2012.12.10. 06:39

Útelágazódásnál

Semmi jót nem ígértek a következő hónapok - írtam 2001-2002 fordulójáról az előző rész utolsó mondatában, és ez igaz is volt. Az Index a túlélésért küzdött meg filléres harcokat, Csepi vezérigazgató már csak heteket ígért nekünk az életéből, úsztunk az adósságban, befektető, felvásárló pedig sehol. Eközben viszont az olvasottságunk szakadatlanul nőtt - már a napi kétszázezer látogatót is stabilan elhagytuk -, a lap pedig egyre jobb lett.

Előzmények:

Mit ér a portál, ha magyar?

Hirtelen halál

A dicsőséges tavaszi hadjárat

Irány a tőzsde!

Betemet a dotkomválság

Nem lehet mondani, hogy a borzalmas előjelek nagyon leverték volna a hangulatot,  a szerkesztőség munkakedvét. A kedvező olvasói visszajelzések egyre csak gyarapodtak, a Medián Webauditjába minden nap öröm volt benézni, hiszen egyre nagyobb és nagyobb számaink voltak, az újdonsült operatív vezetők - Csepi Lajos és Uj Péter - pedig (bár nehéz volna két jobban különböző karakterű embert találni az országhatárokon belül) egész jól megtalálták a hangot egymás felé, és nagy kölcsönös respekttel nyilatkoztak a másik munkájáról. Már csak az volt kérdés, hogyan lehet pénzzel táplálni a rendszert.

2001 végének eseményei közül kimaradt egy fontos, bár inkább szimbolikus siker: újszülött szakmai szervezetünk, az MTE fontos módosításokat tudott kiharcolni a Fidesz-többségű parlament által elfogadott elektronikus kereskedelmi törvény első verziójában, az akkor még szuperfiatal Rogán Antal hathatós segítségével. Úgy emlékszem, nem túlzás azt állítani, hogy ezektől a módosításoktól vált tulajdonképpen működőképessé a törvény, amely - nevével némiképp konfliktusban - elsősorban az internetes tartalomszolgáltatással foglalkozott.

2002 elején az egyesület lendületben maradt, és a közeledő választásokra tekintettel megalkotott egy választási etikai kódexet is; egy leírást, amely meghatározta, hogy az internetes tartalomszolgáltatók miképpen értelmezik magukra nézve az egyébként ezen a médiafelületen formailag nem kötelező választási eljárási törvényt. Fontosnak tartottuk ugyanis, hogy a törvényeknek ne csak a betűjét, hanem a szellemét is figyelembe vegyük - az új médiának nem gondoltuk, hogy előny járna azért, mert a törvény megalkotásakor még nem létezett, és a törvényhozó erre még nem gondolhatott.

Ebben a dokumentumban volt először olvasható, hogy a kampánycsend alatt a netes újságok is eltávolítják a politikai híreket az első két hierarchikus szintről (vagyis a címlapjukról és a rovatcímlapjukról), és megkérik fórumozóikat is, hogy lehetőleg tartózkodjanak az egyébként mindennapos balhézástól, és adjanak pihenőt maguknak erre a rövid időre. A kódexet tagjaink, így az Origo, az Index, a Népszabadság Online, a HVG, az Econet automatikusan elfogadta, de jó hír volt, hogy sorra jelentkezett be a piac többi résztvevője is, hogy velünk tart ebben a kérdésben.

A kampánycsendet tehát 2002-től betartottuk, és így volt ez minden választáson és népszavazáson is, egészen 2010-ig; ekkor a választás előtt néhány nappal interjúba hívtak a Kossuth rádió reggeli műsorába, éppen ebben a témában. Itt jeleztem, hogy a tartalomszolgáltatók továbbra is tartani fogják saját vállalásaikat, de a közösségi média hihetetlen térhódítása miatt a teljes internetet már nem lehet elcsendesíteni. Alaposan beletaláltam a közepébe, a történelem pillanatokon belül visszaigazolt: az Országos Választási Bizottság bénázása következtében a blogokon még a meghosszabbított kampánycsend ideje alatt, tehát idő előtt kifutottak azok a részeredmények, amelyeket elvileg senkinek nem volt szabad közölni. A kampánycsend intézménye végérvényesen kimúlt.

