messze van attól, hogy termék legyen - Nyírő kiadót keresett éppen hozzá, hiszen a bemutatott valami mindössze egy mesterlemez volt. A kiadásra még akár vállalkoztunk is volna, hiszen a Sony több üzletágát akkoriban a mi cégünk képviselte Magyarországon, így igen kedvezményes hozzáférésünk volt a japánok ausztriai CD-gyártó üzeméhez - végül azonban ez a megállapodás nem jött össze. A kapcsolat viszont fennmaradt, és a máshol sorozatgyártott Politikát végül, ha jól emlékszem, 8000 forintos áron egész jó példányszámban értékesítettük boltunkban.
Nyírőék következő CD-ROM-ját viszont már együtt készítettük és adtuk ki: Szerb Antal Budapesti kalauz marslakók számára című művét írták át a CD-guruk multimédiára, teljesen jogtisztátalanul, a kor szelleméhez illően. Én váltam természetesen a lemez hangmérnökévé, hiszen akkor már jó ideje végeztem efféle munkákat a legkülönbözőbb poplemezeken, undergroundtól a platinalemezekig. Ez az alkotás viszont abszolút visszhang nélküli maradt (finoman szólva), így Nyírő azon kezdett el gondolkodni, hogy hogyan lehetne a CD-kiadási tevékenységet valamiképp folyamatossá alakítani úgy, hogy az egyik kiadvány sikere húzza maga után a másikat.
Hát persze, hogy valami újságszerűt, periodikusan megjelentethető valamit kell produkálni - de még ez sem magunktól jutott eszünkbe, egyszerűen a kezünkbe került a világ első CD-ROM újságja, a havonta megjelenő amerikai Nautilus egy száma. Amit abban láttunk, olyasmit akartunk csinálni: szövegek, képek, zene, programok, játékok, adatbázisok és egyebek, egyetlen nagy, közös, újságszerű felületről elérhetően. Már csak kiadót, finanszírozót kellett az ügy mögé találni, ami 1993-94 fordulóján inkább tűnt lehetetlennek, mint megvalósíthatónak.
Az IDG bevállal bennünket
Nyírő azonban a rá jellemző lendülettel bemozogta a terepet, és sok-sok sikertelen próbálkozás után egyszer csak megcsillant a lehetőség, az IDG nevű amerikai - de több mint negyven országban jelen lévő - óriáscég magyar leányvállalatának karizmatikus vezetője, Bíró István visszajelzése nyomán. Ez a társaság számítástechnikai újságok és könyvek kiadásával foglalkozott, így a kulturális CD-ROM - amit már akkor ABCD-nek neveztünk - ha akarom, belefér a profiljába, ha akarom, nem; Bíró úr affinitásán múlt, hogy a kérdés a Nyírő-társulat javára dőlt el.
Igen, társulat, mivel Nyírő vezetésével közben alakulgatott egy laza, de egyre ütőképesebb társaság; hangtechnikára nem volt gond, hiszen ott voltam, de kiderült például, hogy nem árt, ha van egy vizuális művész is a keretben, aki esetleg értékelhető látványkoncepciókkal, koherens képernyőötletekkel is elő tud állni. Nyírő a Filmintézetben előzőleg megismerkedett egy grafikuslánnyal, Yasar Merallal, aki egyáltalán, soha nem használt számítógépet addig. Meral első találkozója, a géppel való ismerkedés kicsit bizarrul sikerült - első kérése például arra vonatkozott, hogy próbáljunk valamit csinálni a monitor formájával, túlságosan szögletes -, a későbbiekben azonban komoly alkotóvá, megkérdőjelezhetetlen csapattárssá vált évekig, az ABCD általa tervezett képernyői, borítói pedig igazi szenzációnak számítottak.
A Nyírő-csoport oszlopos tagjává vált ekkorra az előző részben még tankör- majd vállalkozótársam, a későbbi bloghu-pápa Barczi Imi, mai nicknevén Blumi is. Nyírővel hamar egy hullámhosszra kerültek (majd később többször látványosan összevesztek), így általa menedzselt amerikai cégünkön keresztül megpróbálta eladni a Politikát tengerentúli magyaroknak, mindenfajta eredmény nélkül; ottani nemzettársaink éppen a lemezen bemutatott kommunista zsarnokok és gyilkosok elől menekültek olyan messzire ugyebár.
Mellékvágány a történet szempontjából, de az IDG mint kiadó nekem félig-meddig hazai terep volt, hiszen a kiadó nyomtatott lapjaiba ekkor már rendszeresen írtam cikkeket: főleg a szintén zenész Mester Sándor által főszerkesztett Számítástechnikába, a szintén zenész-lapszerkesztő Kenczler Mihály biztatása nyomán. Különösebb életstratégiai oka nem volt ennek a tevékenységnek, hiszen a cégeinkből ekkor már szépen megéltem - írni 1992-ben kezdtem, és egyszerűen csak jólesett. Egy zenész-mérnök barátom, bizonyos Sík Zoltán beszélt rá ebben az időben arra, hogy írjunk egy könyvet az elektronikus zenélés technikai hátteréről - ekkor én még nem sejtettem, hogy társam 2000-ben a Fidesz informatikai kormánybiztosává válik, így ez az információ nem tudott megzavarni se pró, se kontra. Belevágtunk hát, és nem bántuk meg, hiszen hét-nyolcezer darab között fogyott a könyvből a könyvesboltokban és a hangszerüzletekben (utóbb készült belőle ingyenes, internetes verzió is, itt olvasható).
