2012.06.04. 06:35

Kimaradt jelenetek

1998-hoz értünk, az Internetto csúcsévébe - az újság, mondhatni, beérkezett, és annyi minden történt körülöttünk, hogy felsorolni is alig lehet. Lassan belevágok tehát az év krónikájának lejegyzésébe, azonban erős aggodalmaim vannak a terjedelmet illetően, a fentiek miatt. Addig is viszont, van némi törlesztendő adósságom, így némi haladékhoz jutunk mindannyian.

Visszatekintés következik most néhány megelőző részletre. Ahogy ugyanis kezd egyre jobban összeállni az Internetto timeline-ja, többször kiderült számomra, hogy vissza kell térnem néhány 1998-at megelőző, eddig kimaradt mozzanatra - kicsi mérföldkövek ezek, amelyeket előzetesen semmiképp nem szerettem volna kihagyni a történetből, de most látom csak, hogy átléptem rajtuk időben.

Az Internetto szervezése, működtetése egyébként - főleg ahhoz képest, hogy minimálköltségvetésű majdnem-garázstermék volt az újság évekig - elképesztően szerteágazó, bonyolult tevékenység volt. Rengeteg jószándékú és tehetséges ember vetődött a környékünkre, és adott hozzá többet vagy kevesebbet magából, munkájából.

A sorozatomban megjelenő nevek listája ezért, jegyezzük meg, nem lehet teljes, rengetegen ki fognak maradni belőle, amiért utólag-előre is elnézést kérek tőlük is, és az olvasóktól is. Amellett, hogy valaki meg- vagy nem-megjelenése egyáltalán nem jelez fontossági sorrendet, nem kétséges, hogy azért próbálok koncentrálni azokra, akik hosszú távon nagy hatást gyakoroltak a projektre.

Bomba itt, bomba ott

Tehát, az egyik ilyen izgalmas kimaradó sztorihoz még 1996 nyaráig kell visszanyúlni - július 29-én egy esztergomi boltban ketchuposdobozba rejtett apró robbanószerkezetet találtak (az eszköz nem robbant fel). A közszolgálati televízió Objektív című hírműsora - melyet Bánó András főszerkesztett akkoriban - ostoba és szenzációhajhász összeállítással hívta fel a figyelmet arra, hogy egy internet nevű, rendkívül gyanús számítástechnikai hálózat lapjain nem is olyan nehéz efféle bombarecepteket találni, és jó volna, ha az illetékesek intézkednének annak érdekében, hogy ne lehessen egy kattintással ilyen tiltott információkhoz jutni.

Talán itt jelent meg először a magyar médiában a később - a mai napig hatóan is - közismert jelenség: szellemileg visszamaradt, alultájékozott újságírók (az anyagot nem Bánó készítette, ne értsük félre) az internet általuk elképzelt vagy valós veszélyeivel riogatnak. Az eset képtelensége nyilvánvaló: efféle bombareceptek általános iskolai kémiakönyvekben is vannak, akik pedig kinőttek a suliból, a legközelebbi könyvtárban is találnak biztosan néhányat, egyáltalán nincs szükség tehát internetre ahhoz, hogy a bombakészítés szándéka valósággá érjen.

Ráadásul, visszatekintve arra az időre, úgy emlékszünk, hogy akkoriban magyar viszonylatban egészen sok robbantás történt - koronás az Aranykéz utca -; szervezett bűnözői csoportok egymással számolgattak le szinte heti rendszerességgel, így különösen csökött agy kellett ahhoz, hogy valaki a hálózati informatikusokkal kapcsolja össze az esetet.

A dolog maradhatott volna ennyiben, de mégsem maradt: a helyi rendőrkapitányságon ugyanis látták az adást, és felszólították valamennyi hazai internetszolgáltatót, hogy adják át internetelőfizetőik listáját, mert alapos a gyanú, hogy közöttük kell keresni a robbanókészülék előállítóját - hivatkozásul pedig a tévében látott weboldal címét adták meg.

A rendőrök naprakészségét mi sem mutatta jobban, mint az, hogy Internettót is megkérték előfizetőinek kiadására - amiből nekünk ugye egy darab sem volt. A biztonság kedvéért azért visszautasítottuk a kérést, és az adatvédelmi biztoshoz fordultunk állásfoglalásért.

