gg.blog.hu gg.blog

Az elmúlt napok egyik közéleti slágertémájává az az átszervezési ötlet vált, amit tanácsadóként én terjesztettem az Index.hu igazgatósága elé a múlt héten. Mivel megbízásom elfogadásakor titoktartást kellett vállalnom, eddig nem beszélhettem róla, de tekintettel arra, hogy a dologból már úgysem lesz semmi, és annyiféle verzió kiszökött már a nyilvánosság elé, ez alól végül felmentést kaptam. Most már elmondhatom én is, mi járt a fejemben, mi volt a tényleges terv, és alkalmas-e szerintem a szerkesztőség szétverésére. (Pici szakmázás is lesz, elnézést kérek, enélkül nem megy.)

Aki még csak először jár e blogon, annak rövid ismertető: Gerényi Gábor vagyok, legfőképpen média- és zeneipari vállalkozásokat szoktam indítani, különös, szokatlan ötletekből kiindulva, amelyeket hol én találok ki, hol pedig felkarolom, életre segítem mások ötleteit. Sosem voltam semmilyen hatalom embere, saját vállalkozásaimban megbízóimnak dolgozom, és nagyon szeretek gépeket, cégeket, életeket üzembe helyezni, beindítani. Az egyik ilyen furcsa ötletünk volt korábban az Index.hu néven ismertté vált internetes vállalkozás, amelyet néhány csodálatos barátommal közösen vertünk végig a semmiből, 1999-től kezdve, egy amerikai multi ellenében, méregdrága ügyvédek hadától fenyegetve. Akit érdekel a részletes történet, ezen a blogon elolvashatja – vigyázat, nagyon hosszú, másfél évig írtam, miután kilenc évvel ezelőtt el kellett hagynom a vállalatot.

Négy és fél évvel ezelőtt, 2012 januárjában fejeztem be utolsó Index-alapítóként a munkát a legsikeresebb magyar portálcégnél, és ekkor kezdtem bele több mint másfél éves szabadon választott szabadidős műveletembe, a cég előtörténetének és történetének szubjektív feldolgozásába.

A sorozatmonstrum teljesen váratlanul egész szép figyelmet kapott, egyik következményeként pedig a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete interjúsorozatot vett fel a hazai online média néhány további veteránjával, így már egész részletes kép alakulhat ki az érdeklődőkben arról, hogy mi zajlott a magyar nyelvű interneten az elmúlt húsz évben.

A 2012 januárja utáni Indexről viszont az azóta eltelt időben emlékezetem szerint nem ejtettem nyilvánosan egyetlen szót sem, de szűkebb, baráti körökben sem sokkal többet. Most ezt megszakítom, mert egykori portálújságunk láthatóan útelágazódáshoz ért.

Amerika-Magyarország K.O.

Az első és legfontosabb megállapítás, hogy a magyar online tartalomszolgáltatás - és benne az Index.hu is – kiütéses vereséget szenvedett az amerikai behatolóktól, a Facebooktól és a Google-től a hazai reklámpiacon. Míg internetes reklámra ma már nagyjából kétszer annyit költenek a hazai hirdetők, mint négy vagy öt évvel ezelőtt, addig a piac legnagyobb magyar szereplői (Index, Origo, Sanoma-Central) bevételeikkel még az inflációt sem tudták követni.

Ez a csapás megszüntette annak lehetőségét, hogy tulajdonosaik a régi modell alapján nyereségesen tudják üzemeltetni ezeket a nagy portálokat. Modellt azonban érdemben senki sem volt képes váltani. Még kísérlet sem volt rá.

A vereségben több tényező is közrejátszott, vegyük sorra ezeket.

Először, az amerikai cégek lényegesen korszerűbb hirdetési technológiákkal, sokkal magasabb színvonalon szolgálják ki a reklámozó ügyfeleket.

Másodszor, óriási médiafelület áll rendelkezésükre, hiszen szolgáltatásaikat mindenki használja, elég nagy intenzitással - ráadásul felületeiket a felhasználók tartalmai töltik meg, így költeni nem kell rájuk.

Harmadszor, a reklámadó diszkriminálta a becsületesen adózó hazai cégeket, és helyzetbe hozta az adó alól (eddig) kibújó amerikaiakat.

És negyedszer, a hazai online média vezetői semmit nem tettek annak érdekében, hogy az első három pontból adódó károkat orvosolják.A kétezres évek első évtizedében az Index és az Origo sikeres közös piacépítő erőfeszítései egész egyszerűen elmúltak a 2010 körüli nagy fejcserék következtében, és az új vezetői generáció semmit nem lesett el elődeitől e téren.

Csak azért, hogy emlékezzünk: mindhárom vezető online médiatulajdonos éppen a kritikus pillanatban, a Google-Facebook behatolás kezdeti szakaszában fejezte le kipróbált, bevált menedzsmentjét - azokat a személyeket távolították el vezető pozícióikból, akik naggyá tették vállalatukat, ráadásul átvészelték annak idején a 2000-2001-es dotcom-csődöt is, így válságkezelésben leginkább kompetensek lehettek volna.