Majdnem padlót fogunk

2002 eleje az Index vezetőségében tehát izgatott befektetőkereséssel telt, versenyt futottunk az idővel, és egyre inkább vesztésre álltunk. Csepit februárban új, sokkal jobban fizető állás várta egy nyugdíjpénztárnál, rá így egyre kevésbé számíthattunk, és hiába folytatták roadshow-jukat Braunnal, tulajdonképpen semmilyen konkrét ígéretig sem jutottak. Ott álltunk a remek újságunkkal, és látszólag nem kellettünk senkinek.

Február közepén letelt Csepi mandátuma, és egy pénteken (nézem a naptárt, talán nyolcadika volt, ha jól emlékszem) bejelentette Kőrösinek, aki ekkor a részvénytársaságunk elnöke volt, hogy nagyon sajnálja, de hétfőn már nem nálunk kezd, mennie kell az új helyre. Kőrösi pánikban hívott, hogy mindennek vége, hétfőn csődöt kell jelentenünk - senkinek sem kellünk, és most már emberünk sincs, aki pénz után nézhetne. Már a következő havi fizetéseket sem tudjuk kifizetni, olyan állapotban vagyunk.

Ennél semmi sem hangozhatott volna rosszabbul, nálam valahogy mégsem ment fel a pumpa. Nem tudom, miben bíztam, mindenesetre egy kis türelmet és nyugalmat kértem az egyébként hagyományosan nagy lángon égő Kőrösitől, majd elővettem a telefonkönyvemet, és hívásokat kezdeményeztem. Sokat. Mindenfelé.

A kétségbeesés vezérelte akciónak nem várt sikere lett: hétfőre két komoly jelentkezővel is tárgyalnunk kellett - egy érem két oldaláról.

Az Inforádió 2000-es indulását a szakma mint mérföldkő emlegeti - a rendszerváltás utáni időszak számos jobboldali médiapróbálkozása közül az első, amelyet valóban sikeresnek - és hitelesnek - tekintettek még az ellenoldalon is. A csatorna rövid idő alatt jelentős hallgatottságot ért el, komoly reklámbevételhez jutott a piacról, és 2001-ben már az internetes portálpiacon próbált helyet szerezni. Ehhez partnernek a Kóka János vezette Webigen nevű internetes céget választotta - amely a Bajnai Gordon vezette Wallis-cégbirodalomhoz tartozott. Nem csekély, 250 milliós indulótőkét dobtak össze a felek az induló Infostart.hu részére, a vállalkozás azonban ennek ellenére hamar elhalt, komoly indulókampányuk ellenére tulajdonképpen fel sem tudtak jönni a pályára az Index és az Origo ellenében.

Az Infostartot nagyon hamar, 2002 őszén levették a webről, de már korábban nyilvánvalóvá vált totális vereségük, így mindkét partnerfél - az Inforádió megalakításában fontos szerepet játszó Fellegi Tamás (2010 után Fidesz-miniszter) és Heltai Péter, valamint a Wallis-stáb is - bejelentkezett hozzánk, segélytelefonjaim nyomán.

Új korszak: partnerünk a Wallis

Fellegiék két tárgyalás után kiszálltak a történetből, a Wallisszal viszont célba értünk, amint azt már mindenki tudja. Első tárgyalásunkra a rózsadombi pláza bécsi kávézójában került sor én Kőrösivel, a túloldalon pedig Bajnai Gordon és Kóka János jelent meg - nekik ekkor a politikához még semmi közük, egyszerű üzletemberek. Kókával szemben komoly előítéleteim voltak; ez nem a személyének szólt, hanem általában minden vállalkozónak, aki az állammal való üzletelésből gazdagszik meg. A Sulinet, amely a csúcsra repítette őt, egy nagyon fontos és roppantul hasznos ügy volt, a jelentőségét túlbecsülni lehetetlen - a szerződés viszont, amit kötöttek rá, kiemelkedően előnytelen volt az állam szempontjából, ezt mindenki tudta. (Igaz, ez nem Kóka hibája, ő csak kihasználta, hogy az állam rossz tulajdonos volt.)