A szolgáltatók közül egyébként többen kiadták a kért adatokat, néhányan voltak csak, akik megtagadták az együttműködést - mi viszont az Internettóban online interjúra hívtuk Bánó Andrást, aki a tévés anyag közreadásáért végülis szakmailag felelt. Az internetes médiakérdésekben akkor még egyáltalán nem járatos főszerkesztőt alaposan megizzasztották a kérdések, de profi módon, tisztességgel helytállt munkatársáért, a rendőrség eljárásától pedig elhatárolódott. Az interjú végeztével, a készülékek kikapcsolása után nekünk műsoron kívül elismerte, hogy most már érti, beosztottja szakmai hibát követett el.

A sorozatban már másodszor hivatkozom valamilyen online interjúnkra - igen, ezt a műfajt elég hamar bevezettük, és magát a formátumot folyamatosan fejlesztgettük, hiszen nem könnyű megoldani, hogy a benne részt vevő, egyre nagyobb számú olvasónak megadjuk a közvetlen részvétel érzését, és emellett még olvasható, értelmezhető is legyen a szövegfolyam. Az Internetto vendége volt az évek során Horn Gyulán és Bánón kívül például Friderikusz Sándor, Demszky Gábor, Spiró György, Szabó Iván, Parti Nagy Lajos, Kökény Mihály, Straub Elek, Deutsch Tamás, Kovács László és még sokan mások.

Bemegyünk a politikába

Szintén 1996-ban, ősszel indítottuk az első politikarovatunkat, Re:tus címmel. Ez mérföldkő volt, bár ma már nem látszik annyira annak, hiszen mostanában a politikai hírek és vélemények dominálják az összes nagyobb hazai netes médiafelületet. Ez azonban nem volt így 96-ban, amikor többségében teljességgel apolitikus informatikai szakemberekből állt a közönségünk, akik közül sokan sokszor kimondták, leírták, szinte szabályként hivatkozták azt, hogy webre politikát nem hozunk, az a mocskos világ maradjon csak kívül.

A rovat vezetését Makai József vállalta, aki akkor főállásban a Narancsnál dolgozott. Néhány hónap múlva egy kívülállók számára teljességgel érthetetlen konfliktusba keveredett Nyírővel és távozott - utolsó perceinek különös körülményeit máig idézgetik azok, akik szemtanúk voltak.

Élő koncertek a hálózaton

1996 végén valósította meg partnerünk, az Írisz az első hazai internetes koncertközvetítést, a KFT sportcsarnokbeli koncertjét - még a BS leégése előtt - nyomták RealAudio formátumban, élő egyenesben a netre. A műsor címe is ez volt: Bál az interneten, amit a zenekar akkori motorjának, a dobos Márton Andrásnak köszönhetett, aki már többéves multimédia és internetes fejlesztési kalandozómúlttal büszkélkedhetett; míg a zenekar szüneteltette tevékenységét, ő interaktív kulturális projekteket valósított meg.

A KFT-közvetítésben mi nem vettünk részt, de hamarosan, 1997 májusában már saját koncertközvetítést szerveztünk: a Rémember zenekar lett ebben partnerünk. Az éles koncerthelyszínről való közvetítéstől én eléggé aggódtam, így azt a megoldást választottuk, hogy a zenekar kijött hozzám Kerepesre, és berendezkedtek a házamban lévő stúdióba; így a műsor teljesen internet-exkluzív volt, senki más nem hallhatta, csak az Internetto olvasói.

A gitárokat, éneket elég könnyű volt megoldani, dobra viszont egyáltalán nem voltam berendezkedve - a stúdióhelyszínt én természetesen elsősorban elektronikus zenére specializáltam. A problémán úgy lettünk újjá, hogy az együttes zseniális dobosa nagyon rövid idő alatt megtanulta és bejátszotta magát az én nyolc ütőfelületes elektronikus dobmodulomon - előtte még sosem játszott hasonlón! -, és az egyórás programot ezen a gépen játszotta le. Figyeltük végig, hogy hányan hallgatják adásunkat, de kiderült, hogy a valóságban ennél jóval többen: az egyik médiaszakos évfolyamon például 70-80 hallgató tanóra keretén belül élvezte a programot, ami azt jelenti, hogy ezzel pont meg is duplázódott az általunk mért hallgatottság.