Indexre lefordítva, az Uj Péter-Kardos Gábor kettős félreállítása elképesztően amatőr hiba volt a tulajdonos Spéder részéről – hiszen éppen ők voltak azok, akik iszoonyatos kemény versenyben edződtek: napi munkájukkal sikerre vitték az Index.hu-t Európa legnagyobb vállalatának tartalomszolgáltatásával szemben. Az Origóba tulajdonosa, a Deutsche Telekom két nagyságrenddel nagyobb pénzt és elképesztő intenzitású szakmai tehetséget integrált, az Index előző menedzsmentje mégis nemhogy állta a harcot velük szemben, de egyértelműen meg is nyerte.

Miért az Index?

Az Index akkori győzelmének több kulcseleme is volt.

Az egyik a villámgyors és mindig piacelső innováció. Persze mindig volt mellényúlás, de azt nagyjából megkérdőjelezetlen tényként állapította meg mindenki, hogy az Index a magyar piac előtt megy, és tevékenységével folyamatosan irányt ad, trendet teremt. És sajnos azt sem kérdőjelezi meg senki, hogy ez ma nagyon nincs így. Az eltelt négy-öt év alatt az Index.hu stábját üzemeltetésre, fenntartásra rendezték be, új márkát, érdemi új szolgáltatást meg sem kíséreltek bevezetni – miközben az online média ma már eléggé más, mint akkor volt.

Egy másik fontos nyerőelem volt a portál karizmatikus vezetője. Az Index-csapatot mindig karakteres, jól azonosítható, markáns személy vezette, aki a félig-meddig celebstátuszából adódó pluszjelentőségét be tudta tolni a projekt alá-mögé-mellé. Nyírő András, az alapító atya volt ennek a karakternek az alaptípusa, távozása után pedig Uj Péter nőtt bele nagyon rövid idő alatt tökéletesen ebbe a szerepbe.

A 2011-12-es nagy távozássorozatot követően, egy rövid átmeneti szakasz után Dudás Gergely kapott lehetőséget, aki remek újságírója és rovatvezetője volt a régi gárdának, és – kívülről nekem úgy tűnik - egyáltalán nem vallott kudarcot főszerkesztőként sem. Mégis, vezetői szerepét nem tudta azon a módon használni, ahogy Nyírő és Uj Péter, nem tudott legendává, tekintéllyé, médiaszemélyiséggé válni. Lehet, hogy csak egyelőre – mindenesetre az elmúlt években az a bizonyos klasszikus karizma nagyon hiányzott az újság mögül.

Az egykori, győztes Indexnek a politikai hajlíthatatlanság is egyértelmű versenyelőnye volt. Szerencsés évtizedben dolgozhatott az előző csapat, a reklám-versenypiac ténylegesen is finanszírozni volt képes függetlenségét, így egyáltalán nem kellett rossz kompromisszumokat kötni senkivel, a befolyásolási próbálkozások már korai fázisban lepattantak. A mai Index ezzel szemben kompromisszumok hálójában próbál lavírozni - kívülről úgy fest, hogy meglehetősen rosszul.

Mit hoz a jövő?

Az Index sorsa most már nem kizárólag a szerkesztőség, és a tulajdonos kezében van, a múlt hét folyamataiból sokféle kimenetel következhet. De ha Spéder mégis képes megszilárdítani helyzetét, mindenképpen a portál stratégiájának felülvizsgálatára kényszerül.

Ha viszont tovább bonyolódnak az események, akkor minden bizonnyal eladni kényszerül az Indexet – és ezzel együtt a köré épülő médiabirodalmat is, melynek további elemei (az egyszem Portfolio.hu kivételével) nem túl életképesek az Index nélkül.

De ott van még az az évek óta szaladgáló pesti pletyka, hogy Simicska Lajos esetleg már régesrég vételi opciót szerzett az Indexre (vagy a teljes médiaportfólióra, itt megoszlanak a vélemények). Ezer és egy bennfentes nyilatkozta már felvételen kívül munkatársainknak, hogy „Lajos” az opciót már le is hívta, és ő az Index tényleges tulajdonosa.

Annyira régen, és annyira kitartóan pletykálják már ezt, hogy az ember tényleg inkább elengedte a füle mellett.

A közelmúlt eseményei azonban – Simicska könnyedén elbukja a TV2-t, majd magától elengedi a Class FM-et és a Metropolt is – lehet, hogy új megvilágításba helyezi a szóbeszédet. Ha az Indexhez tényleg hozzáférése lehet a Fidesz korábbi nagyvállalkozójának, akkor az megmagyarázza azt is, miért engedi el könnyű kézzel nagy elérésű tömegmédiáit.