Kóka a vártnál sokkal kellemesebb tárgyalópartnernek bizonyult, tulajdonképp azt lehet mondani, hogy az Index őszinte rajongójaként abszolút fontos prioritásnak tartotta, hogy a lapot megmentsük, és az asztaltól felállva már úgy éreztem: ő lesz az, aki a Wallisnál át fogja tolni az ügyünket, egészen a megoldásig.

Néhány további részlettárgyalás után hamarosan vendégségbe hívott bennünket a Wallis vezetése a cég akkori központjába, az angyalföldi Klapka utcába. Döntésüket ünnepélyes formában, egy hatalmas tárgyalóasztalt körülvéve, Bajnai beszédébe ágyazva közölték velünk: a cég 170 millió forintot fektet az Index.hu Részvénytársaságba, amelyet szolgáltatások formájában fogyaszthatunk le a Wallis különböző vállalkozásainál. A legkézenfekvőbb szolgáltatások, melyeket igénybe vehettünk, a következők voltak: webfejlesztés a Webigenből, irodabérlet a cég szabad, üres irodakapacitásai terhére, valamint pénzügyi szolgáltatások, könyvelés és hasonlók.

Nem teljesen azt kaptuk tehát, amit el szerettünk volna érni, de nem volt más választásunk: rövid számolgatás után kiderült, hogy a reklámpiac trendjének további kedvező fejlődése esetén van egy vékony esély arra, hogy középtávon meg tudjunk kapaszkodni ezen az úton. Igent mondtunk tehát az ajánlatra.

A hírt közösen hoztuk nyilvánosságra, és azonnal megindultak a politikai találgatások. Új partnerünket elsősorban és hagyományosan a baloldalhoz kötötték, kapcsolati hálója alapján - az valahogy kevésbé ment át a köztudatba, hogy az első Orbán-kormány alatt komoly kapcsolatokat építettek ki a térfél jobboldala irányába is. Az Inforádiós közösködést már említettem, de ide tartozik még a kormányportál, az ekormanyzat.hu (ebből lett később a magyarország.hu) sokszázmilliós kifejlesztése, amit a Wallis és Kóka Webigenje végezhetett el. A kép tehát legalábbis vegyes volt. Mellettük szólt még, hogy korábban már volt médiavállalatuk, a Danubius rádió, ami szintén nem arról volt híres, hogy politikai játékszer lett volna a tulajdonos kezében.

A mérsékelten nagy örömben azért nem mulasztottuk el, hogy komoly szóbeli garanciákat kérjünk újdonsült tulajdonostársainktól: az újság függetlensége szent, utasításokat, megrendeléseket oda leadni nem lehet, ez nem az a hely. A tulajdonosi körben egyébként így patthelyzet alakult ki: az alapítók, a német befektetők és a Wallis is nagyjából hasonló méretű részt birtokoltak a cégből, így a nyomásgyakorló magánakcióknak intézményesen sem volt sok esélye. A 2001-ben elfogadott charta, ami a szerkesztőség függetlenségét egy más irányból garantálta, szintén érvényben maradt.

Visszavesszük az Internettót

Mindezzel párhuzamosan komoly fejlemények következtek be egy sor másik vonalon. Régi lapunk, az Internetto második tulajdonosánál, az Eurowebnél is befuccsolt, így a cégvezetés év elején informálisan megkeresett, hogy nincs-e kedvünk valahogyan visszavenni a domaint, nekik már nem kell. Nehéz helyzetünkben, amikor mindenki a bukásunkra spekulált, jó kommunikációs ötletnek tűnt, hogy győzelmet hirdethetünk egy régi csatában, így kifundáltuk azt a pénzügyi módszert, amellyel készpénzmozgás és érdemi ellenszolgáltatás nélkül visszavehettük egykori lapunkat, domainjét, valamennyi hozzá kapcsolódó írás megjelenítési jogát és a védjegyet.

