2011.07.02. 09:33

Kell-e félnünk a kommentektől?

Tizenvalahány éve, amikor elindítottuk az Index fórumainak elődjét, az Internetto fórumrendszerét, az első nyilvános, webes, magyar nyelvű vitacsatornát, nem számoltunk azzal, hogy még 2011-ben is olyan kérdéseken kell rágódnunk majd, amiken pedig nem kéne. Pedig de: az utóbbi napok furcsa történései, néhány meggondolatlan és tájékozatlan reakció a közélet egészen különböző területeiről beindította az egyébként is kitűnően működő pesti elméletgyáros-piacot.

Legelsőként néhány unalmas alapvetés, melyek a kezdetektől világosak voltak, és melyeket az eltelt években már törvények is garantálnak. A komment: felhasználói tartalom. A felhasználói tartalom nyilvánosságra hozói a hatályos, elektronikus kereskedelemről szóló törvény - amelyet először, 2001-ben még az előző Fidesz-többségű parlament fogadott el -, értelmében közvetítő szolgáltatónak minősülnek, és ezzel kapcsolatban egy egészen egyértelmű, kommentárt nem igénylő mondat szerepel a jogszabályban: A közvetítő szolgáltató nem köteles ellenőrizni az általa csak továbbított, tárolt, hozzáférhetővé tett információt, továbbá nem köteles olyan tényeket vagy körülményeket keresni, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak.

Egészen pontosan pedig akkor nem vonható felelősségre a közvetítő szolgáltató a törvény szerint, ha:

a/ nincs tudomása az információval kapcsolatos jogellenes magatartásról, vagy arról, hogy az információ bárkinek a jogát vagy jogos érdekét sérti;

Viszont:

b/ amint az a/ pontban foglaltakról tudomást szerzett, haladéktalanul intézkedik az elérési információ eltávolításáról vagy a hozzáférés megtiltásáról.

Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy ha valaki sérelmesnek, netán törvénysértőnek ítél meg egy kommentet - és ebből a szempontból mindegy, hogy médiatörvényt, szerzői jogi törvényt, adatvédelmi törvényt, vagy bármi egyebet sért -, akkor egy tennivaló van: értesíteni lehet a szolgáltatót, aki, mivel ilymódon megtudta, hogy valószínűleg törvénysértő az a tartalom, amit közvetít, eldöntheti, hogy vállalja-e a felelősséget, és továbbra is fenn hagyja a hozzászólást, vagy maga is kockázatot lát benne, és eltünteti.

Ez tehát egy meglehetősen egyszerű és logikus rendszer, ami választ ad szinte minden potenciális problémára, és - figyelem! - a most hatályba lépett médiatörvény sem tesz hozzá semmi újat, és nem is vesz el belőle (mert nem is tehetné, ahhoz magát az eredeti törvényt kellene módosítani).

Mi akkor tehát az elmúlt napok őrületének tárgya? Három, jól elkülöníthető síkon zajlottak az események, melyek egybeesése indított vélhetően láncreakciót.

Az első: a Magyar Nemzet egy szerzője két hete kemény cikkben ítélte el az Indexet, bizonyos olyan (valóban törvénysértő) kommentek miatt, amelyek egyébként az inkább a Mandinerhez közelálló (bár kétségtelenül az Index blog.hu rendszerét használó) Vastagbőr blogon jelentek meg. A konzervatív napilap konzervatív szerzőinek egy része többször is hangot adott már annak, hogy nem kimondottan híve az Index szerkesztési elveinek úgy általában - e kérdés körül lehet szellemileg is izgalmas vitákat lefolytatni, olvasói kommentekkel azonban ezt a vitát nem lehet illusztrálni, mert erre nem alkalmasak. Ha a kommentfolyamban törvénysértést észlelünk, akkor annak - mint láttuk feljebb -, van megoldása: értesíteni kell erről a bloggazdát, vagy magát a szolgáltatót, ők majd megteszik, amit meg kell tenniük. A cikkekhez, blogokhoz érkező kommentek milyensége, minősége nem sokat mond egy lapról, annak értékeiről, szellemi irányultságáról.