Ha ez a váltás megtörténik, az a magyar médiavilág rendszerváltás utáni történetének legnagyobb botrányához fog vezetni, ezt aligha kell magyarázni. Az Index jelenlegi impresszumát végignézve nem valószínű, hogy találunk bárkit is, aki Simicska-tulajdonú lapnál dolgozni volna hajlandó. Egy újjáépített, átfazonírozott Index viszont kinek kellene a reklámpiacon?

Forró ősz elé nézünk.

Kis magyar médiafinanszírozás ante portas: újabb látszólag teljesen értelmetlen, viszont megdöbbentő adásvétellel bővült a hazai médiatulajdonosok listája, ismét van rádiója az előző évtized kasszasikerét üzemeltető Sláger Rádió Zrt-nek. Visszaváltoztak a médiafogyasztási szokások?

Lassan felnő egy új generáció, így a történet elejét nem árt visszaismételni: a két magyar országos kereskedelmi rádiófrekvenciát 2009-ig egy amerikai - ez volt a Sláger Rádió Zrt. - és egy angol cég (amely a Danubius Rádiót üzemeltette) bérelhette, meglehetősen nagy anyagi sikerrel: előbbi évente hárommiliárd forintos reklámbevételt ért el rendszeresen.

Halácsy Prezi Péter és Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium vezetőjének vitájáról tudósít épp most, jelenleg is vezető pozícióban a 444, a következő címmel: A Google használata fontosabb, mint a trigonometria.

A cím megismétlődik alcímként is, alatta pedig az újságíró egyetértőleg idézi Halácsy Pétertől a fenti tételt. Amit lehet igaznak gondolni, lehet háborogni miatta - én biztos, hogy naponta többször indítok el Google.keresést a gépeimen, mint szögfüggvényszámítást -, de azért mégis marad az emberben valami rossz érzés.

Mondjunk egy területet, ahol a magyarok egykor nagyok, talán világelsők is voltak, ma pedig hátul kullogunk valahol! Ugye, hogy mindenkinek a foci jut az eszébe? Pedig – az Aranycsapat jelentőségét persze nem elvitatva –, volna itt még egy ennél is fontosabb, mindannyiunk életére közvetlenebbül kiható példa is. Az utolsó harminc év legfontosabb iparágáról, az elektronikai-informatikai ágazatról van szó.

(Cikkem eredeti verziója a magyar Forbes áprilisi számában jelent meg.)

A találmányok oldaláról nézve pedig evidens, közismert jó pár tény. Jedlik Ányos két földrengéserejű újítása a tizenkilencedik században, az elektromos motor és a generátor általános iskolai tananyag, Puskás Tivadar neve sem ismeretlen, és a számítógépet minden polgártársunk Neumann Jánosnak tulajdonítja – holott ebben pont nincs annyira igazunk. A gépek híres Neumann-elve valójában egy ma már nem annyira fontos architekturális megkötés, ami arról szól, hogy a programutasításokat és az adatokat közös memóriában érdemes tárolni (így önmagukat átíró programokat is készíthetünk például).

Neumann ettől még korszakalkotó zseni volt, egyszerre több területen is csodálatos eredményeket ért el, de a számítógépek elvi kigondolását nem nagyon lehet egyetlen emberhez kötni – de ha mégis, akkor a szakma ezt a dicsőséget inkább a brit Alan Turingnak tulajdonítja.

Nyomtatott anyag utánközlése következik: az alábbi írásom a magyar Forbes szeptemberi számának egyik véleménycikke, a szerkesztőség szíves engedélyével tettem be ide most. Egyébként pedig: vegyük a lapot, mert még szuper!

2014 nyara most már biztos, hogy a Nagy Liberalizmusvita szezonjaként vonul be a magyar politikatörténetbe. A kormányfő által elindított fejtegetéssorozat lavinaként sodorta magával a hazai véleménynyilvánítókat; de nagy meglepetést persze senki sem okozott, mindenki hozta a kötelezőt, az eszmei frontvonalak kicsit sem mozdultak, és ez most már nagyon unalmas.

A vita viszont sokkal érdekesebb is lehetne, ha nem a címkéről, hanem annak részletes tartalmáról szólna – arról, hogy ki milyen elemeket ért a liberális demokrácia, a liberális gazdasági rend fogalmai alá, és ezek közül melyeknek milyen hatásai és milyen mellékhatásai lehetnek. Vajon az elemek közül mindezek fényében mit lenne érdemes majd megtartani, átmenteni, és melyiket érdemes kicserélni valami jobbra. Forradalmi helyzet ugyanis nem áll fenn, komplett rendszerváltást nincs mire alapozni, óriási szerencsénkre még jó darabig fennáll a konzervatív elemzés és javítgatás lehetősége.

Létrejött a nagykoalíció: balra és jobbra bekönyvelt netes újságok és kommentelőik ezrei gyalázzák az Alkotmánybíróság tegnapi buta határozatát, amelyben teljes felelősséget szeretnének vállaltatni a lapokkal a náluk megjelent kommentekért. Tisztességtelen törekvés, és nem is fog sikerülni.