Az Internetto.hu címen Kekivel pillanatok alatt helyreállítottuk a Nettó 1995-ös, immár muzeálisnak nevezhető állapotát, a sajtóban pedig március végén, a bejelentéskor végre újra üzleti sikert és nem buktát kötöttek hozzánk.

inetto.bmp

Robog a kampány

Eközben az ország már a 2002 áprilisi parlamenti választások kampányát élvezte, amiből az Index is kivette a részét. A felállás azonban nem a Magyarországon szokványos volt - a mi lapunk nem esküdött fel egyik oldalra sem, minden ügyet előítélet nélkül, önmagában vizsgáltunk. Így lehet az, hogy miközben vezető szerepet vittünk az Országimázs-Happy End témában, Bogád Zutyu kapcsolatrendszere egyre újabb és újabb furcsaságokat ásott elő a környékről, eközben Szily Laci nagyon viccesen tette helyre az Orbánról mocskos gyalázatkönyvet író Kende Pétert.

Illés Etele pedig a dizájncsoportban egyre bátrabban ragadta meg a billentyűzetét is, először az új Lehel téri piacról, majd az új Nemzeti Színházról értekezett. Mindkét épület megítélése akkoriban politikai hitkérdés volt: egy jó jobbos az előbbit utálta, az utóbbit imádta, a balosok pedig fordítva. Etele természetesen kilépett a hülye keretek közül, és mindkét írása szenzációszámba ment - érdemes őket ma is elolvasni.

Átállunk Wallisra

A választások az ismert eredménnyel zárultak, és a Wallis-üzlet lepapírozása után mi is - az országhoz hasonlóan - egy új korszak kereteinek megépítéséhez kezdtünk hozzá. A vezérigazgatói poszt egy év szünet után ismét Kőrösit illette, azzal, hogy egy későbbi időszakban közös megegyezéssel majd keresünk egy csereembert.

Látványosabb változást hozott az irodaváltás. Először is fel kellett mondanunk régi helyünkön, a Victor Hugo utcában, a magyar internet központjában. Ez nem várt nehézségbe ütközött, mivel kiderült, hogy Csepi Lajos - távozása előtt mindössze néhány nappal - újabb öt évre kötelezte el cégünket az irodaházban, a megkérdezésünk nélkül. Az újonnan megkötött szerződés százmilliós kötbérre kötelezett volna bennünket, ha idő előtt elhagyjuk a terepet, vagyis rendesen meg voltunk lőve. Óriási szerencsénkre megesett rajtunk a bérbeadó cég tulajdonosának, Ungár Andrásnak a szíve - elnézést a morbid képzavarért, néhány évvel később ugyanis Ungárt éppen a szíve vitte el közülünk, tragikus hirtelenséggel. Kőrösi le tudta vele tárgyalni, hogy nagyságrendekkel kisebb kaucióval távozhassunk, területünkre pedig éppen volt egy új jelentkező, egy éppen akkor alakuló televíziós társaság, amit Hír TV-nek hívtak.

klapka_11.jpgA nekünk felajánlott új irodaingatlan néhány lépésre volt csak a Wallis központjától, a Klapka utcában - egy oldschool, szocialista hangulatot árasztó épületben kaptunk területet, természetesen jóval kisebbet, mint amennyink a Victor Hugóban volt, de a megfogyatkozott csapatnak ennyi is elég volt. A tisztességes színvonalon felújított házban nem volt egyszerű megfelelő minőségű internetkapcsolatot létesíteni, végül a UPC-nél találtunk egy kallódó optikai kábelt az utca alatt, ami alkalmas volt arra, hogy az igények alsó határát, száz megabitet hozzon nekünk másodpercenként. Szervereinket a Victor Hugo utcai irodaházban hagytuk, és az Interware gondjaira bíztuk őket.

