A vasárnap este 7 óra után történt, egyszerre vicces és botrányos események halálos csapást mértek a kampánycsend intézményére. Nem maradt más választás, el kell takarítani ezt a hullát az útból, minél hamarabb.
Az internetes tartalomszolgáltatók egyesületének soros elnökeként az elmúlt héten több interjút is adtam kampánycsendügyben; az ilyen furcsa médiaszabályok internetre alkalmazása mindig egzotikus kérdés, ami felkelti a szerkesztők figyelmét.
A netes kereskedelmi média hazai ébredésének idejében, 2001-2002-ben ez a téma jó feladvány volt ennek a szakmának. Itt megmutathattuk, hogy a mieinkhez hasonló, böngészőben olvasható újságok legalább olyan komoly orgánumok, mint a papírra nyomtatottak, és a sajtót szabályozó törvények szellemét magunkra nézve is kötelezőnek tartjuk. Külön ajánlásban rögzítettük tehát, hogy hogyan gondoljuk a kampánycsend részletszabályzását az internetes közegben, miképp viselkedjenek a portálok, a pártok weblapjai, vagy a felhasználói fórumok.
Rendszerünk idáig szinte hibátlanul működött - a hazai internetes szerkesztői-tartalomszolgáltatói közösség szinte kivétel nélkül betartotta ezeket a szabályokat - idén azonban szükségesnek tartottuk megjegyezni, hogy időközben megváltozott a szabályzás tárgya, és ez már a törvény lényegét is érintheti. A média ugyanis már rég nem írható le úgy, mint azelőtt: az úgynevezett felhasználói tartalmak (blogok, üzenőfalak, Facebook, Twitter, videómegosztók stb.) konstans áradata mennyiségben már bizonyosan többször is felülmúlja a profi szerkesztőségekben előállított tartalomtömeget. Ráadásul ezt az irdatlan méretű anyagot nem néhány helyen, hanem odakint, az állampolgárok lakásaiban állítják elő, így a korlátozás esélyei eléggé rosszak. Az emberek a hálón többnyire egymást szórakoztatják, elmosódik a határ a magánbeszélgetés és a tömegkommunikáció között.
Bede Márton múlt heti cikke (Kampánycsend = menő) egy tulajdonképpen rokonszenves, igaz, kissé ütődött magyar hagyományként ábrázolta a kampánycsendet, amivel egyfelől egyet is lehet érteni; másfelől viszont persze minden betarthatatlan jogszabály picit rongál a jogkövetésre való hajlandóságon. Arra azonban még a tehetséges ifjú publicista sem gondolt, hogy ez az ártatlan játékszer is veszélyes fegyverré válhat egy olyan jogalkalmazó jóvoltából, amely nem készül fel rendesen feladatára.
Márpedig vasárnap este ez történt: a láthatóan rosszul informált Országos Választási Bizottság aznap este talán egy rózsaszín vattacukrot is emberélet kioltására alkalmas eszközzé változtatott volna. Most hagyjuk azt, hogy a kampánycsend lejárta után rendeltek el újabb kampánycsendet, miközben már számos adat kikerült - sokkal fájóbb, hogy az elnök többszöri nyilatkozatából az derült ki, hogy egyetlen újságot sem olvasott el napközben, és sokáig nem is ismerte a probléma okát. Majd, miután képbe került efelől, nem ismerte annak mértékét - míg szavazókörönként ötszáznál is több ember várt még szavazásra (és 60 másodperc egy ember leszavaztatásának minimális időigénye), ő arról beszélt, hogy a probléma egy-két óra alatt megoldódik.
De honnan is juthatott volna adatokhoz a Bizottság: a tévéközvetítésen nyomon követhető volt, hogy asztalukon egyetlenegy friss információszerzésre alkalmas eszköz - például laptop - sem volt, így döntéseiket tökéletes vakrepülésben hozták meg.
Az ülésezés közben természetesen elindult a hivatalos és félhivatalos adatok szivárgása, ezek több laphoz is eljutottak, így rövid konzultáció után kilenc óra tájban azt javasoltuk, hogy nincs tovább értelme az információ titkolásának: a kampánycsend ezekben a percekben pusztult el véglegesen.
Az egyetlen lehetőség tehát: a funkció és értelem nélkül maradt kampánycsend intézményét mihamarabb el kell törölni, mert ki tudja, hányféle módon okoz majd még fölösleges problémákat.