1994 májusára tehát, az IDG kérésére elkészítettük az ABCD nulladik kiadását, egy próbaszámot, ami sorozatgyártásba nem került, célja csak a kivitelezhetőség ellenőrzése és a szakmai közönség tesztelése volt. A próba elég fényesen sikerült, nagyjából mindenki le volt nyűgözve, így Nyírő meg is állapodott a kiadóvezetővel: az ABCD évente négyszer, negyedévente fog megjelenni, tehát még abban az évben két komplett számot készíthettünk. (Az ehhez szükséges szerkesztőségi költségvetés fedezését a kiadó természetesen vállalta.) Kiadásonként négyezer példányban, újságárusoknál terjesztették a lapot, valamint a budapesti számítástechnikai kiskereskedések érdeklődőbb részénél, az akkor viccesnek gondolt 1526 forintos áron.
Az őszre megjelenő első szám óriási siker volt, az összes példányt szétkapkodták az utolsó szálig, és úgy tűnt nekünk, mintha az egész pesti számítógépes szubkultúra csak erről szólt volna hetekig. Nyírő elkezdte sokéves menetelését a médiában, kopasz feje ekkor kezdett a magyar digitális forradalom vizuális védjegyévé válni, a kiadó pedig keresett rajtunk egy csomó pénzt (megérdemelte). Bíró úr, a rutinos üzletember egyébként az utolsó pillanatban ráérzett, hogy Nyírő (és a csapat) nagyon akarja ezt a dolgot csinálni, így hirtelen megfelezte a szerkesztőségi büdzsét; persze, hogy nem érdekelt senkit. Az én munkaterületem, a zenei rovat így például mindösszesen számonként tízezer forintot ért, ami a befektetett munkához képest már akkor is jelképesnek volt nevezhető.
Az állandósuló felállás a következő volt: Nyírő és Szakadát készítette el a lemezt magát, Meral a grafikát, Blumi az ember-gép interfészproblémákba volt belecsavarodva akkor, így ezt a témát vitte, én zenei rovatot írtam-készítettem, és már az elején megjelent Kelemen Gábor Hálózat című rovata (Szakadát is beszállt ebbe néha), amely internetes ügyekkel foglalkozott, bár mindebből a társaság akkor még nem sokat értett. Ez a kör több alkalmi munkatárssal bővült minden számban, közülük néhányan meg is ragadtak köztünk.
Megjelenik Uj Péter
Az egyik ilyen beugró éppen Uj Péter volt, Nyírőnek ugyanis az az ötlete támadt, hogy ha már újságot csinálunk, legyen köztünk legalább egy újságíró is. (És valóban, volt ott minden más, művész, szociológus, mérnök.) A kiszemelt áldozat, UP akkor már kisebbfajta kultsztár volt, korosztályos kedvenc, akiről akkor már én is megjegyeztem annyit, hogy ez a csávó mindig megírja azt, ami az én véleményem, és még vicces is időnként.
Nyírő felhívta tehát, és kiderült, hogy UP-nak is van számítógépes affinitása bőven; az első alkalomra tehát kitaláltak együtt egy interaktív hajvágás-performanszot - végigkamerázták, ahogy Péter egy fodrásznál megválik hosszú hajától. A felvételeket egy kis programmal maga a néző sorrendezhette át, így az akkor még nem annyira népes, de lelkes UP-fanklub tagjai tetszés szerinti hosszúságú hajzattal nézegethették a bálványt. Alanyunknak megtetszett a dolog, így a csapat laza közelségében maradt - tudtunk róla mindannyian, de én például csak internettós értekezleten találkoztam vele először.
A törzsanyagon kívül egészen különös tartalmak is felkerültek a lemezekre, például komplett cikkarchívumok nyomtatott sajtótermékekből, az IDG Számítástechnika című lapja, valamint a Magyar Narancs teljes negyedéves archívumai például elolvashatók ma is az ABCD-lemezekről. Mindig került fel valamilyen koncertrészlet is, Tudósok, Trabant, URH, Laurie Anderson, East, Sebő, szóval a legkülönbözőbb stílusok keveredtek; a narancsos Vágvölgyi többrészes interaktív sorozatot gondozott az ABCD-ken, egyszer feltűnt valamivel a későbbi kultuszminiszter Bozóki is, Tilláék Vákuum TV-je, a Fekete Doboz filmjei, Bozsik Yvette, Szilágyi Ákos, Rényi András és még sokan mások is. A koncepció a koncepciótlanság volt, a radikális eklektika.