A szobakiosztás nagyon egyszerű volt: az óriási, közös szerkesztőségi terem végében egy pici szobában húzódott meg Uj főszerkesztő, a másik folyosón pedig néhány külön szobában üldögélt a salesosztály, és mi néhányan, Kőrösi, Szöllősy Gábor, az újdonsült IT-főnök (ő ezt csinálja ma is) és én. Az új igazgatóságba a Wallis mellénk delegálta Kókát és Ormosy Gábort, saját pénzügyi zsenijüket, de ők értelemszerűen nem tartottak igényt külön irodára nálunk, hiszen már más cégben laktak, főtevékenységszerűen.

Az első pár hétben egy apró belső terasz szolgált pihenő- és dohányzóhelynek, ez a lehetőség azonban gyorsan megszűnt, amikor kiderült, hogy a szomszédban lakó idős színésznő nem kedveli az új társaságot. Relaxcélokra ezután a szobám előtti néhány négyzetmétert jelöltük ki, néhány szakadt műbőr fotel és lerobbant szék összetolásával. A dolog annyira bejött, hogy hamarosan minden napindító értekezletre itt futottak össze a rovatvezetők, és szinte mindenfajta kreatív megbeszélést is ide helyeztünk, így ez az apró terület számtalan későbbi legendás Index-akció - például a lúzerkormány-választás, a szavazás az 50 legirritálóbb közszereplőről vagy a különböző terméktesztek - szülőhelyévé vált.

Kiszállunk az Omnisból

Saját kis rendszerváltásunk nehéz feladata volt a webfejlesztési üzletágból való teljes kiszállás. Mivel a lapot nem tudtuk további projektekkel bővíteni, ezért a tizenkét fős belső fejlesztőgárdát a minimum minimumára kellett vágnunk, Kekit és Pozsit megtartva a programozói gárdából, illetve a dizájnereket és vezetőjüket, a Forest álnéven futó Erdős Ákost. A többiekből - ősi barátunk, Barczi Imi vezetésével - Kőrösi hathatós segítségével új, tőlünk teljesen független webfejlesztő cég alakult Caramel néven.

Keményebb kérdés volt az Omnis részvénytársaság, amiből nem sokat láttunk, csak annyit, hogy harmincfős stábja zabálja a pénzt, vissza viszont nem hoz semmit. Vezetői, a Braun-Johancsik páros félreálltak, így személyesen nekem kellett átvennem a romeltakarítási feladatot. Kiderült, hogy a cég egyéves története alatt alig néhány millió forint bevételt termelt, soktízmilliós ráfordítással szemben, és nincs is nagyon további reménye újabb piaci eredményekre.

Tulajdonképpen összesen két fizetős ügyfele volt e leányvállalatunknak: alapító szponzorunknak, a Pannon GSM-nek fejlesztettek valami egyszerű almegoldást egy részproblémára (ezt a DPG levelezőrendszer remek programozói végezték folyamatosan), illetve a Fidesz-kormány informatikai kormánybiztosságának írtak néhány tanulmányt némi aprópénzért. Gyors, de fájdalmas lépéseket kellett megtennem tehát. A stáb nagy részét szélnek kellett eresztenem, hiszen tevékenységet nem végeztek, és megtartottam azt a néhány dolgozót, akik e két futó projekteken valóban dolgoztak.

Korábban az Omnisba helyeztük át a Medián Webaudit mérőrendszerében birtokolt ötven százalékos tulajdonrészünket, erről gyors megállapodást kötöttem Hann Endrével: némi készpénz ellenében vihette mind a száz százalékot, így a mérési rendszer 2002 tavaszától végre teljesen függetlenedett tőlünk.

Az áramvonalasított, immár szolidan nyereséges Omnist tavasz végén jelentős veszteséggel, tízmillió forint alatti összegért tudtuk értékesíteni külső befektető részére. A pénz, bármilyen kicsi is volt, jól jött az Index konszolidálásához.

Ingyenes internetet szolgáltatunk

Az Internettót átadó Eurowebbel még egy üzletet kötöttünk: mivel ők éppen akkoriban vették meg az ingyenes internetet szolgáltató Freestartot, felvetették, hogy mi lenne, ha az Index neve alatt üzemeltetnénk tovább ingyenes internetszolgáltatásukat. Természetesen azonnal belementünk, és tavasz végén elindult az Indexnet, amely valami csoda folytán még ma is élő oldal az Index-lapok átláthatatlan rengetegében (néhány további szolgáltatással bővítve). A betárcsázós, modemes internetszolgáltatás innentől kezdve a szélesebb közönség előtt is opcióvá vált - mindenfajta előfizetői szerződés és elköteleződés nélkül.

