2011.07.02. 09:33

Kell-e félnünk a kommentektől?

Tizenvalahány éve, amikor elindítottuk az Index fórumainak elődjét, az Internetto fórumrendszerét, az első nyilvános, webes, magyar nyelvű vitacsatornát, nem számoltunk azzal, hogy még 2011-ben is olyan kérdéseken kell rágódnunk majd, amiken pedig nem kéne. Pedig de: az utóbbi napok furcsa történései, néhány meggondolatlan és tájékozatlan reakció a közélet egészen különböző területeiről beindította az egyébként is kitűnően működő pesti elméletgyáros-piacot.

Legelsőként néhány unalmas alapvetés, melyek a kezdetektől világosak voltak, és melyeket az eltelt években már törvények is garantálnak. A komment: felhasználói tartalom. A felhasználói tartalom nyilvánosságra hozói a hatályos, elektronikus kereskedelemről szóló törvény - amelyet először, 2001-ben még az előző Fidesz-többségű parlament fogadott el -, értelmében közvetítő szolgáltatónak minősülnek, és ezzel kapcsolatban egy egészen egyértelmű, kommentárt nem igénylő mondat szerepel a jogszabályban: A közvetítő szolgáltató nem köteles ellenőrizni az általa csak továbbított, tárolt, hozzáférhetővé tett információt, továbbá nem köteles olyan tényeket vagy körülményeket keresni, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak.

Egészen pontosan pedig akkor nem vonható felelősségre a közvetítő szolgáltató a törvény szerint, ha:

a/ nincs tudomása az információval kapcsolatos jogellenes magatartásról, vagy arról, hogy az információ bárkinek a jogát vagy jogos érdekét sérti;

Viszont:

b/ amint az a/ pontban foglaltakról tudomást szerzett, haladéktalanul intézkedik az elérési információ eltávolításáról vagy a hozzáférés megtiltásáról.

Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy ha valaki sérelmesnek, netán törvénysértőnek ítél meg egy kommentet - és ebből a szempontból mindegy, hogy médiatörvényt, szerzői jogi törvényt, adatvédelmi törvényt, vagy bármi egyebet sért -, akkor egy tennivaló van: értesíteni lehet a szolgáltatót, aki, mivel ilymódon megtudta, hogy valószínűleg törvénysértő az a tartalom, amit közvetít, eldöntheti, hogy vállalja-e a felelősséget, és továbbra is fenn hagyja a hozzászólást, vagy maga is kockázatot lát benne, és eltünteti.

Ez tehát egy meglehetősen egyszerű és logikus rendszer, ami választ ad szinte minden potenciális problémára, és - figyelem! - a most hatályba lépett médiatörvény sem tesz hozzá semmi újat, és nem is vesz el belőle (mert nem is tehetné, ahhoz magát az eredeti törvényt kellene módosítani).

Mi akkor tehát az elmúlt napok őrületének tárgya? Három, jól elkülöníthető síkon zajlottak az események, melyek egybeesése indított vélhetően láncreakciót.

Az első: a Magyar Nemzet egy szerzője két hete kemény cikkben ítélte el az Indexet, bizonyos olyan (valóban törvénysértő) kommentek miatt, amelyek egyébként az inkább a Mandinerhez közelálló (bár kétségtelenül az Index blog.hu rendszerét használó) Vastagbőr blogon jelentek meg. A konzervatív napilap konzervatív szerzőinek egy része többször is hangot adott már annak, hogy nem kimondottan híve az Index szerkesztési elveinek úgy általában - e kérdés körül lehet szellemileg is izgalmas vitákat lefolytatni, olvasói kommentekkel azonban ezt a vitát nem lehet illusztrálni, mert erre nem alkalmasak. Ha a kommentfolyamban törvénysértést észlelünk, akkor annak - mint láttuk feljebb -, van megoldása: értesíteni kell erről a bloggazdát, vagy magát a szolgáltatót, ők majd megteszik, amit meg kell tenniük. A cikkekhez, blogokhoz érkező kommentek milyensége, minősége nem sokat mond egy lapról, annak értékeiről, szellemi irányultságáról.

A második történet már érdekesebb: az Index egy kiadványa, a Velvet ugyanis bejelentette, hogy beszünteti a kommentelés lehetőségét. A lap óvatosan fogalmaz - a megváltozott jogi körülmények miatt -, amiről több blog arra asszociált, hogy esetleg médiatörvény-vonatkozások játszottak be a döntésbe, és a lap meghátrált a médiahatóság előtt. Holott erről nem is lehet szó: a Velvet az Index révén ugyanis tagja a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének, amely éppen ezen a héten kötött társszabályozási megállapodást a médiahatósággal, amely szerint a hatósághoz beérkező vitás eseteket a szakmai egyesület saját szervezetén belül bírálja el, és a hatóság az MTE döntését minden esetben el is fogadja (kivéve, ha eljárási hibát észlel).

Az MTE álláspontja pedig meglehetősen világos és konzekvens a felhasználói tartalmak ügyében - ráadásul meglehetős tapasztalata is van vitás kérdések megítélésében, hiszen tíz éve működteti már alternatív vitarendezési rendszerét, amelyhez mindig igyekszik az ország legjobb internetes szakembereinek közreműködését kérni.

A Velvet döntésének hátterében sajnos egy sokkal szomorúbb dolog van: az, hogy a független bíróság kezdett el kiszámíthatatlanul működni az elmúlt egy-két hónapban, és zsinórban több, viszonylag egyértelműnek tűnő kommentügyben hozott a szolgáltatót - szerintem - feleslegesen elmarasztaló ítéletet. Az ítéletek indoklásából nem derül ki pontosan, hogy milyen törvényre hivatkozva futottak be ezek az ítéletek; az újrakezdést sejtető mondatok a Velvet búcsúcikkében arra vonatkoztak, hogy ha tisztábban látnak, látunk e kérdésben, akkor lehet még visszaút.

A harmadik kommentügyi botrány Kovács kommunikációs államtitkár nevéhez tapadt, aki saját kezűleg jelentette be a Népszava.hu egyik kommentjét a médiahatóságnál mint kivizsgálásra méltó ügyet. Hát igen, ha valami, akkor ez az aktus kommunikációs szempontból valóban alkalmas arra, hogy azt a képzetet keltse: a kormány magának írta a médiatörvényt, hogy aztán annak alapján lapokat lehetetlenítsen el. Az én első megítélésem alapján viszont nem valószínű, hogy erről van szó, hiszen a Népszava online kiadványának megsemmisítése először is nem tűnik egy akkora potenciális sikernek, ami a mindennapi politizálásban egy hatalmas előnyt jelenthetne a jövőre nézve; ráadásul az államtitkár figyelmét elkerülte, hogy csak a július elseje után megjelenő tartalmak érdeklik a hatóságot. Erről a médiatörvény is egyértelműen fogalmaz, és a hatóság részéről sem hagytak sok kételyt efelől - így ezt a panaszt is nyilván el fogják végül utasítani.

Kicsit műfajidegen módon, az írás végén kérni szeretnék az olvasóktól - kommentelőktől, szerkesztőségektől, bíráktól és az állami hierarchia különböző szintjein dolgozó szakemberektől: kommentügyben mindenki higgadtan nyilatkozzon és cselekedjen, és ha nincs teljesen képben, tájékozódjon, keressen magának segítséget a családban, a barátok közt vagy akár szakmai szervezeteknél, és járjon el azok tanácsait is figyelembe véve. A felhasználói tartalmak szabad áramlása az egyik legfontosabb demokratikus érdek, ami csak létezhet jelenleg - még akkor is, ha ismerjük árnyoldalait is. Ha azonban a hisztéria tovaterjed, és - mindegy, milyen okok alapján - még több szolgáltató fogja úgy érezni, hogy be kell csuknia ezt a lehetőséget felhasználói előtt, azzal olyan bizonyítványt állítunk ki magunkról a világ előtt, hogy utána tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mit csinálunk.

181 komment · 9 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://gg.blog.hu/api/trackback/id/tr233032031

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzultáció a médiatörvényről 2011.07.02. 19:48:47

Vannak, akik szerint épp ideje volt, hogy megrendszabályozzák a médiát, hogy ne mondhassa el mindenki szabadon a véleményét. Mások szerint a vélemény kinyilvánításának szabadsága a demokrácia egyik alappillére, ahol ez megszűnik, ott már demokráciáról ...

Trackback: Az első nap 2011.07.02. 17:25:34

Lejárt a türelmi idő, mától teljes körűen életbe lépett a médiatörvény, és mivel kormányunk nem arról híres, hogy halogatja a dolgokat, rögtön el is kezdték alkalmazni, teljesen véletlenül pont egy baloldali lappal szemben. Ja, és természetesen törvény...

Trackback: Kell-e félnünk a kommentektől? 2011.07.02. 16:44:08

Tizenvalahány éve, amikor elindítottuk az Index fórumainak elődjét, az Internetto fórumrendszerét, az első nyilvános, webes, magyar nyelvű vitacsatornát, nem számoltunk azzal, hogy még 2011-ben is olyan kérdéseken kell rágódnunk majd, amiken pedig nem kén…

Trackback: Komment: ránk rohad a narancs 2011.07.02. 16:37:59

- Jó napot! JÓ NAPOT! Sulzné Baranyai Magdolna?- Én vagyok. Nem kell kiabálni, nem vagyok süket. Csak egy kicsit.- A TEK-től jöttünk...- Azzal a szép fekete Q7-es Audival? Pont ilyet vettem a dédunokámnak, igaz Matchboxban. Mondjuk az nem volt összetör...

Trackback: Egyszerűség 2011.07.02. 15:06:49

A kormány kommunikációval foglalkozó illetékesei vizsgálatot kezdeményeztek – nagyon helyesen! – egy bizonyos napilapunk ellen az internetes kiadásán megjelent komment miatt.             A vizsgálatot ke...

Trackback: Ha morzsát dobsz a népnek, jönnek a madarak 2011.07.02. 10:54:59

A netes közösségek versenyt paráznak a Médiatörvény miatt. Nekik ajánlom a franciák diktátoros Twitter-kampányát. Ki mondta, hogy magyar ember csak magyarul kommentelhet? A mindenkori hatalomra nem az a veszélyes, ha a bloggerek és a kommentezők egymás...

Trackback: Ha morzsát dobsz a népnek, jönnek a madarak 2011.07.02. 10:54:06

A netes közösségek versenyt paráznak a Médiatörvény miatt. Nekik ajánlom a franciák diktátoros Twitter-kampányát. Ki mondta, hogy magyar ember csak magyarul kommentelhet? A mindenkori hatalomra nem az a veszélyes, ha a bloggerek és a kommentezők egymás...

Trackback: Miért szeret szopni a Fidesz? 2011.07.02. 10:45:49

Már elnézést a kissé vulgáris címért, de erre nem találok jobb kifejezést: a Fidesz házhoz megy a pofonért. És most nem a médiatörvényre gondolok, hanem arra, hogy egy kormánytag feljelentést tett egy komment miatt. Mi vaaaaan?   Nem önmagában...

Trackback: Médiakorbács jár a Schmittet ekézőknek? 2011.07.02. 10:35:59

A szolgalelkű jobbos média többször elsütötte, hogy minek panaszkodnak a médiatörvényre, hiszen nem büntetnek senkit. Ami szó szerint véve igaz volt, hiszen a büntetések a nyomtatott és az internetes médiára csak július 1-jétől, az EU elnökség végétől ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

igenember 2011.07.02. 10:09:59

Hát igen, a Zindex 98-as indulása óta nagyon felpuhultatok. Kizárt dolog, hogy akkor a Velvet (ha létezett volna) megcsinálta volna ezt. Sztem kiköltöztettétek volna a szerókat Romániába vagy valahova máshová. Ez a Facebookos menekülési útvonal elég gyengécskének tűnik.

Mindegy itt nem a Zindex a hibás, hanem a jogalkotó. Nem véletlen, hogy Orbán a Kínai diktatúrával barátkozik.

3.14159265 2011.07.02. 10:21:55

A szerző álláspontja: "Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter".

Szóval szerinte a törvény jó, csak a célját félreértik a bíróságok, az államtitkár, a Velvet, az európai parlament, ...

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.07.02. 10:26:59

Az index blogketrec szerkesztője is sokat tehetne azért hogy az oktalan hisztéria elüljön. Az nem segít, ha napi 10 kocsmablog hisztérikus, tudatlan hőbörgése címlapon pihen. A jogászkodás amikor már a Tesco árufeltöltő is jogot magyaráz nem segít tisztába tenni a dolgokat.

Mylady 2011.07.02. 10:32:44

Szomorú időket élünk...

torró 2011.07.02. 10:33:42

Az fel sem merül senkiben hogy lehetne kicsit kulturáltabb hangnemben kinyilatkoztatni nem tetszését valamivel,vagy vagy valakivel kapcsolatban. Bármilyen témába beleolvas az ember a tizedik komment után elkezdődik az anyázás,meg az akasszuk fel hozzáállás. Miért kell eljutni hogy a mindenkori hatalomnak kelljen a féket behúzni.Bennünk nincs meg a tolarencia hajlam! Akkor meg nem kell csodálkozni.
Példa:egyik munkahelyemen nem szóltak azért ha negyed órát,napi viszonylatban, saját célból használtuk a vállalati telefont. Ám amikor egyik kollégánk másfél órán keresztül beszélgetett Bécsi haverjával, tovább nem tudtuk a telefont használni.
Tehát ha valakik itt élik ki hülyeségüket akkor azokkal szúr ki akik normális vitákat tudnának folytatni, amibe belefér némi szóvirággal díszített jelző,de nem visszataszító. A szabadság nem csak azt jelenti hogy most aztán mindenkin át lehet gázolni.