Végre egy ügy, amelyben nem az unalmas fasiszta-kommunista törésvonal mellett szakad ketté az érvháború. A netes politikai fórumokat használók és értők nagyjából túlnyomó többsége úgy látja, hogy a döntés egyrészt fenntarthatatlan rendszert hozna létre, másrészt visszaélések egész sorozatára kínál lehetőséget (a 444 jól vette észre: akár a miniszterelnök ellen is perek sorozatát lehetne megindítani Facebook-oldala miatt, ebben a pillanatban), harmadrészt pedig további súlyos versenyhátrányba taszítja a magyar tartalomszolgáltatókat a külföldi óriáscégekkel szemben.

Különösen riasztó az a - hazánkban egyébként sajnos teljesen megszokott - gyakorlat, hogy az Alkotmánybíróság megint a saját kútfejéből, mindenfajta szakmai segítséget mellőzve hozott egy olyan kérdésben döntést, amit laikusként, gyakorlati tapasztalatok híján nem lehet helyesen megítélni.

Nem véletlen, hogy az egyetlen ellenvéleményt megfogalmazó alkotmánybíró, Stumpf István akár épp szakembernek is tekinthető, hiszen minisztersége alatt hozzá tartozott az Informatikai Kormánybiztosság, és szintén miniszterségéhez köthető az első Elektronikus Kereskedelmi Törvény megalkotása is. Stumpf nagyon pontosan tudja - mert a szakmai diskurzusok annak idején őt meggyőzték -, hogy a felhasználói tartalmak jogi kezelésére a mostani döntésből következő módszer alkalmatlan.

(Zárójelben tegyük hozzá, hogy az Egyesült Államokba a Supreme Court, vagyis a Legfelsőbb Bíróság, melynek hatásköre nagyjából az Alkotmánybíróságéhoz hasonlítható, minden internetes ügyben szakvélemények széles tárházát rendeli meg, mielőtt döntést hoz.)

Az Alkotmánybíróság határozati szövegében bőven fellelhetők szakmailag értelmetlen kijelentések, például nem is tudják pontosan használni a moderálás fogalmát: "a moderált komment, ha jogsértő, ugyanolyan jogi következménnyel jár, mintha nem lett volna moderálva (előzetesen vagy utólag ellenőrizve)" - írják egy helyen, ami nonszensz, az előzetesen moderált komment ugye meg sem jelenik az interneten, így a jogsértés nem jön létre. Zárójeles megjegyzésükből pedig az derül ki, hogy nem is érzik az előzetes és utólagos moderáció közti jelentős jogállásbéli különbséget.

A döntés teljes szövegéből az sugárzik, hogy szövegezője egy nagyjából 2000 előtti dogmarendszer híve, mely szerint az internet egyszerűen csak egy újabb közlési eszköz, és használatának jogi szabályzását meg lehet úszni azzal, hogy betuszkoljuk az internet előtti média kategóriáiba. (A szerzőijogi-kiadói lobbi próbálta ezt a hozzáállást tolni évekig, később iszonyatosan megbánták, és most már futhatnak a pénzük után.)

Ma már rég tudjuk, hogy ez nem így van, az internet egész más típusú nyilvánosságot, nyilvánosságokat hoz létre, mint a tömegmédia korábbi technikai eszközei, és ennek megfelelően szabályzására korszerűbb, alkalmasabb jogi megoldásokat kell keresnünk.

Ennek egyik módja az lehetne, hogy használjuk azokat a már létező jogi kereteket, amelyeket a hazai és európai jogalkotók kimondottan internetes jogi viták rendezésére hoztak létre.

Egy másik módja pedig az is lehetne, hogy újradefiniáljuk azokat az alapértékeket, amelyeket a tegnapi Alkotmánybírósági döntés védelmezni vél: a személyiségi jogok, a jóhírnév sérelme ma egészen mást jelent, mint harminc évvel ezelőtt.

Lássunk erre gyorsan egy vicces, személyes példát: tegnap engem az idehaza egyébként igen népszerűnek bizonyuló, többtízezres magyar közönséggel bíró amerikai Tumlbr hálózaton egy harcias fiatal feminista úgy írt le blogján, hogy  "egocentrikus, lenyomó, abuzív férfi" vagyok. Ha ezt a nyolcvanas évek vezető pártlapja írta volna rólam hasonló méretű közönség előtt, az bizony komoly sérelmet jelentett volna, a tegnapi eset viszont egy kicsit sem rázkódtatott meg, és nem is számítok érezhető anyagi vagy erkölcsi veszteségekre miatta.

Ezt az ordító különbséget - úgy gondolom - a jogalkotónak és a jogalkalmazónak feladata volna megérezni, mert ez a lényeg és nem más. Egy-egy felhasználói komment következménye mérhettlenül kicsi, és ehhez képest aránytalanul nagy felelősséget telepíteni arra a vállalatra, amely a szabad szólás esélyének szélesítése érdekében egyszerűen csak közreadja az effajta közléseket: értelmetlen is, káros is, és a nemzeti érdekek ellen való.