Májusban egy új őrület söpört végig a szerkesztőségen: mindenki egy új weboldalra regisztrál, a Wiwre, ami néhány perc után felrajzolja egy rém bonyolult ábrára, hogy kikkel állsz baráti kapcsolatban. Bár a dolog rettentő kezdetleges, sokaknak megindul az agya, hogy mi mindenre jó lenne egy ilyen szolgáltatás. Az első száz-kétszáz regisztrált júzer az Index és az Origo szerkesztőségéből érkezik be, az ajtómon pedig hamarosan Váradi Zsolt, az egyik alkotó kopogtatott.

Zsolt a végtelenségig szerény srácnak mutatkozott, de azért kiderült, hogy ők is látják azt, amit mi: hogy lehet, hogy itt ők most egy országos őrület kapujában állnak. Ennek a megvalósításához azonban egy jó adag pénzre volt szükségük, az egyértelműen látszott, és sajnos akkori helyzetünkben nem tudtunk mit tenni - örültünk, hogy az Indexet talpon tudtuk tartani, a körülöttünk lévő pénzforrások elapadásáról kézzelfogható bizonyítékokat szereztünk az előző egy év során.

És még egy, később komoly jelentőséget nyerő találkozás, egy papírlappal. Egy nap Uj Péter egy fekete-fehér fénymásolt fanzint nyomott a kezembe - ez tőle egyáltalán nem volt szokatlan, a kilencvenes években egy csomó akkori hasonló újságkezdeményről tőle értesültem. Az újságféle címlapjára az volt ráírva, hogy Ufi - érdekes cím, sok mindenre lehetett asszociálni róla, csak arra nem, ami valójában volt: jó eszű, húsz körüli, a Fidesz ifjúsági szervezetében, a Fidelitasban felnőtt srácok és lányok által írt, meghatározhatatlan műfajú egyvelegre. Tanácstalanul nézegettük a valószínűtlenül színvonalas írásokat (melyek közé azért itt-ott becsúszott egy-egy érdekes, alternatív megközelítés az ezoterikus jobboldalról is), és ahogy a filmekben mondani szokták, nem is sejtettük, hogy a fiatalokat pár év múlva majd vendégül fogjuk látni egy közös vállalat erejéig a cégcsoporttá duzzadt Indexben, Reakció néven - ma pedig ők a Mandiner.

Kormányváltás

A választások második fordulójának másnapján bekopogtam Braun Robi ajtaján, és gratuláltam a győzelemhez; a szocialista párt valóban szinte a lehetetlent hajtotta végre azzal, hogy egy viszonylag sikeres kormányzati periódus után, kihasználva az ellenfél néhány gyenge pontját, el tudta érni a kormányváltást. Ez lehetetlen lett volna, ha a kommunikációs csapatuk - melynek Braun volt az egyik oszlopos tagja - nem dolgozik ennyire pontosan, gyakorlatilag hiba nélkül. Győzelmüknek természetesen még sok fontos összetevője volt, közülük kiemelném azt, amivel talán szintén volt áttételesen némi dolgunk: a politikában csetlő-botló miniszterelnök-jelölt, Medgyessy Péter éppen azt az uhrin benedeki figurát hozta, amit két éve Eteléék néhány hónapra a hazai popszakma csúcsára vezéreltek.

Egyértelműen jó hír volt, hogy az informatika ügyét az új kormány az előzőnél jóval magasabb szintre emelte, és önálló minisztériumot hozott létre a területen, az SZDSZ által delegált Kovács Kálmán vezetésével. Az új miniszter egyik legelső interjúját stílszerűen az Indexnek adta, és nagy tervekről számolt be.