Lasombra 2011.07.02. 10:38:44

dr house-t szoktam nézni, ott mindig az van, hogy ha megjelenik valami új tünet, akkor valószínűleg rossz betegségre gondoltak vagy egy új betegség jelent meg.

itt az elmúlt napokban elég sok tünet megjelent, noha a cikkben azt olvastuk, hogy nincs új betegség, a szabályozási környezet jobbára változatlan 2001. óta.

arra kapunk utalást, hogy a bíróság kezdett kissé "kilengeni". ezt vajon miért teszi? és miért pont most? ahogy a poszt illusztrálja, lényegében változatlan törvényi környezetben. valami csak mocorog a háttérben. ha ugyanazon törvények alapján most "furcsa" ítéletek hoz, akkor vajon kompromittálódott? (költői kérdés) csak nem beleszól - már megint - az egyik hatalmi ág a másik hatalmi ág működésébe? (szintén költői kérdés)

értem én, hogy nem szabad túlreagálni a dolgot, és felesleges a hisztéria, de az ok-okozati összefüggések itt is érvényesek. ha - ahogy állítjátok - a Mttv. nem is hoz radikálisan új korszakot a netes világban, valami azért bűzlik Dániában.
látjuk, olvassuk, érezzük.

Kandabula 2011.07.02. 10:39:07

Érdemes lenne statisztikát csinálni az anyázók politikai irányultságáról...

gg 2011.07.02. 10:41:14

@3.14159265: hogy a törvény jó-e, arról pont nem szól ez az írás (egy korábbi írásom viszont igen). Csak arról, hogy pl. a Velvet nem a törvény miatt függesztette fel a kommentelést.

gaffel 2011.07.02. 10:46:07

@gg:

végre egy jó írás a témában.

de a kommenteket elnézve a többség továbbra sem fogta fel, hogy nincs itt semmi érdekes. viszont rettegni nagyon jó dolog manapság.

alfacharlybravo 2011.07.02. 10:50:53

Tényleg szomorú időket élünk, de mi lesz akkor ha a Fidesz kormány gazdasági erőfeszítései és kemény munkája mégis bejön, akkor aztán veszik az a tengernyi pénz és erőfeszítés amit a pusztításba a választók megleckéztetésébe fektettünk? Jave segíts!!!!!

torró 2011.07.02. 10:59:01

"Kandabula"
Ezek mindenütt megtalálhatók ,viszonylag könnyű dolgod lenne:))))

gregaba 2011.07.02. 11:07:35

GG, én nem vagyok Velvet-függő (sőt), de szerintem te is tudod, h. az ottani überhosszú kommentfolyamokon komoly közösségépítő tevékenység zajlott (lehet röhögni, de tény), és mint ilyen, az Index egyik (kevéssé megbecsült) motorjaként működött.
Függetlenül a miérttől, ha valaki, akkor Te akár meg is győzhetnéd őket, hogy a letiltás felesleges és negatív húzás volt.

maskep 2011.07.02. 11:09:11

@God hates us all by Hank Moody: Igen, persze hogy a többségben van a hiba. Ami nem egyenlő a kétharmaddal.

Kis ördög 2011.07.02. 11:11:54

Szólás szabadság van vagy csak Fidesz szabadság és azt lehet mondani vagy irni ami nekik tetszik.Mindenkinek meg van a maga véleménye és ha hangot ad neki el kell fogadni.Tény hogy vannak kiszolgáló katonák mindenhol legyen az Fidesz vagy Mszp vagy bármelyik politizáló egyesület

maskep 2011.07.02. 11:14:21

"Ha azonban a hisztéria tovaterjed, és - mindegy, milyen okok alapján - még több szolgáltató fogja úgy érezni, hogy be kell csuknia ezt a lehetőséget felhasználói előtt, azzal olyan bizonyítványt állítunk ki magunkról a világ előtt, hogy utána tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mit csinálunk."

Mint egy rendes békebeli családban: A vérfertőzésnek, a zasszony verésének, a kölkök megerőszakolásának megítélése nézőpont kérdése. De nehogy megtudja már az egész falu, mit szólnának hozzá, mit gondolnának rólunk a zemberek!

blueskycoffee 2011.07.02. 11:15:34

@God hates us all by Hank Moody:
"...a többség továbbra sem fogta fel, hogy nincs itt semmi érdekes."
Nincs hát: strucc, homok, és a fiúk akkurátusan kenegetik a vazelint. Lesz nagy meglepi, úgy értem számodra.

mahet 2011.07.02. 11:18:29

@gg: Nem egészen értem amit írsz. Leírod, hogy hogyan kellene működnie a dolognak:

"A közvetítő szolgáltató nem köteles ellenőrizni az általa csak továbbított, tárolt, hozzáférhetővé tett információt, továbbá nem köteles olyan tényeket vagy körülményeket keresni, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak."

Aztán hozol rögtön két példát amikor a hatóság ezzel ellentétesen viselkedett és a szolgáltató felelősségét állapította meg. Most akkor wtf, ez volt a "nyugtatás"?

A médiatörvény pedig elég sok gumiszabályt tartalmaz ami a fenti esetek gyakoriságát (célzottan) növelheti. Örülök, hogy az MTE tagok nagyobb biztonságban érezhetik magukat, de ez mégis egy mezei tartalomszolgáltatónak miért jó?

Link Elek 2011.07.02. 11:27:49

vicces nezni, ahogy a teljesen egyertelmu, sok felol latszo dolgot megprobalod tisztara mosni .

náci modszerekkel, náci celokkal alakitja at az emberek kozti nyilvanos kommunikaciot a fideszes rezsim.

maskep 2011.07.02. 11:30:57

@mahet: Nem érted? Elmagyarázom.

A bloggazda nem felel a blogján megjelent kommentekért, ha nem tud róluk. De mivel ő a bloggazda, tud róluk. Vagy nem gazdája a blogjának, akkor meg alkalmatlan a blogolásra hatóságilag.

És nem kell félnie a bloggazdának, mert ha megfelelő eszközökkel rá tudja venni a kommentelőket, hogy egymást feljelentsék, akkor lehetőséget kap rá, hogy saját maga moderálja a vitát. És ha van elég esze, nyilván, inkább tíz kommentet kiirt fölöslegesen, nehogy egy jogos bennmaradjon, és unokái is fizessék a büntetést.

Ez teljesen normális. Ezer év hagyománya testesül meg benne. Betehetnénk a preambulum helyére, tölgyfalombbal koszorúzva, megkoronázva.

Isten áldd meg a Magyart!

billy reed 2011.07.02. 11:33:20

@torró:
"Az fel sem merül senkiben hogy lehetne kicsit kulturáltabb hangnemben kinyilatkoztatni nem tetszését valamivel,vagy vagy valakivel kapcsolatban."

De, felmerül. De a magyarázatot lásd lejjebb.

"A szabadság nem csak azt jelenti hogy most aztán mindenkin át lehet gázolni."

Nyilván. Hanem:
1. Akkor hol a szabadság határa?
2. Ki dönti el, hogy hol a határ?
3. Ha van határ akkor az lehet, hogy ketrec, csak távolabb van a rács?
4. Ha azt mondjuk: "itt szabadság van, na de...", akkor már nincs szabadság.
Szabadságban nincs "de".
A Rónin c. filmben mondja Robrt de Niro: "Ha kétséged van, nincs kétség!"

3.14159265 2011.07.02. 11:36:49

@gg: A Velvet arra hivatkozott, hogy nem akarják vállalni az esetleges büntetéseket. Szerintem ez pedig a média-törvény miatt van.
Ha lenne olyan lehetőség, hogy a tartalom-szolgáltató biztosítást köt a pénzbüntetések fedezetére, akkor most június 1.-től mennyit növekedtek volna a biztosítási díjtételek?
Amúgy kár, hogy nincs ilyenfajta biztosítás, mert akkor mérni és elemezni lehetne a vélemény-nyilvánítás kockázatát pld. országonként, témánként, stb.

1 db Magyarország 2011.07.02. 11:38:26

Jól láthatóan a kommentelők 98%-a egy néhány soros cikket sem tud értelmezni és el sem tudja képzelni hogy valami az ő koherensnek gondolt, primitív világképével disszonáljon (lásd fenn, vagy bármely átlag blog.hu-s bejegyzés kommentjeit). A politikai thrashblogok és a kommentelők által ily módon terjesztett FUD pedig egy nagyon jól és hatásosan működő eszköz a tudatlan tömeg hergelésére, az index/blog.hu pedig (a kattintásszám növelése vagy valamilyen más okból) profin él is vele.

trollface 2011.07.02. 11:39:29

egyrészt a kovács féle megnyilvánulások egyáltalán nem segítenek a hisztéria terjedésének mérséklésében, másrészt a legnagyobb baj a törvénnyel az, hogy ha ne adj isten (Isten) véget ér a jelenlegi csodálatosan jó emberek alkotta csoport kormányzása, akkor az utánuk következő utolsó mocsok rohadékok igenis visszaélhetnek a szabályozással.

mahet 2011.07.02. 11:39:48

@maskep: Köszönöm, ez világos.

De mindkét példa (Velvet és népszava.hu) nagyjából arról szól, hogy nem a blog-gazdát értesítették hanem a hatóságot akik a szolgáltató felelősségét állapították meg vagy vizsgálják.

Bár nem ismerem a részleteket, de hát a szerző írta. Hiszek neki, szerinte nem volt megfelelő az ítélet.

trollface 2011.07.02. 11:42:40

@1 db Magyarország: Jól láthatóan a kormánypárti képviselők 98%-a el sem tudja képzelni hogy valami az ő koherensnek gondolt, primitív világképével disszonáljon. A politikusok által ily módon terjesztett FUD pedig egy nagyon jól és hatásosan működő eszköz a tudatlan tömeg hergelésére, a politikai pártok profin élnek is vele.

bájgúnár 2011.07.02. 11:42:45

Velemeny olyan mint a fing.Mindenkinek van es elobb utobb kijon.

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2011.07.02. 11:47:36

Mi például mindig odafigyelünk, és megmongyuk, hogy mennyen a picsába, aki ijeneket mond, hogy kaka, pisa, kuki, küret, ojan női abalé, szóval mindig odafigyelünk, és nem mongyuk azt se, hogy baszás, csak néha meg seggfing, meg csöcs, eggyszóval a csúnya szavakat nem mongyuk, csak nagyritkán. Mer ijen eggy kis közösség összetartó ereje.

trollface 2011.07.02. 11:48:14

@gg: hány társsal kell egyeztetni és meddig tart, hogy kiderüljön, megjelenhet-e egy komment az mte.blog.hu oldalon?

Netuddki. 2011.07.02. 11:51:47

@igenember: A velvet egy szennylap. Kit érdekel egy 10milliomodik senki aki éppen "úgy döntött" a forgatókönyv szerint, hogy a friss műcsöcseit mutogatja?
Egy könnycseppet sem fogok ejteni ha végre eltűnik az Indexről...

Terniak 2011.07.02. 11:52:18

"A Velvet döntésének hátterében sajnos egy sokkal szomorúbb dolog van: az, hogy a független bíróság kezdett el kiszámíthatatlanul működni az elmúlt egy-két hónapban, és zsinórban több, viszonylag egyértelműnek tűnő kommentügyben hozott a szolgáltatót - szerintem - feleslegesen elmarasztaló ítéletet. Az ítéletek indoklásából nem derül ki pontosan, hogy milyen törvényre hivatkozva futottak be ezek az ítéletek;"

Már megint a bíróság a hibás...Azt nem értem, min csodálkozik a szerző. Ha egyszer teljesen átírnak egy ágazati szabályozást, abból mégis mi a fenére következtessen a bíróság? Hogy minden maradt változatlanul?

A jogalkotónak kellene már elgondolkoznia, hogy hagyja-e szervesen fejlődnie a joggyakorlatot vagy sem...Úgy persze nehéz, hogy máris a Parlament előtt van a servicepack a médiacsomaghoz...

Jó lenne tán ezeken elgondolkozni a "kodifikátoroknak", mielőtt a bíróságokat basztatják...

EGyébként mit jelent az, hogy "Befutnak az ítéletek"?...

mortadella 2011.07.02. 11:54:33

Nézzük meg, hogy mások gyakorlatában a kommentelés hogy működik:

kommentenként egy, azaz 1 darab klikkeléssel jelezni lehet, ha valaki vélelmezi egy hozzászólóról, hogy törvénytelen tartalmú kommentet írt.

Ehhez kell egyszer egy nem túl bonyolult fejlesztés + néhány felkészített munkatárs, akiknél befut a jelzés, ha kell 24/24. Egy jogász vizsgálatáig a kommentet lehet jegelni is.

Jogos esetben:
- figyelmeztetik az illetőt
- törlik a kommentet
- törlik a kommentelőt
- törlik a kommentelő ip címét

Ennyi.

Minden, ami ennek az egyszerű megoldásnak híján van - országos szintű blog rendszerek esetén - nem más, mint a kommentelés, a véleménynyilvánítási jog tudatos akadályozása adminisztratív eszközökkel.

**************************

Kis hazánkban az index.hu és az origo.hu gyakorlata a példa arra, hogy hogyan lehet egyszerű dolgokat istentelenül elbarmolni.

Nem a kommentelőkkel van gond elsősorban, hanem az ellenőrzés teljes hiányával. Vadnyugati állapotok kialakítása, anarchia, amellyel az okos, érvelő véleménynyilvánítókat kizárják a nyilvánosság elöl.