A 94-es indulás tényleg huszáros volt, első két lemezünk csont nélkül elment (az elsőből - most látom - nekem sem maradt példányom), így 95-öt egész optimistán lehetett indítani. A magazin új fizikai formátumot kapott, a kis CD-méretű jewel boxot felváltotta a sokkal attraktívabb és nagyobb kartonborító, aminek a hátoldalára már ki lehetett írni a tartalomjegyzéket is, plusz a standokon is jobban láthatóvá vált - az újdonság varázsa viszont múlóban volt. A magyar nyelvű digitális tartalom nem volt többé kuriózum, egyre többféle magyar lemez jelent meg a boltokban, így eladott példányszámunk szép lassan fogyásnak indult.
A hiányzó utcai bevételeket ellensúlyozhatta volna némi hirdetés, a médium viszont akkor még annyira új volt, hogy a kiadó minden ezirányú próbálkozása eleve kudarcra volt ítélve. A másik oldalon pedig minden lemez elkészítése továbbra is embertelen terheket rakott a két kreátor, Nyírő és Szakadát nyakába, és a szűkülőben lévő pálya nem sok jót ígért - egyre több munkával egyre kevesebb embert elérni, és egyre kevesebbet keresni nem valami nagy távlat. A lemez tartalma nagyon értékes, talán túl értékes is volt ahhoz, hogy igazán sokan élvezhessék, így több körben több kísérlet is történt a fogyasztói igények felderítésére, esetleges népszerűbb tartalmak bevonására. Egy kérdőíves kutatás például kihozta, hogy a lemez legnépszerűbb rovata épp az enyém - de ebből sem jutottunk sokra, a számítógépes zenélés akkor eleve annyira népszerű téma volt, hogy mindent megettek, ami erről szólt.
Bejön az internet
A továbbra is rendíthetetlenül impulzív Nyírővel nagyjából egyidőben, 95 nyarán ütköztünk össze először az internettel. Én az azóta már letűnt óriásszolgáltató, a Compuserve magyar alvállalatánál vettem elérést (ez a buta cég adott olyan emailcímeket előfizetőinek, amelyben CSAK SZÁMOKAT lehetett megadni, mintha telefonszám lenne). Állandó reklámemberük ebben az időben a szenzációs Váncsa István volt, aki minden héten írt róluk valami jót a Számítástechnikába, innen értesültem a lehetőségről.
Érdekes, hogy mindketten, Nyírő is és én is addig eléggé hanyagoltuk az ABCD Hálózat rovatát, akkor viszont egycsapásra rákattantunk. Nyírő sokkal érzékenyebb volt nálam, azonnal látta, hogy ez lesz a továbblépés útja, és kibulizott év végéig extrában egy kétszázezer forintos költségkeretet Bírótól egy új, internetes lapra, amelynek Internetto lett a neve, egy balatoni hétvége nyomán: internet, tó, nettó stb., tehát elég sok beépített játéklehetőséget kínált a név, amellett, hogy ebben is benne volt az utalás a hordozómédiumra, éppúgy, mint az ABCD-ben.
Az Internetto 95-ös őszi gründolása az igazi kőleves-történet: tényleg a semmiből, erőforrás nélkül jött létre a lap prototípusa - de legalább elvárások nem bénították a csapatot, ami nem is volt igazán csapat: összefolytak az ABCD és az Internetto dolgai, hiszen Nyírő irányítása alatt készült mindkettő, a különbség csak annyi volt, hogy a CD-ért járt egy kis pénz is az alkotóknak. Ez a helyzet, valamint az, hogy gyökeresen különböző alkatú emberek voltak, erősen egymásnak feszítette a két ősalapítót, Nyírőt és Szakadátot. (Nyírő robbanékony, szüntelenül változó és alkalmazkodó, gyakran az összeférhetetlenségig nehezen kezelhető zseni, Szakadát pedig a nyugalom, a béke és a konzervativizmus bástyája.)
Nagy, látványos balhék így sem voltak szerencsére, a levezetés csendesen zajlott, majd 1995 végére kiforrt a megoldás: Szakadát viszi tovább az ABCD-t, Nyírő pedig az Internettót, és kölcsönösen kiszállnak egymás projektjeiből. Látszólag Szakadát járt jobban - üzemeltethetett egy már bejáratott márkát, kezelhette a létező büdzsét; de már ő is sejtette, talán még Nyírőnél is pontosabban, hogy a jövő az internetes médiáé, a CD-s terjesztés csak egy átmenetileg üzemképes állapot.
A csapat is kezdett kétfelé hasadni - hamarosan már csak Blumi és én, valamint két csendes, ám fáradhatatlan megoldótársunk, Turi Laci és Harajda András (Ijon) alkottuk a két gárda közös metszetét -, külön kezdett fejlődni mindkét szervezet. Az Internetto bevonzotta Horváth Iván professzort, majd hamarosan Bodoky Tamást, Kiss Borit, azaz Moont, látványelemeit Hatos Kriszta rajzolta-tervezte, a 96-ban pedig már csak két kiadást megért ABCD-be pedig többek között egy akaratos és maximalista fiatal művész, Arany Sztaniol szállt be, aki pár évvel később olyan elektronikus poplemezt készített a stúdiómban, amellyel úgy hat-nyolc évet rávert a nyugati konkurenciára. Meg is bukott vele persze, gyorsan.