Ehhez képest komoly piaci problémákat okozott stábja azzal, hogy a Fidesz kormánybiztossága által jogszerűen megítélt pályázati pénzeket csak mintegy kétéves késéssel fizették ki. A dolog bennünket is érintett néhány millió forint erejéig, a tőzsdére bevezetett Econetet viszont egyenesen a padló közelébe küldte, mivel ők készítették el rengeteg önkormányzat honlapját, aminek százmilliós nagyságrendű ellenértékét abnormálisan hosszú ideig voltak kénytelenek előfinanszírozni az állam számára.

Cserébe viszont az új garnitúra új webes pályázatokkal kedveskedett, melyekre rögtön rástartoltunk: el is nyertünk egy tízmilliós támogatást a Fórum düledező szoftverének újraírására, illetve kábé egymilliót arra, hogy létrehozzuk a vakbarát Indexet. Egy remek magyar találmány ugyanis fel tudta olvasni a weboldalakat a vakoknak és a gyengénlátóknak, így akkortól már ők sem maradtak ki a böngészési élményekből. A mi oldalunkon csak annyi volt a feladat, hogy létrehozzunk egy olyan címlapot, hozzá pedig olyan cikkoldalakat, amelyeken egyáltalán nincsenek képek és zavaró menük, fölösleges kapcsolódó anyagok, csak a tiszta tartalom. A projekt olyan jól sikerült, hogy a lassan gyarapodó mobilinternetezői tábor is ezt a lapot kezdte használni, mivel nagyon gyorsan betöltődött a telefonokra is.

A kormányváltásnak egy másik következménye volt a 2002 őszén megindult el- és leszámolás. Minden héten jött néhány dosszié a Keller László vezette közpénzügyi államtitkárságról, amelyre a baloldali sajtó rávethette magát, a különösebb ellenőrzés nélkül levont következtetés mindenhol nagyjából ugyanaz volt: a Fidesz lopott. Pedig Keller anyagai aztán tényleg a minősíthetetlenséget súrolták: számos rendőrségi feljelentését megkaptuk másolatban,melyek a magyar nyelv suk-sük szintű nem ismeretéről, és más komoly zavarokról adtak le jelzést olvasójuknak. Szakmai melléfogás is akadt bőven - egy ízben a Keller-stáb nem ismerte fel a cluster kifejezés közgazdasági értelmét, és azt hitte, hogy számítástechnikai clusterről (szerverek rendszeréről) beszél a fideszes szerződés. Ez már elég is volt a gyanú megalapozásához, ment a feljelentés.

Informatikai kavarásokat is sejtettek az újonnan kormányra költözők, így kiterjedt rendőrségi nyomozást indíttattak a Fidesz informatikai kormánybiztosságának vezetője, Sík Zoltán ellen is. A kétéves meghurcoltatás, sok százmilliós sikkasztási vádak végeredménye egy vádemelés nélküli százezer forintos pénzbírság lett - nem, a nyomozás még csak ügyészségi szakaszba sem tudott jutni, nem Polt Péter segített.

Bodoky Tamás viszont ekkortájt került az oknyomozó pályára: a Fidesz alatt a kormánybiztossággal konkuráló másik informatikai szervezet, az In-Forrás Kht. ügyeit nagy részletességgel tárta fel, több hónapot töltve el gyakorlatilag valamennyi érintett szereplővel. Ebben került először a nyilvánosság elé a később félig-meddig közszereplővé váló Tarjányi Péter, aki az évtized közepén a portálpiacon is bepróbálkozott Zoom.hu nevű lapjával.

Megjönnek az első blogok

2002-ben, az amerikaiak terror elleni háborújának első szakaszában futottak be a mainstream médiában először a blogok, információforrásként. A hivatalos, kormány által nem is titkoltan cenzúrázott hírforrások helyett ugyanis sokkal pontosabb, gyorsabb és hitelesebb képet festettek a háborúról, mint például a béna kacsaként vergődő CNN.