Mi történik nálunk, ha kiderül, hogy hiányzik náluk a kommentek kontrolljának lehetősége: a Velvet az aktuális példa: vészfék, a kocsival az eddig is csökött gyereket kidobják, az internet lényegének tagadásával, amelyet cenzurázással oldanak meg: mindenkit kitiltanak, mert nekik így a legköltségmentesebb.

blueskycoffee 2011.07.02. 11:55:40

@1 db Magyarország:
OFF: Hogy jött ki a 98%? Remélem nem sacc/kb, mert akkor nagyon összedőlne a koherensnek gondolt, primitív világképem (sic!), nem győznék bírkózni kognitív disszonanciámmal (természetesen festinger-i értelmezésben :)
ON

mortadella 2011.07.02. 11:58:31

"De mindkét példa (Velvet és népszava.hu) nagyjából arról szól, hogy nem a blog-gazdát értesítették hanem a hatóságot akik a szolgáltató felelősségét állapították meg vagy vizsgálják."

Azért értesítetté a hatóságot, mert a blog-gazda adminisztratív eszközökkel nem teremtette meg a jelzés lehetőségét gyorsan, hatékonyan.

Sem az érintett törvénysértők kizárását.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2011.07.02. 11:58:52

"...Mandinerhez közelálló (bár kétségtelenül az Index blog.hu rendszerét használó) Vastagbőr blog..."

A Vastagbőr szerencsére kurvára nem áll közel a Mandinerhez...

Netuddki. 2011.07.02. 12:00:24

"A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben."

Az Index úgy látszik áttolta a felelősséget a blog szerkesztőjére. Azért mint a "szolgáltatás technikai üzemeltetője" egy kicsit több támogatást is nyújthatna azok számára akikből gyakorlatilag nem kis hasznot húz.

Mondjuk a szövegben az is benne lehetne, hogy a blog szerkesztője sem vállal semmilyen felelősséget a hozzászólások tartalmáért. Aki pedig elolvassa őket az tudomásul veszi, hogy akár még rá sértő hozzászólások is lehetnek ami gyakorlatilag magánvéleménynek minősül. A hozzászólások pedig egy haveri kör csetelésének. Amire érvényes a magánvélemény szabadságának (alkotmányos?hm) védelme. Kivéve persze a bűncselekményeket. (CC)

mahet 2011.07.02. 12:01:24

@mortadella: ebben teljesen igazad van

Mondjuk szerintem a blog.hu esetében a szerzőnek kellene a moderációt is végeznie. Ha ezt nem teszi meg akkor be kellene zárni a blogot.

Netuddki. 2011.07.02. 12:02:36

@mortadella: "Sem az érintett törvénysértők kizárását."

Aztán mitől követtek volna el törvénysértést, arany zöldborsos kis mortadellám?

mahet 2011.07.02. 12:05:03

@mortadella: ezt tudod vagy csak tippeled?

A népszava esetében még csak azt sem tudták a hatósági megkeresés után, hogy melyik kommentet vélte valaki törvénysértőnek.

Mondjuk az tényleg elég röhejes, hogy nincs a blog.hu -n és a nepszava.hu -n se olyan, hogy hozzászólás jelentése.

Rúgka Pál 2011.07.02. 12:07:58

" ... Az ítéletek indoklásából nem derül ki pontosan, hogy milyen törvényre hivatkozva futottak be ezek az ítéletek ... "

Na, ez a legnagyobb gáz!!!

GÁÁÁÁZ!

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.07.02. 12:08:03

Én nem szeretem a durváskodásokat, az eszelős személyes támadásokat, nőellenes pornót, és ezért amint kiderült, hogy a net tele van ilyesmivel, elkezdtem megválogatni hova járok. Teljesen nem védett az ember, de azért egy idő után kiismeri a rendszert és csak ritkábban érik atrocitások.

Viszont nagy különbség van aközött, hogy én megválogatom, hogy hova járok, mit nézek, mit olvasok, mit bír elviselni a szépérzékem és az idegrendszerem, és aközött, hogy az a "birodalom" ahová én nem kívánok belépni, nem is létezik, vagyis le van plombálva. (itt lehet vitatkozni, hogy vajon módosítani lehet e bizonyos agresszív magatartásformákat azzal, hogy a szép és jó felé tereljük ezek megvalósítóit, vagy csak késleltetjük az elkerülhetetlen robbanást, nyilván komplex a kérdés, folyamatosan dolgozni kell, hogy a különböző agresszióknak elvezető rendszereket (gőzkieresztőket) létesítsünk, miközben alternatív viselkedési stratégiákat dolgozzunk ki, sok türelem és tolerancia szükséges ehhez.)

Vannak dolgok, amelyeknek a visszaszorítását én magam is követelem, de ezek a legalapvetőbb dolgok, például a rabszolgaság intézménye (én a prostitúciót is ebbe sorolom), de fenntartok egy kis szürke részt a besorolhatatlan dolgok számára, és nem követelem senkinek a fejét, életét. A meggyőzés híve vagyok még akkor is, ha én magam sokszor kiborulok az olyan álláspontokon, amelyek az embert tárgynak tekintik, amely szétszerelhető és részenként elidegeníthető piacosítható... és így a szétszerelt személyek elveszítik alapvető emberi jogaikat, méltóságukat...

mahet 2011.07.02. 12:10:29

@mortadella: amúgy a megfelelő moderációval az a probléma, hogy nem életszerű.

Bárki írhat blogot, bárki csinálhat weboldalt... viszont azt nem lehet elvárni, hogy a hatóság által hozott gumiszabályoknak megfelelően tudjon valaki moderálni amikor a jogászok se értik, hogy egyáltalán *mire vonatkozik az adott törvény*!

Szerintem nem lehet leírni azt, hogy b*zi, szerintem ha ki van csillagozva a szó fele az is megsérti egy kisebbség méltóságát. Most akkor vagy én vagy Gergényi úr végülis fizessen 1 milla büntetést vagy nem? Egyértelmű válasz van?

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2011.07.02. 12:11:35

Az index fórum erősen moderálva van, nem véletlenül, ugyanis végtelen anyázásba fordulna rövid időn belül. Mondjuk az más kérdés, hogy Orbánt, Gyurcsányt, bárkit lehet ezerrel mocskolni, fikázni, de az Index.hu-t, moderátorokat már nem. :D:D:D Ez tipikus szélsőliberális értelmiségi bulizósfiatalos mentalitás...

Ugyanezek a szélsőliberális értelmiségi bulizósfiatalok azt gondolják, hogy ennek ellenére a médiában már lehessen bármit és bárkit mocskolni ezerrel.

De szerencsére lejárt a szélsőliberális értelmiségi bulizósfiatalok ideje, most a másik oldal próbálkozhat egy jobb világ megteremtésével, meglátjuk hogy sikerül nekik.

mortadella 2011.07.02. 12:13:18

"kovi1970 2011.07.02. 12:02:36

@mortadella: "Sem az érintett törvénysértők kizárását."

Aztán mitől követtek volna el törvénysértést, arany zöldborsos kis mortadellám?"

Szerintem evidens a kérdésedre a válasz, de neked leírom: attól, hogy olyan tartalmú kommentet írnak, amelyek a törvényekben meghatározott módon másoknak jogtalan érdeksérelmet okoz.

unionista 2011.07.02. 12:13:29

@1 db Magyarország:
tiltsad be a kocsmapultot is te szerencsétlen.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2011.07.02. 12:15:25

Sőt, az Index fórum direkt fenntart néhány olyan topikot ahol cigányozni is lehet (Szereti valaki a cigányokat 2). Itt mehetnek a cigányviccek, a cigányok kiirtására buzdító beírások, alig moderálják. Nem véletlen, hiszen bizonyára elég nagy nézettséget hoz a fórumnak egy ilyen topik. Aki ezt le meri írni a fórumban, annak vége. :D Ez is annyira ostoba, primitív szélsőliberális értelmiségi bulizósfiatal hozzáállás, hogy csak na. :D

Lehet hogy a jobb oldal is hasonló hülyeségeket fog csinálni, de akkor is most az ő idejük jöjjön el. A szélsőliberális értelmiségi bulizósfiatalok már bizonyítottak: igazságtalanok, sunyik, és magukat egyedüli igaznak hiszik, mint egyes jobbosok.

blueskycoffee 2011.07.02. 12:15:41

@endike:
A műtét sikerült, a beteg haldoklik.

Netuddki. 2011.07.02. 12:15:56

@mahet: Asszem itt elég nagy sötétség van a fejekben.

Na akkor tisztázzuk.
Az, hogy valaki cigányozik, zsidózik az bizony törvényt sért. Még akkor is ha a magánvéleményét mondja el. Ha meg a szabadidejében cigányokra vadászik akkor meg bűncselekményt. De ezt alapból állampolgári kötelessége bárkinek jelenteni ha a tudomására jut. Akár egy blog hozzászólása között is találkozik ilyennel.
Érdekes ez a fideszpajtiknak annyira nem szúrta idáig a szemét.
Pedig nemzeti faji alapon, az állampolgárok egy csoportját...

Viszont ha shit pálról elmondja a véleményét az nem törvénysértés. Teccik érteni? Maximum ez az érintettnek nem tetszhet. De egyrészt az érintett nem olvas ilyen "szennyblogokat", másrészt a hozzászóló a saját véleményét mondta el egy embertársáról, ami akár még igaz is lehet.

Aki meg q.anyázik azt nem vesszük komolyan. A moderálási alapelvek értelmében alapból ki kéne moderálni, de hát mint tudjuk a blogírók trehányak. Mindenesetre aki ilyenen felszívja magát annyira, hogy "ügyet" csinál belőle az vagy hülye vagy csak a pénzre hajt. Vagy mindkettő...

manager2008 2011.07.02. 12:17:16

Az internet az egyedüli dolog a világon, amikor az emberek megélhetik a szabadság érzését anélkül hogy félniük kellene az aktuális hatalomtól.
Ennek az élménynek a biztosítása a szolgáltatók dolga, és meg kell keresniük a technikai lehetőséget hogy ezt a a szolgáltatási célterületen uralkodó hatalomtól függetlenül is biztosítani tudják (ha nem teszik, vagy nem tudják ezt megtenni akkor eltűnnek mint szolgáltatók).
Régebben a rádiók és később a televízió is tudott hasonlóképpen szolgáltatni, a rádió volt az ami igazán megadta a lehetőséget az egyoldalú információ közlésnek.
Az internet a kétoldalú, és a konferencia jellegű szabadságot biztosítja.
A megoldás egyszerű, a szolgáltatók olyan területről szolgáltassanak ahová nem ér el a területen uralkodó hatalom keze.
Ha a terület internettől való elzárását rendeli el a hatalom, akkor szembekerül a világnak azzal a részével, amelynek a szabadság fontos érték. Ezt a szembenállást tartósan nem lehet fenntartani egy hatalomnak sem.
A technika gyors fejlődése el fogja mosni az ilyen korlátozó intézkedések lehetőségeit, mert vehetek mobilt külföldön is, és használhatom a műhold kommunikációs lehetőséget is, vagy egyszerűen kimegyek az országból ha éppen nincs kedvem a korlátozásokat elviselni.

Netuddki. 2011.07.02. 12:19:55

@mortadella: "Szerintem evidens a kérdésedre a válasz, de neked leírom: attól, hogy olyan tartalmú kommentet írnak, amelyek a törvényekben meghatározott módon másoknak jogtalan érdeksérelmet okoz."

Ad 1. Ezt nem egy hatóság dönti el feljelentős alapon.
Ad 2. Idáig is megvolt a lehetőség hogy a sértett bíróság elé vigye az ügyet. De akkor az érdeksérelmet bizonyítani is kell ám...
Ad 3. Milyen a jogos érdeksérelem?

mortadella 2011.07.02. 12:23:30

"endike · ANARCHIA2020.blog.hu 2011.07.02. 12:11:35

Az index fórum erősen moderálva van, nem véletlenül, ugyanis végtelen anyázásba fordulna rövid időn belül. Mondjuk az más kérdés, hogy Orbánt, Gyurcsányt, bárkit lehet ezerrel mocskolni, fikázni, de az Index.hu-t, moderátorokat már nem. :D:D:D Ez tipikus szélsőliberális értelmiségi bulizósfiatalos mentalitás..."

Az index.hu nem erősen van moderálva, hanem a témákat szűrik meg, cenzurázzák.
Ezek egy része teljesen ártalmatlan (pl.: BKV témák), egy része politikailag jellegű nem kívánatos vélemények szűrésére vonatkozik, és egy részük az index újságírói és szerkesztési gyakorlatáról szóló, szerintem egyáltalán nem alaptalan, negatív kritikák megakadályozásra irányul. És ezek kombinációjára.

Ha moderálva lenne, akkor nem lennének sem alpári, sem hazug, másokat jogtalanul, indokolatlanul sértő hozzászólók bent hagyva a többi kommentelők között. Semelyik témakörben.

Netuddki. 2011.07.02. 12:28:57

@manager2008: Az internet ennél sokkal több. Az ilyen blogok hozzászólásai, ami mellesleg szerintem szigorúan magánbeszélgetésnek minősül, remek lehetőség egy DEMOKRATIKUSAN működő ország vezetés számára, hogy információt nyerjen a "köz" állampolgárt foglalkoztató kérdésekről, problémákról. Még akkor is ha nem éppen a legszalonképesebben mondják el.

Ha (ön)kritikusan olvasgatták volna a politikusok ezeket a blogokat és hozzászólásokat, akkor bizony sokkal helyesebben dönthettek volna sok kérdésben. Nem így tették.

Csak egy ostoba politikus megy fejjel a falnak. Vagy egy kevésbé ostoba akinek vaj van a füle mögött. Igen, "kedves" magyar politikus! Tessék megcáfolni! Nem csesztetni bárkit is a véleményéért...

mortadella 2011.07.02. 12:32:31

"kovi1970 2011.07.02. 12:19:55

@mortadella: "Szerintem evidens a kérdésedre a válasz, de neked leírom: attól, hogy olyan tartalmú kommentet írnak, amelyek a törvényekben meghatározott módon másoknak jogtalan érdeksérelmet okoz."