Az érintettek láthatóan nem is díjazzák ezt a megoldást, és legkésőbb a generációs váltás úgyis elsöpri ezt a nézetet: a mai tízen-huszon-harmincévesek nem fogják tűrni, hogy ellehetetlenítsék kedvenc létformájukat.

Ide kell írnom, hogy az ügyben egyébként érintett vagyok, a keresetet megelőző per tárgyát képező cselekmény akkor történt, amikor az alperes Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének elnöke voltam.

Ha ma csak egy Gyurcsány-interjút hallgatsz meg, akkor semmiképp se ez legyen az. Bodoky Tamás szerint túl puhák voltunk, a DK-rajongók viszont már átkoznak, szórványosan.

Egy-két szenzitív infót azért kihúztunk az exminiszterelnökből, például azt, hogy szerinte a tisztán listás választási rendszer volna jó Magyarországon, az ebből következő kisebbségi kormányzással, meg azt, hogy a Fidesz ellopta az ő párt- és kampányfinanszírozási terveit-javaslatait és ezeket vezette be - és még azt is, hogy szerinte nincs semmi gond azzal, ha az oroszok világítják át a magyar titkosszolgálat működését, hiszen ők is a barátaink, nemcsak a NATO.

És igazat adott Spirónak: ezen a választáson az emberek nem a kormány, hanem az ellenzék ellen szavaztak.

(A Bádogdob a Tilos Rádió műsora, minden kedden 16:30 és 18:00 között.)

Menetrend szerinti kedd délutáni tilosrádiós műsorunkban, a Bádogdobban ma a videógate-botrány főszereplője, Gavra Gábor HVG-s exfőszerkesztő volt a vendégünk, aki a balhé óta teljesen elzárkózott a nyilvánosságtól - eddig. Szávuly Arankával és Bodolai doktorral kérdezősködtünk egész részletesen, majdnem másfél óra terjedelemben arról, hogy miképpen történhetett meg ez az egész. Intim részletek, önsárdobálás, erkölcsi-etikai-szakmai tanulságok a hangfájlban, érdemes végighallgatni az utolsó pillanatig! (Szerdán az Átlátszó is fog közölni egy szöveges, írott interjút Gavrával.)

Frissítés: megjött az Átlátszó-anyag is.

A normális emberek számára teljesen érthetetlen kvantumfizikában most már szinte minden év hoz valamilyen áttörésjellegű felfedezést; a hazai tudományrovatok pedig most már menetrendszerűen lemaradnak róluk.

Így jártunk például a 2010-11-ben berobbanó kvantumbiológiával - olvassuk el a Nature vagy a BBC elég komoly cikkét róla, majd keressünk rá magyarul, és olyan találatokat fogunk csak kapni, mint teremtotudat.hu, vilagvege2012.hu, katasztrofa.com. Sehol az Index, sehol az Origo.

És ez lett a sorsa annak a 2013 őszén bemutatott, túlzások nélkül is lélegzetállítónak nevezhető konstrukciónak, amiről a világsajtó népszerű és kevésbé népszerű tudományfelületei elég nagy terjedelemben cikkeztek, a Time magazin pedig beválasztotta az év 25 legfontosabb felfedezése közé. A csodálatos amplituhedronra - aminek már saját Facebook-oldala is van, lehet lájkolni - a Google sajnos egyetlen magyar nyelvű találatot sem ad, ezen a tarthatatlan állapoton fogok most segíti.

Pár hete, az Index-sorozat egyik utolsó részében óvatosan beszóltam egy furcsa hazai szubkultúrának, a kapitalizmus újságíró rajongóinak, akikkel egyébként többnyire semmi baj, azon túl, hogy maga a szabadversenyes, organikus kapitalizmus eleve kizárja azt a világjobbító, aufklérista attitűdöt, amivel ők a rajongásuk tárgyához megközelítik.

Napokkal utána Bede kollega csatlakozott egy lényegesen hosszabb kifejtéssel, neki ez volt a baja velük (az írás a Tumblr hasábjain sűrű viszonthülyézést generált). Azt pedig mindketten megkaptuk, hogy miért pont ez a nagyjából ötfős csoport tevékenysége zavar bennünket.

Az utóbbi hetekben furcsa linkeket osztottam különböző fórumokon. A dologról még a hozzám közelebbiek sem tudtak sokat, és annyian kérdeztek vissza, hogy mi is ez az egész, hogy rájöttem, jobb, ha itt magyarázom el részletesen, mi van a PandaMidi mögött. Egy igazi nemzetközi kisvállalkozásról (ha úgy jobban tetszik: startupról) van szó, amit az elektronikus hangszervilág magyar legendájával, Szalay Andrással indítottunk közösen.

Andrásról és munkájáról méltánytalanul keveset tud a magyar közvélemény, pedig szenzációs életpályát futott be, nélküle a világ elektronikus hangszerpiaca ma teljesen máshogy nézne ki. Története Debrecenben kezdődött, a hetvenes években, az akkor jól ismert, lemezen és tévében is sokszor megjelent, félig-meddig elektronikus progrockzenekar, a Pantha Rhei agyaként.