A második történet már érdekesebb: az Index egy kiadványa, a Velvet ugyanis bejelentette, hogy beszünteti a kommentelés lehetőségét. A lap óvatosan fogalmaz - a megváltozott jogi körülmények miatt -, amiről több blog arra asszociált, hogy esetleg médiatörvény-vonatkozások játszottak be a döntésbe, és a lap meghátrált a médiahatóság előtt. Holott erről nem is lehet szó: a Velvet az Index révén ugyanis tagja a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének, amely éppen ezen a héten kötött társszabályozási megállapodást a médiahatósággal, amely szerint a hatósághoz beérkező vitás eseteket a szakmai egyesület saját szervezetén belül bírálja el, és a hatóság az MTE döntését minden esetben el is fogadja (kivéve, ha eljárási hibát észlel).

Az MTE álláspontja pedig meglehetősen világos és konzekvens a felhasználói tartalmak ügyében - ráadásul meglehetős tapasztalata is van vitás kérdések megítélésében, hiszen tíz éve működteti már alternatív vitarendezési rendszerét, amelyhez mindig igyekszik az ország legjobb internetes szakembereinek közreműködését kérni.

A Velvet döntésének hátterében sajnos egy sokkal szomorúbb dolog van: az, hogy a független bíróság kezdett el kiszámíthatatlanul működni az elmúlt egy-két hónapban, és zsinórban több, viszonylag egyértelműnek tűnő kommentügyben hozott a szolgáltatót - szerintem - feleslegesen elmarasztaló ítéletet. Az ítéletek indoklásából nem derül ki pontosan, hogy milyen törvényre hivatkozva futottak be ezek az ítéletek; az újrakezdést sejtető mondatok a Velvet búcsúcikkében arra vonatkoztak, hogy ha tisztábban látnak, látunk e kérdésben, akkor lehet még visszaút.

A harmadik kommentügyi botrány Kovács kommunikációs államtitkár nevéhez tapadt, aki saját kezűleg jelentette be a Népszava.hu egyik kommentjét a médiahatóságnál mint kivizsgálásra méltó ügyet. Hát igen, ha valami, akkor ez az aktus kommunikációs szempontból valóban alkalmas arra, hogy azt a képzetet keltse: a kormány magának írta a médiatörvényt, hogy aztán annak alapján lapokat lehetetlenítsen el. Az én első megítélésem alapján viszont nem valószínű, hogy erről van szó, hiszen a Népszava online kiadványának megsemmisítése először is nem tűnik egy akkora potenciális sikernek, ami a mindennapi politizálásban egy hatalmas előnyt jelenthetne a jövőre nézve; ráadásul az államtitkár figyelmét elkerülte, hogy csak a július elseje után megjelenő tartalmak érdeklik a hatóságot. Erről a médiatörvény is egyértelműen fogalmaz, és a hatóság részéről sem hagytak sok kételyt efelől - így ezt a panaszt is nyilván el fogják végül utasítani.

Kicsit műfajidegen módon, az írás végén kérni szeretnék az olvasóktól - kommentelőktől, szerkesztőségektől, bíráktól és az állami hierarchia különböző szintjein dolgozó szakemberektől: kommentügyben mindenki higgadtan nyilatkozzon és cselekedjen, és ha nincs teljesen képben, tájékozódjon, keressen magának segítséget a családban, a barátok közt vagy akár szakmai szervezeteknél, és járjon el azok tanácsait is figyelembe véve. A felhasználói tartalmak szabad áramlása az egyik legfontosabb demokratikus érdek, ami csak létezhet jelenleg - még akkor is, ha ismerjük árnyoldalait is. Ha azonban a hisztéria tovaterjed, és - mindegy, milyen okok alapján - még több szolgáltató fogja úgy érezni, hogy be kell csuknia ezt a lehetőséget felhasználói előtt, azzal olyan bizonyítványt állítunk ki magunkról a világ előtt, hogy utána tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mit csinálunk.

181 komment · 9 trackback

süti beállítások módosítása