Ad 1. Ezt nem egy hatóság dönti el feljelentős alapon.
Ad 2. Idáig is megvolt a lehetőség hogy a sértett bíróság elé vigye az ügyet. De akkor az érdeksérelmet bizonyítani is kell ám...
Ad 3. Milyen a jogos érdeksérelem?
"
Ad 1. Márpedig a Velvet kimenekülése a vadnyugati állapotokat tükröző blogterükből nem erre utal...
Ad 2. Valóban
Ad 3. Végtelen egyszerű, primitív példa: a Velvet érdekei sérültek a bírósági megkeresések (ítéletek?) kapcsán. Ha rajtuk múlik, életünk végéig azzal növelték volna a látogatottsági adataikat, hogy tudatosan olyan hozzászólások jelenhettek volna meg, amelyek törvénytelenek. Ez egy gazdasági érdeksérelem, amit a bíróság jogszerű viselkedés során történt intézkedése váltott ki.

sámán kajac 2011.07.02. 12:34:33

@endike:

És mit szólsz ahhoz, hogy egy brüsszeli sokmillós fizetéssel ellátott, pihent agyú fideszes képviselő mocskolódó, gyalázkodó dolgokat twitterezik, és még büszke is rá. Ő azon az oldalon képviselő, amelyik állítólag ellene van a gyalázkodásnak és mocskolódásnak.

És mit szólsz azokhoz az újságírókhoz, újságokhoz ugyanezen a "szép és jó és igaz és fedhetetlen" oldalon, akik már hosszú évek óta fröcsögnek a legordanárébb, sértőbb hangnemben többek között faji alapon. Az rendben van? Mert ők a szép és jó oldal? Vagyis mivel ők vannak hatalmon, ez tőlük oké?

Teljesen abszurd, hogy itt liberálisozol, mikor a legocsmányabb szitkok és gondolatok a "rendes" oldalon hangoznak el.

Szóval először a saját portája előtt söprögessen mindenki.

wip 2011.07.02. 12:35:25

Már tavaly féltettem önmagunkat és Magyarországot a fidess-kétharmadtól, sajnos, már megint igazam lett!
Egyértelmű a romaffia előretörése, arra vagyok kíváncsi, lesz-e hosszú kések éjszakája, mer-e valamelyik fidesznyik az oláh vajda ellen lázadni?
Van-e valakinek vér a pucájában, és azt mondani, eddig és ne tovább,
ne húzzuk tovább már a húrt ezen a szerencsétlen népen, befejezzük a kínai kapcsolatot, és azt mondjuk:
Chinese and Orbán go home!!!

milyen szép a Vértes, ó 2011.07.02. 12:35:39

@endike:

Már megint nem hívott meg a szomszéd a bulijába, ugye? De majd egyszer!

tevetevegelő 2011.07.02. 12:39:44

Köszönöm megnyugodtam minden jel ami számomra arra utal hogy épül a fasizmus csak hiányos ismereteimnek nem kellő olvasottságomnak illetve korlátoltságomnak köszönhető :)

Ez amúgy egy nagyon frankó törvény Tulajdonképpen nem változott semmi
nem is értem miért tiltakoztak miatta annyian biztosan hasonlóan korlátoltak
még egyszer köszönöm hogy felnyitottad a szemem

bgp 2011.07.02. 12:41:38

@Kandabula: én a szavaz f.sszal politikai irány híve vagyok. Sajnos, nem jószántamból. Nincs egy megélhetési politikus se, akire szavazni tudnék.

Netuddki. 2011.07.02. 12:43:18

@mortadella: Azt még nem mondtad meg mitől törvénytelen egy velvetes hozzászólás?

A "sunáznám" mitől törvénytelen?
Az "alekosz egy fasz" mitől törvénytelen?
A "vv egy forgatókönyv szerint megrendezett átverés" mitől törvénytelen?
A "mortadellának ősi foglalkozást űz az anyukája" mitől törvénytelen?

Ne feledd, a blog hozzászólások magánvélemények, magánbeszélgetésnek minősülnek. Igaz, hogy sokan olvasHATJÁK, de azt meg nem kötelező...

1 db Magyarország 2011.07.02. 12:43:26

@blueskycoffee: olvasd végig pl az itt megjelent kommenteket, egy gyors számolás után >90-95% nem érti miről szól a bejegyzés, beleértve a te becses személyedet is.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.07.02. 12:47:55

Addig, amíg nem tiszta (=hivatalos forrásból megerősített, hivatkozható, idézhető nyilatkozat), hogy mi történik az egyszeri kommentelővel, ha 'törvénysértő' hozzászólást ír (azért az idézőjel, mert ez sok esetben pusztán értelmezés kérdése, nincs egy fekete-fehér határvonal, hogy eddig és ne tovább):
a) megkérik, hogy máskor ne?
b) törlik a hozzászólását?
c) kikérik az adatait eljárás céljából?

- addig nem lesz nyugalom, és a hozzászólók jogosan aggódnak, mivel egyáltalán nem tisztázott a helyzet és nincs egyértelmű információ arról, hogy ezentúl mit lehet és miként. A poszt sok mindenre fényt derített, többek között a szomorú Velvet dologra, de tiszta információt ez sem tudott adni.

Pszt! 2011.07.02. 12:48:58

Még 3 év és demokrácia reboot!

G. Wolf 2011.07.02. 12:49:09

Először úgy volt "Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye", majd lett belőle "technokrata szabályhalmaz, amibe nincs semmi tisztelni való. Utánna jött 98%-os adó, visszemenőleg, majd mivel az Alkotmánybíróságon elbukott csonkították az AB jogkörét.

Először úgy volt hogy a médiatörvény nem veszélyes és senki nem lesz feljelentve, aztán megtörtént az első feljelentés. Vagy megússza az illető vagy nem.

De mindenesetre igen érdekes hogy rengeteg komoly jogászi csapattal rendelkező oldal (hvg.hu, velvet, hirszerző és még biztos van és lesz több is) megszűntette a kommentelés lehetőségét. Ha nem kell félni akkor ezek csak "bérrettegnek"?

a blog.hu-n a kommentek felett ez olvasható: "A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben."

Ez is most jelent meg. Ez is csak "bérrettegés"? Vagy nem elég tökösek az index közeli jogászok és inkább csak reteggnek egy sort?

És ami igazán érdekessé teszi a dolgot hogy mindegyik épp mostanában... Nem az hogy kezdetektől fogva. Hanem épp akkortól hogy az államhatalmi gépezet nekiment egy troll kommentjének.

Netuddki. 2011.07.02. 12:57:25

@G. Wolf: "Hanem épp akkortól hogy az államhatalmi gépezet nekiment egy troll kommentjének."

De hogy? Saját magából csinált hülyét ez a kovács gyerek.

@Réka ‎: "- addig nem lesz nyugalom, és a hozzászólók jogosan aggódnak, mivel egyáltalán nem tisztázott a helyzet és nincs egyértelmű információ arról, hogy ezentúl mit lehet és miként."

Ha nem tudod megfogalmazni mitől kell félni, akkor nem is kell félni!
Fel kéne már nőni végre és a "múlt rendszer" gátlásait és fantomfélelmeit le kéne már vetkőzni...

itcrowd 2011.07.02. 13:02:01

@mortadella: "kommentenként egy, azaz 1 darab klikkeléssel jelezni lehet, ha valaki vélelmezi egy hozzászólóról, hogy törvénytelen tartalmú kommentet írt.

Ehhez kell egyszer egy nem túl bonyolult fejlesztés + néhány felkészített munkatárs, akiknél befut a jelzés, ha kell 24/24. Egy jogász vizsgálatáig a kommentet lehet jegelni is."

Alapvetően jó amit írsz, csakhogy ezzel néhány probléma van.
1., A legtöbb blog egyszemélyes, nincs mögötte apparátus;
2., Vannak 'jót akaró' trollok, akik csak úgy végig klikkelgetnék az összes kommentet. Szerintem ezért sem alakult ki olyan, hogy "dislike" csak a lájk.
3., Nem mindenkinek van jogásza.

Persze aki blogolásra adja a fejét, annak számolnia kell kötelezettségekkel, vagy ne engedjen hozzászólni, de akkor visszakanyarodtunk a Velvethez. ;)

Jó is, meg nem is.
Csúnya szavakat viszonylag egyszerű fejlesztéssel is ki lehetne tiltani és addig nem is engedné menteni a hozzászólást, de a normálisan megfogalmazott, ugyanakkor becsületsértő megállapításokat nem tudná kezelni.

somogg (törölt) 2011.07.02. 13:05:43

vegso soron a fidesz elerte amit akar, az emberek ketszer is meggondoljak mit irnak/engedjenek megjelenni, mert ki tudja mi lehet a vege (a birosagok kiszamithatatlansaga :)). a diktaturakban is mindenki szabad papiron, csak epp megse. nem volt itt nagyobb anyazas mint europaban, de nagyobb volt mint kinaban es most mar tudjuk mi az iranyvonal. koszonjuk 2/3!

G. Wolf 2011.07.02. 13:11:48

@kovi1970:

"De hogy? Saját magából csinált hülyét ez a kovács gyerek." - tök mindegy, feljelentette vagy nem? ezen múlik a kérdés.

Lehet hogy hülyeséget csinált, de megtette, és innen egy paraszhajszál választ már el attól, hogy politikailag "nem korrekt" kommentelők is bekerüljenek a feljelentésbe.

mortadella 2011.07.02. 13:12:23

"kovi1970 2011.07.02. 12:43:18

@mortadella: Azt még nem mondtad meg mitől törvénytelen egy velvetes hozzászólás?

A "sunáznám" mitől törvénytelen?
Az "alekosz egy fasz" mitől törvénytelen?
A "vv egy forgatókönyv szerint megrendezett átverés" mitől törvénytelen?
A "mortadellának ősi foglalkozást űz az anyukája" mitől törvénytelen?

Ne feledd, a blog hozzászólások magánvélemények, magánbeszélgetésnek minősülnek. Igaz, hogy sokan olvasHATJÁK, de azt meg nem kötelező..."

Amit a szüleid elfelejtettek és magadtól sem pótoltad, azt én sem fogom tudni egy kommentben átadni neked.

Neked nem velem van bajod, hanem a vonatkozó törvények alapelveinek nem ismeretével.

De tanácsként annyit leírhatok, hogy ha ennyire érdekelnek ezek témák, talán ideje lenne nem velem vitatkozni, hanem nálamnál hitelesebb forrásból tájékozódni: könyvek, könyvtárak, egyetemi könyvesboltok stb.

Sok szerencsét!

Chicano 2011.07.02. 13:14:05

@torró: Teljesen igazad van. Elmegy az ember kedve a blogolvasástól mert előbb-utóbb minden Index címlapra kikerült blogposztban megjelenik legalább egy alpári stílusú sötét barom aki válogatott trágárságok kíséretében beír valami őrjöngést ami sokszor nem is a témához tartozik. Engem egyáltalán nem zavar ha ezeket a barmokat mostantól kimoderálják.

orgoványi erdőjáró 2011.07.02. 13:19:02

Végre egy normális poszt ebben a témában. Gratz GG!
Tegnap rettenetes volt olvasni a sok elmelibbant szerző "tollából" azt az ipari mennyiségű ökörséget...

bgp 2011.07.02. 13:21:34

@mortadella: egyik sem törvénytelen.
1 - saját magáról mond véleményt
2 - nem rágalmazás, mivel igaz
3 - nem rágalmazás, mivel igaz
4 - a célszemély nem beazonosítható, tehát a nyilvánosság nem áll meg

Chicano 2011.07.02. 13:25:29

Ja, még annyit hogy köszönet a blogírónak az infóért és normális hangnemért. Úgy tűnik az index címlapra mostanában nem nagyon került fel hasonló blogposzt. Értem én hogy a troll-blogokra kattint a nép és látogatók után fizet a reklámozó, de azért egy ilyen presztízsű portálnak nem szabadna egy bizonyos szint alá adni.

Az ős kaján 2011.07.02. 13:28:11

@Chicano: "Megnyugtató", hogy közel eg y órai olvasás után találtam egy hozzászólást amelyikkel azonosulni tudok.

somogg (törölt) 2011.07.02. 13:29:15

@Chicano: most mar rend lesz ne aggodj pici csiccso. eljon az aranykor mint kinaban

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.02. 13:29:52

@poszt: "Ez tehát egy meglehetősen egyszerű és logikus rendszer, ami választ ad szinte minden potenciális problémára, és - figyelem! - a most hatályba lépett médiatörvény sem tesz hozzá semmi újat, és nem is vesz el belőle (mert nem is tehetné, ahhoz magát az eredeti törvényt kellene módosítani)."

Semmit, kivéve, hogy definiálja a médiatartalmat, így: "1. § 7. Médiatartalom: valamennyi médiaszolgáltatás során, valamint sajtótermék által kínált tartalom."

Ezt nehéz máshogy értelmezni, mint hogy a komment is része a sajtótermék által kínált tartalomnak, tehát médiatartalom. És innentől kezdve forog a gépezet.

"Az MTE álláspontja pedig meglehetősen világos és konzekvens a felhasználói tartalmak ügyében."

Nos, az MTE álláspontja a felhasználói tartalmak ügyében vagy azonos a törvényével, és akkor azért irreleváns, vagy ellentmond neki, akkor meg azért.

"ráadásul az államtitkár figyelmét elkerülte, hogy csak a július elseje után megjelenő tartalmak érdeklik a hatóságot"

A tartalom akkor jelenik meg, amikor lekérik. Ha egy öt évvel ezelőtti kommentet ma kérsz le, akkor az ma jelent meg. Tehát vonatkozik rá a törvény. Cuki, mi?