Előre nem kalkuláltan hosszú időt, egy és háromnegyed évet vitt el az Index-történet prezentálása; előzetesen sokkal rövidebbre terveztem, de egy idő után nem volt kontrollom fölötte, a dolog magát írta, a saját tempójában. A célpont a húsz rész során nem változott meg: a sztori szigorúan szubjektív maradt, ahogy azt az elején is rögzítettem, és elsősorban az én tizenkettő plusz jónéhány indexes évemről szólt. A saját memóriámon kívül persze rengetegféle forrásanyagot feltúrtam, és a játékban végül személyesen is jóval többen vettek részt, mint azt eredetileg elgondoltam. Úgy számolom most, hogy legalább negyven-ötven korábbi és jelenlegi csapattag tett hozzá a munkához valamennyit, ami így jóval komplettebbé válhatott.

Pedig az eredeti célkitűzést is egy kicsit túlzottan nagyméretűnek gondoltam a legelején - de végül belekényszerítettem magam. 2011-ben, az év végi ünnepek alatt (ekkor már megállapodtunk a távozásomról az Indextől, de még nem írtuk alá) került hozzám Walter Isaacson remek Steve Jobs-életrajza, a vastag, hatszáznál is több oldalas munkát napok alatt befaltam. Bár az Index élettörténete nem egyetlen karizmatikus, tudatos vezér személye köré épült, mint az Apple-é, mégis feltűnt néhány nagyon hasonló fordulat a két cég fejlődésének bizonyos szakaszaiban. Úgy sejtettem, hogy ha az amerikaiak sztorija működik idehaza is, akkor lehet, hogy egy-két embert a földrajzilag sokkal közelebbi Index fordulatos kalandjai is leköthetnek majd.

Ebben a fejezetben tulajdonképpen alig történik valami - 2011, az utolsó indexes évem (vagy inkább évünk) érdemben alig hozott eseményeket. Vagy inkább: mi magunk alig hoztunk életet a saját történetünkbe. Az addig hiperaktív csapat a főszerkesztő és a tulajdonos állóháborújában lefagyott, megszűnt műhelyként működni. A médiavilágot körbeszaladták az Index belső életéről szóló tuti pletykák - egyik-másiknak alapja is volt -, az olvasók viszont nem sokat észleltek mindebből, a szerkesztőség fegyelmezetten hozta a kötelezőt mindvégig.

Előzmények: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19

Ez az év is egy áthúzódó botránnyal indult. 2010 decemberében a parlament elfogadta az új, immár internetet is szabályozó médiatörvényt, amely - bár a legdurvábban alkotmányellenes fenyegetéseket sikerült belőle semlegesíteni - még így is hatalmas felháborodást keltett belföldön is, külföldön is. Az elemi erejű, minden földrajzi és politikai irányból egyöntetű támadás teljesen felkészületlenül érte a kormányzó pártot, és hetekig gyakorlatilag reagálni is képtelen volt.

2010-be, az első kétszámjegyű kétezres évbe értünk; a rövidnek remélt válság épp csak most fog bedurvulni, korszakváltó kormánycserét ígérnek tavaszra az erőviszonyok, és az Index-CEMP vállalatcsoport megkapja a hazai médiapiac legaktívabb tulajdonosát - nem, váltás most nem volt, csak az eddig passzív elnöki szerepet vivő Spéder Zoltán kézbe vette a szálakat. Ki lehet-e védekezni ennyi egyidejű változást?

Előzmények: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18

Az elnök képbe kerülésének a piaci-szakmai pletykák egyértelmű következményeket jósoltak: rövid úton el leszünk távolítva a vezetésből, mondta a zuhanyhíradó, a tulajdonos gyorsan lefejezi majd az agytrösztöt. Ezt sokan politikai kalkulációkkal is összekötötték, mondván, hogy a kilencvenes évek elején Spéder Orbánékkal, a Fidesszel dolgozott együtt, és a tavaszra várható jobboldali földindulás-győzelem után nem fog eltűrni egy kormánykritikus szerkesztőséget a saját házában.

Az Index irodáiba 2009 elején beköltözött a frász. Minden előrejelzés pusztító világválságot jósolt, az államcsődtől IMF-segítséggel megmenekült Magyarország pedig máris az események első és legbiztosabb lúzere volt. Akár a GDP 20-30 százaléka is eltűnhet ebben az évben, károgtak a legpesszimistábbak - ez pedig akár azonnali megszűnésünkhöz is vezethetett volna. Nem így alakult, egészen fordulatos évünk lett.