Az Index szerkesztőségében - bár merőben más okokból - szintén ekkor csapott be a blogőrület. Az elsőség tisztán Angeldayé - a ma is létező plastik.hu, minden magánblogok őse az év elején startolt, ezt hamar követte az Uhrin- és Frankó-projekteken összecsiszolódott csapat kicsit fanyar, de nagyon vicces technocol.hu-ja (később nyernek majd egy nagydíjat az első Golden Blogon), és egy szexblog, a Machomedia, ami hamar kultikus státuszt és hatalmas - elsősorban nemzetközi - olvasottságot szerzett, mivel magyarul és angolul egyszerre íródott. (Az utóbbi két blog már nem létezik.)

Barczi Imi eközben szép csendesen bejegyzi magának a blog.hu címet, de csak azért, hogy eltegye, a jobb időkre.

Távozik Angelday

Nyáron egy nem várt fordulat: az alapembernek számító vezető dizájner,  a két lábon járó magyar weblegendává vált Angelday, vagyis Sasvári József bejelentette, hogy eltávozik, apja családi vállalkozásában nagy szükség van rá. Vezető tervezőnk így a még nagyon fiatal Illés Attila, Etele lett (nem mintha Angelday őrülten öregnek számított volna, pár év különbség volt csak köztük), az ilymódon saját állítása szerint felnőtté vált Sasvári urat pedig párfős, zártkörű vidéki bulin búcsúztattuk UP főszerkesztővel.

Vezércsere ősszel

mucsi.jpg2002 őszén tulajdonképpen semmi izgalmas nem történt - leszámítva azt, hogy vezérigazgatót váltottunk. A Wallis élt jelölési jogával, és a cég egy régi, kipróbált harcosát, Mucsi Györgyöt (ő ma a Wallis ingatlancégének vezérhelyettese) terjesztette az igazgatóság elé. Mucsi egy félórás prezentációval debütált előttünk - valamennyiünknél idősebb volt néhány évvel, de összességében egy szimpatikus, nyugodt embernek tűnt; nem karizmatikus vezető, de mégis határozott szavú alkat.

Fogadtatása nem volt egyöntetű, nem is kvalitásai miatt,inkább taktikai szempontok szerint, de végül egyhangúan elfogadtuk, és ezzel mintegy négy évre véglegesedett a cég alapstruktúrája.

Néhány további történés: ingyenes levelezési rendszerünk - amit akkor már talán a harmadik vagy a negyedik alvállalkozó üzemeltetett - újfent szerencsétlen rendszerösszeomlásokat produkált (a levelezés volt az Achilles-sarkunk ugye, és az is maradt még jó darabig), a cseh kereső pedig szintén egyre rettenetesebben működött, így tárgyalásokat kezdtünk egy közben felbukkant magyar keresőszolgáltatóval, a Góliáttal, akik az év végén át is vették keresőforgalmunk kiszolgálását.

Az ősz nagy internetügyi fejleménye még, hogy a kereskedelmi tévék végre megtalálták első saját sikerüket a neten - méghozzá a valóságshow-kból kivágott szexvideókkal. Ez volt az az idény, amikor a Big Brother és a Való Világ első szériája elindult, és hatalmas, nehezen kielégíthető fogyasztói igény keletkezett az interneten is Évi és a többiek zuhanyvideói és aktusai iránt, amelyeket természetesen emelt díjas sms-ekért lehetett letölteni.

A finn Sanoma, amely a VNU teljes lapportfólióját éppen 2002-ben vásárolta meg - másik fő konkurensünkkel, a Startlappal együtt -, a Hírkereső mintájára Hírstart néven hírgyűjtő oldalt indított, szintén az ősz során.  A ma is működő hírgyűjtő nem kavarta fel a piaci viszonyokat.

A karácsonyi időszakban egy ősrégi fórumozónk alvállalkozásban vállalta, hogy beküldött fotókból egéralátéteket gyárt - az akcióból valóságos népmozgalom kerekedett, és barátunk többmillió forintos forgalmat realizált ebből 2002 utolsó hónapjában.

Mi viszont azt realizáltuk az év lezárásakor, hogy még mindig nem értük el a nullszaldós működést, így továbbra sincs a sorsunk teljes mértékben a saját kezünkben.

2 komment · 1 trackback

süti beállítások módosítása