Lehet persze reménykedni benne, hogy a törvénynek nem a legaljasabb olvasata volt a jogalkotó valódi szándéka, de így túl néhány államosításon és alkotmányos jogfosztáson akár fel is ébredhetnénk.

somogg (törölt) 2011.07.02. 13:34:50

@Kettes: a kommunizmusban sem volt a torvenybe beleirva, hogy ha szidod a rendszert, akkor elvisznek, elveszited a munkadat vagy a gyerekedet nem veszik fel az egyetemre, aztan megis ugy volt. ugy tunik sikerult a diktatura epites masodik fazisaba lepni, megjelenik az arnyek jogrendszer az irott mellett

Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2011.07.02. 13:43:11

Aki az utóbbi másfél évben diktatúrát kiált, annak fogalma nincs, mi az a diktatúra. Nézzetek kicsit szét Észak-Koreában, s utána vagdalkozzatok szavakkal...

mortadella 2011.07.02. 13:44:16

"bgp 2011.07.02. 13:21:34

@mortadella: egyik sem törvénytelen.
1 - saját magáról mond véleményt
2 - nem rágalmazás, mivel igaz
3 - nem rágalmazás, mivel igaz
4 - a célszemély nem beazonosítható, tehát a nyilvánosság nem áll meg"

Nem írtam olyan kérdéseket, amelyekre a fentiek lehetnek egyfajta válaszok.

Gondolom, nem tűnt fel.

mahet 2011.07.02. 13:45:26

@mortadella: Na persze közben 20-ból 19 törvényt társadalmi egyeztetés nélkül egyéni képviselői indítványban nyújtanak be a zurak.

Tömören: nem a törvény betűjével van a baj, hanem azzal ahogyan és amiért létrehozzák és alkalmazzák őket (vagy nem).

Ha ma valaki betolakszik Szijjártó elé a közértben akkor holnap törvény lesz róla, hogy ez tilos. Nem feltétlenül rossz a törvény, de az agresszív, arrogáns módszereik miatt nem bízunk abban, hogy azt tényleg megfelelően fogják alkalmazni. (lásd példák).

Jelenleg egy agresszív óvodás kezében van a vadászpuska (de nem gond, elolvasta a használati utasítást, nem kell félni).

mortadella 2011.07.02. 13:47:29

"somogg 2011.07.02. 13:34:50

@Kettes: a kommunizmusban sem volt a torvenybe beleirva, hogy ha szidod a rendszert, akkor elvisznek, elveszited a munkadat vagy a gyerekedet nem veszik fel az egyetemre, aztan megis ugy volt. ugy tunik sikerult a diktatura epites masodik fazisaba lepni, megjelenik az arnyek jogrendszer az irott mellett"

Miért? Most megjelent? Van konkrét példa vagy csak úgy általában viszik el neked az embereket?

gg 2011.07.02. 13:47:46

@maskep: a kommentelés tömeges felfüggesztése az maga a vérfertőzés és asszonyverés egyben, szóval a hasonlatod nem túl jó.

@mahet: nem a hatóság, hanem a bíróság viselkedett furcsán - a hatóság sztem a jövő héten elutasítja az ő ügyét, és problémáznak hozzájuk nem tartozó üggyel.

A kis tartalomszolgáltatóknak is jó lesz sztem a társszabályozás, hiszen, ha akarják, ők is beléphetnek az MTE-be, vagy pedig alakíthatnak saját civil szervezetet is, és a hatóság sztem velük is leszerződik, hiszen a minta kész, ki van dolgozva.

@trollface: próbáld ki :) sztem megjelenik rögtön :)

@3.14159265: a Velvet valóban arra hivatkozott, hogy a pénzbüntetéseket nem akarják vállalni, de ez sajnos egyértelműen a nemrég elvesztett perek miatt van így - mindkettőben ugyanis pénzbüntetésre ítélte őket a bíróság, kommentért.

@Teremszolga: mondom, az nem érthető a bírósági ítéletekben, hogy mire alapozzák a komment miatti elítélhetőséget. Mert a médiatörvényre biztosan nem, hiszen az arról nem szól.

@mortadella: a kommentek kontrollja eddig is borzasztó egyszerű volt, egyetlen gombnyomással írhat bárki levelet az oldalról a szerkesztőségnek, a bloggazdának, bárkinek. Ezt sokan, nap mint nap, meg is teszik. A sima egygombos feljelentés sztem azért nem olyan jó megoldás, mert az esetek jó részében azért pici magyarázatot is kell fűzni ahhoz, hogy mi is a probléma a kommenttel. Emailt írni, gondolom, azért mindenki tud...

@Rorschach: igaz, akkor pontosabban mondom - nem közel, hanem közelebb...

@Kettes: az MTE álláspontja éppen a törvénnyel azonos, ott van fönt a cikkben, olvasd el. Amit beidéztél, médiatartalom definíció, az azzal együtt értelmezhető csak, anélkül nem, így nem terjesztheted ki tetszés szerint. Ezt egyébként a hatóság is több nyilatkozatban megerősítette.

A tartalmak megjlentetési időpontjával kapcsolatban van jogalkalmazói gyakorlat, és az nem az, amit te írsz. Az internetes tartalom akkor jelenik meg, amikor felteszik.

somogg (törölt) 2011.07.02. 13:49:47

@Victoorius: a diktatura van es a diktatura epul kozott van kulonbseg. tudom csaloka a kep, mert mind a ketto ket szo

Várúr 2011.07.02. 13:51:52

@mahet:
A Népszaváról és a stop.hu-ról eddig egyvalakit tiltottak ki: Gréczy elvtársat. Vagyis közvetve Gyurcsányt. Nem lepett meg, hogy a ballibbancsok emiatt nem süvöltöttek diktatúráááát...

somogg (törölt) 2011.07.02. 13:51:53

@mortadella: ez egy hasonlat a multbol (remeljuk nem a jovobol), egyetlen diktaturaban sincs a torvenybe beleirva az elnyomas

mortadella 2011.07.02. 13:53:33

mahet 2011.07.02. 13:45:26

@mortadella: Na persze közben 20-ból 19 törvényt társadalmi egyeztetés nélkül egyéni képviselői indítványban nyújtanak be a zurak.

A 20-ból 19 erősen eltúlzott szám.

A törvény pedig nem az urak képviselői indítványaként jön létre.

Ahhoz törvényes választásokon létrejött parlament törvényes eljárásokkal működtetett törvényhozói munka során az így megválasztott képviselők véleménye (szavazás) szükséges.

A törvényhozói munka melyik részét tekinted a jogtalannak?

Vagy csak hangzatos frázisokkal jogászkodsz?

Mindfield 2011.07.02. 13:55:05

"mindenki higgadtan nyilatkozzon"

Miért is? Mert egyes politikusainknak az nem tetszik, és most mindenki be van szarva, hogy a nyakába kap egy pert? Akkor már inkább mondják meg kerek-perec, , hogy szólásszabadság ende, és akkor mindenki képben lesz. Furcsa módon Gyurcsányt lehetett gyalázni, anyázni, ami főleg a blogokon és a fórumokon történt. Orbánt nem lehet? Hogy is van ez?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.07.02. 14:03:38

@Chicano: moderálják! Szerintem is sokkal többet kellene moderálni a bloggazdáknak. A személyeskedő, trágár kommenteket azonnal ki kellene gyomlálni, visszaesőket végleg bannolni.
DE.
Ez a bloggazda szabad döntése legyen, ne pedig a kormányé!!!!
@kovi1970: szóval te sem tudod egyértelműen kijelenteni, hogy nincs mitől félni.

mahet 2011.07.02. 14:04:07

@mortadella: a képviselők akik nagyrészt azt se tudják mit szavaznak meg, de aki nem a párt véleményének megfelelően szavaz az dádát kap a nagyfőnöktől. De ez mellékes.

Nem állítottam olyat, hogy jogtalan lenne a törvényalkotás, csak azt, hogy nekem nem tetszik a mindenen átgázoló módszer.

Amúgy a zsidótörvényeket is megszavazták a náci Németországban, nem is volt semmi baj vele, ugye?

"A törvény kimondta: a szabadfoglalkozású állásoknál és a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál 20%-a a zsidók maximális aránya, melyet öt év türelmi időszak alatt kell elérni."

De még ez sem annyira vészes, de aztán valahogy mégiscsak kiirtottak egy népet. Minden szép szabályosan ment.

*Ez csak egy távoli hasonlat.*

mortadella 2011.07.02. 14:11:40

gg 2011.07.02. 13:47:46
@mortadella: a kommentek kontrollja eddig is borzasztó egyszerű volt, egyetlen gombnyomással írhat bárki levelet az oldalról a szerkesztőségnek, a bloggazdának, bárkinek. Ezt sokan, nap mint nap, meg is teszik. A sima egygombos feljelentés sztem azért nem olyan jó megoldás, mert az esetek jó részében azért pici magyarázatot is kell fűzni ahhoz, hogy mi is a probléma a kommenttel. Emailt írni, gondolom, azért mindenki tud...
"

Ami egyszerű és nem túlbonylított, mint a fenti javaslat, az az egy klikkeléses módszer.

Nem kell email. És nem kell feladó. És nem attól lesz valami törvénytelen, hogy van email címe az olvasónak.

Nem kell iciripiciri magyarázat. Ugyanis vagy egyértelmű vagy ha nem, akkor úgysem az olvasó jogászoskodása bír jelentőséggel, hanem a blogrendszer gazdájának jogi ismerete - hiszen az ő fenekéről van szó.

Nem kell keresgélni az oldalon található 200 link között a megfelelőt.

Egy max. egy napos tanfolyamon + kézikönyv megtanítható, hogy "mit kell keresni".

Ezt nem én találtam fel, begyakorolt, működő megoldás a világ legnagyobb hírportáljai meghatározó hányadában.

Miért akarunk mindent újra és újra itthon feltalálni, ami máshol jól működik?!?

blueskycoffee 2011.07.02. 14:14:15

@1 db Magyarország:
Nocsak, máris találtunk 3-8%-ot, menni fog ez úgy látom.
Arra azért vigyázz, hogy az egódról le ne ess az intelligencia szintedre, mert csúnya vége lehet

mortadella 2011.07.02. 14:24:58

"mahet 2011.07.02. 14:04:07

@mortadella: a képviselők akik nagyrészt azt se tudják mit szavaznak meg, de aki nem a párt véleményének megfelelően szavaz az dádát kap a nagyfőnöktől. De ez mellékes.

Nem állítottam olyat, hogy jogtalan lenne a törvényalkotás, csak azt, hogy nekem nem tetszik a mindenen átgázoló módszer.

Amúgy a zsidótörvényeket is megszavazták a náci Németországban, nem is volt semmi baj vele, ugye?

"A törvény kimondta: a szabadfoglalkozású állásoknál és a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál 20%-a a zsidók maximális aránya, melyet öt év türelmi időszak alatt kell elérni."

De még ez sem annyira vészes, de aztán valahogy mégiscsak kiirtottak egy népet. Minden szép szabályosan ment.

*Ez csak egy távoli hasonlat.*
"
Valóban, megszavazták.

De arról, hogy-hogy nem, elfelejtettél írni, hogy a náci Németország nemzetközi megítélése össze nem egyeztethető a mai Magyarországéval.

Így a te, magad által távolinak minősített hasonlatod egy részinformációból álló, a teljeskörűségtől, a dolgok valóságától köszönőviszonyban nem álló elmélkedés.

A "távoli" lehet időbeli, az adott 2 történelmi helyzet eltérőségéből is fakadhat. Pont ezt nem fejted ki.

Az, hogy kétértelmű értékeléssel próbálod homályosítani az Orbán kormány és a hitleri Németország törvényhozási gyakorlatára vonatkozó hasonlatodat, talán azt jelzi, hogy nem az egyenes beszéd híve vagy.

További jó sunnyogást!

tükörfúró 2011.07.02. 14:29:12

"azonban a hisztéria tovaterjed, és - mindegy, milyen okok alapján - még több szolgáltató fogja úgy érezni, hogy be kell csuknia ezt a lehetőséget felhasználói előtt, azzal olyan bizonyítványt állítunk ki magunkról a világ előtt, hogy utána tulajdonképpen teljesen mindegy,"

Jujujjujj....és nem utolsósorban mi lesz a mi lóvénkkal?
Merugye aztat látni kell, itt mindeki aki ilyen tartalmat szolgáltat a mocskos ügyben a strici szerepét játssza

Mindig is lesz faszfej politikus és lesz fröcsögő troll, ki az aki dörzsöli a kezeit, erre csak erre trollocskáim, gyártástok a kattintást, navajon?

Aki a semmiből, az egész kereteinek a fenntartásából fényesen elvan, van egy saját kis birodalma, dühöngője, rejszolgathat egésznap magát általában "újságírónak" kamuzva..

Nemcsodálom hogy pár bíró pl közvetlen a userneve indexfórumos rootolása után hozott pár nem tetsző ítéletet, jééééé

Ez egy ilyen játék, ha egyik oldalon szívjuk a lét mindekit xarba veszünk és trollnak tekintünk, másik oldalon a hatalom birtokosa akkorát rug belénk, hogy a fejünk legurul

jócakát

nincsen itt semmi forradalmi, meg 21.századi, ugyanaz a mocskos biznic meg a pénzért és a hatalomért, mint mindig a történelem során

Nero Bianco 2011.07.02. 14:31:27

Nem írunk fehér alapon világoskék betűkkel, mert az olvasónak kiesik a szeme, megfájdul a feje, és bármennyire érdekli is a téma, otthagyja az egészet a felénél.