Előzmények: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17

De mielőtt ráfordulunk a kronológiai rendre, vissza kell néznünk 2008 végére, ugyanis a válságon túl egy komoly személyi veszteség is beugrott: önként, szabad akaratából távozott a szerkesztőségből Bogád Zutyu, a sokszorosan díjazott, rettegett tényfeltáró. Zutyu addigra már konfliktusra konfliktust halmozott főnökeivel, őt ugyanis semmilyen külső motivációs vagy büntetőeszközzel nem lehetett az úgynevezett klasszikusan rendszeres munkára bírni. Márpedig sok olyan feladatot vállalt, amelybe viszonylag pontosan kellene beleérkezni - ilyenek például a hírszerkesztői ügyeletek, ugyebár. Kardos úr német precizitással vezette és kalkulálta a késéseiből származó büntetőtételeket, és ezek összességében gyakran a havi fizetésével estek közeli nagyságrendbe, aminek senki sem örült - Zutyu munkavállaló a legkevésbé. Az esetek mégis újra és újra megismétlődtek.

Nem úgy nézett ki 2008 első napjaiban, hogy olyan évünk lesz, ami a fél világot a padlóba döngöli. Idehaza ugyan nem volt rózsás a helyzet - a gazdaság a gyurcsányi adóprést nyögve recesszióba fulladt -, az internetes reklámpiac viszont a rekordok rekordjait is hanyatt döntötte: a 2007-es zárókönyvelés azt jelezte, hogy az addig is elképesztő növekedési rátát is messze felülmúlva, 44%-ot növekedett az előző évhez képest, megütve a 14 milliárd forintos szintet. Mindhárom nagy webcsoport, az Origo, a Sanoma/Startlap és az Index (a csatolt részekkel együtt) is immár milliós közönséget ért el, vagyis megérkeztünk a televíziózás nagyságrendjéhez - csúcsközelbe kerültünk.

Előzmények: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16

Valószínű, hogy az elkúrást után kibontakozó gazdasági miniválság valójában a kezünkre játszott: a hirdetőknek jobban meg kellett nézniük, hogy pénzüket mire költik, így egyre nagyobb arányban vonták el a rádióra, tévére és nyomtatott újságokra költött pénzt, hogy a sokkal hatékonyabbnak bizonyuló, immár hatalmas tömegeket informáló és szórakoztató internetes felületeken legyenek inkább jelen.

2007 elejére tulajdonképpen minden új ötlet, részlet, irány összeállt, ami a mai Indexet meghatározza, már csak annyi maradt, hogy rádobjuk az utolsó néhány kanál maltert az elkészült épületvázra. Amit akkor és ott finalizáltunk, az az onnan következő hat évben verhetetlen receptet jelentett a magyar nyelvű internetes tartalomszolgáltatás piacán - de, tegyük hozzá, hogy a korszak végére, vagyis mostanra szépen ki is fáradt, és néhány eleme már fájóan idejétmúlt.

Előzmények: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15

Mindenki úgy szeretné kezdeni az évet, ahogy az nekünk 2007 fordulóján sikerült. A számok azt mutatták, hogy sikerült megismételtünk az előző évek gyors fejlődését, és a 2006-os üzleti évben 37 százalékkal emeltük meg az előző év bevételi szintjét. Emellett csupa jó hír: elindult, majd novemberre nyilvánosan, mindenki számára hozzáférhetően kinyílt az ország legjobb blogplatformja, szolgáltatáscsomagunk több új eleme tervezési és fejlesztési állapotban volt, és az újság áttervezésében is el tudtunk mozdulni a holtpontról; világosan látszott, hogy záros határidőn belül (ami persze még mindig csúszkált egy kicsit) meg tudjuk ugrani ezt az akadályt.

Innen nézve nem sok kockázatot látok abban, hogy azt írjam: 2006 volt az Index legsűrűbb éve. A felfordult közélettel is volt dolgunk bőven, közben pedig szép csendben váltót állítottunk, és új alapra helyeztük a lap koncepcióját. Elindult a mai Index kialakítása, de a változássorozat befejezése áthúzódott a következő évre.

Előzmények: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14

Kommentben hiányolta valaki az előző év krónikájából a pénzügyi híreket, felróva nekem, hogy csak akkor jöttem ilyesmivel elő, amikor nehezen ment a cégnek, és az anyagilag is szupersikeres 2005-ös évről bezzeg hallgatok. Hát, az a helyzet, hogy ez részben tényleg igaz, 2005-öt már szép nyereséggel zártuk - viszont a másik oldalon ott volt a múlt nehéz öröksége, amit folyamatosan törlesztgetnünk kellett. A rettenetes, sokszázmilliós buktát hozó DPG-bevásárlás kapcsán sorban vesztettük a pereket - mindegyik többtízmilliós kifizetni való kötelezettséggel zárult számunkra -, és például ekkoriban vesztettük el azt a munkaügyi pert, ami még Csepi Lajos egyik szabálytalan 2001-es műveletéből következett. Lajos azonnali hatállyal, végkielégítés kifizetése nélkül rúgta ki a megörökölt, egyébként valóban teljesen alkalmatlan pénzügyi vezetőt, aki természetesen beperelt minket, és a 2001-ben megspóolt néhány millió forintunkért pár évvel később majdnem harmincmilliót kellett kifizetnünk a munkavállalónak, aki csak a pereskedésben volt ügyes.