PR-akció a Pannon GSM-mel

Közben megismerkedtünk az egyik legújítóbb hazai pr-szakemberrel, Suba Jánossal, aki akkor a Pannon GSM kommunikációját vezette (ma pedig a konkurenciát, a Vodafone-t erősíti). 1997-ben még kérdés volt, hogy melyik mobilszolgáltatónak a legjobb a telefonos lefedettsége az országban - Suba pedig azt találta ki, hogy indítson a Pannon egy csapatot, amely körbeutazza az országot autóval, és közben felállítja a mobiltelefonálás Guinness-rekordját. Ha valahol nem jó a térerő, akkor nyilván a csúcsteljesítmény is veszélybe kerül.

Az ötlet második részébe pedig már bennünket is bevont: kövessük autóval a mobiltelefonáló pannonos csapatot, és közvetítsük élőben az eseményeket, az interneten!

Természetesen azonnal lecsaptunk az ötletre, és megszerveztük a kivitelezést. Kezdetleges mobilinternetes eszközeink, illetve digitális fényképezőink akkor már voltak, plusz sms-t is tudtunk már fogadni, majd valós időben, szoftverekkel webre konvertálni, így felállítottuk a technikai arzenált, és hármasban, Nyírő, Blumi és én nekivágtunk a nagy útnak akkori piros autómmal. Az út egyszerre volt munka és buli, mi legalábbis inkább az utóbbinak fogtuk fel - ehhez hasonlót sem csinált még senki azelőtt, ami szokás szerint eléggé felspannolt bennünket.

A térképen látható útvonalat jártuk be végül; a kocsiban alig lehetett megmozdulni a kábelektől, mert a legkisebb óvatlan moccanás is valahol, valamilyen kapcsolatot megszakított, de végül egy laza 24 óra alatt lenyomtuk a feladatul kitűzött távot, és a közvetítés is zökkenőmentes volt.

A Pannon-csapat is teljesítette a kitűzött célt, egyetlen nap alatt hívások ezreit bonyolították, sms-ek ezreit küldték, így sikerült felállítani a világcsúcsot. Mi pedig hosszú időre összekötöttük sorsunknak egy részét a mobilcéggel, amely a nagy ellenfél Matávnak ugyanúgy konkurenciája volt a mobilpiacon, mint mi a későbbi Origónak a tartalompiacon. Az Internetto Indexszé alakulásakor tehát nem véletlen, hogy első állandó szponzorunk éppen a Pannon GSM lett.

Mivel végső soron vállalati kommunikációs akció volt, ezért az akcióért természetesen pénzt is kaptunk a Pannontól, ráadásul a szokásos tarifáinkhoz képest nem is keveset - mellékszolgáltatásként így megtanultuk, hogy speciális internetes reklámmegjelenésekre az ügyfelek hajlamosabbak költeni, mint a hagyományos, szokványos felületekért.

Nem sokkal később egy újabb közvetítés, most már szinte rutinból.

1997 novemberében a BM Duna-palotájából élőben közvetítjük a NATO-ba lépésünkről döntő népszavazási eredmények alakulását Tóth Zoltán választási szakember társaságában, előtte pedig a pannonoshoz hasonló országjárást bonyolítunk Nyírővel kettesben: végigkísérjük és végigdokumentáljuk a szavazóurnák és szavazólapok életét, megszületésüket az Állami Nyomdában, majd kiszállításukat az egyes helyszínekre.

Ekkortájt, a 97-es év vége felé figyeltünk fel arra, hogy az amerikai szaksajtóban egyre többet cikkeznek egy új fogalomról, a portálról. Hírek, levelezés, keresés, linkkatalógus, árfolyamok és egyéb szolgáltatások egy helyen - hát ez bizony pont olyasmi volt, amire mi törekedtünk az Internettóval, ösztönösen. Szakmai-ideológiai támaszt kaptunk hát törekvéseinkhez, ami megerősített bennünk egy csomó mindent, addig csak lappangó gondolatokat is, és mindehhez jött a gazdasági igazolás: a tőzsdék kulcsává lett portál mint varázsszó egyszerre találta meg az utat szinte az összes befektető zsebéhez, és onnan a szakmában korábban elképzelhetetlen összegek vándoroltak az efféle üzleteket indító cégek számlájára.

Az őrület napról napra fokozódott, mindenki portált akart építeni weboldalából Amerkában, de még azok is ebbe az irányba fordították a vitorlájukat, akik addig még jelen sem voltak az interneten, hanem egészen másban utaztak. Mi pedig úgy érztük, eljött az időnk: ki más csinálná meg az első magyar portált, ha nem mi?

 

 

komment

süti beállítások módosítása