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.07.02. 14:43:41

Csak a lényegről ne feledkezzünk el:
Egy normális országban a média ellenőrzi a hatalmat. Nálunk meg fordítva.
Értsük meg: ez igy abszurd, nem arról kellene vitatkozni, hogy hogy, hanem a kitalálójával együtt elküldeni a KURVA ANYJÁBA!!!!

Kasszandrább 2011.07.02. 14:44:08

Rám nem vonatkozik semmi! Világos?
Mindenki elmehet a bús picsába! Leginkább ez a kormány. Meg a másik. Egyszóval mindenki.

mahet 2011.07.02. 14:47:35

@mortadella: miért kell a beszélgetést átvinni személyeskedésbe?
Anélkül is elmondhattad volna, hogy szerinted a hasonlatom - ezért meg ezért - nem jó. Szerintem nincs vele nagy baj.

Alamio 2011.07.02. 14:49:59

A kommentekben elhangzó becsületsértésekért/rágalmazásokért annak kéne felelnie, aki beírja, nem pedig annak, akinél megjelenik. Utóbbinak csak el kell távolítania, ha látja.
@billy reed: A szabadság behatárolt az alkotmányosan és törvények által is. Korlátlan szabadság nem létezik.

Alamio 2011.07.02. 14:52:51

A kommentekben elhangzó becsületsértésekért/rágalmazásokért annak kéne felelnie, aki beírja, nem pedig annak, akinél megjelenik. Utóbbinak csak el kell távolítania, ha látja.
@billy reed: A szabadság behatárolt az alkotmányosan és törvények által is. Korlátlan szabadság nem létezik.

naugye! 2011.07.02. 14:57:17

Kedves posztoló, addig egészen komolyan vettelek, amíg azt nem kezdted fejtegetni, hogy az online Népszaváért nem is olyan nagy kár. Érted se ejtek majd könnyet, amikor a tieid legyalulnak. Mert ezek a rendszerek így működnek. Amikor már elfogyott a nyilvánvaló ellenség, akkor nekimennek a kevéssé lelkeseknek, amikor azokkal is végeztek, akkor jönnek a sorokban megbúvó ellenségek. Rendszerint azokkal a legkegyetlenebbek.

Joaquin 2011.07.02. 14:58:52

Az egyik legnagyobb érv a médiatörvény ellen pont az az öncenzúra volt, amelyet mostanában láthatunk kibontakozni. Az, hogy Mo.-n kiszámíthatatlan bírói gyakorlat mellett a büntetési tételek túl magasak, ezért a tartalomszolgáltatók fogják a médiahatóság helyett elvégezni a "piszkos munkát", a véleménynyilvánítás korlátozását.
Nagyon úgy tűnik a kritikáknak igazuk volt, függetlenül attól, hogy a törvény betűje mit ír (ha a jogászok is eltérően ítélik meg a jelentését az számomra azt üzeni, a törvénnyel van baj, de nem vagyok jogász). Arról nem beszélve, hogy nincs meg az általános iránymutatás ami segítségével egy átlagos bloggazda is tudná, milyen módokon tudja betartani/betartatni a törvényt.

G. Wolf 2011.07.02. 15:01:42

@Alamio:

Magyarország Alaptörvénye
IX. cikk
(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.

Alamio 2011.07.02. 15:06:43

@G. Wolf: És ezt te úgy értelmezed, hogy bárkiről mondhatsz bármit?
Érdekes a demokráciaképed.
Beidézzem, mit NEM mondhatsz? (rágalmazás, becsületsértés, hamis vád, különböző titoksértések, stb.)

Joaquin 2011.07.02. 15:06:45

Itt jön egyébként képbe egy kicsit a Fidesz másik hülyesége, azaz az AB munkájának ellehetetlenítése: a kormány most úgy gondolkodik (kicsit a blog írója is, úgy érzem), hogy ha a konkrét törvény nem korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, akkor az alkotmánynak megfelelő. Azonban az alkotmány fordított logikájú, mint azt már nem kevés AB határozat is megmutatta: nem elég nem korlátozni a jogokat, _biztosítani_ kell, hogy ne sérüljenek, és ennek a médiatörvény kapcsán - a fent vázolt, nem épp új keletű gondolatmenetnek megfelelően - a kormány nyilvánvalóan nem tett eleget. Csak ügye nincs, aki ezt kikényszerítse.

gg 2011.07.02. 15:25:36

@naugye!: naugye, hogy nem irtam olyat, hogy az online Nepszavaert nem kar, hol lattad ezt? nalam biztos nem. en azt irtam, hogy nem nagy dicsoseg az online Nepszavat vegzalni, politikai haszna meg semmi.

3.14159265 2011.07.02. 15:33:58

Szerintem legyen úgy kezelve a pénz-büntetés probléma, mint a korházi műhibaperek. Lehessen biztosítást kötni a szolgáltatóknak, azaz ha megbünteti őket a hatóság, akkor fizet a biztosító.
A biztosítási díjakból számszerűsíthetővé válik, hogy mennyi a kockázata ma magyarországon a vélemény-nyilvánításnak.
Konkrét számokat ismerve már több értelme lenne vitatkozni.

itcrowd 2011.07.02. 15:39:07

@Álmos: Ez így egyszerre túl kevés és túl sok. Valószínűleg nem csak a FIDESZ, és nem csak az OV és nem csak az Előzők felelősek?
Egy biztos. Ez a fajta megnyilvánulás nem vezet semerre. De amúgy, pedig egészségedre, ha így akarod jobbá tenni az életedet és mások életet is? ;)

G. Wolf 2011.07.02. 15:39:32

@Alamio: nos, amikről Te beszélsz azok a jog hierarchia szerint alacsonyabb szinten vannak szabályozza, és az alaptörvény/alkotmány nem tér ki rá.

tehát a kérdésedre ilyen értelemben a válasz: igen, bármit lehet mondani.

továbbá közszerplőknek eleve többet kell tűrni, tehát lehet örülni a halálának is akár, sőt kívánni is lehet azt (oké hogy nem erkölcsös sőt undorító dolog de az más téma - attól még szabad).

"A ballib barmok a jobbos barmok..." - ilyet pl lehet mondani szerinted? vagy ez már feljelentést érdemel?

Összességében nyilvánvaló hogy bizonyos minimális korlátokra van szükség, valamint a korlátokat nem általánosságban kell alkalmazni hanem személy szerint. Tehát ha A megséri B-t akkor B-nek legyen joga elégtételt venni ha akar. És nem egy államhatalmi intézmény feladata eldönteni mi sértő és mi nem az.

kafferbivalybalamber 2011.07.02. 15:42:07

@G. Wolf:
"Tehát ha A megséri B-t akkor B-nek legyen joga elégtételt venni ha akar. És nem egy államhatalmi intézmény feladata eldönteni mi sértő és mi nem az. "

És ha egy "államhatalmi intézmény" érzi sértőnek, és akar elégtételt venni?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.02. 15:45:05

Melyik komment vágta ki a biztosítékot a Magyar Nemzetnél?

Miért nem írtak, hogy távolítsam el?

Heti 5000-6000 kommentek nem fogok és nem akarok átolvasni, ha szerintük egy komment törvénysértő, írjanak egy levelet.

zero
Vastagbőr blog

fedkvas 2011.07.02. 15:47:31

@1 db Magyarország: vagy inkább a tudatlan tömeg egy marginális (vagy maximum kevésbé marginális) részének. tudvalevő ugyanis, hogy a tudatlan tömeg többsége nem kommentel internetes blogban, lévén akkor már összeomlott volna az blog.hu rendszere is, a freeblog.hu szerverei pedig egyenesen füstölnének.

G. Wolf 2011.07.02. 15:48:02

@kafferbivalybalamber: jó kérdés! lehet-e egy intézményt megsérteni? Ezen még gondolkozni kell :) de így első körben azt hiszem az intézmény szintén közszereplő tehát többet kell elviselnie, de ettől még lehet megsérteni - azt hiszem, de ez egy jó kérdés :)

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.07.02. 16:06:45

Az egész leírt dologban az a lényeg, hogy mégiscsak félj. Ugyanis folyamatosan törvénysértésről beszél/ír, holott az inkriminált hivatkozásban az szerepel, hogy pali bát, vagy ov-t megsértették emberi? voltukban. Igazából meg sincs rendesen fogalmazva a vád. Az, hogy az álamfő pojáca, még leírva sem lehet törvénysértő. mint ahogy az sem ha ovi halálát kívánja valaki. Az embert tettei alapján ítéljük és az álamfő valamint ovi tetteit ismerjük és havalaki így gondolja akkor szíve joga. Ettől nem fog meghalni senki. Legfeljebb a troll fogja tovább szedni a gyógyszereit. Valamint nem lehet kötelező szeretni senkit és tudomásom szerint ezt sem írja /még/ elő törvény

kafferbivalybalamber 2011.07.02. 16:10:09

@G. Wolf: Hát, ha jól értem, most épp valami ilyesmi történik.
Amúgy ha nekem lenne blogom (nincs, a naplóírás kislányszokás :), odaírnám disclaimerbe, hogy "Amennyiben egy beírás ön szerint bla-bla-bla...írja meg, aztán majd lesz valami"
Ahogy ez az Index fórumain (ahol mellesleg a szólásszabadság nevében még a nicket is törlik, ha ad egy linket a kurucinfóra) ezer éve működik.

Minor.Dragon 2011.07.02. 16:10:34

@G. Wolf: kiragadnék egy mondatot: "De mindenesetre igen érdekes hogy rengeteg komoly jogászi csapattal rendelkező oldal..."

Azt nem értem, de igazán, hogy tele van a parlament, a kormány jogászokkal, rengeteg jogász van az országban (egyesek szerint túlképzés történik évek óta), és mégis ilyen hiányos, lyukas, ha akarom vemhes, ha nem akarom, nem törvények születnek.

G. Wolf 2011.07.02. 16:16:02

@kafferbivalybalamber: ha jól tudom az esemény lényege hogy Kovács kapott egy e-mailt valakitől (nem a srétettől) és ő maga indította el az ügyet. Szóval nem a sértett fordul bírósághoz/hatósághoz, hanem egy hivatal és egy bejelentés (nem is feljelentés) alapján.

@Minor.Dragon: az hogy sok a jogász annak nincs köze ahhoz hogy a több lap is úgy döntött hogy leveszi a kommentelést és inkább nem ad még esélyt se támadásra. A túlképzés meg óhatatlanul minőség romláshoz vezet, úgynézki, hogy igaz ez jogászékra is :)

Minor.Dragon 2011.07.02. 16:16:25

@Megszívtuk-Waze: ez is érdekesen indult, mikor a hír felröppent, akkor kegyeletsértés volt az első "vád", és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök volt az "elszenvedője", aztán kiderült, hogy dehogy, csak összehasonlították a jelenlegi elnökkel, ami nem volt kedvező rá nézve.

Alamio 2011.07.02. 16:21:06

@G. Wolf: Nem a joghierarchia kérdése az, hogy mit NEM mondhatsz.
Van olyan, amit mint állampolgár nem lehet mondani. Amit példaként felhozol, olyant lehet.
Hogy nem államhatalmi intézmény feladata az üldözése? Nézz csak utána a hivatalból üldözendő becsületsértésnek pl. Van olyan aspektusa, ami az volt már eddig is. De mondjuk államtitkot is hivatalból védünk, azt sem mondhatsz.
A lényeg, és ennyit mondok, nem többet: a szólásszabadsághoz való jogod nem univerzális, hanem behatárolt. Lehet valaki halálának örülni (ezt nem tiltja törvény maximum a jóízlés) a kegyeletsértés határáig.
Lehet valakit minősíteni mint embert (a törvény nem tiltja) a rágalmazás/becsületsértés határáig.
A jó hírnévhez, és az emberi méltósághoz való jogod is alapvető jog, és mint ilyened, ütközhet más szabad véleménnyílvánítási jogával. (ha már a hierarchiát is belekeverted).

somogg (törölt) 2011.07.02. 16:23:37

@Megszívtuk-Waze: egyetertek veled. igy indul/ilyen a diktatura, soha nem lesz leirva semmi hivatalosan, de mindenki gyanakszik, es fel

Minor.Dragon 2011.07.02. 16:24:11

@G. Wolf: Légyszí, ne csúsztass, egy hanggal se írtam olyat, amire te válaszoltál.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.02. 16:26:40

@gg: Te az elektronikus kereskedelemről szóló törvényre hivatkozol. A "kommentbűnözést" viszont a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény szabályozza. Lehetséges, hogy a nepszava.hu egyszerre közvetítő szolgáltató az elektronikus kereskedelemről szóló törvény szerint és sajtótermék a sajtószabadságról szóló törvény szerint, és a két minőségében különböző felelősséget állapít meg a törvény, és akkor majd lesz egy jogalkalmazói és bírói gyakorlat, hogy a kommentbűnözés tárgyában melyiket kell alkalmazni.

Lesz. Mert ami van, az az új sajtótörvény előtti gyakorlat és nyilvánvaló, hogy mind a hatóság, mind a bíróság igazodni fog az új helyzethez.

Jobb lenne persze, ha a törvényt módosítanák, de akkor igazat kéne adni a rettegőknek, azt meg ugye nem lehet.

G. Wolf 2011.07.02. 16:28:04

@Alamio: az államtitok az nem vélemény.

hol a határ a rágalmazásban és a becsületsértésben?

valaki lehet "balos barom meg jobber barom"? vagy "ez egy kretén" ? hol a határ? és mi alapján tudja egy intézmény eldönteni hogy mi sért és mi nem sért?

ami az egyik emberről lepattan, föl se veszi, az a másiknak sértő - ezért kell hogy az egyén maga tudja eldönteni hogy őt megsértették-e vagy sem, és ne egy hivatal mondja. Az rendben van hogy van határ, de hol? és az nem mindegy ki szabja meg!

gg 2011.07.02. 16:50:49

@Kettes: ja nem, nem, a torveny szerzoi es alkalmazoi is sok forumon kifejtettek az enyemmel megegyezo allaspontjukat, a felh tartalom nem esik a torveny ala. Nem jonnek ki jol a dologbol, ha nem tartjak magukat ehhez.