2004 végének sűrű wallisos tárgyalássorozatából sejteni lehetett, hogy a 2005-ös év is hoz majd fordulatot az Index életében - a történések első felvonása pedig már január elején megérkezett.

Előzmények: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13

Előtte azonban egy sajtótörténeti bréking, csak itt és csak most: előző fejezetem vezérsztorijának hőse, az MSZP-kampánystábból titkos tudósítást készítő - ezzel Ron Werbert leleplező és megbuktató - titokgazda úgy döntött, hogy kilenc év után leleplezi magát, a titok tehát nem titok többé. Az álszakállas-álbajuszos tényfeltáró nem volt más, mint Tóth-Szenesi Attila, a szerkesztőség ősrégi oszlopos  tagja, jelenleg a politikarovat vezetője, aki egyébként ezen kívül is dobott néhány hatalmas anyagot, inkognitó nélkül.

Másfél évi nyugodt, változásmentes munka után vagyunk, 2004 elején, és történetünk két fronton is új kanyart vesz; tulajdonosváltás történik az Indexnél, és - szinte ezzel párhuzamosan, de ettől bizonyosan függetlenül - belecsapunk a blogüzletbe.

Előzmények: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12

Az Indexen belül, a cégben 2003-ban folyó koncentrált, nyugodt munka egyáltalán nem tükröződött a tulajdonosi körben, ott egyre több volt a súrlódás. A céget három, nagyjából egyenlő arányú nagy tulajdonos birtokolta túlnyomórészt (és sok kisebb): egyrészt a Wallis, másrészt mi, az eredeti alapítók, illetve, huszonegynéhány százalékban a német befektetőcég, akiktől a hárommillió dollárt kaptuk 2000-ben.

2003 volt az első olyan év, amikor végre elmaradtak a földrengések, és az első naptól az utolsóig azon tudtunk dolgozni, hogy főtermékünk, az Index.hu hírportálként minél jobb legyen, és el is tartsa magát.

Előzmények: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11

2002 végéről több fontos dolog lemaradt a kronológia előző fejezetében: az egyik az Index első és mindeddig egyetlen kalandjáték-próbálkozása, a Larkinor. A szűkebb és tágabb szerkesztőségi csapatban se közel, se távol nem volt specialistánk efféle területen, akadt viszont egy tehetségesnek tűnő jelentkező egy kész szoftverrel, aki bejelentkezett az Uj-Kardos duónál. Nagy kockázat nem volt benne, így belepróbáltunk - és megérte, naponta öt-tízezer hűséges felhasználóval, és az általuk generált milliós nagyságrendű oldalletöltéssel újabb adagot sikerült behozni az Origo nyomasztó számbeli dominanciáján. Ugyanis, míg mi a dotkomcsődben fuldokoltunk, vetélytársunk mindebből semmit sem érzett meg, sőt: a növekvő ADSL-eladások pluszbevételéből csak Origo-marketingre, kampányokra sokszázmillió forintjuk jutott évente. Lehetőségeink között akkor már olyan különbség volt, mint amikor egy magyar focicsapat bekerül valamelyik európai ligába. Mi viszont - mindezek ellenére - nemcsak tartottuk a lépést, hanem, sok tekintetben diktáltuk is.

Semmi jót nem ígértek a következő hónapok - írtam 2001-2002 fordulójáról az előző rész utolsó mondatában, és ez igaz is volt. Az Index a túlélésért küzdött meg filléres harcokat, Csepi vezérigazgató már csak heteket ígért nekünk az életéből, úsztunk az adósságban, befektető, felvásárló pedig sehol. Eközben viszont az olvasottságunk szakadatlanul nőtt - már a napi kétszázezer látogatót is stabilan elhagytuk -, a lap pedig egyre jobb lett.

Előzmények:

A 2000-es évbe szinte remény nélkül szaladtunk bele, mégis győztünk, 2001-et viszont nagy reményekkel kezdtük, és majdnem belepusztultunk. Miközben végig ugyanazt csináltuk, a világ megváltozott körülöttünk.

Előzmények:

Német befektetőinknek és az Intelnek is azt ígértük, hogy Index-részvényeiket néhány év múlva tőzsdén értékesíthetik majd; a 2000-es év második felét tehát annak rendeltük alá, hogy előkészítsük az Index.hu Részvénytársaság tőzsdei bevezetését.

2000 nyarát egy szinte minden tekintetben megerősödött céggel értük meg. Olvasottságunk a napi százezres szinthez közelített, a lap teljesen megújult és professzionalizálódott, elindult néhány nagy jelentőségű speciális projekt (Totalcar, ÁtVágó, például), a bankszámlánkon pedig bevetésre készen állt sokszázmillió forint. A versenytársak pénztárcája azért még mindig jóval mélyebb volt, mint a mienk, de egy tőzsdei bevezetés ezt a különbséget is megszüntette volna.