Alamio 2011.07.02. 16:55:43

@G. Wolf: A határt a bíróság szabja, azaz meghatározza, hogy a becsület csorbítására alkalmas-e az a tény, állítás, híresztelés stb., amit tettek a magánindítvány benyújtójára. Hadd ne másoljam be a konkrét jogszabályt, nézd meg, ha érdekel.
Nem állítottam mást, minthogy van határa a szólásszabadságodnak. És igen, határozza meg hivatal is, hogy mi az, amit sok lehozni.
Közvádas akkor, ha hivatalos személy ellen hivatali eljárása alatt, vagy hatóság sérelmére, hivatali mködésével összefüggésben követik el ezt a kettőt.
BE 52. szakasz. Szóval még az sem igaz, hogy minden esetben magánszemély követte el.
És igen, egy hivatalt is meg lehet sérteni, asszem ezt kérdezted korábban.

Archenemy 2011.07.02. 16:57:07

@itcrowd: "Szerintem ezért sem alakult ki olyan, hogy "dislike" csak a lájk."

De van "dislike", csak nem a facebookon, youtube-on pl. lehet mínuszozni egy kommentet, de egy csomó más helyen is.

G. Wolf 2011.07.02. 17:03:03

@Alamio: ha bíróság szabja meg a határt akkor az már jogalkotó és nem csak alkalmazó! amire nincs joga. És másképp fog egy liberális bíró dönteni mint egy konzervatív. Tehát nem lesz esik azonos elbírálás alá azonos bűncselekmény más bírónál - legalábbis ha nincs konkrétan leszabályozva hogy az adot rágalomból mi mennyit ér.

"Nem állítottam mást, minthogy van határa a szólásszabadságodnak." - ez még elfogadható.

"És igen, határozza meg hivatal is, hogy mi az, amit sok lehozni. " - de mi alapján? Mennyit ér egy "Ez egy kretén!"? Ezt nem lehet objektíven meghatározni.

G. Wolf 2011.07.02. 17:05:12

Nah most eltűnt amit írtam? :) vagy csak lassú lett hírtelen a motor?! :D

Archenemy 2011.07.02. 17:08:43

@gg: "A sima egygombos feljelentés sztem azért nem olyan jó megoldás, mert az esetek jó részében azért pici magyarázatot is kell fűzni ahhoz, hogy mi is a probléma a kommenttel."

Kár, hogy nem te voltál a fészbúk fejlesztője, mert megmondhattad volna a fejlesztőcsapatnak, hogy "á, hülyeség a lájk gomb, inkább ha valakinek tetszik valami, akkor írjon róla ímélt a fészbúk admincsapatának, és akkor majd mi kiírjuk, hogy ez lájkolva lett, ha szerintünk is jó".

Alamio 2011.07.02. 17:12:17

@G. Wolf: Hallottál te már arról a fogalomról, hogy bírói gyakorlat, bírói mérlegelés?

Kicsit komolytalan a naivitásod. Ez nem patikamérleg. Más elbírálás alá kell esnie, ha egy kurvára mondják hogy ribanc, mintha ugyanezt egy apácára teszik.
A becsületsértésnek ugyanakkor van tettleges formája is, az elég objektíven megállapítható, hogy mindenki becsületét sérti, ha leköpik.

""Nem állítottam mást, minthogy van határa a szólásszabadságodnak." - ez még elfogadható."

Ennyit volt célom mondani. Ha más vitatja, ugyanezt le fogom folytatni.

G. Wolf 2011.07.02. 17:17:18

@Alamio: "ribanc, mintha ugyanezt egy apácára teszik." nem arról beszéltem hogy más az ha egy sarkikurva és más egy apáca, ez nyilvánvaló, hanem ha UGYANAZ a rágalom UGYNAZON felek közöt, UGYANAZON körülmények között stb minden ugyanaz, csak épp egyszer egy liberális bíróhoz kerül egyszer meg egy konzervatívhoz. Egyik felmenti, másik meg 100e bűntetést ad - ez kérlek totál jogbizonytalanság! Mégpedig a szabályozás hiányából - és lehetetlenségéből.

De még mindig nem mondtad meg hol a határa a szólásszabadságnak? "Ez egy kretén" az most mikor nem fér bele?

(én azt mondom hogy ez egyén függő, és csak a sértett maga aki követelhet bocsánatkérést/kártérítést - ha valóban van pl kár)

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.07.02. 17:37:43

@Minor.Dragon:
Pontosan. Jó szokás szerint előbb lépnek és utána kreálnak vádat

Alamio 2011.07.02. 17:52:54

@G. Wolf: Nincs két egyforma ügy, mivel nincs két egyforma ember sem.
Mint írtam, ez nem patikamérleg.

Újra felteszem a kérdést, amikor ilyeneket vitatsz:
Hallottál te már arról a fogalomról, hogy bírói gyakorlat, bírói mérlegelés?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.02. 17:57:50

@gg: És hol helyezkedik el a magyar joghierarchiában a törvény szerzőinek álláspontja? Ha ez a véleményük, miért nem írták bele a törvénybe _világosan_? :-o

"Nem jönnek ki jól a dologból" És ez mikor tartotta vissza a kormányt bármitől is?

Valójában tényleg az történik, amire sokan (például a TASZ) is figyelmeztettek, hogy be fog figyelni a chilling effect. Mert szép-szép, hogy a hatóság a szóvivője útján közli, hogy az nem az, aminek látszik, de azért néhány sajtótermék csak megszüntette a kommentelési lehetőséget. Nevezd őket hisztérikáknak, de pont ez lenne a chilling effect hatásmechanizmusa.

Unknown User 2011.07.02. 18:00:23

@torró: Teljesen igazad van. Ezt hívnák önszabályozásnak, önkontrollnak, másokkal szembeni "alázatnak", stb.
A baj az, hogy ennek alapjait gyermekkorban az ember a szüleitől tanulja meg. Ha ez nincs meg akkor semmilyen törvény vagy szabályozás sem fogja kifejleszteni, vagy esetleg csak részben.
Sajnos már nem az első generáció nő fel amelyik ezt nem tanulja meg, nem hozza otthonról.

Persze a törvényalkotónak fel kellene tudni fogni, melyek azok az esetek, ahol a törvény szigorának kevesebb kára, mint haszna van.
A "dögöljön meg Orbán", "kurva anyját Smitpalinak", "Szalayannamária közösüljön kutyával", stb. hozzászólások "széles nyilvánosság előtti" használata a kommentelőt minősíti. Ezekkel az adott illető saját magát helyezi kívül a kulturált vitát folytatni képes emberek halmazán. Ha ezen az aposztrofált illető megsértődik és "hatalmánál" fogva törvényt hoz ezek ellen, ahelyett, hogy ignorálná a dolgot vagy nevetne rajta az sokkal nagyobb személyiségi problémákat sejtet... és ez baj.

G. Wolf 2011.07.02. 18:08:06

@Alamio: lehet mérlegelni az adott körülményeket az embereket, stb... de itt olyan szabályozás mellett érvelsz amit nem lehet leszabályozni központilag - maximum az sértett egyénnek lehet (és KELL) megadni a lehetőséget hogy ha őt kár vagy sérelem éri akkor azt bizonyítsa és kérjen elégtételt.

De központilag nem tudsz egy mércét fölállítani (pláne egy hivatalt!) hogy a "Ez egy kretén" - az 4000-6000 ft-ig terjed. Mégpedig azért nem mert mindenkinél más és más a hatás teljesen. (Ezzel szemben pl egy gyilkosságba ha áldozat az ember akkor mindenkinél azonos hatást fejt ki: meghal az illető.) De szavaknál az egyik embert nem is érdekli addig a másik teljesen kiborul. Kb olyan mintha azt akarnád szabályozni hogy hány cm legyen egy lépés.

Továbbá ha meghúztad egyszer a határt a szólásszabadságban, mi garantálja hogy nem tágul utánna az a határ? És ami ma belefér az holnap már nem? És holnapután meg már nem az lesz szabályozva hogy mit nem lehet hanem az hogy mit lehet!?

De még mindig nem mondtad meg hogy "Ez egy kretén." - belefér-e vagy sem?

Valamint mit kezdesz az új szavakkal? Ha az "Ez egy kretén" büntetendő mi lesz ha bejön helyette egy új szleng? De jobb példa a kétértelmű szavak: "köcsög", most akkor ezentúl minden vidéki embert aki nem pejoratív értelemben használja, hanem hagyományos tároló edény értelmében azt megbüntetünk mert a "köcsög" átkerült negatív jelzős szóhasználattal a mai köznyelvbe? Vagy pedig a "Ez egy kretén" büntetendő a "köcsög" meg nem?

Túl sok a bizonytalanság szerintem, ami miatt jobb szabályozatlanul (teljes szólásszabadságban) hagyni.

Amúgy ha megnézed pont a tiltott önkényuralmi jelképeknél mi is történik, semmi értelme tiltani, mert csak megjelennek a helyettesítő jelképek. Nehézzé teszi a felismerést, illegalitásba "kényszeríti" a viselőjét - ezzel ráadásul egy "ellenálló" életérzést is ad a viselőjének. És tulajdonképpen értelme sincs, hiszen a mögöttes eszme az ugyanúgy tovább él.

Seregbontó 2011.07.02. 18:29:18

Végre egy normális írás a témáról.
Megy a Kedvencekbe.

gg 2011.07.02. 18:35:39

@Archenemy: es mi koze a Like-nak egy torvenysertes bejelentesehez? Sztem semmi. Eleg kulonbozo dolgok.

Terniak 2011.07.02. 18:55:58

@gg: így nehéz érvelni. Én nem láttam a bírósági ítéleteket, és - remélem nem haragszol - de pusztán a Te ítéletedre nem tudok hagyatkozni.

Jó lenne látni ezeket.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.07.02. 19:11:11

@Teremszolga: milyen ítéletet szeretnél látni egy 2010 novemberében kihirdetett törvénynél?

globalpocs 2011.07.02. 19:18:08

"és zsinórban több, viszonylag egyértelműnek tűnő kommentügyben hozott a szolgáltatót - szerintem - feleslegesen elmarasztaló ítéletet" - ezekre az ítéletekre gondolunk...

Archenemy 2011.07.02. 19:25:47

@gg: mert neked egyszerűbb azt gondolni, hogy én beszélek hülyeségeket. Tehát te elvárod, hogy az emberek emailt írjanak meg miafaszom, de ellenben három másodpercet se szánsz arra, hogy esetleg megvizsgáld, mi is az okosság abban, amit mondok.

Azt mondom, hogy EGY KATTINTÁSSAL véleményt nyilvánítani sokkal egyszerűbb, mint SOK KATTINTÁSSAL + ÍRÁSSAL (tehát többen is nyilvánítanak véleményt, tehát az jobban fogja tükrözni a közvélekedést). Erre volt a párhuzam, hogy a lájk is így működik, nem pedig úgy, hogy levelet írsz a fészbúk adminnak, hogy mi az, ami neked tetszik.

Belépni a levelezőbe, megkeresni az admincímet, keresni egy hozzászólásra mutató linket/kimásolni, megindokolni, hogy miért rossz, elküldeni, aztán majd ha hazaért tizenkét óra múlva, akkor vagy ő is azt gondolja, vagy nem
VS
egy darab "REPORT" gomb.

Baromi sok fórumon így van ezer évek óta, youtuben is pl. lehet reportolni hozzászólást, meg lemínuszozni (=dislike), meg persze pluszozni (=lájkolni). És ha valami nagyon le van mínuszozva vagy reportálva, az kifakul, összemegy, eltűnik. Amit meg sokan szeretnek, az felnagyul, előre kerül, stb.

Bámulatos, hol tart már a tudomány, mi?

regress 2011.07.02. 19:34:49

@Alamio: te wittnerivadék, miért teszel különbséget a kurvák közt?ha apácaruhát hord,akkor is kurva ,nem?a pedofil meg akkor is az ha reverendát hord,vagy nem?/sajnos nem/

Kandabula 2011.07.02. 19:52:52

Máshol is írtam, itt is megerősítem: nincs "névtelen" kommentelés, az informatika markában vagyunk. Tessék viselkedni!

röhögő 2011.07.02. 20:03:18

@Kandabula: Használj ukrán proxikat! :-))

kirsten 2011.07.02. 20:03:35

@orgoványi erdőjáró: Majd ha téged is kitiltanak olyan komment miatt ami se nem trágár, se nem mocskolódó csak egyszerűen bírálja az orbánt, akkor más lesz a véleményed. Ellenben azt aki megfenyegette a kommentelőt, hogy ezért a beírásért mehet érte este egy fekete autó, akkor beszélj.
Az index számomra megszűnt létezni.
Tehetnek egy szivességet.
Azt se bánnám ha betiltanák, hisz a többség számára már nem hiteles.

gg 2011.07.02. 20:06:42

@Archenemy: a tudomany ott tart, h ha rakattintasz a mailto linkre, akkor az behozza a levelezoprogramod, es megnyit egy elkuldendo levelet, aminek a cimzettje epp az admin :)

gg 2011.07.02. 20:07:51

@Kettes: ezt a cikket epp azert irtam, h ne legyen chilling effect. Remelem, nem is lesz, es mindenki visszaall az eddigi uzemmenetre. Es ti is folytatjatok a blogolast.

genyamagyar 2011.07.02. 20:18:05

Az Index sokkal durvábban cenzúrázott, mint amitől most sokan félnek. Vénasszonyok gyülekezete... _bye, bye Index.

röhögő 2011.07.02. 20:27:20

@genyamagyar: Próbálkozzál balos véleményt megfogalmazni az MNO fórumán! Majd meglátod! Percek alatt ki leszel vágva!

röhögő 2011.07.02. 20:28:28

@kirsten: "Azt se bánnám ha betiltanák, hisz a többség számára már nem hiteles. "
- Ez ám a demokratikus elkötelezettség!

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2011.07.02. 20:34:31

@endike: Se fiatal nem vagy, bulizni sem tudtál soha egy jót, értelmiségi sem vagy... Eltaláltam? Ezért aztán van ez a nagy ellenszenved az "értelmiségi bulizós fiatalok" iránt. Nem kicsit vagy vicces. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.02. 20:35:40

@endike: azt hiszem en ebben a kerdesben teljes mertekben egyet tudok erteni veled
akarcsak en irtam volna

gt_ 2011.07.02. 20:37:19

Aki egy kicsit is liberálisabb felfogású, annak futkos a hátán a hideg. Szörnyű, hogy az emberek ezt eltűrik. Szolganép vagyunk.

daito 2011.07.02. 20:39:00

@endike: elárulok egy titkot, mert úgy látszik, ezt Veled még senki sem osztotta meg, számodra ezért ez titokzatos dolog.
A világ összes normális fórumán, chat-jén, site-ján zokon veszik, ha magát az adott helyet és az adminokat fikázzák, szidják. Konkrétan mindenhol tiltás/kick/ban/delete jár érte. Ennek roppant egyszerű oka van, "nem sz*runk a vendéglátó nappalijának a közepére".

kvadrillio 2011.07.02. 20:41:55

igen...igen...kell félni a kommentektől !

...mert valljuk be, nagyon soxor megesik, hogy az ember jól kieresztve cirkalmasan trágár káromkodásokat ereszt SZÉLLL-nek....és bizony ebben igen gyakran jelenik meg: HOGY DÖGÖLJ MEG !!!

:D

kvadrillio 2011.07.02. 20:45:32

vagy, hogy : SZÚRJON SEGGBE SZABLYÁJÁVAL A DZSINGISZ KÁN......
:)

...hááá..mer csak ilyen az emberi faj ezen a Földön....dön..dön...médijatörvény ide vagy oda...

hallari 2011.07.02. 20:47:08

@torró: Ez többnyire így van. Pár rossz hozzáállású ember miatt szokott rosszul járni a többség. És sajnos ezért kell az állami beavatkozás (bár a jelenlegi módjával nem értek egyet), mivel a nem moderált emberek bátorításnak veszik, ha nem büntetik őket. Ez van, ilyen a világ. Nekünk, normálisaknak meg kell őriznünk az emberségünket, a trollokat pedig a bloggazdáknak kell kitessékelni.

daito 2011.07.02. 20:57:28

Egyébként pro és kontra sok szép érvelés és vélemény jelent meg - ami tök jó.
Ellenben.

1. Az egy mocskos mód boldogtalan világ, ahol az állam minimálisan is érdeklődik site-ok, blogok felhasználóinak véleménye iránt. (Jó, persze otthoni hasis előállítás, gyerekpornó, állatkínzás témában bőven belefér az ilyen activity.)
2. Az még rosszabb, ha az állam egyáltalán kilátásba helyezi, hogy ilyenből bármilyen eljárás is lehet.
Bakker, eljön az idő, amikor megint a piacon meg a villamoson figyelik, hogy ki miről beszél?
Anno, a legcsúfabb Rákosi időszakban, a legnagyobb felvonulások alatt a tömegben is bőven repkedtek a "lófasz a seggetekbe" és hasonlók, tessék megkérdezni éltes felmenőket, akik még élnek. Pedig akkor és ott kevesebbért is pofánverés járt.
3. Az a legrosszabb +1, amikor a mi pénzünkből eltartott bármilyen közcincér komolyan is gondol ilyet, és aktivizálja magát. Tökömbe már; miközben hónapok óta arról beszélünk, hogy nincs pénz orvosokra, meg 55 éves tűzoltókat akarunk visszaterelni a munkaerőpiacra, aközben általunk valószínűleg jól megfizetett emberkék ilyen fontos ügyekkel töltik el a munkaidőt.

Mert ne tessék elfeledni egy dolgot - bármi is lesz itt a gyakorlat - mert gyakorlat lesz belőle, azért ez már látszik - szóval ez időt, pénzt fog elvinni - tök feleslegesen.

Miközben tényleg köztörvényes ügyekben évekig tartó bírósági szüttyögés az eljárás - mert nincs elég bíró, túl vannak terhelve, teli vannak a börtönök, kevés a rendőr ésatöbbi. És mindez azért, mert ezekre az ágakra nem jut elegendő pénz; közben az állam meg kitalál újabb pénzszórási módszert.
És ez úgy en bloc igaz; a mostani remek vezetőgárda választás előtt éveken át azt szajkózta, hogy itt épp nincs igazi demokrácia, itt éppen hülyeségeket csinál a kormány, itt éppen felesleges dolgokra megy el a pénz, itt az emberek nem ezt akarják, és ők azonnal nekiállnak dolgozni, szebben-jobban-hatékonyabban-barátibban.

És konkrétan ilyen kontra produktív, ígéretekkel ellentétes témákban perecelgetünk.

Mert itt még lehet.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.02. 20:58:44

Én még emlékszem, hány feljelentést tettem az ombudsmannál, a magyarok és a keresztények diszkriminálása miatt az ombudsmannál!

hallari 2011.07.02. 21:12:53

@gregorik: Én nem röhögnék a kommenteden. Inkább botrányos. Közösségépítés a Velvet-en nemigen zajlott (jópár éve olvasom és figyelem a kommenteket, bár én nagyon ritkán írtam oda), inkább a dühödt és értelmetlen vagdalkozást lehetett megfigyelni. Aztán volt ott éretlen kiskamaszok és magányos trollok sunázóbajnoksága, lesz...m típusú kommenthegyek, fröcsögés, celebekre-irígykedés, szóban elkövetett tömeggyilkosság és sok más egyéb gonoszság, ami miatt sokszor elgondolkodtam, gördítsem-e az egeret a cikk végén túl. Szomorú lennék, ha kiderülne, hogy a mai magyar fiatalságnak EZ a közösség. Mert szerintem határozottan NEM az.

NA YA! 2011.07.02. 21:24:53

@Con Storm:"Én még emlékszem, hány feljelentést tettem az ombudsmannál, a magyarok és a keresztények diszkriminálása miatt az ombudsmannál!"

Ha Magyarországról beszélsz, akkor egy konkrét példát említenél a keresztények diszkriminálására?

Kapitány_1 2011.07.02. 21:25:26

Ha azt írom, dögölj Gyurcsányí akkor épp olyan érvényes a média törvény, mintha azt írnám, dögölj Orbán? (Persze ez utóbbit nem írok, naná;).
És ha azt írom, dögöljön minden politikus?
Vagy ha beidézem az alábbit, jön a fekete autó?:
"...
Kaszálhatd a fűt világvégeig,
Holnap kinő az, ha ma lenyesik.
Tördelheted le a fa lombjait,
Idő jártával ujra kivirít;
Tövestül kell kitépni azokat –
Akasszátok föl a királyokat!"

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.02. 21:47:07

@NA YA!:
ABI-2597/2010/P
ABI-2843/2010/P
ABI-2843/2010/P

Az akták számai...

indapass90210 2011.07.02. 21:48:11

@Con Storm: "Én még emlékszem, hány feljelentést tettem az ombudsmannál, a magyarok és a keresztények diszkriminálása miatt az ombudsmannál!"

Ebből az ombudsman számára csak annyi derülhetett ki, hogy fogalmad sincs mit is jelent a diszkriminálás :)

NA YA! 2011.07.02. 21:50:54

@Con Storm: köszi! Ezek tényleg felháborító esetek! Szegény keresztények!:)

Kandabula 2011.07.02. 21:53:27

@Kapitány_1: ne írjál ilyeneket! Egyszerűbb mindent (-1)-el megszorozni. Ha azt írom okos, azt jelenti, hülye. Ha azt írom szép, azt jelenti, csúnya. Ha azt írom egyetértek, azt jelenti, egyetértek... Hol is tartottam? Egyébként az, ami a Velveten kialakult, valóban botrányos volt. Szegény celebek kaptak a pofájukra rendesen. Persze ha abból csináltak hírt, hogy XY már harmadszor vesztette el a szüzességét, akkor meg is érdemelték. XY is, meg a Velvet is. Apropó: Tüncivel mi van?

röhögő 2011.07.02. 21:55:01

@Dövan: Con Storm barátunk egy zseni, Hawking tőle lopta az elméleteit, még a nehézvizes paksi atomreaktor működését és a trícium hasadását is elmagyarázza neked. :-))

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.07.02. 22:05:57

egy jogállamban 5-8 évet biztos ültek volna...

de szerintem 1-2 év és ülni fognak...

panelburzsuj 2011.07.02. 22:30:10

@gg:

Mindenesetre egészséges lenne a velvetes ítéletekről valami anyagot belinkelni.

Sajtóvétség? Rágalmazás? Elektronikus kereskedelmi törvény sértése?

Oké, te ne nem akarsz parát - csak hirtelen épp nem is tudod, hova ejtetted el az égő csikkedet ...

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.03. 06:34:51

Nem kell félni! Nem a Népnek kell félni a kormánytól, hanem a kormánynak kell félni a Néptől!!!!! ---megfordult a 2/3 ad...hehe

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.03. 06:36:50

Az Index azért " igazodik" és fél, mert tegnap már egy helyre sem tudtam kommentelni....azt írta ki: ebben a blogban jelenleg nem kommentelhetsz"... GUMIBUGYIT AZ INDEXNEK!!!!!!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.03. 06:40:12

Kedves Orbán Viktor ismertebb nevén Gonosz Törpe!
Nehogy azt hidd, hogy félünk tőled, s a médiatörvényeid alapján befogjuk a szánkat! Egyeseket lehet meg tudsz félemlíteni, de sokunkat nem! És nem a szánkat, a pofánkat fogjuk kinyitni, s a szemedbe ordítani az összes hazugságodat hogy lássa a nép, milyen embert választott!.(.mint a bohocforradalomkor is kiordítottuk…...és szidtunk....)
A magyar Nép már nem tűri a leigázottságot és Diktatúrát. Majd meglátod!

röhögő 2011.07.03. 07:45:58

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Kedves EEGT! Ne égessed má a szoci droidokat azzal hogy ennyire tájékozatlan vagy. A komment letiltása az adott blog tulajának döntése, az indexnek semmi köze hozzá.

A Markó utcában van a legtöbb rokikártyás autó 2011.07.03. 09:13:51

A Velvet korábban is megcsinálta, hogy a nagyon pörgős kozzászólásokat befagyasztotta, mert lejárt a munkaidő...
Ahelyett hogy felvettek volna pár munkanélküli tanítót moderátornak, hagyják hogy leszokjanak az olvasóik. Majd ott kommentelnek, ahol tehetik. Nehéz a visszaút. Talán nem annyira lehetetlen mint a nyomtatott sajtóban, de a kattintások visszaszerzéséért itt is meg kell majd küzdeni.

indapass90210 2011.07.03. 09:49:10

@Con Storm: persze, ahogy Móricka gondolta. Közvetlenül kommentek miatt per pillanat, meg majd két év múlva is, leginkább a baráti Kínában osztanak 5-8 éveket.

indapass90210 2011.07.03. 09:51:08

@röhögő: nem így van! Ő nem magyarázza el a trícium hasadását, hanem ő hasítja a tríciumot!

Csáknorisz sem kérdezi, hanem ő mondja meg, hogy mennyi az idő! :D

G. Wolf 2011.07.03. 10:24:56

"A médiatörvény hatálya az internetes sajtótermékekhez fűzött kommentekre, blogbejegyzésekre, fórumokra nem terjed ki, és az internetes vagy nyomtatott sajtótermékek esetében eleve csak a június 30-át követően megjelent tartalommal kapcsolatban alkalmazható, mondta Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja."

index.hu/belfold/2011/07/03/a_kommentekre_nem_vonatkozik_a_mediatorveny/

blr 2011.07.03. 12:18:58

@G. Wolf:
„A kiskeresetűek is jól járnak, a magasabb keresetűek is jól járnak, de legjobban azok járnak, akik gyerekeket nevelnek, és ezzel is hozzájárulnak a közös jövőnkhöz” . mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
www.rtlklub.hu/hirek/belfold/cikk/350023

G. Wolf 2011.07.04. 18:25:47

@blr:

comment.blog.hu/2011/07/04/az_mtv

Nincsenek hozzászólások.

A bejegyzés kommentjei zárolva vannak.

Idet 2012.01.09. 10:03:25

Hát igen. A múlt héten magam is azon a ponton voltam, hogy mint olvasó, búcsút veszek az Indextől.
A blogok, kommentek olyanok, amilyenek, nekem magával az interntes lap tartalmával, stílusával, szerkesztésével kezdett "betelni" a hócipőm. Azt gondoltam volna, hogy az új, női főszerkesztő kinevezésével kiegyensúlyozottabb, objektívebb lesz az egész lap, de ami fröcskölést, rosszindulatot, részrehajlást, már-már gonoszságot tapasztaltam, az kiverte nálam a biztosítékot. Még várok, de ha így folytatódik, felhagyok az Index olvasásával. Gondolom, ez nem rendít meg senkit különösebben, de egyszerűen elegem van abból, hogy minden reggel tömény epe ömöljön rám hírolvasás címén.